Nyugat-Európa kényelmes

Kopátsy Sándor                 PP                   2015 09 14

Nyugat-Európa kényelmes

A közel-keleti menekültek áradása megerősíti a véleményemet, hogy Nyugat-Európa elfáradt. Nem képes nemcsak a négy tengerentúli protestáns országgal, de még inkább a távol-keletiekkel tartani a tempót. Ezt éreztem az egyszintű Európai Unió létrejötte óta, meggyőződésem megerősödött az euró övezet létrehozásakor, és tetőzött a közel-keleti bevándorlás módját látva.

Számomra a meggyőző bizonyíték az volt, hogy az EU brüsszeli vezetése természetesnek kezelte, hogy a foglalkoztatási ráta és a dolgozók által évente ledolgozott órák száma lényegesen alacsonyabb, mind a négy tengerentúli angolszász, és sokkal alacsonyabb, mint a távol-keleti országokban. Ez önmagában azt jelenti, hogy hozzájuk képest egyre jobban lemaradunk. Senkinek nem jut eszébe, hogy a munkaerő alacsonyabb foglalkoztatásával nem lehet utolérni.

A Németország és Franciaország által vezetett Európai Unió nemcsak az áruk és az utazók számára szüntette meg a nemzeti határokat, hanem a munkaerő számára is. Az utóbbi feltételeit nemcsak a bevezetés előtt, de az óta sem vetették fel, pedig már az is kalandorság. Az EU céljai között szerepel, hogy a tagok közti fejlettségbeli különbséget csökkenteni kell. A munkaerő szabad áramlása azonban a meglévő különbségeket nem csökkenti, hanem növeli. Nem véletlen, hogy a közvéleménnyel nem közlik, hogyan alakulnak a tagállamok egy laksora jutó mutatói.

A maastrichti követelmények lényegében azt jelentik, hogy minden tagország kénytelen a lényegében németekre szabott pénzügyi fegyelmet betartani. Figyelmen kívül hagyják, hogy a tagországok pénzügyi fegyelme nagyon eltérő, hogy a latin országok csak úgy tudták az állami bevételek, adók behajthatatlanságát, a hiányt pénzteremtéssel, azaz inflációval tömték be. De ezt a tényt nem vették tudomásul, hanem megkövetelték a német költségvetés egyensúlyát. Még senki sem vetette fel, hogy ez a követelmény azzal járt, hogy a költségvetési hiányt magas kamatú külföldi hitelekkel tudták csak pótolni.

Az EU a legdurvább hibát azzal követte el, hogy a nagyon eltérő fejlettségű és kultúrájú országok számára közös valutát vezetett be. Ezzel elvették a tagországok pénzteremetési jogát, de megnövelték az eladósodást azzal, hogy olcsóbbak lettek a kölcsönök, hiszen azok mögött Németország garanciáját láthatták.

A legnagyobb differenciálódás a külföldi adóssággal csökkentett nemzeti vagyonban történt.

Amit a görög válságnak neveznek, az lényegében minden mediterrán ország rendezhetetlen eladósodási válsága. Ezt az okozta, hogy az euró övezetbe eltérő kultúrájú és fejlettségű országokat vettek fel, amelyek ezzel elvesztették a valutájuk leértékelésének lehetőségét, ugyanakkor a fejlett országok, mindenekelőtt Németország valutája jelentősen leértékelődött. Ennek következtében az övezet gyengébb tagjainak a külkereskedelmi mérlege katasztrofálisan romlott. Ugyanakkor a korábbinál sokkal olcsóbban kaphattak hitelt. Más megoldás hiány a négy mediterrán ország mintegy 2.000 milliárd hitel felvételére kényszerült.

Még nagyobb és általánosabb veszteség származik abból, hogy az EU tagországokban deformálódott a lakosság utánpótlása. A politika ebből csak azt mérte fel, hogy csökken a lakosság száma. Az ennél sokkal nagyobb kár származik azonban abból, hogy a családok felső minőségi harmadában, vagyis ott ahol kedvezők a felnevelési adottságok katasztrofálisan kevés a gyermek, az alsó harmadban, ahol kedvezőtlen a várható eredmény, viszonylag sok. Ennek az a következménye, hogy a következő nemzedék értéke, hatékonysága sokkal alacsonyabb lesz, mintha a gyermekvállalás családi háttere fordított volna.

Nyugat-Európa fáradságát jól tükrözi a jelenlegi közel-keleti bevándorláshoz való hozzáállás. Az EU gazdag államai, a kevésbé fejlettekben pedig a gazdag hányad romantikusan, a keresztény erkölcs alapján támogatja a használhatatlan minőségű menekültek fogadását. A racionális érdek felismerése aztán éppen a részükről lesz a legerősebb. Ez azonban oda vezet, hogy ezek a pártok fognak fizetni érte. Megerősödnek a jobb- és a baloldali pártok.