Foglalkoztatás

Kopátsy Sándor                  PF                 2015 09 17

Foglalkoztatás

A rendszerváltás során elkövetett legnagyobb kárt a veszteséges vállaltok felszámolásával okoztuk. Néhány év alatt a túlfoglalkoztatott magyar társadalom átalakult vészesen alacsonyan foglalkoztatottá. A társadalmunknak ez a krónikus betegségén alig valamit sikerült javítani, és még a jelét sem látja a politikai vezetés annak, hogyan javítson a helyzeten.

A tények csak erősítik a pesszimizmusomat.

A vasárnapi üzletzárás elszomorított. A középkori szerzetesek jelszava: „Imádkozzál és dolgozzál!” Ez fejlődés volt a kor passzív szerzetesei számára, akik csak imádkoztak. Azok a munka helyett a passzív elmélkedésben keresték az üdvözüléshez vezető utat. A dolgozó szerzetesrendeknek Európa nyugati fele számos gazdasági eredményt köszönhetett.

A reformáció során azonban már egyértelművé vált, hogy a sorrendet meg kell fordítani. A kor jelszava már: „Dolgozz és imádkozz!”

Magyarországon azonban római katolikus értékek pártja még mindig ott tart, hogy vasárnap az üzletek legyenek zárva, mert az üzletek nyitva tartása korlátozza az imádkozást. A mi kereszténységet ápoló pártunkhoz képest még a középkori egyház is liberális volt, mert nem tiltakozott a vasárok vasárnapi megtartása ellen. Ráadásul akkor a vásárok éppen a templom körül voltak, illetve a templomok a vásártér közepén álltak.

A történelmi példák helyett a jelen racionális érveihez térek. A jelenkorban a bevásárlásra azért alkalmas a vasárnap, mert a bevásárlás már messze költözött a templomoktól, a bevásárló központok a városok szélén, az autópályák kijáratainál vannak, ahova a többség a vasárnap szabad férjek autóval viszik a családot a heti nagy bevásárlásra. Az külön bosszant, hogy a kommunikációs csatornák azt bizonygatják, hogy a vasárnapi zárlat sikerült, mert nőtt a kiskereskedelmi fogalom. Azt nem teszik hozzá, hogy a növekedésnek az oka a lakosság nagyobb jövedelme.

Az én kereszténységem nagyobb bűnnek tartja a farizeusságot, mint a vásárnapi bevásárlást.

De rátérek a racionális érveimre.

Európa a múlt század második fele óta lemarad a tengerentúli, protestáns, és még inkább a távol-keleti versenytársaihoz képest. Ezen belül a Nyugat katolikus népei lemaradnak a protestánsok mögött. Jó száz éve Max Weber már felismerte, hogy a Nyugat protestáns társadalmai hatékonyabban működnek, mint a katolikusok, nem is beszélve az ortodox keresztények lemaradásáról. Ez az óta egyre még karakteresebben jelenik meg. Ezt mi katolikusok nem vagyunk hajlandók tudomásul venni.

Ugyanígy elkeserített, hogy felvetették a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazását. A mielőbbi nyugdíjba menetel kedvezményével már a bolsevik rendszer is jeleskedett. Társadalmi ajándékként a korai nyugdíjba menetel volt a megoldás.

Ezzel szemben Japánban ugyan a legmagasabb a nyugdíjkorhatár, a nyugdíjba menés tényleges korának átlaga 71.8 év. Ez a mutató a válságba kerülő Görögországban húsz évvel alacsonyabb volt.

Azt meg a gyakorlatban láthattam, hogy a nehéz fizikai munka után nyugdíjba menők között tíz évvel előbb halnak meg azok, akik bárházban laknak és nincs feladatuk, mint azok, aki kertes házban élnek, elfoglalják magukat. A nők hosszabb életkorát is azzal magyarázom, hogy nekik nyugdíjas korban is marad feladatuk. Ha más nem a háztartási munkák.

Az ipari forradalom első két századában Európa volt a munkaerejét legjobban kihasználó kultúra. Ez ugyan embertelen mértékben történ, de ekkor emelkedett térségünk minden más kultúra fölé. Más okok között a nagyobb munkára fogás volt a legfontosabb oka Európa páratlan sikerének. Ennek volt köszönhető, hogy most Európában a legalacsonyabb a munkaképes korúak átlagos évenkénti munkaóra teljesítése. Ez az oka annak, hogy Európa egyre jobban lemarad a sokkal többet dolgozó távol-keletiekhez képest. Erre azonban nem figyel a közgazdaságtan.

Európa egyre jobban lemarad az élvonalon belül, de nem veszi tudomásul, hogy elsősorban azért, mert kevesebbet dolgozik a munkaképes lakossága. Ezen belül még azok is, akik munkaviszonyban vannak.

Ezért korrigálom mindig a foglalkoztatási rátákat az évente ledolgozott órák arányával. Dél-Korea azért lett az utolsó ötven év leggyorsabban fejlődő országa, mert a koreai háború után a katonai diktatúra öt éven keresztül kötelezővé tette az évenkénti 2.500 órát. Vagyis évente közel 1.000 órával többet dolgoztak, mint Nyugat-Európában. Ráadásul ott még ma sincs tartós munkanélküliség, mert azt nem tűri el a társadalmi erkölcs.

Nálunk még senkinek nem jutott eszébe, hogy a társadalom legsúlyosabb betegsége a tartós munkanélküliség, azt bármi áron megszüntetni kell. Ezzel szemben mi természetesnek tartjuk, hogy aki nem dolgozik, azt a társadalomnak kell eltartani. Mi egyrészt törvényesen olyan magas minimálbért és olyan magas bérjárulékot állapítunk meg, amiért a gyenge minőségű munkaerőt nem érdemes foglalkoztatni. Ezt nemcsak a széplelkűek, de az érintettek is természetesnek tartják.

Senkinek nem jut eszébe, hogy a tartós munkanélküliség okozta kár sokkal nagyobb, mint amibe kerülne a munkaadók számára az ol