Néhány gondolat a kínai csoda hatásáról

Kopátsy Sándor                 PG                   2016 04 11

Néhány gondolat a kínai csoda hatásáról

Gyermekkorom óta bosszant, hogy hír csak a rosszhír. Ez jellemezte gyermekkoromban a házuk előtti padon összeülő asszonyokat éppen úgy, mint ma az orvosi rendelőben várakozókat, mint a világ kommunikációs csatornáit. Pedig az elmúlt században több fontos esemény történt, és százszor annyiról jönnek az értesülések, mint történelmünk során összesen. Minden fontos és nagyon nem fontos esemény órák alatt elterjedhet az egész világról, jobban, mint kétszáz éve egy napi járóföldön belül.

Nemcsak elterjednek a hírek, de ma már az emberiség többségének olyan mobiltelefonja van, amivel bárhonnan, bármit elérhet. Talán éppen ezt fogja az utókor korunkra legnagyobb hatást kiváltó eseményének annak ellenére, hogy tudatosan alig szabályozzuk, szelektáljuk, szelektálja magának a rossz híreket. Erre kényszeríti a piac, a kommunikációt működtetők anyagi érdeke.

Engem a korom, a csökkent munkavégző képességem kényszerít arra, hogy kevesebbet dolgozzak, többet informálódjak. De ez is olyan, mint a vadászat, időt rabló, ritka az eredményes találat. Jó vadásznak kell lennem, hogy érdemes információt találjak.

Leginkább a hazám dolga érdekel, de ehhez azt is tudni kell, merre tart a világ, hiszen ahhoz kellene igazodni. Ennek ellenére, a magyar belpolitikában alig történik valami, ami meglepő, illetve arra érdemes. Megdöbbenve állapítom meg, hogy a jelenlegi szabad sajtó ugyan mindent megírhatna, de szinte csak a pletykákkal foglalkozik. Amióta a Fidesz uralja a politikát, a hatalmukból kiszorultak szinte csak azzal foglalkoznak, hogy hol, mekkora a korrupció, melyik politikus, hogyan vagyonosodott. A korrupciót én is társadalmi betegségnek tartom, amitől mi sem vagyunk mentesek. De én a butaságot százszor nagyobb károkozónak tartom. Sőt arról is meg vagyok győződve, hogy a korrupciót is az ostobaság trágyázza.

Jelenleg ebben a témában a Magyar Nemzeti Bank kritikája a klasszikus példám. Nem az a jegybank elnök a kártékonyabb, aki költi a bank pénzét, hanem az, aki az ország pénzügyeit rontja. Csak az lehet nem kártékony bankelnök, aki a törvényhozással és a kormánnyal ellentétes irányban húz. Csak ezt követi a kártékonyságban, aki ostobaságokat csinál, vagy tűr el. Ezekhez képest elhanyagolható az a károkozás, ha a bank kastélyt, műkincset vásárol. Nem ez elnökének, hanem a bankjának.

Nekünk a rendszerváltás utáni bankelnökök százszor akkora kárt okoztak azzal, hogy keménynek tartották a forintot, eltűrték a svájci frankban történő hitelezéseket.

A sajtó azt meg sem említi, hogy minek köszönhetjük a javuló külkereskedelmi mérleget, a növekvő turizmust. Ezt meg kellene magarázni, azt, hogy egy bank az olvasók számára óriási összegeket költ valamire, ami nem elengedhetetlen, nem kell magyarázni, azt az olvasók zsigerei is megértik.

Megéltem a bolsevik évtizedek sajtóját, megtanultam, hogyan kell a sorok között olvasni. A jelenlegi hazai sajtó szabad, csak a sorok közt is üres.

Ez nemcsak ránk jellemző, a Nyugat nagy országainak is legfeljebb egy-két ragos újságuk van, amit az ellenzékének is érdemes elolvasni.

Bevallom, hogy most az Egyesült Államokban folyó előválasztásokból tanultam. Rájöttem, hogy az ő alkotmányukat bölcs emberek írták. Annak ellenére, hogy nem volt kitől tanulni, de nem a napi politikai érdekek szolgálatában tették. Egyre jobban megértem, miért vitték ilyen sokra. Ott nem a pártok, hanem a választók az urak.

