Kopátsy Sándor PF 2016 08 28
Nem jó az egységes foglalkoztatási
feltétel
Ezt az írást több okból kezdtem.
A rendszerváltás óta a legsürgősebb társadalmi feladatnak a
foglalkoztatás jelentős növelését, és azon belül a cigányság foglalkoztatását
tartom. Világosan
látom ennek a megoldási módját is. A legfontosabb termelési tényező, a munkaerő
kihasználását is a piacra kell bízni, és ott a kereslet és a kínálat
egyensúlyát biztosítani.
Az Egyesült Államokban hatvanadik évfordulóját ünneplik a feketék
egyenjogúságának. Ebből
az alkalommal sorra jelenek meg a feketék társadalmi helyzetéről készített
felmérések. Ezekből kiderül, hogy a látványos eredmények ellenére is óriási
maradt a szakadék, és tanácstalanok a megoldások tekintetében. Ehhez járul egy
véletlen aktualitás. Bill Clinton húsz éve hirdette meg a jóléti reformját, és
most az ősszel valószínűleg a felesége lesz az elnök. Ennek a húsz évnek az
elemzése is azt bizonyítja, hogy a feketék, ha nem is a közép-európai cigánysághoz
hasonló, da az államukon belül visszahúzó szerepben maradtak. Csak két szám. A
feketék munkanélkülisége kétszerese az átlagnak. A fiatalkori bűnözésük pedig
sokszoros.
A munkaerő árának piacosítása 62 éve problémám.
1954-ben a mechanizmus reform kidolgozásakor
felmerült a legfontosabb termelési tényező a munkaerő árának piacosítása. De
hamar letettünk róla, mert egyrészt istenkáromlásnak számított volna. A
piacosabb gazdasági irányítás kidolgozáskor mégis fennakadtunk azon, hogy a
munkaerőt, vagyis a legfontosabb termelési tényezőt nem lehet áruként kezelni, piacosítani.
Nem lehetett, mert az erőltetett iparosítás olyan munkaerő keresletet
teremtett, a miben a nem szabályozott bérek emelése megállíthatatlan lett
volna. Ezért nyugodtunk bele az átlagbér szabályozásba. Annak a hátrányát, a
munkaerő javának teljesítmény arányos megfizetését szinte lehetetlenné tette. Az előnyét, a gyenge minőségű munkaerő
mesterségesen gerjesztett keresletét azonban nem várt ajándékként kaptuk.
Ma már büszke lennék, ha ezt is tudva vezettük volna be az elkerülhetetlen
átlagbér szabályozást. Tudomásul vettük,
hogy a munkaerő nem vélik áruvá, a foglalkoztatás feltételeit az állam és a
szakszervezetek között kötött megállapodás szabályozza.
A rendszerváltás követő, a liberális
közgazdászok által levezényelt privatizáció azonban kijózanított. Az erőltetett iparosításból átestünk a ló másik
oldalára, a katasztrofálisan alacsony foglalkoztatásra. Lapítunk arról,
hogy 25 éve, a volt csatlósok között,
nálunk a legalacsonyabb a foglalkoztatás. Ez ugyan eleve is nagy baj, de
ezt megsokszorozza az a tény, hogy a
tartós munkanélküliség óriási a képzetlen, mindenekelőtt a cigány etnikumú
munkaerőben. Ugyanakkor fokozatosan hiány keletkezett a képzettekben.
Az EU tagországok között nálunk lett
a legalacsonyabb a foglalkoztatás, ráadáson ezen belül hiány keletkezett a
minőségi, és felesleg a képzetlen, különösen a cigány munkaerőben.
A tartós munkanélküliség kártékony hatása ugyanis a munkaerő minőségével
fordítottan arányos. Történik
ez annak ellenére, hogy a képzett munkaerő kimaradása nagyobb értékvesztést
okoz, de a képzetlen munkaerő munkátlansága nagyobb közvetett károkozó
társadalmi károkozó.
Az állam és a szakszervezetek ugyan csak a munkásnak kifizetett bérét
szabályozzák, de ezzel a munkaadó számára a bérjárulékot is meghatározzák.
A klasszikus közgazdaságtan idejében
még nem volt különbség a munkásnak kifizetett bér és a foglalkoztatásával járó
költség között. Jelenleg azonban a kifizetett bér közel fele bérjárulék, és a
foglalkoztatással járó egyéb költség. Erről azonban még a munkaügyért felelősök
sem vesznek tudomást.
Ezért nem jó az egységes foglalkoztatási feltétel
A társadalom érdekét az a foglalkoztatás szolgálja, amiben magas a
foglalkoztatási ráta közel azonos szintű, mind a szakmákban, mind a térségekben,
mind az etnikumokban.
Ez az igény azt jelenti, hogy mindenütt
úgy kell megállapítani a foglalkoztatási feltételeket, hogy magas és hasonló legyen
a foglalkoztatási ráta.
Tekintettel arra, hogy a
foglalkoztatás két kötelezettséget támaszt a munkaadóval szemben. Egyrészt bért kell fizetni a munkavégzőnek,
másrészt járulékot a nyugdíj és az egészség biztosítás fedezeti alapja számára.
