2016. április 6., szerda

A nők és férfiak díjazása a profi sportban

Kopátsy Sándor                 PG                   2016 04 03

A nők és férfiak díjazása a profi sportban

Jelenleg élénk vita van a világsajtóban arról, hogy a teniszversenyek díjazásában azonos pénzdíjak legyenek a nőknél is, mint a férfiaknál. Mivel a pénzdíjakat teljesítmény arányos megfizetésnek tartom, amiben a piac döntse el a bérarányokat. Ez az elv azonban fel sem merül ebben a vitában. Erre a mellébeszélésre azonban allergikus vagyok. Jó hetven éve kerültem először szembe ezzel a problémával.
A szovjetunó okos közgazdászai kitalálták, hogy a termékek árát az előállításukra fordított költség alapján állapították meg. Ezért aztán a nagyon drága hámozási rönk olcsó, a nagy költséggel kitermelt és feldarabolt tuskó nagyon drága volt. Erre a nyereségben érdekelt erdészeti vállalatok inkább feldarabolták tűzifának a rönköt is. Az élet illusztrálta, hogy a termékek értékét nem a ráfordítás, hanem a kereslet és a kínálat alapján lehet csak megállapítani. A piac árszabályozása nélkül nem alakulhat ki a társdalom érdekének megfelelő munkamegosztás. Ahogyan az erdei termékek ára a világpiaci árakhoz lett igazítva, egyik évről a másikra, szinte minden erdőgazdaság élüzem lett.
A bolsevik táborban elsősorban annak köszönhetően lettünk a legvidámabb barakk, hogy piacosítottunk. Ha nem is eleget, a többieknél jobban.
1990 után pedig a kínai reform világméretekben, az emberiség ötödében bebizonyította, hogy nagyságrenddel hatékonyabb lett az a bolsevik diktatúra, amelyik a gazdaságában teret engedett a piacnak.
Annak ellenére, hogy a sport piacosításának, a pofizmusnak köszönhetően, a spotokban is elképzelhetetlen fejlődés következett be, 2016-ban felkapott téma lett a sportokban a nemek közötti jövedelemkülönbségek feletti erkölcsi felháborodás. Valaki Ausztráliában felvetette, hogy meg kell szüntetni a hívatásos sportolók díjazásában a férfiak és a nők eltérő jutalmazását. Aztán a legjobb teniszező férfi felvetette, hogy mi indokolja a jelenlegi gyakorlatot. Pár nap múlva bocsánatot kellett kérni, akkora volt a spotokhoz nem értő közvélemény, főleg a nők felháborodása. A heves vitában fel sem merült, hogy ezt is a piacra kell bízni, ahogyan a spotokban is nagyon eltérők az elérhető jövedelmek.
Nyolcvan éve bosszant, hogy a diktátorok az elért eredményt nem a piaci értékük, hanem darabszámuk alapján mérik. Ez a magyar sportpolitikára is, a rendszertől, és az ideológiától függetlenül jellemző. Mi az olimpiai szereplésünket a díjak száma, és nem a spotágak piaci értéke alapján adjuk össze. Azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy a sportágak piaci éréke között 1:100 különbségek vannak. Ezért aztán kivételnek számít, hogy olyan sportban is van olimpiai érmünk, aminek óriási a piaci éréke. Még a sportszaklapok is kényesen kerülik azt a témát, hogy melyik sportban mekkora piaci értéke van egy olimpiai bajnokságnak. Az éréke alatt nemcsak a pénzben kifejezhetőt, de az emlékezetben megmaradót is értem. Arra ezerszer annyian emlékeznek, mikor ki volt a 100 méteres síkfutásban az olimpiai bajnok, mikor melyik ország volt labdarúgásban a világbajnok. A Puskás öcsire ezerszer annyian emlékeznek, mint ki volt az egyik kajak számban a bajnok.
Ezért tartanám kívánatosnak az olyan felméréseket, hogy melyik sportban mekkora a legjobbak piaci értéke, melyik olimpiai bajnok mennyit keres otthon. Ezek az adatok világosan megmutatnák, hogy a piac és a nacionalizmus milyen sportpolitikát követel meg. Az is kiderülne, hogy hol lehet elérni a férfiak és nők azonos megfizetését. Ott, ahol a nők versenyeinek a látogatása, a közvetések díja azonos. Van ilyen sport is, de kevés.
A fejlett tőkésállamokban, ahol a sportpolitikát is a piac, és nem a politikai hatalom irányítja, a legjobban megfizetett sportolók a férfibokszolók, a férfigolfozók, a teniszezők, a csapatsportokban a férfi kosárlabdázók, a jégkorongozók keresnek a legjobban. A tenisz esetében nem hangsúlyoztam, hogy a férfiak, mert ebben a sportban vannak és voltak kivételek. Éppen a most doppingolása miatt lebukott orosz Sarapova keresett a legjobban, nem azért, mert ő a legjobb, csak azok között az egyik volt, hanem a legalkalmasabb reklám volt a divattervezőknek. Még jó, hogy a nemek azonos díjazásának hívei nem azt követelik, hogy divattervezők is a csúnyáknak és a szépeknek azonos jutalékot fizessenek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése