Ady Endre véleménye 1899. május 17

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 04 08

Ady Endre véleménye 1899. május 17.

Tegnap kaptam egy barátomtól egy Ady idézetet.

”Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…”

Közel ötven éve végre megjelent Ady prózai műveinek összessége. Azonnal megvettem, és a lelkesen a feldolgozásába kezdtem. Rádöbbentem, hogy Ady nemcsak a legnagyobb költő, hanem a legnagyobb magyarság ismerő is volt. A csodálatos verse mögött ott bújt a zseniális magyarság ismeret. Rádöbbentem, hogy Ady prózai írásainak ismerete tárja fel igazán, hogy a versei mögött a magyarság mindenki másénál nagyobb tudományosabb ismeret bújik meg.

Ha Tisza István az első világháború, Horthy Miklós a második előtt század úgy ismerte volna az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország tényleges helyzetét, bölcsen kimarat volna a számunkra eleve megnyerhetetlen háborúba lépésből. De a Jobbik, a második legerősebb párt hívei is megértenének valamit is abból, hogy mennyire életképtelen az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország, nem a 63 megyés országról álmodoznának, hanem elsősorban a jelenlegit akarnák egészségesebbé tenni.

Ezzel szemben Ady Endre egy debreceni újság egyik munkatársa világosan látta, hogy a magyarság kicsi, és alkalmatlan arra, hogy másokkal keresse a békés együttélést, tehát az volna az érdeke, hogy elégedjen meg a maga országával, vagyis annyival, amennyin többségben magyarok élnek.

Azt nem tudom, Ady ismerte-e az Olmützi Alkotmányt, ami éppen ötven évvel előbb olyan módon osztotta fel Magyarországot, ami közel hozta ahhoz, hogy a megmaradt területén többségben éljen, hogy csak szlovák, sváb és zsidó etnikummal egyeztetett politikát kelljen folytatni a Kárpát Medence felén.

Ady még nem tudhatta, hogy számukra még az sem lett volna megoldás, mert a szlovákokat magunknál alacsonyabb népnek, a svábokat és a zsidókat a rovásunkra gazdagodóknak tekintettük. Ő sem mérte fel, hogy nemzeti átkunk, hogy a nálunk jobban boldogulókat parazitáinknak, a kevésbé boldogulókat pedig általunk cipelt tehernek tekintjük.

Ma sem állunk szembe ezzel a nemzetünket sújtó hibánkkal.

Ma is ott tartunk, hogy a tudományok által Mars lakóknak tekintett zsidókat ugyan sajnáljuk, de azt ma sem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy a zsidóságunk egy főre vetítve, a kiegyezés és a második világháború között, háromszor annyi értéket termelt, tízszer annyi adó fizetett, öt évvel tovább járt iskolában, mint mi magyarok. Még nem akadt olyan társadalomtudós, aki felmérte volna, hol tartanánk, ha a félmillióval több zsidó és 200 ezerrel több sváb marad az országban.

A legszomorúbb azonban az, hogy ezt Ady már 1899-ben, debreceni újságíróként világosan látta. Az óta 116 év telt el, és nem akadt egyetlen politikus és társadalomtudós, de még költő sem, aki ezt felismerte volna.

Ma is megmaradt minden okom arra, hogy a tényeket látva, Adyhoz hasonlóan, káromkodik, vagy fütyörészek.