Európa rövid történelme

Tartalom

A görög kultúra. 2

A római kultúra. 2

A nyugat-európai agrártechnikai forradalom. 2

A kiscsaládos társadalom. 2

A reformáció. 2

Amerika és Ausztrália felfedezése és benépesítése. 2

A konfuciánus népek felemelkedése. 2

A 20. század második fele. 2

Erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást. 2

Fogamzásgátlás. 2

Kína az első, ahol erőszakkal korlátozzák a gyermekvállalást. 2

Mekkora a földünk optimális eltartó képessége. 2

A gazdaságban a piac szerepét helyreállították. 2

A jelenlegi világgazdaság. 2

Kopátsy Sándor                 EG                   2016 04 08

Európa rövid történelme

Ezt a téma nagyságához viszonyíve kis tanulmányt azzal a céllal írom, hogy rámutassak történelemszemléletem karakterére. Annak ellenére, hogy a politika is csak egyik felépítményi elem, a történészek azt bizonygatják, hogy a politika, illetve a politikai hatalom a történelem elsődleges alakítója. Ezzel szemben én a politikát is a társadalom alépítménye szempontjából statisztának tartom.

A vallások a politikai szerepét azzal teszik a helyükre, hogy a történelmet is az isten irányítja. Ezt ugyan tudományosan sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. De, ha ez igaz is, véleményem szerint, az emberiség sorsának irányítását az isten sem a politikusokra bízta.

A politikusok közül is csak az lehet sikeres, aki a tőle függetlenül is megvalósuló célokat szolgálja.

Sokszor vagyok türelmetlen, mégsem szeretem a forradalmárokat, mert azok nekik tetsző felépítményt akarnak erőszakkal bevezetni. A társadalom érdekét csak azok szolgálhatják, akik feltárják, hogy miért alakulnak úgy a dolgok, amivel nem vagyok megelégedve. Ha ezt megfejtem, akkor az okot kell megszüntetni, nem a következményeit.

Marxot lelkesen olvastam, amikor leszögezte, hogy a politikai is csupán felépítmény, amit az alépítmény determinált. Ő ennél aztán abba is hagyta. Az alépítmény tovább nem érdekelte, hanem kitalálta az általa ideális felépítményt, a kommunista társadalmat, és annak az erőszakos létrehozását tekintette vallásalapító buzgalmának.

Én pedig az óta az alépítmény feltárásának lelkes híve maradtam. Igyekszem a társadalomtudományt tudományként művelni. Minden társadalmi jelenség mögött az azt létrehozó okot keresem. Ha valamivel nem értek egyet, akkor a létrehozó okát igyekszem megszüntetni.

Számomra a tűz, a kőszerszám, a háziállat, a gőzgép és a mobiltelefon százszor fontosabb társadalomformáló tényező, mint a politikusok összessége.

Módszeremet Európa történelemének rövid tálalásával akarom illusztrálni.

A görög kultúra.

Az egyiptomi és a mezopotámiai kultúra számára a Földközi Tenger volt az a tengerhajózási adottság, ami a folyamokon kialakult hajózás számára is hasznosítható lehetett. A tengerek meghódítása minden másik magas-kultúra számára nagy akadály volt. A két magas-kultúra, a kínai és az indiai a végtelen óceán partján volt, amitől a szelek elfelé fújtak, a kimerészkedés könnyebb volt, mint a visszaút.

Mezopotámiának ugyan volt beltengere a Perzsa Öböl, de az nem kínált semmi nyersanyaghoz jutási lehetőséget. A tengerek meghódítási lehetősége a fajunk történelmének egyik fontos fejezete. Ehhez az ideális utat jelentett a Nílus lassú folyása, ami a vitorlázást is lehetővé tette. A Földközi Tenger keleti medencéje, ami tele van kis szigetekkel, nem ködös, tehát a partot látva lehet tájékozódni. A Földközi Tenger nyugati medencéje, ahol már kevés a ki sziget, el kell szakadni a partok figyelemmel kísérésétől. Portugália, ahonnan Afrika partjait követve lehetett egyre délebbre merészkedni. Az Atlanti Óceán észak-nyugati partjai, ahonnan viszonylag bártan lehetett kihajózni, mert hazahozta a hajót a Golf Áram, és egészen Észak-Európából közeli szigetek vezettek el Észak-Amerikába. Ehhez hasonló tanulóúttal csak az egyiptomi magas-kultúra rendelkezett.

Ennek az útnak volt első állomásai a görög városállamok. Arra ugyan nincs magyarázatom, hogy a görög csodának mi volt a létrehozó oka. A görög városállamokhoz hasonló kikötők vele egy időben is voltak a Földközi Tenger keleti és déli partjain, de azokban a göröghöz hasonló szellemi kultúra egyiket sem jellemezte.

Azt, hogy a görög szellemi csoda nem európai volt, bizonyítja a tény, hogy a fennmaradása, megőrzése, közel ezer évig a közel-keleti kultúra volt. Az arabok hozták vissza Európába.

A római kultúra.

A Római Birodalmat büszkén tekintjük európai világbirodalomnak. A központja Róma Európában, a Fölközi Tenger közepén volt, és innen bővült szinte minden irányban. Ereje elsősorban katonai volt. Jövedelmét fegyveres erejével hajtotta be. Fénykorában azonban egyre inkább kiderült, hogy a súlypontja inkább a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Ha az egyenlő erejű császárok osztozkodtak a birodalmon, az erősebb mindig a keleti felét választotta, mert az, különösen Egyiptom volt a leggazdagabb.

