Kopátsy
Sándor EH 2016 03
03
A puritán népek diadala
A történészek és
a politikusok is abban a hitben élnek, mintha a második világháborút követően
nem történt volna különösebb társadalmi változás, pedig ehhez hasonló társadalmi
átalakulás csak a jégkorszak megszűnését követően kialakult osztálytársadalmak
megjelenése volt. Ez azért meglepő, mert az osztálytársadalmak között minőségi
változásnak tekintik a társadalomtudományok azt, hogy megváltozott az uralkodó
osztály. Azt még a saját felfedezésemnek tartom, hogy az osztálytársadalmak
közös elsődleges feladata volt, a túlnépesedés elleni védekezés. Mivel a túlnépesedés ellen csak a halálozás
okozásával lehetett eredményesen védekezni, az osztálytársadalmakat helyesebb
volna a halálozást fokozó társadalmaknak minősíteni.
A 20. századra a
tudományos és technikai forradalom hatására az emberiség mintegy ötödét jelentő legfejlettebb társadalmakban
spontán, minden erőszak nélkül leállt a túlnépesedési nyomás, a halálozást
fokozó társadalmak spontán átalakultak a lakosság számát stabilizáló és a minőségét
javító társadalmakká. Ez az ötöd jelentette a megtermelt jövedelem
négyötödét. Az emberiség négyötöde azonban képtelennek bizonyult az
átalakulásra, a nagy többség azért, mert körükben elszabadult a népesség
növekedése, vagyis megszűnt, illetve lecsökkent a halálokozás. Ezen túl az
emberiség nagyobb fele olyan kultúrában élt, amiben a lakosság viselkedése
alkalmatlan volt a puritanizmusra. Ez alól kivételt a még szegény és elmaradott
távol-keleti konfuciánus társadalmak jelentettek kivétel.
Ezek közül Japán
már a két háború között felzárkózott a protestáns Nyugat közelébe. A
hidegháborúban a demokráciák oldalán álló kisebb távol-keleti országok azonban
példátlan gyorsasággal felzárkóztak. Csak a marxista diktatúrák nem emelkedtek
fel.
Az emberisség
történetében azonban példátlan fordulat történt annak köszönhetően, hogy a
kínai marxista párt vezetése felismerte a lemaradása két okát. A gazdaságot nem
a piac irányította, a lakosság pedig elviselhetetlen sebességgel növekedett.
Mindkét akadályt elhárították. A gazdaságot piacosították, a népszaporulatot pedig
erőszakkal nemcsak megállították, de csökkenést idéztek elő. (Ezt 25 év után
felismerték, és a korrekciója folyik.)
A két kínai
reformnak köszönhetően az elmúlt negyed század során az egy lakosra jutó
teljesítményük, jövedelmük, vagyonuk, életkoruk és iskolázottságuk olyan
mértében növekedett, amihez hasonlót csak a távol-keleti nem marxista
diktatúrák értek el. Ennek ellenére a jelenkor társadalomtudománya még nem
foglalkozott azzal, minek köszönhették a távol-keleti országok a bámulatos
sikereiket. Ennek a témának az elkerülése azzal magyarázható, hogy abszolút nem
a liberális demokráciával kezdték, amit az európai liberálisok az egyedüli
üdvözítő útnak tartanak. Ezekről a siker országokról ugyanis minden elmondható,
csak az nem, hogy a sikerük alapja a liberális demokrácia volt. Azt ugyan nem
állítom, hogy az általun járt út Európában, vagy Latin-Amerikában is hasonló
sikerre vezetett volna. Azt azonban igen, hogy az általuk követett út
sikeresebb volt, mint bármelyik liberális módszer.
A két
kelet-ázsiai városállam, Szingapúr és Hong-Kong sikere jól mutatja, hogy amíg az ugyancsak mesésen meggazdagodott
nyugat-európai városállamok gazdagsága az általuk nyújtott pénzügyi
kedvezményeknek köszönhető, annak, hogy adóparadicsomok lettek, a két ázsiai
városállam sikerét arra építette, hogy a világ fél tucat legnagyobb kikötői
közé emelkedtek, és ipari városok lettek. Szingapúr és Hong-Kong tőzsdéje is jelentős, de a lakosság nagy többsége ipari
és kereskedelmi munkából él. Szemben az európai városállamokkal, ahova nem a
munkájukból megélni akarók az adózás elől települnek, a kelet-ázsiai városokba
dolgozni mennek. Hong-Kong sokáig angol gyarmat maradt, Kínához kerülve is
megtartotta identitását.
A két másik
távol-keleti tigris, Dél-Korea és Tajvan, katonai diktatúrával kezdte önálló
életét. A második világháború előtt Japán gyarmatai voltak, ma Japánnal azonos
szinten élnek.
Dél-Korea a Japán gyarmati helyzetéből
felszabadult. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem alacsonyabb volt, mint a
legszegényebb európai országban. Az ország északi felével folyatott háború után
kemény katonai diktatúra volt. Sokszor idézem, hogy öt évig kötelező volt a
munkavállalás és 2.500 óra, ezerrel több, mint nálunk a bolsevik diktatúrában,
az éves kötelező munkaidő. Ma sem ismerik a tartós munkanélküliség fogalmát,
mert a lakosság erkölcsi ítélete nem tűri a tartós munkátlanságot. A
stratégiájuk előbb meggazdagodni, magasan képzettnek lenni, aztán lehet szó a
több politikai jogról. Mára Japánnal azonos színvonalon élnek, háromszor
gazdagabbak, mint mi.
Tajvan is Japán gyarmat volt, de a
háború után Kínához került. A polgárháborúban vesztes nemzeti, katonai kormány
és a hadsereg magja a szigetre menekült, és ott szinte a jelenkorig a politikai
hatalmat is birtokolta. A hidegháborúnak köszönhetően az Egyesült Államok garantálta
a függetlenségét. Ma ez az ország is Japánnal azonos szinte él.
A Kis Tigrisek lényegében olyan politikai
diktatúrával kezdték, mint a Kommunista Kína, azzal a különbséggel, hogy a
gazdaságuk eleve piacos maradt. Kína 1990-ben maga is a Kis Tigrisek útjára
lépett.
Kevesen tuják,
mert ezeket a tényeket a liberálisok nem szívesen látják, hogy a társadalmi
sikerek és a demokrácia nem minden helyzetben együtt jár. Sőt a tapasztalatok
azt bizonyítják, hogy a demokrácia csak ott lehet sikeres, ahol megértek a
hatékony működésének a feltételei.
Én életem során
százszor többször idéztem Móricz Zsigmond jelmondatát: „Ne politizálj,
építkezz!” , mint Marxét: „Világ proletárjai egyesüljetek!” De megértettem a
fiatal Marxot: „Ha ott győz a proletárforradalom, ahol még nem értek meg a
feltételei, visszaáll a régi szemét.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése