Hadikiadások

Kopátsy Sándor                 PH                   2016 09 01

Hadikiadások

A társadalomtudományok alig fordítnak figyelmet arra, hogy a hidegháború óta tört részére csökkentek a hadikiadások. A közvélemény ennek ellenére is soknak tartja. Ebben a tévedésben a társadalomtudományok is adósak. Alig találni a történelemkönyvekben utalásokat arra, hogy mikor, mennyit költöttek az államok hadseregükre. Ez azért is hiányosság, mert az osztálytársadalmakban az államok egyik elsődleges gondja a haderejének fenntartása volt. Még az sem vált tudatossá, hogy az osztálytársadalmak elsődleges feladata a halálokozás volt. Ennek szolgálatában három eszközük volt. A lakosság óriási többségét elszegényítő adóztatás, a fegyverkezés és a tudásvágy elnyomása volt.

A lakosság többségének fokozták a nyomorát. A nyomor volt a halálozás fokozásának a leghatékonyabb módszere. Még nem találkoztam olyan történésszel, aki hangsúlyozta volna a lakosság nyomorának a szerepét abban, hogy ne legyen elviselhetetlen a túlnépesedés. Még azzal sem, hogy az elvont jövedelemnek csak kis hányada szolgálta a társadalom érdekét, a közigazgatás finanszírozását.

A hadsereg fejlesztésére fenntartására fordították a nemzeti jövedelemnek jelentős hányadát. Ez ugyan nyilvánvaló a történelem tálalásából, de konkrét adatokkal ritkán találkoztam. Ennek nagy rézét ugyanis állampolgári kötelességnek mi nősítették. Arra még utalással sem találkoztam, hogy mibe került az állomány szolgálata, ahogyan az a zsoldos hadseregekben is költség volt, ahogyan a jelenlegi katonai költségvetésekben szerepel. Ezért csak becsülni tudom, hogy a hadsereg fenntartása a nemzeti jövedelem 10-20 százalékát emésztette fel. Ezen felül voltak a háborús veszteségek, amik néha felemésztették a nemzeti jövedelem és vagyonnak és a lakosságnak jelentős hányadát.

Az ember tudásvágyának üldözése. Ezt nyíltan csak a bibliából tudjuk. Az értemét, célját, hatását azonban nem is említjük. Pedig ennek is az osztálytársadalmak elsődleges feladata, a halálozás fokozása volt, de társdalom elsősorban a vallásokra bízta. Azt még egyetlen társadalomtudós sem mondta ki, hogy minden társadalomnak azért volt közös funkciója az ember természetes tudásvágyának az elfojtása volt. A kereszténység a megváltást ugyan az eredendő bűntől való megszabadulásként tálalja, de egyrészt nem magyarázza, mint kell érteni alatta, másrészt a megváltás után még nagyobb volt az osztálytársadalmakban a túlnépesedési nyomás nem csökkent, hanem nőtt. A protestáns vallások voltak az elsők, amelyek nem üldözték a tudásvágyat, hozzáférhetővé tették még a vallási szövegeket is, a vallás nyelve a nép nyelve lett. sőt az oktatást, az olvasást elsősorban a vallási szövegek megértése érdekében támogatták. A reformáció tehát az olvasás megtanulását vallási feladat érdekében támogatták. A reformáció volt az első világvallás, amelyik a hívők nyelvéhez igazodott.

A társadalomtudomány még addig sem jutott el, hogy az ipari forradalom is tudásfelesleges volt, akárcsak minden osztálytársadalom. Ezek felépítményét ugyanis a vagyonhiány, a termőföld, majd a tőkehiány, és munkaerő mennyiségének és minőségének a túlkínálata jellemezte. Az utóbbiból fakadt nemcsak a munkaerő kizsákmányolása, de az egymással folytatott háborúzás is.

Egyiptom történelme ezt eleve leleplezően mutatta. Mivel az önözhető terület a kor technikai viszonyai között csak nagyon lassan volt növelhető, a lakosság pedig gyorsan növekedett, a felesleges munkaerő foglalkoztatása társadalmi érdekké vált. Mivel a társadalom számára hasznos munka nem volt, arra kényszerült, hogy kultikus közmunkákat végezzen. Ezek klasszikus példái voltak a piramisok. A céltalan külső háborúknak nem volt racionális céljuk.

A világtörténelemben az uralkodók síremlékei voltak az általános közmunkák prototípusai. Egyetlen racionális célú közmunka a Kínai Nagy Csatorna volt. Ez tette lehetővé, hogy gazdasági és politikai egységgé válhatott a szárazföldi Kelet-Ázsia. A Nagy Falra azt fogják, hogy katonai, védelmi célja volt. Ez azonban legfeljebb a megfogalmazott cél volt, a katonai értéke soha nem volt jelentős.

Európa történelmében a legnagyobb közmunka a Római Birodalom úthálózatának a kiépítése volt. Ez elsősorban a légiók mozgatását szolgálta. A távolsági kereskedelem számára jelentéktelen szerepe volt. A Római Birodalom racionális társadalmi célból a szőlőtelepítésekhez szükséges teraszokat és a városok vízellátását biztosító vízvezetékeket építette.

