Az EU feladata

Kopátsy Sándor                PG                    2013-04-06

Az EU feladata

Európa volt ötszáz éven keresztül az emberiség társadalmi, tudományos és kulturális élcsapata. Ezt a pozícióját száz év alatt elvesztette. Döntően azért, mert nem vette tudomásul, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására a világgazdaság elmaradottabb kilenctizedét nem érdemes gyarmatként, befolyásövezetként uralma alatt tartani. A 20. században már csak a fejlettek közti munkamegosztásra lehet építeni.

Ezt a tényt, nemcsak a közgazdászok, de a politikusok sem vették tudomásul. Európa iparosodott polgári országai a 20. században egymás elleni háborúban pusztították egymást. A két világháborúban aztán kiderült, hogy csak a puritán angolszász gyarmataik, mindenekelőtt az Egyesült Államok segítségével, kerülhetik el a zsarnoki diktatúrák hatalomra jutását. A háborúkban, az elsősorban ellátást biztosító négy volt angol gyarmat, mindenek előtt az Egyesült Államok, fölénye valósult meg. Ettől kezdve e négy ország nélküli Nyugatnak nincs értelme.

Európa viszonylagos lemaradását jól jellemzi a tény, hogy az ENSZ adatai alapján a tíz legfejlettebb állama között nincsen egyetlen volt európai nagyhatalom, csak hat, viszonylag kicsi, puritán ország és a négy volt angol gyarmat. Európa nemcsak a fasiszta tengelyhatalmakkal, de még a Szovjetunióval szemben sem voltak egyenrangú katonai ellenfél. A század elején még a világot uraló Nyugat-Európa az Egyesült Államok ernyője alá kényszerült. Ennek a leértékelődésnek az volt a következménye, hogy a volt gyarmattartók kigyógyultak világhatalmi ábrándjukból.

Nemcsak a politikusok, de még a történészek sem ismerték fel, hogy a nyugat-európai korábbi nagyhatalmakat csak a hidegháború, a Szovjetuniótól való katonai félelem hozta össze. Európa demokratikus államainak tudomásul kellett venni, hogy önmagában egyikük sem lehet önálló.

Európa nyugati fele csak azért fogott össze, mert erőtlenek voltak a kor kelet-európai katonai szuperhatalmával szemben. Ezt most, hogy megszűnt az imperialista Szovjetunió, illene megérteni, hogy Szovjetunió katonai erejétől való félelem nélkül fel sem merülhetett volna az Európai Unió gondolata.

A másodrangú hatalmakká süllyedt volt nagyhatalmak azt érezhették, hogy csak akkor szabadulhatnak meg az Egyesült Államokra szorultságuktól, ha összefognak.

Nem véletlen, hogy az egyesülési kényszer elsősorban Európa nyugati felének a két legnagyobb országát, az évszádos történelmi ellenséget, Franciaországot és Németországot hozta össze. Mindketten úgy érezték, hogy Európa nyugati fele felett uralkodva, szuperhatalmi státuszba kerülhetnek. Mivel ehhez ketten is kevesek voltak, igyekeztek minél több államot bevonni.

Két alapvető szempontot azonban figyelem kívül hagytak.

1. Európa a kultúráiban és a gazdasági fejlettségben túlságosan heterogén ahhoz, hogy szoros közösség formájában hatékonyan működhessen.

Németország az északi és a keleti térség országait, Franciaország pedig a latin országokat akarta mag mögé állítani. Azt egyikük sem mérlegelte, hogy a nem puritán, vagyis a mediterrán, a közép-európai népek országai még alkalmatlanok arra, hogy a lényegesen gazdagabb puritán, északnyugati népek országaival szorosabb közösségben hasznos tagok lehessenek. A nem puritán népek országai az Európai Unió tagként nem növelik, hanem csökkentik a közösség erejét.

Az Európai Unió szervezői sem mérték fel, hogy mik a szorosabb közösség tagjaival szemben támasztott követelmények. Ez nemcsak a tagtoborzás előtt, de még ma sem történt meg, pedig már egyértelműn kiderült, hogy kik a tagságra alkalmatlanok.

