Kopátsy Sándor
EH 2015 09 02
Befogadások a magyar
történelemben
A tudományos és technikai
forradalom vívmányainak köszönhetően az emberiség életterei között nemcsak
nagyságrenddel megnőttek a társadalmak fejlettségei közti különbségek, de
szinte korlátlanná vált a különböző térségben lévő társadalmakról szerezhető
információ.
A 20. század elejéig a lakosság
nagy többsége alacsony, a létminimumhoz közeli szintvonalon élt, és tehát a
vagyon nélküli bevándorlók nem számíthattak a meglévőnél jobb és stabilabb
életre. De információjuk sem volt arról, hogyan él a lakosság más
kontinenseken. De a személyek mozgása nem csak a kontinensek, de már a néhány
napi járóföldön túl is nagyon nehezen megoldható feladat volt.
A tudományos és technikai
forradalom hatására az elmúlt száz évben az emberiség ötszörösére szaporodott,
de főleg kontraszelekcióval, vagyis minél lassabban nőtt az eltartó képesség,
annál gyorsabban szaporodott a lakosság. Ennek
következtében nagyságrendekkel megnőttek az életterek lakossága és eltartó
képességük közti különbségek és a különbségek vonása és taszítása. Jelenleg
ötmilliárd ember él annak tudatában, hogy a jobban élése elsősorban attól függ,
hol élhetne. Ugyanakkor százszorosra nőtt a térbeni mozgásképesség. Ezer
kilométeres távolságot képes megtenni, és elég, ha bankkártyája és
mobiltelefonja van. Ezen felül egyre többen vannak olyan rokonaik, akik már a
fejlett nyugat-európai államokban élnek, akiknek a segítségére számíthatnak.
A közel-keleti és az afrikai
alvilág világosan felismerte azt a piacot, amint a nyugatra vándorlók
jelenthetnek. A fejlett világba vándorlók egyetlen százaléka is óriási piacot
jelent számukra. A kiselejtezett hajók, motoros gumicsónakok értéke kisebb,
mint amennyi bevételt jelent akár egyetlen bevándorlási próbálkozásuk.
Márpedig minden sikeres Európába
juttatás tízszeres új jelentkezőt gerjeszt. Vagyis a közel-keleti és afrikai
túlnépesedés olyan, mint a lavinaveszélyes magas hóval fedett hegyoldal. Minden
ledobott hólabda lavinát gerjesztő lehet. A
fejlett Nyugat-Európa lakossága alig 200 millió, ezzel szemben tízszer annyi
ember tenne meg mindent annak érdekében, hogy itt menekült legyen. Nem azok
vannak elviselhetetlenül sokan, akik elindultak, hanem azok, akik a most
elindultak sikere esetén indulnának el.
Ezt a helyzetet reálisan csak az
angol kormány méri fel, aki nemcsak az illegális bevándorlást bünteti, hanem
ezek foglalkoztatását is.
A francia kormány az arab
kisebbség által okozott problémát ismerve, középen áll.
Az ostobaság bástyája a német
kormány. De még az is azt szeretné, ha az EU tagországok gazdasági erejük
arányában vállalnák a befogadást. Nem mérik fel, hogy a német közvélemény
többsége nem áll mögöttük, a jelenlegi politikájuk a jobboldal erősödéséhez
vezet, hogy a nagyvonalú befogadás esetén számítani kell arra, hogy az angol
közvélemény az EU-ból való kilépést támogatja, a kevésbé gazdag tagországban is
megnő az EU ellenesség.
A német kormány még az sem méri fel, hogy a szegényebb tagországokba
sorolt bevándorlók hozzájuk áramlását nem akadályozhatják meg.
Ami pedig a magyarországi hatásokat illeti.
Magyarország egészen a
vasúthálózat kiépítéséig szinte csak befogadó ország volt.
Hiányoztak a polgárai. Nemcsak első királyunk, de háromszáz éven keresztül az árpád-házi királyok is felismerték,
hogy az európai társadalommá váláshoz, polgárokra van szükségünk. Ezért a
túlnépesedő Nyugat-Európából csábították be a többségében germán polgárokat,
akik itt a második világháborút követő kitelepítésekig a társadalom felső
tizedébe tartoztak. Ezt reálisan tálalják a magyar történészek is.
Ezzel szemben a keletről történő,
talán lényegesen nagyobb befogadást alig érintik. Pedig érdemes volna.
A honfoglaló magyar pásztorok gyorsan áttértek a földművelésre és a
kereszténységre. Ez az áttérés azonban még évszázadokig folytatódott.
Először az Alföldről a peremvidékre és a Dunántúlra áttelepült pásztorokat
kellett pótolni. Ezt történt a besenyők befogadása során. De újra és újra
megismétlődött a kunok, a hajdúk, a jászok befogadásával.
Érdekes ennek a katonai oldala
is. Első királyunk csak azt ismerte fel, hogy a német nehézlovagság katonai
fölényt biztosított számára a társadalmi átalakulást ellenző magyarsággal
szemben. A korabeli krónikák István és Koppány
harcát úgy rögzítik, mint a német lovagok győzelmét a magyar könnyű lovagsággal
szemben.
