Nem tudjuk, mi jön két év múlva Kékesi László: Hazudik, aki azt állítja, külföldi tőke nélkül is ment volna.

Kopátsy Sándor                  PP                  2013-08-11

hétvége

Népszabadság 2013. augusztus, 10.

II.

Nem tudjuk, mi jön két év múlva

Kékesi László: Hazudik, aki azt állítja,

külföldi tőke nélkül is ment volna.

Várkonyi Iván interjúja

Várkonyi Iván kérésére: Mennyire volt indokolt a bankok és közműszolgáltatók külföldieknek való eladása?

Békesi a bankok esetben elfogadható választ adott. A közműszolgáltatókra azonban nem tért ki. Pedig a hiba elsősorban ott történt. Amit Békesi a bankrendszerbe hozott külföldi tőkéről mond csak a mértékében, és abban vitatható, hogy a takarékszövetkezetek szervezését jobban kellett volna támogatni.

Szerencsére, a bankok privatizációjával foglalkozó hat kérdés és válasz után Várkonyi visszatér az igazi kérdésre, a közszolgáltatások eladására.

Erre a kérdésre Békesi rossz válaszokat ad. Pedig büszkén mondja. Hogy tíz éven keresztül ezeket ő irányította, és tudja, hogy tőkehiányban szenvedtek. A szocialista rendszer egyik általános jellemzője volt a szolgáltatások mesterségesen alacsony ára. Ezt fel kellett számolni, de nem úgy, ahogyan tettük, hogy úgy adtuk el a külföldieknek, hogy garantáltuk a meghatározott nyereségrátájukat. Ennél ostobább privatizációt aligha találunk a nemzetközi gazdaság történetében.

El akartak adni olyan szolgáltatókat, melyeket a bolsevik rendszer tudatosan veszteségesen működtetett. Minden szocialista országban a közszolgáltatások ára viszonylag olcsó volt. A szolgáltatóknál nem maradt megfelelő fejlesztési forrás. Ebben igaza van Békesinek. Horn Gyula kormányzásának harmadik évében, valamilyen rejtélyes okból, átadta a liberálisoknak a gazdaságpolitikát. Elindult a Bokros-csomag, az önkéntes nyugdíjpénztárak kötelezővé tétele, és a közszolgáltatások kiárusítása. Ezeket azonban csak úgy lehetett külföldieknek eladni, ha a vételi szerződésben szabad kezet kaptak az árak alakítására. Vagyis garantálták számukra a 8 százalékos nyereséget. Ebből aztán következett, hogy megszűntek az alacsony közszolgáltatási árak, hanem a tőkés országok árarányainál is magasabbra emelkedtek.

Egy szocialista miniszternek nem kell bizonyítani, hogy ez elsősorban az alacsony jövedelmű rétegeket, mindenek előtt a nyugdíjasokat sújtotta. Ezt éppen a középé-jobb Fidesz ismerte fel, és a választások közeledtével hozzálátott a közszolgáltatók vidám életének korlátozásához. Azon nem lehet vitatkozni, hogy az a külföldi tulajdonosoknak nem tetszik. Az volna jó, ha az eladási ár szintjén vissza lehetne vásárolni.

Ha volt olyan gazdasági ágazat, amiben nem volt szükség a külföldi szakértelemre, akkor ez volt leginkább az. Ezeket még a fejlett liberális országokban és féltékenyen nemzeti vállalkozásokra bízzák.

Az utolsó sorokban értetem meg aztán az interjú címét: Nem tudjuk, mi jön két év múlva.

„A közszolgáltatók a beruházásaikat fogják vissza, és várnak a jobb időkre. Arról ma senkinek fogalma sincs, hogy két év múlva milyen áremeléseket kell végrehajtani annak érdekében, hogy ezek a közszolgáltatások mégis működésképesek maradjanak, és milyen ellátási zavarokat okoz majd az új kapacitások megteremtésének hiánya.”

Békesi még nem ismerte fel, hogy nemcsak két, de még öt év múlva is Fidesz kormány várható. Ahogyan a 2010-ben, úgy 2014-ben is a Fidesz győzelem egyik fő okozója nem a Fidesz hibátlansága, hanem a szoclib ellenzék hibái lesznek. Amíg az ellenzék nem tanul a saját hibából, nincs veszélyben a Fidesz uralma.

III.