Máig nem tudatosítjuk, hogy a birodalom városainak élelmezését az észak-afrikai és a közel-keleti gabona biztosította. Ahogyan a gabonaimporttal behozott betegségek kipusztították az európai városok lakosságát, a Római Birodalom szinte eltűnt, régi dicsőségét csak a fennmaradt romok őrizték.

A történészek egyik kedvenc témája a görög és a római kultúra hanyatlásának megfejtése.

Máig nem jöttek rá, hogy a görög kultúra hanyatlását a szúnyogok által terjesztett malária okozta. Ezek az önözéses gabonát termő görög gyarmatok lakosságát kiirtották.

A Római Birodalmat összeomlását pedig az okozta, hogy a gabonaimporttal behozott betegségek ellen képtelenek voltak megvédeni a városok lakosságát. Elég volna megmutatni, milyen erőfeszítéseket tett a birodalom annak érdekében, hogy a városok lakosságát ellássa egészséges, vagy borral kevert, nem fertőző vízzel kiderülne, hogy ez a védekezés emésztette fel az erejét, és a városai ezer évre lakatlanokká váltak.

Márpedig a Római Birodalom a városok lakosságára épült. A behozott betegségek ellen pedig nem volt mód a sikeres védekezésre. Ezt mindennél jobban mutatja, hogy közel ezer év telt el, amíg indoeurópai népekkel lakott városok létrejöhettek. A sötét középkorban városok csak Andalúziában voltak, és Európa dél-keleti részén Konstantinápoly. Ezek lakosai azonban szemita népek, arabok és zsidók voltak.

A Római Birodalom hanyatlása már jól mutatta az európai kultúra kettősségét, ahogyan az egymással megegyezni nem képes császárok kettéosztották a birodalmukat. Az erősebb fél, a gazdagabb, fejlettebb keleti félét, a Kelet-római Birodalmat választotta, ami akkor még Európából csak a Balkánt jelentette, de a lényege a Közel-Kelet nyugati és Afrika északi része, elsősorban Egyiptom volt, és a fővárosa Konstantinápoly. A gyengébb fele a Nyugat-római Birodalom volt. Európa nyugati fele is csak a limesektől délre. De ennek térségében is kipusztultak a városok, nem termelték meg a kenyerüket, a térség egésze a korábbi szintjéről visszazuhant a kenyeret alig látó, sötét középkorba. Ettől északra pedig csak azért nem volt visszazuhanás, mivel ott még a törzsi, pogány pásztortársadalmak éltek, és egy istent hívő vallásra sem reagáltak.

A Római Birodalom bukása után, Európában nem volt magas-kultúra. Ez a hanyatlás sem politikai vagy erkölcsi okokból következett be, hanem a szúnyogok által terjesztett malária, illetve a gabonát hozó hajókkal behozott baktériumok és vírusok kivédhetetlen következménye volt. Ez esetben is elmondható, hogy az Európa déli felét ért kudarcot nem a hibás politikai vezetés, hanem a baktériumok okozták. 

A nyugat-európai agrártechnikai forradalom.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy az ezredforduló végén Európa nyugati felében elindult a következő évezredének nagy megújulása. Gyorsan kialakult az első, mérsékelt, négy évszakos klímára épülő magas-kultúra. A megelőző ötezer évben magas kultúra csak ott volt, ahol önözéssel lehetett gabonát termelni. A magas-kultúrák csak jöhettek létre, ahol a szántóföli, önözéses gabonatermelés lehetősége eleve biztosított volt. Márpedig ilyen adottság csak Kelet-Ázsiában, a kínai folyamok, Dél-Ázsiában, Indiában a két folyam, a Közel-Keleten, Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz, valamint Észak-Afrikában, a Nílus síkságai voltak.

A két amerikai kontinensen ugyan volt két folyam, a Mississippi és az Amazon önözhető síksága, de ott hiányzott egy másik nélkülözhetetlen előfeltétele a szántóföldi gabonatermelésnek, az ember erejét sokszorosan maghaladó igavonó és tárgyátadó állat, a szarvasmarha, vagy a bivaly. Ennek felismerése számomra is lecke volt arra, amit a történelemtudomány elhanyagol. A szarvasmarha a királyoknál fontosabb történelemalakító tényező. Az inkáknak és a mayáknak hiába voltak bölcs uralkodói, de nem volt igavonásra és a talajerőt megőrző trágyázásra is alkalmas háziállatuk. Ez a magyarázata annak, hogy ugyan csodálatos eredményeket elértek el a csillagászatban, az építésben, de még a kereket sem találták fel, mert erős igavonó állat hiányában nem léphettek túl a kapás növények termelésén.

Nyugat-Európában azonban az első évezred végére a télálló búza és árpa kiszelektálódott, megjelent a talajforgató eke, a hám, ezzel lehetővé vált, hogy Európa területének nagy részében lehetővé vált a természetes csapadékkal megelégedő, a telet elviselő gabonatermelés.

Márpedig, ha van történelmünkben fontos változás, akkor a négy évszakos klímán megvalósult szántóföli gabonatermelés megjelenése az.

Előtte ugyanis magas-kultúra csak az önözhető síkságokon alakulhatott ki. Ennek potenciális térsége legfeljebb néhány millió négyzetkilométer. Ennek a bővítési lehetősége azonban nagyon korlátozott volt, ezért ötezer év alatt is alig változott. A Nyugat-Európában kialakult természetes csapadékra épülő gabonatermelés azonban tízmillió négyzetkilométereken megoldható. Ennek a művelési módnak a területe ezer év alatt megtízszereződött. A fagyos telet nem ismerő, önözéses gabonatermelés azonos területen mintegy háromszor akkora eltartó képességet jelentett a természetes csapadékkal termelthez viszonyítva, a nagy változások, előrelépések mégis csak az utóbbiban történtek.

