Kassai kérdések

Kopátsy Sándor                PH                    2013-04-04

Kassai kérdések

Nagy örömmel olvastam Romsics Ignác fenti címmel megjelent írását a Népszabadságban. Eleve örülök, minden olyan tényfeltárásnak, ami leleplezi a Horthy-rendszert, aminél rosszabb két évtizede aligha volt a magyarság történelmében. A rossz minősítést mindig a történelmi környezethez, a magyarság érdekéhez viszonyítva értem. Húsz év alatt több kárt okozó rendszer nem volt. Ennek ellenére, most a hivatalos politika egyre jobban felértékeli.

A kassai bombázás, mivel az adott ürügyet a Szovjetunió hadüzenet nélküli, és a náci Németország által nem elvárt megtámadására, a negyvenes évek legostobább és legsúlyosabb veszteséggel járó baromsága volt.

A történtek idején a húszadik évemet járva, egy másodpercig sem merült fel bennem, hogy primitívebb, ostobább döntést nem hozhattak volna, mint a Szovjetunó elleni háború elindítását. Még ma is, több mint hetven évvel az esemény után, nem vagyok képes indulatok nélkül beszélni a háborúba lépésről.

Amit Romsics leír, ilyen részleteiben nem ismerhettem, de a lényeg nem az, hogy kiknek a repülői bombázták Kassát, mert, ha Szovjet gépek lettek volna, mi akkor is barmok voltunk. Akkor is elég lett volna, ha a Szovjetunió letagadja, nem vállalja. Ez az írás abban mond számomra újat, hogy Hitler eleve nem akart minket bevonni. Ő tudta, hogy a magyar hadsereg felkészületlen, hogy a magyar kormány revíziós igényei lehetetlenné teszik, az egyetlen olajforrásukat jelentő Románia szövetségesként való megtartását. Most tudtam meg, hogy az őrült Hitlernek és a német vezérkarnak mennyivel több esze volt, mint Horthynak és a magyar vezérkarnak.

A Hitler kegyeként, de jogosan visszaszerzett, magyarok által lakott területeknek ugyan nem örültem, mert személyesen az első naptól kedve tudtam, hogy a náci Németország nem nyerheti meg a háborút. Ezért, amit Hitlertől kapunk, az csak a háború végéig lehet a mienk.

Ezeket a területeket csak akkor tarthattuk volna meg, ha Sztálin garantálja. Erre azonban előzőleg reményünk sem lehetett. Erre jött az alkalom, hogy Hitler ostobasága elindította a háborúját a Szovjetunió ellen. Az akkor is világos volt, hogy Sztálin sokkal közelebb volt Hitler náci, mint Churchill gyarmattartó, tőkés rendszeréhez, és nem is volt felkészülve az addig legyőzhetetlennek bizonyult német hadsereggel szemen.

Hitlernek sem adhattak volna az ellenségei jobb tanácsot, mint a Szovjetunió megtámadása. A háború vége jó néhány évvel kitolódik, ha Hitler nem nyitja meg a keleti frontot.

Azt nem várhattam el a magyar kormánytól, hogy felismerje, milyen óriási esélyt adott a számára a Szovjetunió elleni háború. Ugyanis, ha ebből kimaradunk, érdemeket szerezhetünk a magyarok által lakott területek megtartásához. A legszebb álmunk teljesülése lett volna, ha Sztálin egyetért a bécsi döntésekkel.

Ezt a bajba jutott Szovjetunió azonnal megértette, és közölte, hogy nem akarja felülbírálni a Magyarországot érintő határmódosításokat. Sajnos, Romsics ezt a fontos tényt meg sem említi. Pedig ez nemcsak akkor volt érthető, hanem a háború után is, amikor a Szovjetunió Észak-Erdélyben korlátozta a megtorlásokat. Pedig ez fontos volna arra is, hogy a Szovjetunió megtámadása tette semmissé a lényegében jogos határmódosításokat.

Történelmünk számra nem annak a tisztázása fontos, hogy ki bombázott, hanem mi lett volna az érdekünk.

Még a nácibarát, kommunistagyűlölő urainknak is az volt az érdekük, hogy a náci Németország minél jobban vérezzen ki a keleti fronton. E helyett elküldtük Ukrajnába a felkészületlen magyar hadsereget. Horthy, Bárdossy, Werth és az egész hatalmi elit azonban vakon hitt Hitler legyőzhetetlenségében. Mindent erre a lapra tettek.

Horthyt kezdettől fogva kiskaliberű, buta embernek tartottam. A Romsics által idézett Hitlerhez intézett távirata mégis tovább erősítette a meggyőződésem. „Boldognak mondhatom magam, hogy fegyvereink vállvetve a dicsőséges és legyőzhetetlen német sereggel részt vesznek a kommunista veszélyfészek elpusztítására és kultúránk fenntartására irányuló keresztes hadjáratban.” Eddig azt hittem a legostobább Jelszó Antall Józsefé, a „konyec” volt. Tévedtem.

Én a címet legfeljebb így módosítanám: A kassai ostobaságok.