Ebbe az írásba pedig azért kezdtem, mert megfogott egy ábra, ami azt mutatja, hogyan alakult az elmúlt 25 évben a dolgozók végzettségüktől éves átlagkeresete. Ezeket az adatokat eszembe sem jutott volna, hogy megnézzem, pedig nagyon sokat elmondanak.

2015-ös áron dollárban az éves átlagkereset 42 ezer dollárról 47 ezerre nőtt. Az összeg és a növekmény még nyugat-európai szinten is irigylésre méltó. Nekem azonban ennek az iskolázottságtól függő adatainak az alakulása mond sokat.

Kezdem azzal, hogy az adatok a kínai reform évével kezdődnek. Nekem ugyanis ez adja meg a magyarázatot. Ugyanebben a 25 évben az USA és Kína külkereskedelme tizenötszörösére nőtt.

Számomra az a történelmi jelentőségű tény, hogy ez idő alatt csak a diplomások átlagkeresete nőtt, méghozzá nagyon gyorsan, 56-ról 65 ezer dollárra. A három ennél alacsonyabb végzettségűek mindegyikének csökkent a reálkeresete, minél alacsonyabb a képzettség, annál jobban.

Mit mondanak nekem ezek az adatok, azt, hogy a kínai import elsősorban a tömegárukat jelentette, az ilyenek termelését végző amerikai munkások keresete csökkent, ezzel a bérük is. Legalábbis változatlan áron. Azt ne feledjük, hogy a kínai import többsége az alacsonyabb igényűek fogyasztási kosarát érintette elsősorban. Ők nyertek a legtöbbet az olcsó kínai áruk hatására. Ugyanakkor Kína olyan termékeket importált, amik elkészítése az átlagosnál képzettebb munkaerőt igényel.

A két ország közti külkereskedelem 15-szörösre növekedése elsősorban a szerényebb jövedelműek áruinak az árát csökkentette. Ugyanakkor elképesztő mértékben megnövelte a szülők érdekeltségét abban, hogy gyerekeiket magas szintig iskoláztassák. Ha valami az ország jövője szempontjából fontos, akkor a szülők és a gyermekeik a minél nagyobb érdekeltsége a továbbtanulásban.

Ezt azonban így még nem magyarázta meg senki a lakosságnak, pedig ott a népszerűségre vágyó politikusok egyik fegyvere a Kínából jövő import magas megvámolása. A mostani előválasztáson az egyik esélyes jelölt 45 százalékos vámmal fenyeget.

Nekem annyi is elég volt arra, hogy kalkuláljam, hogyha az Egyesült Államok évente 800 milliárd dollár olyan tömegárut importál, aminek a megtermelése otthon harmadával drágább lenne, akkor ezen a lakosság szegényebb fele évente több százmilliárdot nyer. Ez az összeg közel akkora lehet a többi fejlett ország Kínával folyó külkereskedelmén.

Mégsem találtam a nyomát annak, hogy a kínai reform hatását a világgazdaságra valaki így is megközelítette volna. Pedig ez a világ szegényebb négyötödének havonta nagyobb, mint a Marshall Segély összességében volt.

Ha már a kínai reform hatásánál tartunk, hozzáteszek két példát.

Afrika ebben a 25 évben mintegy 500 millió kerékpárt importált Kínából. Ott még bizonnyal ma is ez az árához viszonyítva, a leghatékonyabb jármű, ami megtízszerezi a gazdájának a mozgásköre sugarát.

Arról nincs adatom, hogy Afrikában mennyi kínai mobiltelefon van, de ők a legolcsóbbat, a kínait veszik. Ahogyan általában az emberiség szegényebb többsége kínai ruhákban védekezik a hideg ellen, kínai kerékpáron jár, és kínai telefonnal kommunikál.

Kinek jut eszébe, hogy a kínai reform legnagyobb nyertesei a szegények. Ennyit legfeljebb a járványok és a népbetegségek elleni gyógyszerrel és a fogamzásgátlókkal a Nyugat egészségügyétől kaptak.