Nem ismerték fel, hogy csak a közösségben való tagság alapvető követelménye a közel azonos fejlettségi szint. Ezt, hogy mit kell érteni fejlettségi szint alatt, jól fel lehet mérni az ENSZ által használt három mutatóval, az egy laksora jutó jövedelemmel, a várható életkorral, és az átlagos iskolázottsággal.

A jelenlegi tagságon belül az első mutatóban a legnagyobb a különbség. Vannak olyan tagországok, amelyek egy lakosra jutó nemzeti jövedelme negyede a felső harmadénak. A szorosabb közösség tagjai közt legfeljebb néhány tíz százalékos különbség volna megengedhető. Ennél nagyobb különbség esetében a kevésbé fejlettek munkaerejének java a fejlettekbe vándorol.

Sokkal nagyobb súlyt kellett volna helyezni a közös hivatalos nyelvre. Ezt a Habsburg Birodalom császára már a 18. században felismerte, hogy a sok népes birodalom követelménye a közös nyelv. Ezért akarta bevezetni a közös hivatalos nyelvet. Gyorsan kudarcot vallott, mert a közös hivatalos nyelvet is csak hasonló fejlettségű népek fogadják el. Ezzel szemben a 21. században az Európai Uniónak tucatnál több hivatalos nyelve van.

A fejlettségi homogenitás elve önmagában elég lett volna ahhoz, hogy a tagországok száma a jelenlegi harmadánál megálljon.

2. Nemcsak az Európai Unió, de még egész Európa sem lehet alkalmas arra, hogy szuperhatalmi súlya legyen.

Európa nyugati fele nem lehet katonai szuperhatalom, mert kicsi, és nyersanyagokban szegény erre a szerepre.

Ma szinte humorosan hangzik, hogy az alapító atyák, akik ugyan a jelenlegieknél nagyságrenddel jelentősebb egyéniségek voltak, a közösség első formáját szén- ás acélipari közösségnek szánták. Nem mérték fel, hogy Európa nyugati fele éppen ebben sem lehet versenyképes.

Ennél nagyobb butaság csak az volt, hogy a közösség pénzügyi erőforrásait a mezőgazdaság önellátásának biztosítására szánták.

Ha valamilyen ágazatban reménytelen a versenyképesség, akkor a bányászat és kohászat, illetve a mezőgazdaság az.

Ma már egyértelmű, hogy az Európai Uniónak a világkereskedelembe való beépülésben azt kellett volna megcélozni, amit Németország megvalósított. Nagy tudásigényű termékeket exportálni, és megvásárolni az ipari és mezőgazdasági nyersanyagokat.

Mi lett volna a feladat?

A Nyugat puritán országaira korlátozni a közösséget. Drasztikusan megfogalmazva. Európából csak a Pireneusoktól, és az Alpoktól északra, és a Bécs Helsinki vonaltól nyugatra lévő térség országai, és a tengeren túlról az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland lenne a Nyugat Uniója. Egy ilyen közösség egy értelművé tenné, hogy a jelen század szuperhatalma ez a puritán közösség. Ez kulturálisan és gazdaságilag homogén lenne, katonai fölénye és nyersanyagokkal való ellátottsága pedig még Kelet-Ázsiával szemben is fölényt jelentene.

Csak annak a közösségnek az alsó szintjéhez tartozhatnának az európai latin, a közép- és kelet európai országok.

A Németország és Franciaország által uralt Európai Uniónak nincsen realitás.

A jelenkor Európáját ugyan nem szabad összehasonlítani a 18. századéval, mégis nagy a kísértésem, hogy a Szent Római Birodalommal. Az is akkor vált működésképtelenné, amikor megbukott benne Ausztria egyeduralma, és Poroszország király az osztrák császár egyenrangú partnere lett. Most az Európai Unió azért válik vérszegénnyé, mert két hatalom, Németország és Franciaország érdekegyeztetése alapján működik. A jövő Nyugati Uniója csak az angolszász hegemónia alapján lehet a Távol-Kelettel versenyképes. Az is csak akkor, ha a szorosan szerveződő magja a Nyugat összes puritán országokra kiterjed, de csak azokra korlátozódik.

Tudom, a történelem órája lassan jár, az ilyen Unióra még generációkon keresztül várakozni kell, de nincs más megoldás.