Ezt a két kötelezettséget jelenleg egységes bérarányos mértékben állapítja meg
az állam. Mivel ennek nincs objektív indoka, a járulékok bérarányával a
foglalkoztatás politika játszhatna. Elég, ha az országos összege változatlan
maradna. Tehát az egységes bérarányos
járulékfizetés nem szükséges. Ennek felosztásával a foglalkoztatás politika
úgy játszhatna, hogy a végösszege maradjon. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés megállapítja a járulékok
összegét, a foglalkoztatáspolitika pedig a belső felosztását a foglalkoztatás
igényéhez igazíthatja. A kormány és
a szakszervezetek csak abban állapodnak meg, hogy mennyit kap a munkás a
munkaadótól bérként. Azt, hogy ez után a bér után milyen feltételek mellett
mennyi járulékot kell fizetni, azt a munkaügy ossza fel úgy, hogy a végösszeg a
költségvetésben megállapított maradjon.
Ez azt jelenti, hogy a munkaügy úgy oszthatja fel a bér járulékot, ahogy
a foglalkoztatás érdeke megkívánja, de az összeg ettől nem változik.
Ezt először a képzetlen munkaerő
tartós munkanélküliségének felszámolása érdekében kellene bevezetni úgy, hogy ne
legyen jelentős a tartós munkanélküliség. Tekintettel arra, hogy jelenleg a
képzetlen munkaerő tartós munkanélkülisége elsősorban a cigány etnikumot
érinti, először a bérjárulék kedvezményt
csak a cigányság részére biztosítanám.
Tekintettel arra, hogy a cigányok
foglalkoztatását az is fékezi, hogyha nem felelnek meg, nehéz és költséges
tőlük megszabadulni, velük szemben a
felmondást egy évig nem lehet a bíróságon megtámadni. Ez ellen ugyan a
tiltakozás várható, de végre tudomásul kell venni, hogy szinte minden európai
államban a gyenge minőségi munkaerő
felmondásának nehézsége éppen nekik árt, mert visszatartja a
foglalkoztatásukat.
A gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatását fékezi nemcsak a magas
költsége, de a felmondás nehézsége is. Ezért foglalkoztatásukat csak a bérük utáni járulék
csökkentése, elengedése, és a felmondásuk megkönnyítése biztosíthatja.
Azt még senki sem vette tudomásul,
hogy az azonos százalékú nyugdíjjárulék a cigányság, de még a képzetlen
munkaerő esetében is igazságtalan. A nyugdíj nagysága a bérarányos
járulékfizetéssel arányos, a várható költsége azonban elsősorban a nyugdíjban
töltött évektől is függ. Ezt még aktív koromban igyekeztem bizonyítni, de olyan
adathoz nem jutottam, hogy az átlagnál mennyivel rövidebb ideig élnek
nyugdíjból a képzetlenek, és a cigányok. A téma ismerői 10-15 évet becsültek. A cigányság nyugdíjalapja ezért volt nyereséges.
A másik oldalon pedig, mivel a diplomásuk tovább élnek az átlagnál, ők a
bérarányos nyugdíjrendszer fő haszonélvezői.
Az egészségbiztosítás esetében még a
becslésig sem juthattam el, mert azt mindenki elismerte, hogy a diplomások
jóval többe kerülnek az egészségügynek, de adatokat mondani sem mertek. Azt ugyan
elismerték, hogy a diplomások lényegesen több éven át, és igényesebben élvezik
az egészségügyi ellátást, de erre vonatkozó adatok hiányában, senki sem mondott
számokat.
Ezek a hibák ugyan nálunk a
rendszerváltás óta másokénál felerősödtek, de minden olyan európai országban
jelen vannak. Európa és azon belül az Európai Unió egyik fő jellemzője nemcsak
a távol-keleti, de az óceánokon túli angolszász országokhoz viszonyítva
kevesebben és kevesebbet dolgoznak. A hozzájuk viszonyított lemaradásunk elsősorban
ezzel magyarázható. Elég volna, ha a brüsszeli adminisztráció készítene egy
kimutatást arról, hogyan állnánk, ha annyian és annyit dolgoznának. mint a négy
óceánokon túli, és ha annyian és annyit, mint a távol-keleti országokban.
Megdöbbentő adatok lennének arra, hogy miét marad le az EU az élcsapaton belül.
Ez a leleplezés azt is bizonyítaná,
hogy a tagországok között meglévő kulturális és fejlettségi különbségek olyan
óriásaik, hogy egységes foglalkoztatás eleve megengedhetetlen volna. Ezzel
szemben éppen a kevésbé fejlett tagországokban alacsonyabb a foglalkoztatási
ráta, és kisebb az egy dolgozó által évente ledolgozott órák száma.
Az EU tagországokra az jellemző, hogy
az élenjáró, fejlett tagországokban magasabb a foglalkoztatás és magasabb a
ledolgozott órák száma. Tehát a tagországok között olyan maratoni futóverseny
folyik, amelyben eleve nagyok a már megtett útban a különbségek, ráadásul a
meghirdetett utolérési célt úgy akarják teljesíteni, hogy a minél jobban
lemaradtak annál kevesebbet és lassabban futnak.
De az a fenntarthatatlan módszer nemcsak az EU egészére, de a lemaradt
Magyarországra különösen igaz.
Úgy fogok meghalni, hogy csak
ráérzéseim vannak, milyen társadalmi kár származik abból, hogy alacsony a
foglalkoztatás, és igazságtalan a nyugdíjrendszer és az egészségügy
költségeihez való hozzájárulás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése