Kopátsy Sándor EP 2012-10-21
Szelényi Iván írása az „egyenlítő”-ben
Nem emlékszem,
mikor olvastam szimpatikusabb, és bölcsebb írást. Egy kis országban történt jelentős
eseményeket messziről jobban lehet látni. Ez magyarázható azzal, hogy aki átéli
a napi eseményeket, nem veszi tudomásul, hogy néhány év alatt is mekkora
változás történt.
Szelényi azzal
zárja a Kádár-korszak jellemzését, hogy Kádárnak minőségében nagyon eltérő két korszaka
volt. Az egyik a hatvanas évek előtt és 68 után, a másik a hatvanas évek alatt.
Abban sem biztos, hogy ezekben mennyi volt a személyes tudatossága.
Véleményem
szerint, nem két Kádár-korszak volt,
hanem két szerepe, amelyiket karakterének megfelelően játszott. A két
szerep nagyon eltérő volt, mégis mindegyikben magát adta. Nem ismerek más
történelmi példát arra, hogy egy politikusnak ilyen rövid idő alatt két alapvetően
eltérő szerepet kellett játszani, mégis mindkettőben önmaga maradhatott. Erre
csak azért volt képes, mert nem volt saját stratégiája, távlati célja. Ráadásul,
azt is tudta, hogy erre nem volt felkészült.
Sokszor
elmondom, hogy Kádár azért lehetett jó
politikai vezető, mert nem erre készült, és nem is érezte magát alkalmasnak
arra, hogy irányt adjon az eseményeknek. A többi csatlós ország pártvezére mind
vagy értelmiségi, vagy legalábbis magát a vezetésre születettnek, történelmet
formálónak tartó volt. Ezek be akarták írni a nevüket a történelembe. Kádár csak egy hithű kommunista munkás
volt, akit a körülmények olyan helyzetbe hoztak, hogy ő lett a hatalom
birtokosa.
Mind a politikai
karrieristák, mind a hívatásos értelmiségek irritálták. Csak annyit használt
ezekből, amennyit nem tudott kikerülni. Jó sakkozó volt ahhoz, hogy a körülötte kialakult politikai erők között
egyensúlyt tudott teremteni. Ez a kiegyensúlyozott helyzet tette lehetővé,
hogy a társadalom spontán fejlődhessen. Azt is elviselte, hogy az uralma alatt
a falusi lakosság jobban, és vidámabban élen, mint az ő munkás elvtárai. Ezen
néha duzzogott, de elviselte. Az, hogy
Magyarország lett a legvidámabb barakk, nem Kádár elképzelése volt, de hogy az
lett, azt neki köszönhetjük.
A történelem őt
sem annak alapján fogja értékelni, hogy mit akart, hanem mi lett az országból
Magyarországnak
páratlan szerencséje volt, hogy a forradalom leverése után őt ültették a párt
élére. Annak érdekében, hogy ő legyen a vezető, szinte semmit sem tett. Az
azonban, hogy néhány év után megkérdőjelezhetetlen vezető lett az ő érdeme. Sodorták
az események, és hagyta magát.
Arról sem ő tehet,
hogy az első leninista lett a sztálinista táborban. A gulyáskommunizmus, a
parasztok nagyobb gazdasági mozgásszabadsága a politikai diktatúra viszonyai
között ugyanis leninizmus. A fél-periférián, a politikai hatalom
megszilárdulása után, a gazdasági liberalizációt a falvakban kell kezdeni.
Ki kívánkozik
belőlem egy párhuzam. A 19. század legnagyobb magyarja Széchenyi István nagyon
művelt, zseninek minősült tehetség volt. A 20. századé pedig a nem iskolázott,
nem zseni, de magát annak sem annak tartó Kádár János lett.
Szelényi ugyan
érzi, hogy volt valami közös, az általa egy évtizedre leszűkített
Kádár-rendszer és a kínai csoda között, de nem látja a mélyebb összefüggéseket.
Ez azonban egy
másik rövid írás tárgya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése