Gondolatok a bányajáradékról

Kopátsy Sándor                    EG                2013-08-18

Gondolatok a bányajáradékról

A gazdaságpolitika továbbra is a nyersanyagokkal való ellátást tartja fontosnak. Még azt sem veszi tudomásul, hogy ugyanaz a bányakincs egyre inkább ott nagyobb érték, ahol fejlettebb a gazdasági környezet. Bármennyire egyértelműek a példák, ez sem tudatosul.

Mivel jelenleg az olajnak és a földgáznak a legnagyobb a járadéka, először onnan veszek példát arra, hogy a járadék nagysága elsősorban azon múlik, milyen fejlett környezetben van a bányakincs.

Norvégia ugyanazt a geológiai vagyont minden más országnál hatékonyabban használta, és használja ki. A puritán lakossága mellett ezt elsősorban a felségterületének számító tengerekben talált olajkincsnek köszönheti. Mára ez az ország lett a tengerekben található olajkincs feltárásának legjobb szakértője. Neki köszönhetjük a vízszintesen elágazó fúrások kifejlesztését, ezzel a feltárhatóság forradalmát. Ma ennek az országnak van a legnagyobb egy lakosra jutó megtakarítása. Az ENSZ rangsorában a legfejlettebb ország.

Brazília tengeri övezetében a hasonló olajmező kiaknázása tizednyi hatékonyságot sem érhet el, csupán azért, mert a norvégek puritánok, a brazilok pedig nem.

Az Egyesült Államok olaj és földgázvagyona tizede sincs az Oroszországénak. A hozadéka pedig, tíz év múlva, fordított arányú lesz. Ugyanakkora olajkincs a hasonló éghajlatú Kanadában sokszorta többet érne.

Szaúd-Arábia olaj és földgázvagyona az ár tizedét jelentő költségen aknázható ki, ezért elképesztő járadékot hoz, a társadalom mégis feudális marad, és csak idő kérdése, hogy megsemmisül.

Ausztráliában hasonló vasércvagyon járadéka többször akkora, mint Brazíliában.

Ehhez járul, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására, a nyersanyagok ára a belőlük előállított értékhez viszonyítva gyorsan csökken. Ma már nem az a fontos, hogy mennyibe kerül a nyersanyag, hanem az, hogy mennyi értékű áru lesz belőle. A nyersanyag árak emelkedése után nem a kitermelők, hanem a feldolgozók jövedelme nőtt gyorsabban. A nyersanyagok árának emelkedése nem hoz a bányászatban akkora többlet jövedelmet, mint amennyi a felhasználásuk nagyobb hatékonyságából származhat.

A tudományos és technikai forradalom leértékelte a nyersanyagok jelentőségét.

Negyven éve a Római Klub tudósainak még fogalma sem volt arról, hogy a nyersanyagok kitermelésében is lehet forradalom. Ebből csak kettőt említek, de a jövőben száz is lehet.

Amerikai és kanadai tudósok baktériumokkal nyerik ki a fémeket, olyanokat is, amelyek kitermelésére a kohászat nem is gondolhat. Ezzel a meddőhányók és vörös iszapok fémtartalma vált kitermelhetővé.

A norvég kutatók kifejlesztették az elágazó mélyfúrások technikáját, az amerikaiak kidolgozták a palákban rejtőző olaj és gáz feltárhatóságát. Ezzel a két eljárással megtöbbszörözték a feltárható szénhidrátok mennyiségét. A metán vagyon feltárhatósága is elindult.

Még a tudományos társságok közössége is csak sejtheti, hogy mi várható a jövőben. Az elmúlt ötven év egyértelmű tapasztalta, hogy a nyersanyagok nem kimerülnek, hanem kimeríthetetlenek. A táradalomnak egyre kisebb áldozatot kell hozni annak érdekében, hogy kielégítse nyersanyagigényeit. Ennek köszönhető, hogy rohamosan csökken a mezőgazdaság és bányászat részesedése a nemzeti jövedelemből.

A tudomány fejlődése olyan szédületesen gyors, hogy még az egy évtizedes előrelátáshoz is bátorság és fantázia kell.