A tudományos és technikai forradalom azonban a társadalom hadseregigényében is fordulatot hozott. Ez csak azért nem jelentkezett feltűnően, mert a hidegháború egy mesterségesen létrehozott, társadalmilag nem indokolt, fegyverkezési versenyt hozott.

A hidegháború célja az Egyesült Államok szuperhatalmi szerepének egyértelművé tevője volt. Az Egyesült Államok elnöke azért találta ki, vezette be, hogy a gyarmattartókat alárendeltjeivé, ezzel a gyarmatok felszabadulását lehetővé tegye. Ezt csak azzal érhette el, hogy a Szovjetunió a volt gyarmattartókhoz képest katonai szuperhatalom legyen.

Ezt a Jaltai Szerződésben azzal teremtette meg, hogy a Szovjetuniót az erejét meghaladó imperialista katonai szuperhatalmi helyzetbe hozta. Ez volt a 20. század legnagyobb világpolitikai stratégiája. Ennek volt köszönhető, hogy a volt gyarmattartók közösen az Egyesült Államok katonai védőernyője alá menekültek.

Egy fél század elég volt arra, hogy nemcsak a gyarmati rendszer szűnt meg, hanem a Szovjetunió és az európai marxizmus is szétesett. Látszólag a szétesést azzal indokolja a közvélemény is, hogy a bolsevik diktatúra tehetetlensége okán, pedig az erejét meghaladó fegyverkezés súlya alatt csak omlott össze. Az utódállamok nem lettek hatékonyabbak annak köszönhetően, hogy demokráciával kísérleteznek.

Tegyük hozzá, hogy a Szovjetunió összeomlásával párhuzamosan Kínában a bolsevik politikai diktatúra a világgazdaság történelmében példátlan sikerrel működik. Európa keleti felén, mintegy 500 millió lakosú térségben összeomlottak a marxista diktatúrák, mert erejükön felül fegyverkeztek és a gazdaágban nem a piac szabályozott. Ugyanakkor Kelet-Ázsiában háromszor annyi lakosú térség a nemzeti jövedelméből még elviselhető hadikiadással, a viharos fejlődés útjára lépett. Nem azt mondjuk, hogy a gazdaságát nem piacosító, és elviselhetetlen fegyverkezést folytató, és a politikai stratégiáját a csatlósaira is rákényszerítő Szovjetunió összeomlott. Ugyanakkor a túlnépesedését megfékező, a gazdaságát piacosító és a fegyverkezését elviselhető szinten tartó kommunista Kína a világon soha még elért társadalmi fejlődéssel működik.

A két bolsevik birodalom lakosságának a viselkedése közti különbséget, vagyis a legfontosabbat meg sem említjük. A Szovjetunió népeinek a viselkedési kultúrája eleve olyan, annyira nem puritán, amivel a demokráciák sem versenyképesek, Kína lakossága pedig keményen puritán, az ilyen demokráciák is felzárkóztak az élvonalhoz.

Még nem találkoztam olyan felméréssel sem, ami megmutatta volna, hogy a Szovjetunió utódállamai hogyan teljesítenek demokratikusabb rendszerre áttérve. Számításai szerint az utódállamok között egyedül Észtország szerepel eredményesen. Ez volt az egyetlen olyan tagállam, ahol a lakosság viselkedése puritán, az elve sikeres skandinávokéval rokon. Néhány nyersanyagokban, különösen olajban gazdag ország, köztük a legnagyobb, Oroszország is, azért áll jobban, mert magasak voltak a nyersanyagárak, harmad annyit költöttek fegyverkezésre, és piacos a gazdaságuk.

A hidegháború megszűnése után a katonai kiadások aránya a felénél is lejjebb csökkent. Kiderült, hogy a jelenkor világában a fegyverekés társadalmi súlya tört résére csökkent.

Észak-Korea egyedül tartotta meg az erejét messze meghaladó fegyverkezést. Viseli is a következményeit. Az egy lakosra jutó jövedelem Dél-Koreában tizenhatszor magasabb, mint Dél-Koreában, pedig ott is kétszer magasabb, mint Tajvanon.

Izraelben is elviselhetetlenül magas a katonai kiadás, de ezt nagyrészt az amerikai zsidóság támogatja, és az ortodox zsidóságot a hadsereg neveli hasznosítható állampolgárokká. Más sikerre egyáltalán alkalmas ország fegyverkezésre egyre kevesebbet költ.

A NATO is bevégezte történelmi szerepét. Az Egyesült Államoknak, de a fejlett demokráciáknak nincs kitől félni. Jelenleg az Egyesült Államok többet költ a hadseregére, mint a NATO demokráciái összesen. A tagállamai közül a legnagyobb hadsereget az egyre inkább iszlámmá váló Törökország tarja fenn. Németország a nemzeti jövedelmének 1.2 százalékát költi a hadseregre, aminek fő feladata az elmaradt világban történő rendfenntartás.

A társadalomtudósok sem ismerték fel, hogy mára már gazdasági téren olyan fejlett a munkamegosztás, hogy jobb békében kereskedni, mint a világgazdaságból kiesve háborúzni. Jobb üzlet a kevésbé fejlettekkel kereskedni, mint felettük uralkodni.

Eredményesebb a gazdasági szabadság, mint a fegyverekkel gyakorolt erőszak. Az elsőnek nincs kockázata, az utóbbi felmérhetetlenül kockázatos.