Középút a semmibe

Az SZDSZ ott nyugszik, ahol a köztársaság

Révész Sándor

Ez az írás azon kevés közé tartozik, melyek színvonala akkor is vitathatatlan, ha nem értünk vele egyet.

Nem értek egyet az alcímmel. Ebből is Révész tévedése tűnik elő. A liberálisok azzal vigasztalják magukat, hogy a magyar társadalomban nincs liberális erő, nincs társadalmi alapja a demokráciának. Az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve. Ma több van, mint bármikor, a legkevesebb éppen 1989-ben volt. Éppen akkor, amikor lehettek volna vezetői.

Révész megfeledkezik, hogy a liberalizmus erejét a vállalkozók adják. Ilyenek a rendszerváltáskor csak törpék voltak, a szabadidőben és feketén vállalkozók voltak. Ehhez viszonyítva, ma már széles vállalkozói réteg szeretne liberálisabb felépítményt. Még nem észak-amerikait, de már közép-európait.

Ezért nem temetem a demokráciát, még kevésbé kötöm párthoz.

Azt én is vallom, hogy az SZDSZ olyan párt volt, minek élcsapatát olyanok jelentették, akiknek szellemi színvonala magasan kiemelkedett a többi párt vezetői fölé.

Bennem, mint parasztpártiban, önkéntelenül felmerül a hasonlat a Parasztpárttal. Számomra az is a tehetségek kollektívája volt. Az a harmadik utat kereső tehetségek gyülekezete, mert csak abban voltak közösek, hogy a korábbi magyar társadalmat össze kell törni. Az is mindenki tudta, hogy ehhez nincs ereje, tehát másokkal kell összefogni. Abban már eleve nem volt egység, hogy kivel. Voltak olyanok, akik a szövetségest balról, akik jobbról, és szép számmal olyanok is, akik egyelőre nem találtak erre méltót.

A korábbi társadalom összetörésének tempójában sem volt egység. Élveztem a színvonalat, de reménytelennek találtam, hogy egységre jussanak. Hirtelen tudnák mondani közülük két tucat nevet, akiknek a legjobb száz között lett volna a helye.

Ezt éreztem akkor is, amikor az SZDSZ megalakult. Közöttük volt a nagyobbik fele azoknak, akik nem lettek törpék a bolsevik évtizedek során.

Erre az első választáson a magyar társadalom is ráérzett. Csak ezzel magyarázhatom, hogy az első választáson a második legerősebb párt lettek. A magyar társadalomban ugyanis nem volt 1-2 százalék felett a liberális megoldásokat várók aránya. Ennek ellenére 20 százalékot kaptak. Az már a történelem fintora, hogy most már ötször akkorára becsülöm a liberálisok arányát, a pártjuk mégis eltűnt.

Az SZDSZ vezetői ugyan marxizmusból is képzettek voltak, de annak a lényegét nem értették meg. Amilyen az alépítmény, csak olyan lehet a felépítmény. A rendszerváltás után a magyar társadalomban csak olyan liberalizmusnak volt alépítménye, amilyen a legvidámabb barakkban született. Most már ennél több van, de az SZDSZ szintjétől még messze van.

„A rendszerváltáshoz felálló erők hatalmas antiliberális, antikapitalista, antidemokrata örökséget hoztak magukkal. Az úri Magyarország, a keresztény-nemzeti kurzus, a harmadikutas mozgalmak, a pártállami diktatúra autoriter, kollektivista örökségét. Ennek az örökségnek a hordozói képezték a „muszáj” pólust. Az „elkötelezettek” orientációs pontjai pedig nem a magyar múltban, hanem a Nyugat jelenében voltak.”

Az utolsó mondat fejezi ki a lényeget. Az SZDSZ elszakadt a magyar társadalmi valóságtól. Pedig az első választáson példátlan választói támogatást kapott. Tehát az idézet, az átkos liberalizmus ellenes múltja ellenére a liberális SZDSZ példátlan választói támogatást kapott. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az abszolút győztes MSZP elnöke és kormányfője nemcsak felajánlotta a koalíciós partnerséget, de ehhez aránytalan beleszólási jogot is adott. Amivel az SZDSZ olyan mértékben élt vissza, hogy Horn Gyulát is megbuktatta.

Ideje volna belátni, hogy az 1998-as választást az MSZP azért vesztette el, és a Fidesz csak azért győzhetett, mert az SZDSZ lett a választók által legjobban elutasított párt.