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy az önözéses gabonatermelés hozama csak lassan nőtt, a természetes csapadékos gabonatermelés hozama azonban többszörös lett. A költsége pedig a töredékére zsugorodott. Elsősorban a gépesítésnek köszönhetően, ma már a szántóföldi gabonák és haszonnövények adják a legolcsóbb élelmet.

A kiscsaládos társadalom.

A nyugat-európai feudális társadalom fölénye azonban nem is elsősorban a szántóföldi mezőgazdasági termelésének köszönhető, hanem elsősorban annak, hogy az agrártechnikai forradalommal párhuzamosan megtörtént a legnagyobb társadalmi forradalom is, a nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés.

A nagypolitikára koncentráló történelemtudomány szinte említésre méltónak sem tartja a kiscsaládos jobbágyrendszert. A családforma nem is szerepel a történelemtudományt érdeklő témák között. Pedig ami az elmúlt ezer évben a világtörténelemben történt, annak kulcsa a kiscsalád.

Amennyire elfogadott nyugat-európai a gyarmatosításban, Amerika és Ausztrália felfedezésében a nyugat-európai hajózás és hadviselés fölénye, annyira figyelmet sem kap a kiscsaládos társadalmunkból fakadó fölényünk.

Büszkék vagyunk a reneszánszra, a reformációra, az ipari forradalomra, a felvilágosodásra, a demokráciára, végül a tudományos és technikai forradalomra. De az fel sem merül, hogy mindenek az előfeltétele a kiscsalád volt. Már középiskolás koromban felvetődött bennem a kérdés:

„Miért állt meg a Nyugat minden szellemi, vallási tudományos és technikai forradalma a nagycsaládos társadalmak határán?”

A közben eltelt nyolcvan év során újabb és újabb lépéssel közeledtem a válaszhoz, de a végső magyarázathoz csak a közelmúltban értem el. A Nyugat minden világtörténelmi sikere elsősorban annak köszönhető, hogy ezer éve kiscsaládos társadalom.

A végső kulcsot annak felismerése jelentette, hogy minden osztálytársadalom elődleges problémája a túlnépesedése elleni védekezés volt. Megfordítva. Humánus csak az a társadalom lehet, amelyikben kicsi a túlnépesedési nyomás.

Annak ugyan a nyomát sem találtam, hogy a nyugat-európai agrártechnikai forradalom idején valaki felismerte volna a kiscsaládban rejlő óriási társadalmi előnyt, mégis a kiscsaládos jobbágyrendszert nemcsak bevezették, de gondosan ápolták egészen a jobbágyság felszabadulásáig. A tudatosság hiánya ellenére, szinte azonnal a középkorban óriási hatalommal rendelkező katolikus egyház garantálta, hogy csak annyi gyermekvállaló család jöhessen létre, ahány jobbágytelke a földesuraknak és a klérusoknak van. Elrendelték, hogy a gyermekvállalás egyetlen formája csak az egyház által megkötött házasság lehet. Az egyház azonban csak azt a házaspárt adja össze, amelyik számára a földesura jobbágytelket biztosított. Vagyis csak annyi gyermekvállaló házasság jöhetett létre, ahány jobbágytelek volt.

Mivel a szántóterület nagysága csak nagyon lassan, generációk átlagában 1-2 ezrelékkel nőtt, ha ennél gyorsabban nőtt a lakosság, a házasságok kitolódtak. A francia történészek már a két világháború között felmérték, hogy Nyugat-Európában a házasságkötés a nemi értettség után jó tíz évvel kitoldódott. Tehát a nők termékenységi rátájából 2-3 szülés kiesett a nagycsaládos társadalmakkal szemben. Mivel kiscsaládos társadalom csak Nyugat-Európában volt, az emberiség alig huszada volt kiscsaládos. Csak ez a kisebbség lehetett humánusabb, az emberiség nagy többsége sokkal gyorsabban szaporodott.

Itt, most csak idézem a kiscsalád másik két történelmi előnyét.

A kiscsaládban a szülők, és nem a rokonság neveli a gyerekeit. Az emberi faj számára a nagycsaládos nevelés előnye mindaddig egyértelmű volt, amíg gyűjtögetésből éltek.

A kiscsaládban az rendelkezik a jövedelemmel, aki megtermelte. Ez talán semmiben sem jelenik meg karakterisztikusabban, mint a mezőgazdaságban, a farmer és a szövetkezet összevetésében.

A reformáció.

Ötszáz évvel a földművelésre rátért kiscsaládos puritán népek megértek arra, hogy a kereszténységük is puritán legyen. Ezzel megindult a protestáns népek fölénye. Az angol-szászok, a germánok és a skandinávok protestánsok lesznek.

A történelem azt tanítja, hogy ez a három népet a protestáns kereszténységük nevelte puritánná. Ebből csak az igaz, hogy a protestáns kereszténységük már nem állt a puritánságuk kiélésének útjában. Csak hiszem, nem tudom bizonyítani, hogy az erdei marhapásztorok eleve, már pogányokként is puritánok voltak. Az ősi legendák szereplőit pogányokként is keményen puritán magatartás jellemezte.

Ez jelenik meg a három keresztény vallásban.

Szent Pál kereszténysége a görög-római kultúrára szabott kereszténység volt, Kálviné, Lutheré és társaiké azonban a puritán népekre szabott kereszténység lett. Vagyis nem a reformátorok tanaihoz igazodtak a protestáns népek, hanem a reformátorok alakították át a puritán vallássá a latin népek kereszténységét. Marxistán fogalmazva, a római katolikus vallásnak az alépítménye a latin kultúra, a protestáns kereszténység alépítménye pedig a puritán marhapásztorok kultúrája.

