Kopátsy Sándor PG 2016 04 03
A nők és férfiak díjazása a profi
sportban
Jelenleg élénk vita van a
világsajtóban arról, hogy a teniszversenyek díjazásában azonos pénzdíjak
legyenek a nőknél is, mint a férfiaknál. Mivel a pénzdíjakat teljesítmény
arányos megfizetésnek tartom, amiben a piac döntse el a bérarányokat. Ez az elv
azonban fel sem merül ebben a vitában. Erre a mellébeszélésre azonban
allergikus vagyok. Jó hetven éve kerültem először szembe ezzel a problémával.
A szovjetunó okos közgazdászai
kitalálták, hogy a termékek árát az előállításukra fordított költség alapján
állapították meg. Ezért aztán a nagyon drága hámozási rönk olcsó, a nagy
költséggel kitermelt és feldarabolt tuskó nagyon drága volt. Erre a nyereségben
érdekelt erdészeti vállalatok inkább feldarabolták tűzifának a rönköt is. Az
élet illusztrálta, hogy a termékek értékét nem a ráfordítás, hanem a kereslet
és a kínálat alapján lehet csak megállapítani. A piac árszabályozása nélkül nem
alakulhat ki a társdalom érdekének megfelelő munkamegosztás. Ahogyan az erdei
termékek ára a világpiaci árakhoz lett igazítva, egyik évről a másikra, szinte
minden erdőgazdaság élüzem lett.
A bolsevik táborban elsősorban annak
köszönhetően lettünk a legvidámabb barakk, hogy piacosítottunk. Ha nem is
eleget, a többieknél jobban.
1990 után pedig a kínai reform
világméretekben, az emberiség ötödében bebizonyította, hogy nagyságrenddel
hatékonyabb lett az a bolsevik diktatúra, amelyik a gazdaságában teret engedett
a piacnak.
Annak ellenére, hogy a sport
piacosításának, a pofizmusnak köszönhetően, a spotokban is elképzelhetetlen
fejlődés következett be, 2016-ban felkapott téma lett a sportokban a nemek
közötti jövedelemkülönbségek feletti erkölcsi felháborodás. Valaki
Ausztráliában felvetette, hogy meg kell szüntetni a hívatásos sportolók
díjazásában a férfiak és a nők eltérő jutalmazását. Aztán a legjobb teniszező
férfi felvetette, hogy mi indokolja a jelenlegi gyakorlatot. Pár nap múlva
bocsánatot kellett kérni, akkora volt a spotokhoz nem értő közvélemény, főleg a
nők felháborodása. A heves vitában fel sem merült, hogy ezt is a piacra kell
bízni, ahogyan a spotokban is nagyon eltérők az elérhető jövedelmek.
Nyolcvan éve bosszant, hogy a
diktátorok az elért eredményt nem a piaci értékük, hanem darabszámuk alapján
mérik. Ez a magyar sportpolitikára is, a rendszertől, és az ideológiától
függetlenül jellemző. Mi az olimpiai szereplésünket a díjak száma, és nem a
spotágak piaci értéke alapján adjuk össze. Azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy a
sportágak piaci éréke között 1:100 különbségek vannak. Ezért aztán kivételnek
számít, hogy olyan sportban is van olimpiai érmünk, aminek óriási a piaci
éréke. Még a sportszaklapok is kényesen kerülik azt a témát, hogy melyik
sportban mekkora piaci értéke van egy olimpiai bajnokságnak. Az éréke alatt nemcsak
a pénzben kifejezhetőt, de az emlékezetben megmaradót is értem. Arra ezerszer
annyian emlékeznek, mikor ki volt a 100 méteres síkfutásban az olimpiai bajnok,
mikor melyik ország volt labdarúgásban a világbajnok. A Puskás öcsire ezerszer
annyian emlékeznek, mint ki volt az egyik kajak számban a bajnok.
Ezért tartanám kívánatosnak az olyan
felméréseket, hogy melyik sportban mekkora a legjobbak piaci értéke, melyik
olimpiai bajnok mennyit keres otthon. Ezek az adatok világosan megmutatnák,
hogy a piac és a nacionalizmus milyen sportpolitikát követel meg. Az is
kiderülne, hogy hol lehet elérni a férfiak és nők azonos megfizetését. Ott,
ahol a nők versenyeinek a látogatása, a közvetések díja azonos. Van ilyen sport
is, de kevés.
A fejlett tőkésállamokban, ahol a
sportpolitikát is a piac, és nem a politikai hatalom irányítja, a legjobban
megfizetett sportolók a férfibokszolók, a férfigolfozók, a teniszezők, a
csapatsportokban a férfi kosárlabdázók, a jégkorongozók keresnek a legjobban. A
tenisz esetében nem hangsúlyoztam, hogy a férfiak, mert ebben a sportban vannak
és voltak kivételek. Éppen a most doppingolása miatt lebukott orosz Sarapova
keresett a legjobban, nem azért, mert ő a legjobb, csak azok között az egyik
volt, hanem a legalkalmasabb reklám volt a divattervezőknek. Még jó, hogy a
nemek azonos díjazásának hívei nem azt követelik, hogy divattervezők is a
csúnyáknak és a szépeknek azonos jutalékot fizessenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése