Pogácsa Zoltán: PIKETTY JELENSÉG 2.

Kopátsy Sándor                 PG                   2016 04 19

Hozzászólás

Pogácsa Zoltán: PIKETTY JELENSÉG 2.

Az új egyenlítő legutóbbi számában megjelent írást olvasva én is leírom a véleményem. Keynes az első világháború után írt utoljára olyan közgazdaság elméleti művet, amit hasonló lelkesedéssel fogadott a szakma. Piketty műven engem Marx Tőke címen megjelent alapművére emlékeztetett. Óriási értékes anyag feldolgozása annak érekében, hogy a szerző világmegváltó javaslatát feltálalja. Ezzel nem azt jelzem, hogy ennek a műnek is hasonló hatása lehet, csak ezt, hogy a szerző óriási anyagot feldolgozva adja el a megoldási javaslatát.

Mint minden világmegváltó, Piketty is a tökéletes társadalmat az egyenlőbb elosztásban látja. Ő sem veszi a fáradságot, hogy a nagyobb egyenlőségből fakadó társadalmi előnyt bizonyítaná. Ezt Marx is elfelejtette.

Szerencsémre, a Tőke elolvasása idejében került a kezembe két könyv, amibe az óta is kapaszkodom.

Az átlagos testmagasság.

Egy bostoni történész állt elő azzal, hogy a társadalmi élet fejlődését objektív módon le lehet mérni az átlagos testmagasság változásával. Ez óta, ha tehetem, ezzel mérem a társadalmi fejlődés dinamizmusát.

Ez a mutató még mindig jól vizsgázott. Akkor is, ha előtte egészen más volt a véleményem. Ezt el is mondom.

A testmagasságot, ha másutt nem is, a katonák sorozásán mérték. Egyéni szerencsém, hogy egy kaposvári, zsidó gyermekorvos, ezt a helyi gyalogezrednél a kiegyezés óta mérték. Bánatomra, a bolsevik rendszerben katonai titokká nyilvánították és csak 2.000-ben jutottam hozzá. Ebből megállapíthattam, hogy a kiegyezés óta a legnagyobb növekedés az 1946-56 között volt. Ez az óta is álló rekord. A tény megdöbbentett, kezdtem gondolkozni. Én ezt az évtizedet negatívnak tartottam. Most rájöttem, hogy tévedtem.

A padlásokat ugyan felseperték a begyűjtők, de először volt a történelmünkben, hogy minden falusi családnak volt földje, és termelhetett búzát. A háború alatt a begyűjtőknek a falusi házak felébe be sem kellett menni, hiszen nem volt mit eldugni.

A falvak étkezési kultúrája sokat javult. Az ételek változatosabbak lettek.

Kétszer annyi munkás érkezett a munkahelyen. Ott, ha nem is házi koszt volt, de minden nap hús, sokszor főzelék.

Olcsó volt a kenyér. Olyan olcsó, hogy aki tudott, még a disznajának is kenyeret vett.

Ezzel szemben az arisztokrácia és az úri középosztály, a munkatáborokba hurcoltak táplálkozása romlott. De ők csak a lakosság tizedét jelentették. Ezzel nem azt mondom, hogy ezekről nem kellett volna gondoskodni, de inkább a 90 sorsa legyen jobb, mint a 10-é.

A növekvő lakosság felnevelési költsége és vagyonigénye.

A másik könyv, amit a Tőkével egy időben olvastam Rácz Jenő és Bródy András könyve volt, amiben azt bizonyították, hogy a növekvő lakossággal arányosan növelni kell a nemzeti vagyont is. Ez megvilágította számomra, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb lakosság növekedés elviselhetetlen felhalmozási igényt támaszt.

Ugyancsak az 50-es évek elején olvastam Jánossy Ferenc és Max Weber műveit. Jánossy azt bizonyította be, hogy a háború kimenetele nem hatott a társadalom relatív fejlettségére. Max Weber pedig ezt okolta meg azzal, hogy a puritán erkölcsű népek sikeresebbek.

Nagyon fiatalon tehát voltak iránytűim. Nemcsak ezek, de egyre több mutató segített a tájékozódásban.

A 2.000 második fele kiemelkedően sikeres volt.

Ráadásul a legutóbbi 25 évben a legsikeresebb.

Az emberiség létszáma ötszörösére nőtt. Aligha volt a század küszöbén olyan társadalomtudós, aki elhitte volna, hogy az ötszörös létszám ellenére ma jobban élünk, mint akkor.

Az átlagos testmagasság többel nőtt, mint előtte bármelyik évezred alatt. Ez cáfolatlan bizonyítéka annak, hogy jobban élünk. Nem mindenki, hanem az átlag. Száz éve még a nyomor volt a legnagyobb halálok. Akkor legfeljebb néhány százalék, ma néhányszor tíz százalék a túlsúlyos.

Az analfabéták aránya tizedére csökkent. Néhány neves közgazdász Piketty ellen felveti, hogy a szellemi vagyont figyelmen kívül hagyja. A közgazdaságtan mérni sem tudja, mert a könnyen elérhető információ az értelmiség számára felbecsülhetetlen kincs. Sokszor említem, hogy egyik bálványom, Széchenyi István örömmel írta a naplójába, hogy megkapta a két hetes Leipziger Zeitungot, és az előfizetés csak egy munkás éves bérébe került. Ma 5 milliárd embernek van mobil telefonja, még ennél is többnek televízió a családjában.

Húsz évvel tovább élünk.

Ennyivel mintegy ötezer év alatt sem nőtt a várható életkor. Sokszor hivatkozok az ENSZ tagállamok fejlettségi rangsorára. A tagállamok rangsorát három mutató, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor, és az átalagos iskolázottság, eredője alapján állítják össze. E rangsorban az első húsz ország mindegyike puritán, protestáns, vagy konfuciánus. Az első latin ország, Franciaország a 23. rangsorban.

Általános lett a választójog, sajtószabadság.

Csak becsülni tudom, hogy ma százszor annyi nagykorú embernek van titkos választó joga.

A cenzúra szabadsága felett is hangos a liberálisok pörlekedése. Ezeknek mondom, hogy amikor első elemista voltam a falunkba öt újság járt, nem rádió, de még villany sem volt. Rákosi még olyan néprádiót gyártatott, amin csak az egyetlen magyar adó volt fogható.

Annak viszont nyomát sem találtam, hogy a vagyonok nagyobb egyenlősége előnnyel járna. Pikettynek eszébe sem jut, hogy van egy példa. Dél-Koreában a vagyonkülönbség még a fejlettségéhez viszonyított országok között is magas. Ezzel szemben Észak-Koreában még tőkés sincsen. Ennek ellenére az előbbiben 16-szor magasabb az egy lakóra jutó jövedelem.

Gyakran figyelmeztetek arra, hogy ma közel 3 milliárd ember él olyan szegényen, hogy nemcsak a dán tartós munkanélküliekkel is cserélne.