Európa három kultúrára osztott népei a reformáció után a kultúrájukhoz igazították a vallásokat.

Amerika és Ausztrália felfedezése és benépesítése.

E két kontinens felfedezése éppen akkor történt, amikor elkezdődött a gyermekvállalás korlátozását megoldó jobbágyság felszabadulása, és megindult a vidékről a városokba költözés, vagyis megszűnőben került a gyermekvállalás korlátozása.

Azt, hogy a jobbágyrendszer felszámolása mind a házasságok késletetését, mind a túlnépesedés fékezését is megszűntette, csak öreg koromban ismertem fel. De még azt is felismerem, hogy a munkás házassága már nem korlátozható, vagyis az ipari forradalom a városi lakosság természetes növekedésével is járt. A munkás házassága előtt nincs anyagi akadály, azok a jobbágyokénál korábban történhetnek. Erről ugyan nem találtam statisztikai adatokat, de aligha vitatható.

A városi lakosság három forrásból nőtt.

Egyrészt a jobbágyok gyermeki közül is egyre többen, látva a földhiányt, városokba költöznek. Mindig hiányolom, hogy a demográfusok alig foglalkoznak a túlnépesedéssel, és annak forrásaival.

Másrészt javultak a városi élet egészségügyi feltételei.

Kiépültek a közművek, a csatornahálózat, a vízvezeték. A vasútnak köszönhetően a városi lakosság élelmiszer ellátása megsokszorozódott, és olcsóbbá vált. Ugyanakkor elterjedtek a gyakrabban mosott fehér neműk. Jó volna látni a városi lakosság várható életkorának a hosszabbodását is. Az ugyan köztudott, hogy a városi lakossága halandósága mindig lényegesen nagyobb volt, mint a vidéken élőké, de a városi halandóság alakulásának alakulása sok történelmi tényre adna magyarázatot.

A sötét középkor magyarázata, hogy a mediterrán térségen a városok szinte kihaltak. A görög-római kultúra a városi polgárok kultúrája volt. A sötét középkor pedig a városi lakosság kipusztulásának volt a következménye.

A nyugat-európai agrártechnikai forradalom után pedig Európa nyugati felén a társadalom agrártársadalommá, feudálissá vált, és csak lassan urbanizálódott.

Az ipari forradalom aztán nagyon gyorsan a világ legurbanizáltabb társadalmát hozta létre. A feudális jobbágybirtokokat felváltotta a paraszti kisárutermelés, ami a falvak eltartó képességénél sokkal jobban felgyorsította a vidék népszaporulatát. Ez a falvak túlnépesedését idézte elő. A megélhetőségét elvesztők a városokba költöztek, és egy ideig ezeket, a felgyorsult belső népszaporulat ellenére is, felvette a nagyon gyorsan fejlődő iparosítás.

A 19. század második felére befejeződött a vasúthálózat építésével járó munkaerőigény, Európa belső népszaporulata külső életteret követelt.

Egyetlen történész sem vetette fel, hogy mi lett volna, ha Európa Amerika és Ausztrália felfedezésével nem tízszerezi meg életterét, nincs lehetőség a lakosság kivándorlására, és az iparosodott társadalmak nem zsákmányolhatják ki a világ szinte minden társadalmát.

A történészek azzal sokat foglalkoznak, hogy mihez jutottunk Amerika felfedezésének köszönhetően, de az ennél nagyságrenddel nagyobb előnyt, az új, kimeríthetetlen életteret meg sem említik.

A történelem alakulásának megértéséhez a kulcs ugyan az élettér és a lakosság ahhoz való igazodása, ezzel a témával mégis alig találkozik a történelem.

A 18. században már a protestáns Nagy Britannia, Németalföld és Belgium jelenti nemcsak Európa, de a világ élcsapatát. Az ipari forradalom találmányai ugyan szinte mindenhova eljutnak, vagyis Európában mindenhol ugyanaz a technika áll rendelkezésre, ennek ellenére csak a puritán népek fölénye egyre nő nemcsak a latinokkal, de még sokkal inkább a nagycsaládos ortodoxokkal szemben. Ez fokozottan vonatkozik, az egész világra, ahol minden kultúrája egyre jobban lemarad. Még a Nyugat protestáns népinél is puritánabb távol-keleti konfuciánusok is.

A konfuciánus népek felemelkedése.

Érdekes módon, ahogyan Európában a legnyugatibb szigetország Nagy Britannia az ipari forradalom, a felemelkedés élcsapata, a Távol-Keleten a nyugati szigetország, Japán, mutatja az utat az Európánál háromszor népesebb térség konfuciánus népei számára.

Japán felemelkedése már a 19. század harmadik harmadában egyértelmű, mégis alig figyelembe vett. Jellemző módon, nemcsak Oroszországot, de a fejlett Nyugat politikusait is meglepi, amikor 1905-ben a japán flotta tönkreveri az orosz flottát.

Alig negyven évvel később, már a második világháborúban derül ki, hogy a brit és a francia flotta hasonlóan szégyenteljesen levizsgázik a japánokkal szemben.

Azt, hogy mekkora a puritán népek fölénye, fényesen igazolták a második világháború harci eseményei. A nyugat-európai gyarmattartók még ellenállni sem tudtak a japán haderőnek. Japán legyőzésére kizárólagosan az Egyesült Államok érdeme volt.

Nem kisebb meglepetést okozott Japán bámulatosan gyors talpra állása a második világháborúban szenvedett óriási ember- és vagyonvesztés után.

