Gondolatok a földjáradékról

Kopátsy Sándor                 PA                  2013-08-16

Gondolatok a földjáradékról

A klasszikus közgazdaságtanban még fontos szerepet játszott a földjáradék, a földtulajdonos jövedelme. A szakma klasszikusai sem vették tudomásul, hogy ez ugyanolyan tulajdonosi jövedelem, mint a rabszolga, vagy a tőke tulajdonosának a jövedelme. A tulajdonosnak jövedelme van minden olyan termelési tényezőből, legyen föld, bánya, munkaerő vagy tőke, aminek a forrása a hiány. Csak olyan tulajdonból fakadhat a tulajdonosának jövedelme, amiből kisebb a kínálat, mint a kereslet.

A termelésre alkalmas földben pedig egészen a 20. század derekáig, tehát fajunk történetén keresztül folyamatosan általános hiány volt. Az emberiség nagyobb fele számára még ma is hiány van. Ezért érthető, hogy Malthus még a 19. században is úgy látta, hogy az emberiség további szaporodásának a termőföldek elégtelensége lesz a korlátja. Ma már hatszor annyi ember él a földön, mint Malthus korában, és ma is többen éheznek, mint akkor éltek, de nem az élelemellátás a korlátozó tényező.

A tudományos és technikai forradalom ugyanis nemcsak az ipari termelést érintette, hanem az élet minden területét, benne a mezőgazdasági termelést is. Ma a 7 milliárd ember lényegesen jobban táplálkozik, mint annak idején az 1 milliárd.

Érthető, hogy a termelésre alkalmas föld korlátozottságában látták a népesség eltartó képesség küszöbét. Ezért természetes, hogy a klasszikus közgazdaságtan fontosnak tartotta a földjáradékot.

Az elmúlt száz év agrártechnikai forradalma azonban megsokszorozta az egységnyi földön termelhető hozamokat, és tört részére csökkentette annak munkaerő igényét. Elég arra gondolni, hogy kétszáz éve a népesség élelmezésének biztosításával a munkaerő nagyobbik fele foglalkozott, ha pedig a huszada is elég.

Ugyanakkor a földek ára, a rajtuk elérhető termés értékéhez képest, tört részére csökkent. Ezzel párhuzamosan a termelési értékhez viszonyítva a földjáradék jelentéktelenné vált. Az abszolút, és a különbözeti járadék fogalma pedig értelmetlenné vált.

A fejlett országokban a mezőgazdaság a nemzeti jövedelem huszadát sem termeli, a munkaerő huszadát sem foglalkoztatja, és az élelmiszerek feldolgozása, kereskedelme, tárolása, szállítása többe kerül, mint a nyers termékek előállítása.

Ebben a világban az emberi butaság klasszikus példája, hogy az EU költségvetésének nagyobb felét a mezőgazdasági termelés dotálására fordítja.