Túlnépesedés

Kopátsy Sándor                 ED                   2013-08-03

Túlnépesedés

Annak ellenére, hogy minden osztálytársdalom, sőt még a már nem szaporodó népességű osztálynélküli társadalomnak is, túlnépesedett. Ennek ellenére minden társadalom a társaival

való versenyben szaporodni akar.

Életem egyik nagy felismerésének tartom, hogy az osztálytársadalmak elsődleges funkciója a népszaporulat féken tartása volt. Ezt a funkcióját végre is hajtotta, a politikai felépítménye mégis ösztönözte a népességének gyarapodását.

Bármennyire minden társadalom nagyobb n épességgel rendelkezett, mint amennyit optimálisan eltarthatott, és mindegyikre jellemző volt, hogy a munkaerejének jelentős hányada számára képtelen elegendő munkaalkalmat biztosítani, egyik sem jutott el odáig, hogy bevallja túlnépesedettségét.

A társadalom jobbítására hívatott társadalomtudományok sem ismerték fel az optimálisnál nagyobb a népessége.

Ezt az iskolát magam is végigjártam, mint a népi írók táborának lelkes híve. Hittem abban, hogy a magyar falvak népét lehet boldoggá tenni. Eleinte még azt is elfogadtam, hogy hiba a baranyai református parasztok egykézése. Hamar azonban azt kellett belátnom, hogy a református parasztoknak van igazuk. Felismerték, hogy sokan laknak a faluban ahhoz a földhöz, amin osztozniuk kell.

Földosztó mérnökként döbbentem rá, hogy senki nem kapott annyi földet, amennyiből úgy megélhet, ahogyan mi szerettük volna. Erdei Ferenc világosított fel arról, hogy Dániában mintegy tízszer nagyobb földje van minden családnak annál, ami nálunk. Ehhez számítsuk hozzá, hogy sokkal több tapasztalattal, százszor több tőkével is tízszer nagyobb földre van szükségük. Ezen elgondolkodva mértem fel, hogy senki sem kapott annyi földet, amin egy pár lovat is eltarthat. Nem beszélve, hogy nemcsak eltartani, de megvenni sincs miből.

Kezdtem megérteni, hogy a falusi lakosság tizede is elég lenne ahhoz, hogy egyszer úgy élhessenek, mint a dán parasztok. Ezért fogadtam el az erőltetett iparosítást, majd a kollektivizálást is.

A rendszerváltás óta divat csak a magyar parasztságot ért sérelmeket hangsúlyozni, de senki sem gondol arra, hogy hol tartanánk, ha az erőltetett iparosítás nem a falusi lakosság kétharmadának más ágazatokban munkát, és az erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetek nem építik ki a melléküzemágak sorozatát, tanítják meg a tagságukat bánni a gépekkel. Mindennek ellenére a rendszerváltás óta katasztrofális a falusi lakosság munkanélkülisége.

Ma már világosan látom, hogy a Horthy-rendszertől olyan falusi világot örököltünk, amiben többször annyian kényszerültek arra, hogy a falu határában lévő földön valahogyan megéljenek.

A fenti felismerésem ellenére, sőt annál inkább, a Kert Magyarország megszállott híve maradtam. Hazánk agáradottságai ugyanis erre minden európai országénál jobbak. Lehetne olyan termelési struktúránk, amellyel még egyszer annyi ember élhetne dán, illetve holland színen.

Azt, hogy erre a népünk képes, megmutatták a Kádár-rendszer utolsó éveiben a fóliázó maszekok. Nem kaptak támogatást, dotációt, mégis tízszer több jövedelmet hoztak le egy hektár földről, mint a jelenleginél lényegesen jobban működő nagyüzemek.

A bolsevik évtizedek nemcsak arra tanítottak meg, hogy a kívánatosnál sokkal több munkaerőt nem lehet eltartani, de arra is, hogy mit kell tenni akkor, ha sokan vagyunk.

Amit elmondtam a magyar falvak túlnépesedéséről, ezerszer nagyobb probléma a világgazdaságban. Mégsem foglalkozik vele a politika.

Születésem óta Magyarország lakossága harmadával gyarapodott. A világ népessége meg négyszereződött. Nigériáé húszszorosára rákosodott. Tehát mi a világ azon hatodába tartozunk, ahol az átlagosnak tört része volt a népszaporulat, tehát a legkevesebb okunk van arra, hogy a túlnépesedés felett siránkozzunk. Ha a világ népessége csak úgy nőtt volna, mint Magyarországé, akkor nem 7 milliárdnyian, hanem csak harmad ennyi lennénk.

Fajunk rákos szaporodása azért is tragikus, mert a népszaporulat csak ott volt magas, ahol semmi remény a fejlett világgal való lépéstartásra. A napokban készítettem egy tanulmányt, amiből kiderült, hogy az utóbbi harminc ében a világ nem vagy csak lassan szaporodó kétötödében ötször gyorsabban nőtt az egy laksora jutó jövedelem és vagyon nagysága, mint az átlag, és a gyorsan szaporodó társadalmakban, ha a jövedelem még nem is mindenütt, de a vagyon mindenütt csökkent.

Azt, hogy a fejlett világban is túlnépesedés van, mutatja, hogy még e szerencsések sem képesek a fiataloknak és a képzetleneknek munkát biztosítani. Márpedig, ahol krónikus a munkanélküliség, ott többen vannak az optimálisnál. Nálunk is tragikus a helyzet, de számos hozzánk hasonló szintű országban még tragikusabb a helyzet.

Az, hogy a fiatalok nem találnak munkát azért katasztrófa, mert a minőségük, az iskolázottságuk lényegesen jobb az átlagnál. Nálunk a munkanélküliség fő oka a liberális rendszerváltás volt, amelyik előbb állította le a veszteséges vállaltokat, egész iparágakat, mint gondoskodott a foglalkoztatásukról. Ma már ott tartunk, hogy a tartós munkanélküliek foglalkoztatásában a változást tíz évre ígérjük. Arról, hogyan képzelik el, szót sem hallunk. Az 1 millió munkaalkalom teremtése, mint cél, marad. Abban azonban senki sem hisz, hogy erre sor kerülhet. Vagyis jelenleg az ország lakossága 1 millióval meghaladja a foglalkoztathatót. Ennek ellenére nagy a pánik, hogy fogy a nemzet. Kiadják a jelszót, több gyereket kell szülni. Az fel sem merül, hogyan lehet javítani a következő generáció minőségét. Ezt azért nem vetik fel, mert tudják, hogy a kierőltetett többlet csak a minőséget fogja rontani.

Ezt azonban csak akkor lehet bizonyítani, ha kiderül, hogy milyen családból milyen minőségű munkaerő kerül ki. Minden párt, minden kormánya lapít arról, hogyan függ a gyermeknevelés hatékonysága a szülői környezettől. Nem véletlen tehát, hogy az a politikai, ami elsősorban több, nem értékesebb nemzedéket akar. Márpedig, aki a gyermekek számához, nem a felnevelésük minőségéhez köti a támogatást, ne várjon minőséget.