Történelemszemléletem illusztrációja a japán és a német csoda. A történészek túlzott jelentőséget tulajdonítanak a háborúk kimenetelének. Óriási teret szentelnek a háborús események elemzésének, a győzelem jelentőségének. Arra ugyan nagyon hamar a háború után Jánosi Ferenc könyve hívta fel a figyelmemet, amikor bebizonyította, hogy háború előtti erőviszonyokon alig változtatott a második világháború kimenetele. A második világháború két legnagyobb vesztese Németország és Japán. Ugyanakkor a háború után a gyarmattartók között ez a két ország javított a legtöbbet a helyzetén.

A magyarázat: Mert puritánok.

A legtöbbet vesztett Franciaország, Olaszország és a Szovjetunió. A magyarázat: Mert latinok, illetve ortodoxok.

A kultúrájuk megfeleléséhez képest mellékes, hogy melyik ország került ki a háborúból a nyertesek, vagy a vesztesek oldalán.

A 20. század második fele.

Az emberiség történelmében nem volt ennél nagyobb változásokat hozó ötven esztendő. Ennek az elsődleges oka a tudományos és technikai forradalom és az 1990-es kínai reform volt.

Az első magas-kultúrák létrejötte óta az osztálytársadalmakat a lakosság mennyiségi és minőségi túltermelése jellemezte.

Egyetlen történész sem jutott el annak felismeréséig, hogy a termelésből megélő ember túlszaporodó. A munkájával magát ellátó társadalom hosszabb várható életkort eredményezett, mint aminek a fajunk természetes szaporasága biztosítani tudja az életteret.

Ennek felismeréséhez elég lett volna végiggondolni, hogyan alakul a történelmünk, ha a társadalom létszámát nem csökkenti a többség kizsákmányolása, nyomora, az egymásközti háborúzás emberáldozata és szabad utat engedünk a természetes tudásvágyunknak.

Elég lett volna megnézni, végig gondolni.

Hogyan hatott néhány kedvező éghajlatú esztendő a népesség alakulására.

Milyen gyorsan helyreállt a járványok pusztító hatása.

A földosztás során döbbentem rá, hogy boldoggá tehettem volna a községet, ha csak harmad annyi család élt volna a faluban. Ez a gondolat élt bennem akkor is, amikor a túlzott iparosítás felszippantotta a falusi lakosságnak azt a részét, akiknek aránytalanul kevés jutott. Gyorsan kiszámoltam, hogy az Egyesült Államokban a falu határának hatékony megműveléséhez tízed annyi farmerre sem volna szükség. Dániához képest is ötöd annyi embert tarthatott volna el a falu. Ezért aztán parasztpárti barátaim is megbotránkoztak, amikor mondtam azt, hogy a falusi lakosság érekében legtöbbet Rákosi elvtárs tett. Nemcsak azok és akkor botránkoztak ezen, hanem a maiak is, amikor már negyed annyi lakost kell a földek művelésével eltartani. Kellene, de még mindig háromszor annyinak kell valahogy megélni belőle.

Nem azt mondtam, hogy Rákosi elvtárs ezt a parasztok iránti szeretettől vezérelve, tudatosan tette. A történelem az érdemeket azonban nem a szándékok, hanem az eredmények alapján osztja. Eddig azonban máig sem jutottunk el. Ma sem teszi fel senki a kérdést, Mi lenne, ha nem történik meg az erőltetett iparosítás? Pedig könnyű a válasz. annál is sokkal rosszabb, ami ma van. Mert bizony a liberális rendszerváltás felszámolta azoknak a vállalatoknak a többségét, amelyek nem bizonyultak nyereségeseknek. Azt pedig máig nem számoljuk, mi a kisebbik rossz? A tartós munkanélküliség, vagy a veszteséges vállalatok működtetése? Pedig egyszerű a válasz. A veszteséges vállalat is a kisebbik rossz, ha a reménytelen munkanélküliséggel vetjük össze.

Még katasztrofálisabb volna ez az összevetés, ha azt is károkozásnak vennénk figyelembe, hogy milyen következő nemzedéket nevel fel az a család, amelyben úgy nőnek fel, hogy nem is találkoztak megdogozott jövedelemmel.

Vagyis minden osztálytársadalom, a népességének túlzott növekedése következtében, olyan csapdahelyzetbe jut, amit csak át nem látva lehet elviselni. Ez adott nekem is magyarázatot arra, hogy a tudásvágy miért volt minden osztálytársadalom számára eredendő bűn. Van olyan társadalmi zsákutca, amiből nincs kiút, de túl kell élni. Hatezer éven keresztül, és ma is minden osztálytársadalom olyan csapdahelyzetben van, amit tilos megérteni.

Minden forradalmárt ma is dicsőítünk, annak ellenére, hogy olyan céljaik voltak, amik csak tovább rontották az eleve rossz helyzetet. Marx is csak olyan tanácsokat adott, amik növelték volna a népességet annak ellenére, hogy a jobb életkörülmények elsődleges előfeltétele a népesség növekedésének megállítása volt.

Erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást.

Annak ellenére, hogy a halálozást fokozó osztálytársadalmak elsődleges feladata a népesség növekedésének féken tartás volt, és ennek a leghumánusabb megoldását a születések számának korlátozása jelentette volna, ez kegyetlenség nélkül megoldhatatlan volt. Már sokszor kifejtettem, hogy a Nyugat felemelkedésének előfeltétele a gyermekvállalás eredményes korlátozása volt, ezt sem lehetett emberségesen megoldani. A kiscsaládos jobbágyrendszert, a nagycsaládoshoz viszonyítva, humánusnak kell tekinteni. Nem azért, mert humánus volt, hanem azért, mert a halálozás fokozásához képest humánus volt.