Az SZDSZ túlzott szerepvállalásának a csúcspontját aztán Medgyessy leváltása és Gyurcsány uralkodása jelentette. Ezt Révész meg sem említi.

Ennek belátása nélkül a 2010-es katasztrofális vereség sem érhető meg.

„… a nagyobb pártok lopásra, korrupcióra kötelezték egymást.”

Révész elfelejti, hogy ahol a törvény kijátszása, az adócsalás, a korrumpálás nemzeti virtus, ott ez minden pártra jellemző.

„1993-ban, amikor Csurka István megfogalmazása szerint Orbán Viktor a „nemzeti oldal” számára elfogadhatóvá tisztogatta a pártját,”

Nemcsak Orbán, de is Csurka felismerte, amit a szoclib baloldal nem. Választást nyerni csak közép-jobb politikával lehet. Ezt nem ismerte fel sem az MSZP, sem az SZDSZ. Ebből nem következett az, hogy nekik is közép-jobb párttá kellett volna válniuk, de az igen, hogy aki nyerni akar, ne legyen közép-jobb ellenes, ne lásson abban fasisztát, antiszemitát, cigány ellenes, pokolra való pártot. Ezt azért hangsúlyozom, mert a már elkerülhetetlen választási vereségét a szoclib ellenzék annak köszönheti, ahogyan a Fideszt kezeli.

A Szoclib baloldal máig nem látja be, hogy a Fidesz elseprő győzelmét annak a szoclib taktikának köszönheti, hogy sikerült a számukra veszélyesnek látszó közép-jobb Demokrata Fórum élére ültetni a számukra megbízható Antall Józsefet. Antall ugyan beváltotta a hozzáfűzött reményeket, de éppen ezzel teremtett üres terepet a második liberális pártként reménytelen jövőjű Fidesz számára.

Mély hallgatás övezi a rendszerváltást megelőző 15 évet. Ekkor ismerték fel néhányan az állampártban, hogy végéhez közeledik az egy pártrendszer. Az erre való felkészülés két hazai vezetője Aczél György és Sulteisz egészségügy miniszter volt. Nyilván Moszkvából is kaptak tanácsokat. Az állampárt liberális tagjai is elkezdtek szerveződni. Az volt a véleményük, hogy az első demokratikus választáson a Kisgazdapárt fog győzni. Ezért annak a leendő vezetőjének az útját kell egyengetni. Számukra erre a feladatra az ifjú Antall József lesz a legmegfelelőbb. Az apja a háború előtti Belügyminisztérium egyik, a körülmények között példásan viselkedő főtisztviselője, maja a háború után a Kisgazdapárt egyik minisztere volt. A fia az 56-ban újjáalakult Kisgazdapárt aktív tagja lett.

Antall József felkészítése nem volt akkor egyszerű feladat. Antall József a Piarista Gimnáziumban érettségizet, maja ott lett történelemtanár. Az 56-os forradalomban a Kisgazdapárt keretében, fegyveresként vett rész.

Ezért, jó tíz évvel korábban néhányan az állampártban őt szemelték ki a Kisgazdapárt leendő elnökének. Sulteisz, mint egészségügyi miniszter, szerzett egy budai épületet, és Létrehozta az Egészségügy Történeti Kutatóintézetet. Annak vezetőjének nevezte ki Antall Józsefet. A káderei kiválasztásában szabad kezet kapott. Néhány évvel később már magas állami kitüntetésben részesült.

Minden elő volt készítve a rendszerváltásra, csak a Kisgazdapárt áthúzta a számításokat. Két évvel a rendszerváltás előtt a pártban nem választották meg Antall Józsefet vezetőnek. Arról nem tudok, hogy miért, de minden bizonnyal szerepet játszott ebben Antall József felkarolása az állampártban.

Közben azonban elindult egy másik középé-jobb párt is Lakiteleken, a Demokrata Fórum, ahova az állampártnak nem volt befolyása, és a vezetők között szép számmal voltak olyanok is, akiket nem szívesen látott az állampárti hatalom a jövő politikai nagyságai között.

Azt nem tudom, hogy kinek volt az ötlete, hogy a Kisgazdapártban szerep nélkül marad Antall Józsefet kell a Kisgazdapártnál népszerűbbnek látszó Fórum élére ültetni. Ezt talán csak Pozsgai József tudná elmondani. A kivitelezést azonban Aczél György vállalta. Méghozzá sikerrel.

A kor történészei mélyen hallgatnak arról, hogy milyen nagy politikai különbség volt a Lakiteleken kialakult Fórum, és a Magát elkötelezett kisgazdának tartó Antall József nézete között. Pedig ez azonnal világossá vált, ha a kormány és a Forum vezetés összetételét nézzük. Antall József egyénisége érvényesült a korányban, a Fórum vezetői, és választói csak azt érzeték, hogy ők nem az úri középosztály hatalmának a restaurációját akarták.

A következő választást Antall már nem érhette meg, de a Boros Péter vezette kormány már előtte reménytelen helyzetben volt. A választók azonban olyan mértékben hagyták cserben a kormánypártot, amire a háború utáni demokráciák történetében nem volt példa. De arra sem, hogy ezzel szemben arra sem, hogy nagy többséggel az állampárt utódját juttatták hatalomra. A nagy többségében közép-jobb magyar társadalom közép-jobb párt nélkül maradt.

Ezt a párt nélkül maradt közép-jobb helyzetet csak a Fidesz, azon belül is elsősorban Orbán Viktor ismerte fel. Révész nem véletlenül idézi Csurkát, hogy a közép-jobb számára elfogadhatóvá tette a Fideszt. Csak ő sem teszi hozzá, hogy kik tették a közép-jobb magyar társadalom számára elfogadhatatlanná a középé-jobb fórumot azzal, hogy odaültették elnöknek az egyáltalán nem közép-jobb Antall Józsefet. Ezt Csurka 1993-ban leírta, a Fidesz ellenzék azonban tíz évvel később sem látja.

Ma már illene tudomásul venni, hogy a Fidesz számára azok tették szabaddá a közép-jobb pályát, amin a legkönnyebb elnyerni a választók többségét, ezzel a hatalmat, hogy a közép-jobb Forumot lefejezték az Antall József odaültetésével. A liberálisoknak nem volt elfogadható a Fórum Lakiteleken kialakult vezetése, azt a felszámolódás pályájára állították, és megkapták helyette az Orbán által vezetett közép-jobb Fideszt.

A magyar liberálisok elfelejtették Marx elméleti tanácsát, a politikai felépítmény olyan, amilyen a társadalom alépítménye. Mivel a magyar társadalom többsége közép-jobb, annak a politikai hatalma szükségszerűen közép-jobb. Ezt az okosabb kisebbség időnkként kijátszhatja, de csak addig, amíg nem jön egy olyan közép-jobb párt, ami megragadja a kétharmadot.

A magyar társadalom háború utáni történelme azt bizonyítja, hogy egy kis országra ráülhet egy nagyhatalom, vagy az adott világpolitikai helyzet, amit nem lehet megkerülni, amihez alkalmazkodni kell. Az ilyen keményen korlátozott szuverenitásban másoknál sikeresebbek lehettünk, mert tudomásul vettük mozgásunk korlátozott voltát. Ennek volt a mestere Kádár János.

A rendszerváltás után visszanyertük a mozgásszabadságunkat, amiben megnyílt a lehetősége annak, hogy elég a saját társadalmunk elvárásaihoz igazodni. Ez azt jelenti, hogy tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalom közép-jobb, azaz mérsékelten nacionalista és klerikális. Azzal a párttal, melyik erre épít, nem lehet versenyezni.

Az SZDSZ csak azért lehetett a támogatottságánál sikeresebb, mert jobbak voltak a vezetői. Ahogy a Fidesz ráébredt, hogy olyan pártra van szükség, amilyent sikeresen hibás vágányra térítettek az okos liberálisok, övék a könnyű győzelem.

Ha a Fórum nem kerül Antall vezetése alá, valószínű minden választást megnyer.

Ha tovább tart a szoclib tábor hisztérikus Fidesz ellenessége, nemcsak 2014-ben, de utána is kormányon marad. Csak azok nyerhetnek, akik tudomásul veszik, hogy egy közép-jobb társadalomban nem szabad a közép-jobbot ellenségként kezelni. Tudomásul kell venni, hogy van közép-jobb demokrácia is.

Révésznek nagyon nincs igaza a címmel: Az SZDSZ ott nyugszik, ahol a köztársaság. Ismerünk számos olyan demokratikus köztársaságot, amiben nincs liberális párt. A magyar társadalom akkor is köztársaság marad, ha eltemettük az SZDSZ-t, és nem olyan köztársaság lesz, amilyent elképzelt.