Kohl, ex-kancellár levelét megírta

Kopátsy Sándor                 PP                   2013-04-12

Kohl, ex-kancellár levelét megírta

Sokat várt az euró övezet fő létrehozója, mire tudomásul vette, hogy összeomlóban van az a koncepciója, hogy az EU minél több tagországának közös valutája legyen. Még a nagyon hosszú szünet után is rövidebb szünet követte a levél nyilvánosságra hozását.

Az okos politikus kénytelen volt bevallani, hogy súlyos szakmai hibát követett el, amikor vállalta, hogy országának közös pénze legyen nemcsak a franciákkal, de még nem is csak az olaszokkal, hanem gyorsan minden mediterrán néppel és a baltiakkal is. De megpróbálta kimenteni magát. Azért vállalata el a közös valutát, mert segíteni akarta a heterogén politikai közösség megszilárdítását.

Addig tehát mégsem jutott el, hogy a mentégül felhozott magyarázkodás éppen annyira szakmai rövidlátáson alapult, mint a közös valuta. Nincs is szükség a szakmai tévedésük indoklásra, elég megnézni, hogyan működött a tagállamok közti különbség. Mivel az euró bevezetése óta a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek, összeomlik a védekezés, hogy a céljuk önzetlen volt. Vagy ebben is ostobák voltak, vagy látták, hogy ebből hasznot húzhattak. Ezzel pedig a becsületük szenved vereséget.

Az ugyan tény, hogy nemcsak nyertek, hanem a végén vesztettek is. Ez akkor válik világossá, ha korrekt mérleget készítenek a nyereségük és a veszteségük egyenlegéről.

Jelenleg, a közelgő választások előtt, a német közvélemény, csak azt látja, hogy mennyit vesztenek. Elsősorban a német adófizetők pénzéből kell a menthetetlen mediterrán országok pénzügyi összeomlását halogatni.

Elég volna, ha a német közvéleményt tájékoztatnák a mérleg másik oldaláról is.

- Mennyi német tőke települt a tagországokba, ezek mennyi profitot könyveltek haza.

- Mennyi profitot számoltak el a német pénzintézetek a mediterrán országok állampapírjai, hitelei után.

- Mennyivel olcsóbban üdültek a német turisták a mediterrán országokban, annak okán, hogy mesterségesen magas szinten tartották a valutájukat.

Maradjunk annyiban, hogy a közös valutának köszönhetően a puritánok lettek gazdagabbak, a latinok szegényebbek. Pedig a számlák rendezése még messze van a végétől.

Kohl kancellár úrnak azt kellene bevallani, hogy lelkükben feléledt a német nagyhatalmi mániájuk. Nem elégedtek meg azzal, hogy gazdagok, politikai hatalomra is törtek. Nála is messzebb látó elődje, Audenauer kancellár már korábban felismerte, hogy csak akkor lehetnek Európa nyugati felének urai, ha maguk mellé tudják állítani a franciákat is. Ezt azzal érhették el, hogy egyrészt a francia mezőgazdaság óriási agrártámogatást kap, másrészt a négy mediterrán országot is felvették.

Arra még várni kell, de az is kiderül, hogy a németeknek még a franciákkal sem lehet közös pénzük. Ezzel az is egyértelművé válik, hogy Németországnak is meg kell elégednie azzal, hogy gazdag és demokrata.

Ha pedig a Nyugatnak egyszer közös pénze lesz, az csak a protestáns, puritán, már gazdag országok közös dollárja lehet.

Ennek a felismerésétől nemcsak a brüsszeli vezetők, de még Kohl, ex-kancellár úr is messze van.