A termékenység elérése után a normális szexuális élet tilalma nagyon kegyetlen dolog. A nyugat-európai középkort csak akkor lehet megérteni, ha felfogjuk, mint jelentett a szexuális ösztönök legaktívabb tíz évében azok tilalmával élni. Azt csak a vallási bigottság és a vad zabolátlanság párhuzamossága jellemezheti. Ilyen volt az a középkor, amiben a házasságkötés csak a nemi érettség első tíz év után volt elérhető. Akkor se mindenkinek.

Sokszor leírtam, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben a született gyermekek közül csak a legidősebb munkaképes fiú és egy lány számíthatott arra, hogy házasságban élhessen. A falusi életnek ugyan gazdag irodalma van, de abban sincs nyoma ennek a korlátozott jövőnek. A fiúgyerekek közül csak a legidősebb számíthatott arra, hogy jobbágytelekhez jut és házasságot köthet. De azt is csak jó tíz éves várakozás után. A fiatalabb fiúk csak abban reménykedhettek, hogy meghal a nálunk idősebb, de legalább munkaképtelen lesz. A lányok helyzete csak azzal volt jobb, hogy legalább reménykedhetnek abban, hogy felségül viszik.

A keresztes háborúk történelmét megismerve, döbbentem rá, hogy a túlnépesedést a felső klérus, legalábbis a Vatikánban világosan látták.

Azt nem volt nehéz megérteni, hogy a keresztes hadak állományának legfeljebb néhány százaléka térhet vissza. Ezt tudva az első keresztes hadjáratot meghirdető Orbán pápa úgy hirdette meg, hogy a jobbágyok első fiúgyermekei nem mehetnek. Azokra szükség volt a világi és egyházi földesuraknak. Volt azonban olyan keresztes hadjárat is, amire még a fegyverforgatásra képtelen gyerekeket is hajóra raktak.

Annak ellenére, hogy a keresztes hadjáratok elsődleges célja a felesleges fiúktól való megszabadulás volt, nyomát sem találtam annak, hogy mekkora volt az emberveszteségük.

Elegendő nem volt, mert az egyház a szerzetesrendeket is azzal a céllal alakította, birtokkal látta el, hogy aki fiú, vagy lány odakerül, nem lehet gyermeke. A házasságtilalmát a klérus a saját körében is alkalmazta, de nem annyira társadalmi érdekből, mint inkább az egyházi vagyon megőrzése érdekében.

Fogamzásgátlás.

A gyermekvállalás emberséges korlátozását azonban csak a fogamzásgátlás megoldása tette lehetővé. Ezt sem a társadalom hivatott vezetői kezdeményezték, hanem a vállalkozói érdek. A társadalom igénye olyan nagy volt a fogamzásgátlókkal szemben, hogy a bomba üzlet még a tudósokat is megmozgatta. A tudományos és technikai forradalom végül a 20. század második felében megszülte a természetes szexuális életet biztosító, nem költséges fogamzásgátlókat. Éppen akkor, amikor a lakosság már elég gazdag, iskolázott legyen ahhoz, hogy spontán korlátozza a gyermekvállalását. Ekkor bizonyosodott be, hogy nem a szülők akarnak a társadalom érdekénél több gyermeket, hanem a szexuális vágyuk több fogamzást eredményez.

De a társadalmi érek is megváltozott. Nem elég a következő nemzedék számát korlátozni, hanem a kevesebb is jobb. A jelenkori fejlett társadalmak az elsők, amiben a minőségi munkaerővel szembeni igény kielégíthetetlen. A jó munkaerőből nem lehet elég, a rosszból a kevés is sok.

Ez bármennyire egyértelmű módon jelentkezik, nemcsak a demográfusok, de még a társadalomtudósok sem ismerték fel. A szülők annál inkább. A társadalom a gyermekvállalást száma alapján támogatja, a szülők azonban az inkább egyet, de a minél jobbat akarják. Ezt bizonyíja, hogy nincs olyan társadalom, amiben a gyermekvállalás nem kontraszelekciós, vagyis a gazdag és iskolázott családokban az átlagosan vállalt gyermekszám 1.5, vagyis sokkal alacsonyabb a létszám tartásához szükségesnél. Ezzel szemben a családok alsó jövedelmi és iskolázottság ötödében 3 felett van a termékenységi mutató.

Kína az első, ahol erőszakkal korlátozzák a gyermekvállalást.

Ez az első példa a történelemben arra, hogy általánosan szabályozzák a gyermekvállalást. Ez ugyan az első, amiben nincs kontraszelekció, de szelekció sincsen. Így is elképesztő eredményt hozott. 25 év alatt félmilliárddal kevesebben születtek. Ez tette lehetővé, hogy a fékezett urbanizáció 250 milliót nem haladta meg. Arról, ha 500 millióval többen születnek, és nem fékezik a városokba költözést, fogalmunk is aligha lehet.

A kínai gyermekvállalási korlátozás közvetlenül ugyan csak Kínát érinti, de az emberiség egésze számára is örvendetes esemény. Ha a közgazdaságtan költségnek tekinteni a többletlakosság felnevelését, akkor nyilvánvalóvá válna, mibe kerül 500 millió ember felnevelés a munkaképes korig. Ehhez képes jelentételen az a költség, amivel a tengerszint néhány méteres emelkedése elleni védekezés jár. Még a felnevelési költségnél is nagyobb költségigénye volna, ha 500 millió kínai számára megteremtenék csak az a vagyont is, ami egy átlagos kínai vagyonigénye, lakása, infrastruktúrája, munkahelye, stb. igényel.

