Kopátsy Sándor PP 2015 09 10
Juncker úr minősítése
EU tagságunk óta reménytelenül
várom, hogy Brüsszelbe tekintélyes kádereket küldjenek. A portugál Barosot
akkor ültették az élre, amikor már a vaknak is látni kellett volna, hogy az
euró övezetbe fogadott mediterrán államok kilábolhatatlan eladósodásba
rohannak. Baroso még azt sem vette észre, hogy Portugália is menthetetlenül
eladósodik. Ennek ellenére elismerések özönével töltötte le a két ciklusát.
Utána új elnökre lett szükség. A
luxemburgi miniszterelnököt választották. Azt, hogy Luxemburg az EU 28 tagja
között a legkisebb, de a leggazdagabb, mert érdemein túl az adócsalók és
maffiások pénzének buzgó kezelője. Ő olyan gazdag városállam politikusa, aki a
legkevésbé megértő a felzárkózni akarókkal szemben. Ezt nemcsak figyelmen kívül
hagyták, de talán éppen ezért esett rá Németország és Franciaország választása.
Kezdettől fogba láttam, hogy az
Európai Unió jövője előtt az a legnagyobb akadály, hogy heterogén, a tagsága
három kultúrára oszlik és a tagok fejletsége, az egy laksora jutó jövedelme 1:5
arányban szóródik. Ezért nem lenne szabad a tagságot egységes szabályok
betartására kötelezni. Ennek azonban mindig az ellenkezője történik.
Az, hogy az áruk és a személyek számára megszűntek a belső határok. Ez
mindenképpen történelmi eredmény. De csak addig, amíg a tagországok
szuverenitása megmarad.
A munkaerő szabad mozgása már nem nivellálja, hanem növeli a
tagállamok közötti fejlettségi különbséget. Ez csak akkor nem lesz ártalmas a
kevésbé fejlettek számára, ha a befogadó országok az oda áramlók értékét,
legalább a felnevelési és tanítási költségét megfizetik.
Az egységes valuta, az euró övezet már nemcsak bűn, de ostobaság
is. Ezen ugyan az erősek, mindenekelőtt Németország, sokat keresett, de mivel a
követelési behajthatatlanok, azok is fizetni fognak érte.
Az Egyesült Államok által anarchiába kergetett Közel-Kelet lakóinak a
fejlett Nyugat-Európába menekülésének kezelése pidig az ostobaság teteje.
Németország erre a problémára is
az érdekének megfelelően reagált. Kitalálta, hogy a menekülteket kvóta alapján
kell a tagországoknak befogadni. Vagyis a menekült nem oda megy, ahova
szeretne, hanem oda, ahova beosztják. Ezt a megvalósíthatatlan ötletet Juncker
úr is elfogadta. Arra, hogy az ötletük megvalósíthatatlan, nem gondoltak.
Juncker úrról eddig is nagyon
rossz volt a véleményem, a tegnapi beszámolója azonban már haragra lobbantott.
A sok ostobasága csak akkor hozott ki a sodromból, csak amikor minket,
magyarokat az 56-os menekültek nyugati befogadására emlékeztetett.
A tudatlansága sem mentség, mert sértő.
Az 56-os magyar menekültek voltak azok, akiket nem elüldöztek, mint mi a
zsidóságunk többségét és a svábokat, hanem többségben olyan fiatal diplomások
és egyetemisták, akik nem fértek bele a bolsevik rendszerbe. Bárhol fogadták be
őket, gyorsan az ottani átlag fölé emelkedtek. 1985-ben az Egyesült Államokban
voltam, amikor tanulmányt közöltek arról, hogy a második világháború után a
különböző országokból bevándorolt etnikumok hogyan szerepeltek. A
legsikeresebbek a magyar 56-os befogadottak voltak.
Juncker úr ezeket és a jelenlegi
közel-keleti bevándorlókat azonos értékűnek tartja. Nem tudja, vagy nem akarja
tudni, hogy kikből álltak az 56-os magyarok, és kikből tevődik össze a
jelenlegi hozzánk érkező menekült áradat.
Azt ugyan nem is várhattam el, hogy
Juncker úr ismerje a nagy német politológus, Max Weber véleményét, aki jó száz
évvel korábban megállapította, hogy a jelenlegi fejlett társadalmakat
hatékonyan csak a protestáns erkölcsű népek képesek működtetni. Azt ő akkor még
nem láthatta, hogy a jelenkori
társadalom másoknál hatékonyabb működtetésére nemcsak a Nyugat protestáns, de a
Távol-Kelet puritán népei is alkalmasak. Ehhez azt teszem hozzá, hogy
Indiában, Izraelben, Iránban, Oroszországban az elit még a puritán kultúrákon
belül is az elithez tartozik. Ezért a kívánatos befogadást nem vallásra, nem
kontinensre, hanem a minőségre korlátoznám.
Azt ugyan megértem, hogy az
európai közvélemény a bevándorlók minősítését vallási alapon látja, vagyis a
nem keresztény bevándorló tömegek ellen tiltakozik. Az európai kereszténység
ugyan három lényegesen eltérő minőséget jelent. Weber megfogalmazása, hogy
protestáns, nem tudományos, de elfogadható. Ha készülne olyan statisztika, a
három kereszténység európai hívei mennyit keresnek, mennyi vagyonnal rendelkeznek,
hány évet végeztek az iskolákban, egyértelművé válna a protestánsok fölénye, a
katolikusokkal és azoknak az ortodoxokkal szemben.
De azért van erre bizonyíték is.
A világ tíz legfejlettebb
társadalma kivétel nélkül protestáns. A tíz leggyorsabban növekedő pedig
protestáns és konfuciánus.
Visszatérve az EU brüsszeli kádereinek minőségére, indokolt volna az EU
alkotmányában szabályozni, hogy oda a vezető állásba csak olyanok
kerülhessenek, akiket a hazai közvélemény a legfontosabb tíz között tart nyilván,
és az arányuk ne nagyon térje el a tagállamok súlyának arányától.
Az Európai Unió sokkal
jelentősebb intézmény, mint a tagállamok bármelyike, ezért bűn súlytalan
politikusokra bízni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése