hétvége Népszabadság 2013. augusztus, 10.

Kopátsy Sándor                  PP                  2013-08-10

hétvége

Népszabadság 2013. augusztus, 10.

Amióta újság előfizető vagyok, a Szabad Nép és a Népszabadság előfizetője vagyok. Akkor is maradtam, amikor más párhoz, laphoz kötődtem. Tettem ezt azért, mert újságot nem azért olvasok, mert a saját véleményem akarom viszontlátni, hanem minél megbízhatóbb információkhoz akarok jutni.

A rendszerváltás előtt volt alkalmam megtanulni, hogyan kell a sorok között olvasni, és a közölt tényeket értelmezni. Ezért számomra az volt a jobb újság, amelyiknek a szerkesztősége, politikai vonalától függetlenül, színvonalasabb volt.

A rendszerváltás után sem is volt bajom a Népszabadsággal, annak ellenére, hogy a bolsevik vonalról túlságosan liberálisra váltott. Az MSZP liberális szárnyának, és az SZDSZ vonalát követte. Ezek jelentették a magasabb színvonalat, annak ellenére, hogy olvadt az előfizetők száma.

Ez a hétvége azért ütött mellbe, mert a hát első felében részt vettem egy pár napos értelmiségi találkozón, és ott, örömömre azt tapasztalhattam, hogy a liberálisok lehiggadtak. Kezdik belátni, hogy a Fideszt nem tuják megverni, és az sem jeleneti az ország végét.

Ez a hétvége azonban arról győzött meg, hogy a Népszabadság szerkesztősége nem lett reálisabb. Továbbra is egyetlen lapra tesz, Orbán Viktort le kell váltani. Nem az zavar, hogy a céljuk elfogadhatatlan, hanem az, hogy nem reális.

Magam is azon a véleményen vagyok, hogy a magyar társadalom liberálishiányos, tehát örülök minden liberális reformnak, de kártékonynak tartom azt a liberalizmus, ami magát járatja le. A rendszerváltást követők 23 évet történelmünk leggyászosabbjának tartom, és a nagy bűnei között szerepel az is, hogy generációkra eljátszották a társadalom liberalizációjának a lehetőségét. Az első szabad választáson olyan örvényhozást választott a magyar nép, amiben a liberális erők nagyobbak voltak, mint bárhol Európában. Volt két liberális pártunk, és még ennél is nagyobb erőt jelentett az MSZP liberális szárnya. Káderállományuk még a számarányuknál is sokkal nagyobb erőt jelentett.

2010-re azonban szinte eltűntek a törvényhozásból, és példátlan választási nyereséget aratott a közép-jobbá átalakult Fidesz, és harmadik erejű pártja lett a szélső jobbnak. A liberális SZDSZ eltűnt, és az MSZP liberális szárnya erejét vesztette. Most már egy éve sincs a következő választásnak, és nyoma sincs a Fideszt leváltó társadalmi támogatottságnak. A realitásnak a legkisebb jelét sem látom annak, hogy a Népszabadság szerkesztősége ébredezne. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy további négy évben is Fidesz többség lesz a törvényhozásban. Az elfogultan korányellenes Népszabadság nemcsak az 50 ezres olvasótáborát, de még a szerkesztői gárdáját sem tudja megtartani.

Sorra veszem a mai hétvége fontosabb írásait.

I.

Hargitai Miklós:

Ők és mi, avagy a nagy nemzetpolitikai svindli

Az ők és mi szétválasztás is irritáló, mert ők is, mi is a nemezt része vagyunk, és ezen az sem változtat, hogy más a nemzetpolitikai stratégiánk. Ettől még egy nemzet vagyunk.

Azzal szemben nem lehet kifogás, hogy valaki Orbán nemzetpolitikai koncepcióját bírája, nem tartja helyesnek, de ha ez igazi is, még nem svindli.

Mielőtt a részletekre térnénk.

Az, hogy mi kapjon nagyobb hangsúlyt az európai közösségbe tartozásunk, vagy a nemzeti érdekünk, vitatható. Egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni. A kettő között összhangot kell találni. Az lehet, hogy Orbán a nemzeti érdeket hangsúlyozza jobban, a liberálisok pedig az európaiságot. Mindegyik hibás, de nem svindli.

Az Európai Unió, egyelőre elképesztően rosszul vizsgázott. A legkevésbé rosszul ugyan a puritánok, vagyis a protestánsok. Azok ugyan nincsenek válságban, de nemcsak a távol-keletiekhez, de a tengerentúli protestánsokhoz képest lelassultak. A közép-európai és a balti népek egyikének sem sikerült a felzárkózásban még a közeledés sem. A mediterrán tagországok reménytelen vállságba kerültek. Az igazán reménytelen helyzetben azonban a két ortodox keresztény ország, Románia és Bulgária van.

Tehát semmi alapja annak, hogy minden EU tagország számára a minél szorosabb kapcsolat az optimális megoldás. Vagyis az, ami mellett Hargitai kiáll.

Magyarország EU tagsága sem egyértelmű.

Maga a tagság vitathatatlanul jó, és azon belül a vámunió is.

A munkaerő szabad áramlása már minden tagországnak, amelyik a kevésbé fejlettek közé tartozik, a felzárkózás szempontjából kártékony. 30-40 százaléknál nagyobb bérszínvonal különbség esetén nem volna megengedhető. Hargitai azon sír, hogy elmegy a fiatalok java. Hargitainak tudni kellene, hogy az egymillió lakosra vetítve, mi a legkevesebb  kivándorló országa vagyunk. Számos tagországban ez a mutató sokkal nagyobb.

Még nagyobb hiba volt, hogy tudomásul vettük, hogy az EU tagsággal bizonyos ideig a korábbi tagoknál lényegesen kisebb támogatást kapunk. Ezzel még rá raktunk egy lapáttal az Antall kormány bűnös agrárpolitikájára.

Egy szerencsénk volt, hogy az euró övezetnek nem lettünk a tagjai. Ezt a szerencsénket azzal csorbítottuk, hogy olyan felértékelt forintot tartottunk, ami magával hozta a külkereskedelmi hiányt, és a svájci frankban való bűnös eladósodást.

Hargitainak kötelessége lett volna, hogy ne csak a jelenlegi kormány nemzeti érdekvédelmének hibáit sorolja, hanem az előtte eltelt gátlástalan alkalmazkodásét is. Többek között az eladósodást, a gátlástalan privatizációt, a másfél millió munkaképes ember máig tartó, reménytelenné vált munkanélküliséget, ezen belül a cigányság leértékelődését, a lakosság csökkenését, a házasságon kívül születettek számának elszabadulását, stb.

De most lássuk az írás főbb szakmai hibáit.

- - - - - - -

„… az 1929-33-as világgazdasági krízist, amint az államok valóban keresletélénkítéssel és munkahelyteremtéssel kezeltek – többé-kevésbé sikeresen…” Ez alatt az kell érteni, hogy elsősorban a fasiszták kezelték sikeresen, és a gyarmattartó demokráciák csak akkor láboltak ki, amikor már ők is háborúba keveredtek. Nehogy valaki azt higgye, hogy a többé-kevésbé kilábolás a három millió koldus Magyarországára is vonatkozott.

„… de elfeledkezve a szocializmus építésének magyarországi évtizedeitől, amikor rövid fellendülések és hosszú válságok követték egymást annak ellenére, hogy mindenkinek volt munkája.” Végre illene tudomásul venni, hogy a szocializmust nem a magyar nép választotta, hanem kénytelenek voltunk, és azt az időszakot minden sorstársunknál sikeresebben éltük túl. Ezeket az évtizedeket ma úgy értékelni, mint kudarcot, tisztességtelen. Amit ránk kényszeríttettek, azért nem mi vagyunk a felelősek. Ami rajtunk múlott, azt másoknál jobban végrehajtottuk.

Azt odabökni, „pedig mindenkinek volt munkája”, azt sugallja, hogy a magas foglakoztatástól ne várjunk semmi jót, előbb legyünk gazdagok, aztán lesz munkaalkalom. Ahol nem képesek mozgósítani a társadalom munkaerejét, ott nem lesz soha gazdagság, de az erkölcs vészesen romlik.

- - - - - - -

Hargitai azt tanácsolja, hogy kövessük a sikeresek példáját.

Izland és Finnország példájára hivatkozik.

Egy rangos újságírónak tudni kellene, hogy minden puritán ország meggazdagodott. Ezzel szemben a nem puritánok egyike sem. Ezt ugyan Max Weber több mint száz éve felismerte. Franciaország ugyan évszázadokon keresztül a leggazdagabbak közé tartozott, most már az első húsz között sincs. Az elmúlt öt évben minden latin és ortodox keresztény erkölcsű ország hátrább csúszott a rangsorban. Ezzel szemben a puritán népek országai mind javítottak a rangsorban elfoglalt helyükön.

Hargitai ezt azzal magyarázza, hogy jobban politizáltak, többet költöttek oktatásra és kutatás-fejlesztésre. A kapcsolat fordított. A foglalkoztatási rátájuk magas, ráadásul évente lényegesen több órát dolgoznak, a családok nagyobb gondot fordítanak a gyermekeik képzésére, vagyis mert puritánok. Gyakorlatilag nincs több éves munkanélkülijük. Finnország skandináv kultúrájú ország. Az négy puritán, skandináv ország foglalja el Európában az első négy helyet.

- - - - - -

„… az államadósság pedig a GDP arányában nem csökkent.” Ez az egyetlen fél-mondat elárulja a tárgyilagosság tejes hiányát. 2010-ig ugyanis nőtt, az óta az is érdem, hogy nem csökkent. De, ha Hargitai törekedne a tárgyilagosságra, ilyen ostoba mondatot nem írna le. Abban ugyan igaza van, hogy az euróban kifejezett államadóságunk nem csökkent, de csak azért nem, mert gyengült a forint. Aminek örülni kellene. A felértékelt forint mellett szükségszerű volt az eladósodás. 300 forint alatti euró népgazdasági öngyilkosság. Azt is illene tudni, hogy nemcsak az államadóságot, hanem az önkormányzatok és a lakosság devizaadósságát is figyelembe kell venni. Ha valami vitathatatlan bűne volt a rendszerváltást követő kormányoknak, akkor előbb a minél többet eladni a nemzeti vagyonból a külföldieknek, valamit a közigazgatás, a vállalok és lakosság svájci frankban történő eladósítása, volt az.

Ezen a téren az Orbán-kormánynak csak érdemei, a szoclib koalíciónak csak bűnei vannak.

Az a b aj, hogy Hargitai Miklós írása, mint a később idézettek is, a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nemcsak ő felejtette el az újságírás követelményét, a tárgyilagosságot.