A sok ostoba liberális csak azzal foglalkozik, hogy nem lesz elég munkaerő a jelenlegi nemzedék kiöregedése után. Azt figyelembe sem veszik, hogy a következő nemzedék számánál sokkal fontosabb a minősége. Arra én sem gondoltam, mert nem is ismerek erre vonatkozó adatokat, hogy az egyetlen gyermek felnevelésének minősége mennyivel jobb lesz, mint a kettőé, vagy még többé. Abban ugyan nem kételkedtem, hogy a gyermeknevelés eredménye jelentősen függ az egy családtagra jutó jövedelem és az egy gyermek nevelésére fordított időtől. De ennek felmérésére sem találtam anyagot.

Bizonyítottak azonban a tények. A PISA felmérések során a legnagyobb előrelépés Kínában történt. Számos kínai középiskola vált világhírűvé. Kiderült, hogy a Távol-Keletre jellemző, az egyéként is nagyon magas gyermeknevelési kultúrában az egyetlen gyermek nevelésére kényszerített szülők megtesznek mindent, hogy az egy legalább kiváló legyen. Ezt jelzi többek között a kínai nagyvárosokban a lakásárak alakulása. A legjobb iskolák körzetében az átlagnál jobban felmentek a lakásárak.

Márpedig a tanulás eredménye több szempont mellett attól is jelentősen függ, hogy milyen a tanulóközösség képessége és orientációja. Szeretnék olyan felméréssel találkozni, hogy milyen eredménye van az egyetlen gyermekes osztályoknak a több testvérűekkel szemben. Véleményem szerint, a jó osztályba kerülés eleve nagy szerencse.

Ennek tudatában vagyok híve a művészeket és a sportolókat képző iskolarendszernek. Ebben a két oktatásban világszínvonalon vagyunk száz éve, de most lényegesen jobban, ugyanakkor a közoktatásunk színvonala viszonylag csökken.

Visszatérve a kínai reformra. Szinte egyik évről a másikra a világ népességének ötödét jelentő Kínában leállt a túlnépesedési nyomás.

Ennek jelentőségét csak az érheti meg, aki szem előtt tarja, hogy mintegy hatezer éve, az emberiség az elviselhetőnél gyorsabban szaporodna, ha a társadalom a túlnépesedés ellen védekezve nem növelte volna a halálokozást.

Korábban a születések korlátozásra azonban nem volt eszköz, mivel a politikai hatalomnak a fogamzást nem lehetett elviselhető módon korlátozni. Ezt erőszakkal is csak a fogamzásgátlás megoldása tette lehetővé.

A társadalomtudományok máig nem tudatosítják, hogy a társadalmak a néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulatot nem képesek elviselni. Ez a szükségszerűséget eddig csak a kínai pártvezetés ismerte fel, és kényszerítette ki. Előttük ugyan az emberiség mintegy puritán kultúrájú ötöde elérte azt a jólétet, iskolázottságot, ami mellett a szülők még annyi gyereket sem vállalnak, ami a létszám tartásához elegendő lenne. Ez a réteg, élve a fogamzásgátlás eszközével, spontán a létszámának az újratermelési szintje alatt vállalta a gyermekvállalást. A fejlett társadalmakban a diplomás nők gyermekvállalása 1.5 körül mozog. Vagyis a legígéretesebb nevelők természetes népszaporulata keményen negatív. Ezzel szemben a családok alsó jövedelmi ötödében minden társadalomban az átlagnál lényegesen több gyermeket vállalnak. Vagyis jelenleg minden társadalmat a kontraszelekció jellemzi.

Ezt látva tekintem a jelenkor egyik legfontosabb reformjának a gyermeknevelés eredményhez kötött öregkori ellátást. Azt kellene megérteni, hogy a tudásalapú társadalomban a családok elsődleges társadalmi feladta nem a saját kerestük maximalizálása, hanem a minél jobb minőségű következő nemzedék felnevelése. Ebből fakadóan, nem a minél több, hanem a minél eredményesebb gyermeknevelést kell az öregkori ellátással jutalmazni.

Mekkora a földünk optimális eltartó képessége.

Ha valaki száz éve azt hallotta volna, hogy mára ötször annyian leszünk, mint akkor voltunk, kétségbeesett volna. Senki sem tudta elképzelni, hogy az akkor 1.5 milliárd népesség mára 7.5 milliárdra nő, és a 9 milliárd alatt már meg sem lehet állítani. De az sem tudta elképzelni senki, hogy az ötször nagyobb lakosság eltartása sokkal jobb lesz, mint száz éve volt. A sokkal jobb sem jó, legfeljebb kevésbé rossz.

Még senkinek sem jutott az eszébe, hogyan élhetnénk, ha ma is csak 1.5 milliárdok volnánk.

Az el nem képzelhető jólétet csupán az emberiség puritán ötöde, a Nyugaton a protestánsok, a Távol-Keleten a kisebb konfuciánus országok spontán, a tudatos társadalomformálás minden jele nélkül érték el. Ezek három közös jellemzője, hogy puritánok, nem túlnépesedők és a gazdasági életet a piac alakítja.

Ami a túlnépesedést illeti.

Annak megállása önmagában nem elegendő a sikerhez. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy a nem puritán népek akkor sem fejlődnek másoknál gyorsabban, ha a népszaporulatuk leállt. Kiderült, hogy a létszámnak az újratermelési szintjéhez közeltartása is csak akkor eredményezheti az élvonalba emelkedést, ha a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi. Ebből következett az, hogy 1990 előtt csak olyan országban javultak jelentősen az egy lakosra vetített mutatók, amelyikben mindkét feltétele megvalósult, a létszám tartása közeli népszaporulat és a lakosság puritán viselkedése.