A magyar társadalom története
könnyebben megérthető volna, ha szem előtt tartanánk, társadalmi
deformációnkat, amiben példátlanul sok nemes, és nagyon kevés polgárunk, azok
között egészen a török kiűzéséig szinte semmi magyar etnikumú nem volt. Utána
is magyar etnikumú csak az alföldi városok paraszt-polgárai voltak.
A vasúthálózat kiépítése hozott fordulatot Európa keleti felében, Magyarországon
is. Az emberek és áruk szárazföldi mozgatása tizedére, századára növelte
meg a korábbi elviselhető távolságot, időt és költséget. Ezzel az akkor még
döntően feudális nagybirtokok, és még inkább a szabaddá vált parasztok árutermelési
potenciálját. Csak a megnyílt
lehetősséggel élni képes kereskedők hiányoztak. Erre ugyanis a feudális
arisztokrácia és hatalmat működtető úri középosztály alkalmatlan volt. Annál
inkább megmozdult a térségen élő zsidóság. Ezek korábban a társadalmon belüli
zárványokban, gettókban éltek, az áruk begyűjtéséhez szükséges utazási és
szállítási lehetőségek hiányában, főleg pénzzel, értékükhöz viszonyítva szinte
súlytalan tárgyakkal kereskedtek. A
vasúthálózat kiépülése azonban nagyságrendekkel sokszorozta meg a begyűjthető,
és a távoli piacokra is elszállítható áruk mennyiségét. Ezzel a lehetőséggel
Európa keleti felén szinte csak a zsidóság élt. Iskolázottsága, etnikai
összetartása erre alkalmassá tette.
Maga a zsidóság sem hangsúlyozza a
világgazdaság történelmében is páratlan sikerét. A 20. század közepére az
európai zsidóság lett a világ legértékesebb etnikuma nemcsak a gazdaságban, de
a tudományokban és a művészetekben is. A sikerük olyan fergeteges volt, hogy a
nem polgárosult társadalmak, Európa keleti felén, hisztérikusan antiszemiták
lettek, elhitették magukkal, hogy amit a zsidóság elért, ők is elértek volna,
de a zsidók elkapták előlük a lehetőséget. Az antiszemitizmus átterjedt a
munkásokra és a parasztokra is. A munkások nem értették meg, hogy a munkahelyek
többségét a zsidó vállalkozók teremtették meg. A parasztok sem vették
tudomásul, hogy a termékeik jelentős része csak azért válhatott áruvá, mert a
zsidó kereskedők összegyűjtötték és piacokra vitték.
A magyar történészek számára sem
tudatosult, hogy az európai zsidóság tömeges polgárosulásának ideális helye
volt a Kárpát Medence, és mindenekelőtt Budapest. A 20. század elején
valószínűen Budapest volt a legnagyobb zsidó város, a lakosságának mintegy
negyede volt zsidó. Talán sehonnan nem került ki több zsidó teológus, világhírű
tudós és művész. Ezt jól illusztrálta, hogy itt épültek a legnagyobb
zsinagógák.
De nemcsak a főváros volt a 20.
század elején az ország ezer éves történetében a leginkább nyugat-európai, de a
magyar városok többsége sem volt sem előtte, sem utána polgárosultabb.
Ideje volna bevallani, hogy ezer éves történelmünkben a legnagyobb kárt
önmagunknak azzal okoztuk, hogy a zsidóságunk öthatodát elpusztítottuk, illetve
elüldöztük.
Az államalapításunkat követő
közel ezer évben ugyan a betelepített germánok, azaz a szászok, ugyan az ország
leginkább nyugat-európai etnikumát jelentették, de izoláltan éltek, a magyar
társadalmi fejődésre kevés hatást gyakoroltak.
Az Oszmán Hódoltság megszűnése
után a svábok betelepítése ugyan nem volt indokolt, mert bőven lettek volna
magyar jobbágyok, aki örömmel költöztek volna a helyreállított nagybirtokokra
jobbágynak, de a magyar uralkodó osztály ezt nem engedte. Ennek ellenére a
svábokkal is nyertünk, mert ők jelentették a leginkább nyugatos parasztságot.
A svábok többségét nemcsak
megfosztottuk vagyonától, de ki is telepítettük. Haza kényszerülve megmutatták,
hogy néhány évtized alatt ők háromszor-négyszer gazdagabb, hatékonyabb polgárok
lette, mintha itt maradhattak volna.
Számomra az Amerikába vándorolt
magyar szegényparasztok, bányászok, a Németországba visszatelepített svábok
sikere azt bizonyítja, hogy nem a magyar
nép, hanem az államvezetés alkalmatlansága volt az oka annak, hogy nemcsak nem
zárkóztunk fel a Nyugthoz, hanem ma jobban le vagyunk maradva, mint az
államalapítás után voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése