Miről árulkodik a testünk

Kopátsy Sándor              EH                    2013-08-03

Miről árulkodik a testünk

Pár hónapja foglalkoztat egy német antropológus megfigyelése. A fajok történetében aránytalanul nagy a talpunk. Az okát ugyan hibásan magyarázta, legalábbis az én véleményem szerint, de az óta egymást követik nálam a kérdések.

Első kérdés.

Miért nagy az ember testsúlyához képest a talpa?

Erre a kérdést felvető német tudós rossz választ adott. Mivel történészként már megtanultam, hogy fajunk történetéhez szinte minden fontos kérdés megválaszolásának kulcsa a fejlett agyunk, rájöttem a válaszra. Az ember azért állt két lábra, mert a két első végtagjára az esze olyan feladatokat adott, amire a járásra is használt végtag nem lehet képes.

A viszonylag nagy talpra azért lett szükség, mert a gyűjtögetéshez alacsony vízben, mocsárban, nedves homokban voltak a legjobb találási feltételek. Azt már évtizedekkel korábban felismerem, hogy a gyűjtögető ember számára a legkedvezőbb, a legnagyobb népességet eltartó térség a dagály és apály járta homokos síkságok voltak. Számukra ez volt a paradicsom.

A fő szempont azonban az volt, hogy az embernek nem a minél gyorsabb futása volt a fontosabb, hanem agya által megfogalmazott feladatok megoldása.

Ezzel már el is jutottunk a második kérdéshez.

Miért olyan fejlett a biológiai elődeinkhez képest a kezünk?

Már az is érdekes, hogy ezt a kérdést nem tettük fel. Amennyit hangsúlyozzuk, hogy az érzékszerveink egyike sem versenyezhet az állatokéval, ugyanakkor mennyivel fejlettebb az agyunk, és a hangképzésünk, annyira nem figyeltünk fel arra, hogy a kezünk mennyire több feladat megoldására képes. Ugyan kezünknek, karunknak sem a fizikai ereje, sem a reflexei nem jobbak, ellenben a sokoldalúsága elképesztően nagy. Az emberi kéz önmagában is biológiai csoda. Kezünk minden úja egymástól függetlenül mozgatható. Ezt a sokoldalúságot annak köszönheti, hogy az agyunk nagyon eltérő és bonyolult feladatot bízott a kezeire. Elég egy zongoraművészre, sebész professzorra gondolnunk, hogy felmérjük kezünk fizikai képessége mennyire minden más a biológiai lényé felett áll. Nem is abban van a nagy különbség, amit a kezünkkel képesek vagyunk megoldani, hanem az, mennyire az agyunk parancsára, tehát nem reflexünk alapján történik.

A kezünk értékét talán azzal lehet a legjobban jellemezni, hogy a kezünkről, elsősorban a kézfejünkről a karakterünkre lehet következtetni.

Abból, hogy mindkét kérdése a választ az agyunk fejlettsége alapján adtuk meg, következik a harmadik kérdés.

Mit tettünk a fejlett agyunk érdekében?

A táplálkozásunkat ösztönösen az agyunk energia igényéhez igazítottuk. Az ma már egyértelmű, hogy az agyműködéshez viszonylag sok energiára van szükség. Ezt az ember azzal érte el, hogy egyrészt kereste a nagyobb igényű táplálékot, másrészt az adott táplálékot minél könnyebben emészthetővé tette.

Az emberi társadalom az egyetlen, amelyik viszonylag gyorsan rátért arra, hogy magának termeljen táplálékot. De szinte már kezdettől fogba elindult a táplálékának könnyebb emészthetővé tétele útján is. A talált magvakat és a húst megtörte, megfőzte, megsütötte, ezzel lényegesen kevesebb energiával megemészthetővé tette. Fajunk életében a munkájának jelentős hányadát arra fordította, hogy a megszerzett tápláléka könnyebben emészthető legyen.

Fajunk, a biológiai fejlődés világában nagyon rövid idő után, amikor a klímaváltozás lecsökkentette a gyűjtögethető táplálékot, áttért arra, hogy maga termelje meg a táplálékát. Ráadásul ez az áttérés nagyon gyors volt, maximum néhány évezred alatt megtörtént. Arról még szakirodalmi utalást sem találtam, hogyan alakult fajunk táplálkozása a termelésre való áttérés következtében. Az ugrást egyedül az mutatja, hogy felgyorsult a népszaporulat. A történészek előtt szinte azonnal készen állnak azok az öntözéses osztálytársadalmak, amelyek már olyan túlnépesedettek, hogy a lakosság jelentős hányadát közmunkákra, az urak szolgaságra és katonának lehet felhasználni, és már készen van a népesség nagyobb halálozását okozó osztálytársadalom.

Ötven éve tudom, hogy az átlagos életszínvonal változásának legjobb mértéke az átlagos testmagasság változása. Ez csak azért nem talál általános alkalmazására, mert egészen más képet mutat, mint amit a történészek festenek.

Az első két kérésre egyszerű volt a válasz: Az agyunk által támasztott igény motivált. Nehezebb megválaszolni, azt, mi motiválta az embert arra, hogy az agy nagy energiaigényéhez igazítsa a táplálkozását. Pedig erre is csak az a válaszom, hogy az agytól származó impulzus működött.

Társadalomtudósként többször tapasztaltam, hogy a fejlett agy nemcsak logikai alapon fejlett, hanem ösztönösen is.

Ennek klasszikus példáját látom abban, hogy az osztálytársadalom nem tudatos vezetők műve volt, hiszen azt máig nem tudja megérteni a tudomány, hogy milyen logika vezetne oda, hogy az osztálytársadalmak mindegyike spontán olyanná épült, amilyen. Máig még az sem ismerte fel, hogy mire, miért volt szükség.

Vegyük sorra az összes osztálytársadalom négy közös jellemzőjét.

I. A lakosság nagy többségének szervezetten növelte a nyomorát azzal, hogy adóztatta, szolgáltatásokra, és munkatilalomra kényszeríttette. Ez sem előtte, a gyűjtögetés során, sem utána a jelenkori fejlett társadalomban, nem volt jellemző, sőt a társadalmi újraelosztás mérsékeli a jövedelem differenciáltságát. Ezzel mesterségesen fokozta az emberek nyomorát, ami növelte a halálozást, fékezte a túlnépesedést.

II. A megtermelhető nemzeti jövedelemnek nagy hányadát emésztette fel a fegyverkezés, a háborúskodás és az azzal járó ember és értékpusztulás. A nagyon gyér lakosságot eltartó gyűjtögetés idején is volt emberölés, emberpusztításra szánt fegyverkezés, de arányában jelentéktelen. Vagyis az ember genetikailag nem volt emberpusztító. A jelenkor fejlett társadalmaiban jelentéktelen a katonai kiadás, és még inkább csökkent az emberveszteség. A fejlett társadalmak között 60 éve nem volt háború.

III. A lakosság többségét súlytó elvonás jelentős hányadát improduktív célokra, kincsképzésére, luxusra pocsékolták el. Nagyon kevés volt a társdalom termelési potenciálját gyarapító befektetés. Arra még utalást sem találtam, hogy a vallások munkavégzési tilalmai lényegében termeléskorlátozók voltak. Minden vallásban bűn volt a munkatilalmi napokon történt munkavégzés, de nem volt olyan, amiben bűn lett volna a munkanapi lustálkodás, imádkozás, szertartásokon való részvétel. A vallások történetében még nem találkoztam olyannal, hogy a szentek, valláslapítók példamutatóan szorgalmasan dolgoztak volna. Annál több semmittevő, csak a vallás dogmáit tisztelő, szolgáló szentet ismerünk.

IV. Minden vallásban bűn volt a tudásvágy, a dogmák igazságát keresés. Azt, hogy ez miért volt minden osztálytársadalomban bűn, máig nem ismerte fel senki, még azok sem, akik a vallásokban társdalom ellenességet láttak. Álláspontom szerint, azért üldözte minden vallás a tudásvágyat, mert a tudás elnyomása tette lehetővé az első három társadalmi jellemző elfogadását.

Az osztálytársadalmak tehát racionálisan megfeleltek a túlnépesedő társadalmak érdekének a nélkül, hogy ezt bárki tudatosan tervezte, létrehozta és működtette volna.

Tehát az emberi agy ösztönösen érdekfelismerő módon viselkedett. Ez az ösztönös viselkedés jellemezte az ember táplálkozását. Az ember ösztönösen úgy táplálkozott, ahogyan azt az agynak energia igénye megkövetelte.

Ez az ösztönös viselkedés a jellemző a jelenkorban is, amikor sokak számára lehetőség van a túlzott táplálkozásra. Korunk népbetegsége lett a túlsúlyosság. Az emberek többet esznek, azaz több kalóriát fogyasztanak, mint amennyire a fizikumuknak és az agyuknak szüksége van. Az agyuk nem racionálisan, de ösztönösen, egyre többet követel.