A gazdaságban a piac szerepét helyreállították.

A 20. század harmadik nagy tanulsága, hogy a gazdaság nem tűri a politikai irányítást, azt a piacra kell bízni. Ez a század közepére már a bolsevik diktatúrákban bebizonyosodott, legalábbis megindult a piac bevezetése irányában történő mozgás. A piac szerepe nélküli gazdaság csődjének végső bizonyítékát az európai bolsevik rendszerek összeomlása jelentette.

Csodának lehet tekinteni, hogy ugyanabban az évben bukott meg Nyugaton a szovjetrendszer, amiben Kína bevezette a gazdaságának piacosítását.

Európa keleti felének mintegy 400 millió lakosú részén megbuktak a piacosítást támogató reformok. Ez eleve versenyképtelenné tette a bolsevik diktatúrákat. Ezek bukását a bolsevik diktatúrák csődjének tekintettek. Nem vették tudomásul, hogy ezek nem azért buktak meg, mert politikai, hanem azért mert gazdasági diktatúrák voltak.

Ezt bizonyítja, hogy ugyanakkor Kelet-Ázsiában, az 1.300 millió lakosú Kínában a kommunista diktatúra annak köszönhetően, hogy piacosította a gazdaságát, és leállította a túlnépesedését, példátlanul gyorsan fejlődik.

Ezzel a reformmal teljesült a sikeres társadalomfejlődés jelenkori mindhárom feltételét biztosítani.

A lakosság viselkedése puritán.

Nincs túlnépesedés.

A gazdaságot a piac alakítja.

Ennek a három előfeltételnek a létrehozása a világgazdaság történetének a leggyorsabban fejlődő gazdaságát eredményezte.

Európában megbukott a gazdasági élet politikai irányításhoz ragaszkodó marxista diktatúra, ugyanakkor a Távol-Keleten a gazdaság piacosítása után a gazdaság történelmének legnagyobb csodájának vagyunk a tanúi. Vagyis nem a politikai diktatúra bukott meg, hanem csak a gazdasági élet politikai diktatúrája.

Az is alapvető tévedés, hogy Kínában a politikai élet is liberalizálni, demokratikussá kellett volna tenni. Kína nemcsak 1990-ben, de még ma is messze van attól a fejlettségi szinttől, amin a lakosság gyermekvállalásának korlátozását erőszak nélkül is meg lehet oldani.

Számomra az 1956-os forradalom legnagyobb tanulása az volt, hogy a közvélemény óriási többsége nem elégedett meg a gazdaságpolitikai reformmal, hanem gyökeres politikai reformot is követelt. Annak azonban mind a belső társadalmi, mind a világpolitikai feltételei hiányoztak. Ezt nemcsak Nagy Imre és politikai környezete, de az utókor sem képes megérteni. Ezt a gyönyörűen indult forradalmat ma is úgy ünnepeljük, hogy azok voltak a hősei, akik a lehetetlen akarták gyorsan bevezetni. Ma sem vesszük tudomásul, hogy a szocialista táborból való kilépésnek, és a több párti demokráciának volt realitása. Büszke vagyok arra, hogy ezt én az első pillanattól kezdve láttam, de azt is, hogy ezzel a társadalom óriási többsége nem hajlandó megelégedni. Nemeztünk szerencséjére, ezt Kádár János és szűk köre felmérte, és a hazaárulásnak minősülő tettet, vállalta, hogy ő hívta be a szovjet csapatokat. Azok ugyanis minden hívás nélkül is jöttek.

Meggyőződésem szerint, az 56-os magyar forradalom bukását Mao is így látta, ezért a tervezett reformok bevezetése előtt, kulturális forradalom cím alatt, ázsiai kegyetlenséggel igyekezett gyökerestől felszámolni minden politikai reformot is követelő potenciális erőt. Még így is maradt annyi, amit csak a tanokkal lehetett megállítani.

A jelenlegi világgazdaság.

1990 azért világtörténelmi dátum, mert az óta szinte minden puritán társadalom gyorsan fejlődik, amelyik gyorsan fejlődhet. A gyors társadalmi fejlődés három elengedhetetlen feltétele ugyanis a lassú népességváltozás, a lakosság puritanizmusa és a gazdaság piacos irányítása.

Jelenleg egyetlen puritán társadalom nem fejlődik gyorsan, ez a viszonylag jelentéktelen súlyú Észak-Korea, ahol a lakosság ugyan puritán, de a gazdaság pártirányítású és a fegyverkezés féktelen maradt.

A tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt kíván, amit erőszak nélkül csak bizonyos szint felett és puritán lakossággal jöhet létre.

Bármennyire kegyetlen tény, jelenleg csak a puritán népeknek van lehetőségük arra, hogy a világ élvonalában legyenek, vagy oda emelkedjenek. Nincs tehát egyelőre olyan ideológia, olyan vallás, amiben a politikai megváltás feltételei megteremthetők.

Tudomásul kell venni, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítmény igényét hozta létre, először az emberiség történetében, ami minden viselkedési kultúra számára jelentősen egymástól eltérő lehetőséget biztosít.

Ez a tény a közgazdaságtantól azt igényelné, hogy készüljenek olyan felmérések, amelyek a kultúrák elmúlt százévi teljesítményét vetik össze. Ebből nyilvánvalóvá válna, hogy a kultúrák teljesítménye közötti különbségek az elmúlt száz évben nagyságrenddel nagyobb, mint fajunk eddigi életében előfordult.

A kultúrák közti eltérést Európán, vagy a Nyugti kultúra egészén belül, jobban tudom illusztrálni, mint a világ kultúrái között, mert ezeket ismerem, pedig itt sokkal kisebbek a különbségek.