Az ember az értelmével fejlődik.

Kopátsy Sándor                   EB                 2013-04-12

Az ember az értelmével fejlődik.

Azt minden vallás ösztönösen megérezte, hogy az ember más biológiai lény, mint az elődei. Ebben talán Darwin sem kételkedett, de mégsem vette tudomásul, hogy az emberi faj fejlődése már nem az elődei útján történt, és egyre inkább más törvény alapján alakul. Abban igaza volt, hogy az általa felismert törvények alapján jelent meg, de abban tévedett, hogy az általa felismert úton jár tovább.

Darwin érdeme annak bizonyítása, hogy a fajok történelmében a tudatosságnak nem volt szerepe. Az elődök, azaz az emberen kívül minden faj történelme a tudattól függetlenül alakult. Génjeik mutálódtak, és a mutációk közül a környezet tudatuktól függetlenül szelektált.

Darwinnak azonban elkerülte a figyelmét, hogy az ember már nemcsak idomult a környezethez, hanem azt nagyon jelentősen igényükhöz módosította. Ezzel önmagának az alakítója lett.

Nemcsak akkor, de még ma sem gangsúlyozza a tudomány, hogy fajunk nagyon rövid idő alatt, a fejlett agyának köszönhetően, berendezkedett szinte minden természeti környezetben.

Az embernek a környezetekhez történő alkalmazkodása már nem a szelekció és a mutáció útján, hanem az ember tudatos viselkedésének a környezetéhez illeszkedésével történt. Nem a fajunk génjei közült történő szelekcióval, hanem az életmód tudatos módosításával jött létre fajunk életvitelének a környezetekhez való illesztése.

Fajunk életének közel százezer éve azzal telt el, hogy az ember agyának köszönhetően, képes volt életvitelét a természeti környezetéhez igazítani. Ehhez nem volt szüksége a nagyon időigényes mutációk szelekciójához.

Ismereteim szerint, annak, hogy fajunk nagyon eltérő természeti környezetekben élt sok tízezer éven keresztül, csak viszonylag lényegtelen szelekciós maradványai jöttek létre. A nagyon hideg éghajlatban élő emberek végtagjai rövidebbek, a bőrüknek a napsugárzás hatására történő D vitamin termelő képessége pedig megnőtt. Nyilván számos más ilyen genetikai módosulás is történt, de fajunk ezektől függetlenül egyetlen faj maradt. Kimondhatjuk tehát:

Fajunk életben is volt szelekció és mutáció, de ezek szerepe elhanyagolható.

A homo sapiens biológiai életében azonban a nagy változást a gyűjtögetésről a termelésre való áttérés hozta. Ennek jelentőségét azonban szinte csak a politika és a gazdaság történészei hangsúlyozzák, a biológusok említésre méltónak sem tartják. Pedig a fajunk biológiájában is minőségi változást jelentett.

A gyűjtögető embert a természethez történő tudatos alkalmazkodás jellemzi. A termelő ember azonban a természeti környezetét tudatosan az igényeihez alakító faj lett.

A kettő között minőségi különbség van. A gyűjtögető ember az adott természeti környezetéhez idomul. A termelő ember tudatosan megváltoztatja a környezetét, amihez aztán kénytelen a viselkedését hozzá igazítani.

Darwinnak sem tűnt fel, hogy a kora emberisége nagyon jelentős mértékben módosítja környezetét. Már a kora emberisége alapvető módon megváltoztatta a természeti környezetét, és ennek megfelelően nagyon eltérő módon élt. Neki sem tűnt fel, hogy fajunk életmódjaiban egyre nagyobb különbségek alakultak ki. Ezek többségét nem a természeti környezet, az éghajlat különbözősége, hanem az ember eltérő természetmódosító tevékenysége hozta létre.

Ha valamit, ezt épen Darwin hazájában, az ipari forradalom által gyökeresen megváltozó Angliában lehetett a legjobban észlelni. Száz év alatt ugyanis a szigetország természeti környezete többet változott, mint előtte több ezer év alatt.

Ezt a változást azonban nem az embertől független természeti erők, hanem az emberek agyában megszületet, és megvalósított technika hozta létre. Ehhez, az ember által megváltoztatott környezethez kellett az embereknek alkalmazkodni kellett.

Darwin azzal hívta ki maga ellen a vallásokat, hogy az embert az elődei világába sorolta be. Nem mutatott arra, hogy a majom és az ember között minőségi különbség van. Az ember már döntően maga alakítja a természeti környezetét, ezzel szemben minden elődje még passzív tárgya volt a természeti környezete változásainak. Ezért fejődésének maga vált az alakítójává.

Annak ellenére, hogy az emberi faj eredetének útját tudományosan jól tárta fel, nem hangsúlyozta, hogy a fejlődését már nem a mutáció és a mutáció, hanem az emberi agy képessége alakítja.

A 20. század elején Max Weber azzal lépett tovább Darwin elméletén, hogy felismerte, az emberi faj teljesítménye elsősorban a szellemének megfelelésétől függ. Nem Darwinnal vitatkozott, de kimondta, hogy ott hatékonyabb a társadalom működése, ahol a lakosság viselkedését a protestáns etika jellemzi.

Weber egy másik Darwini tételt is megcáfolt azzal, hogy kimutatta a faluról a városba, az elmaradtból a fejlett társadalomba költöző ember modernebb lesz. Vagyis, a környezetváltozás a fejlődés motorja. Ebből csak azért nem lett nagyobb vallási és nemzeti felháborodás, mert nem vették észre, hogy mit is mond Weber. Szerencséjére, megállapításainak lényegét maga sem hangsúlyozta.

Fajunk korai történetének szakértői ugyan tudják, hogy fajunk otthagyta szülőföldjét Közép-Afrikát, de azt már nem jutatják, hogy miért stagnált a fejlődése ott, ahol megjelent, és miért fejlődött magas kultúrává északabbra. Mi volt az oka annak, hogy szülőföldjén csak az hozott változást,amikor megjelentek ott a mérsékelt éghajlatban óriássá emelkedett fajtestvérei?

Az emberi faj fejlődésének törvényei ugyan nagyon mások, mint a korábban megjelent fajoké, de abban közös a motorjuk, hogy fejlődést csak a megváltozott környezet hozhat.