Integrációra ítélve

Kopátsy Sándor                  EH                  2012-09-28

Integrációra ítélve

Nagy örömmel olvastam a tegnapi Népszabadságban Hegyi Gyula ezzel a címmel megjelent írását.

Amit ír, azzal nagyon egyetértek, és boldog vagyok, hogy ennek a gondolatmenetnek a Népszabadság helyet adott. Ideje volna a Trianon feletti felháborodott hivatalos, és a közvéleménnyel elfogadtatott siránkozásnak véget vetni.

Trianon ugyan igazságtalan még abban a szellemben is, hogy sérti a saját elvét, az etnikai határok alapján történő megosztást. A Trianonban kialakított megosztás ugyan igazságtalan, de sokkal kevéssé azt, ami előtte volt. Az első világháború előtti Magyarország több lakosának adott igazságot, mint amennyit indoktalanul sértett. Olyan határt ugyanis nem lehetett volna húzni, ami mindenkinek megfelel, csak olyant, ami a legkevésbé rossz.

Hegyi ott téved, hogy a Monarchia 1920 egyáltalán fenntartható volt. Ezt a lehetőséget mi már előtte elszalasztottuk. 1920-ban az általunk kezdett háború elvesztése után, már nem volt az általunk elkövetett hibának korrekciójára esély.

A pályát tévesztés már a 18. században, a jozefinizmus elutasításával kezdődött. A magyar törvényhozásnak ugyanis sikerült II. József számunka sorsdöntő reformjaiból kiszakítani az országot. A 18. század utolsó évtizedében ugyanis a Monarchia minden örökös tartományában felszabadították a jobbágyokat. Kivéve a Magyar Királyságot, és az akkor még független Erdélyi Fejedelemséget. Az ugyan csak vén fejemmel kattant be, hogy a bécsi hadügyminisztérium alá tartozó határőrvidéken, Bácskában és a Bánáton, viszont megszűnt a jobbágyság. Ezt még soha, sehol nem írta le magyar történész. Még arról is mélyen hallgatunk, hogy mi, a Monarchia minden örökös tartományával ellentétben elmulasztottuk, hatvan évvel későbbre halasztottuk a jobbágyok felszabadítását. Ezzel társadalmilag másodrangú test lettünk a polgárosodó birodalomban. Ezt a nagyon fontos történelmi lépést elhallgatjuk. Márpedig ennek szem előtt tartása nélkül érhetetlen a Trianon előtti történelem. Ezt még a bolsevik időben sem mondtuk ki. Talán azért, mert Oroszország a Szovjetunió előde még nálunk is jobban megkésett.

Ezzel szemben dicsőségnek állítjuk be, hogy ellenálltunk II- József reformjainak, megvédtük a nyelvünk hivatalos rangját.

Azt is trombitájuk, hogy a császár, aki nekünk csak kalapos királyunk volt, a halálos ágyán minden reformját visszavonta. (Ennek hitességét nem kérdőjelezzük meg.) Nem tesszük hozzá, hogy többek között a legfontosabb, a jobbágyok felszabadulása, a vallásszabadság és a zsidóság egyen jogosítása érvényben maradt.

Azt is illene be vallani, hogy a csehek, de egyetlen etnikum anyanyelve sem szenvedett kárt azért, mert német volt a hivatalos nyelve. Ehhez azt is hozzá kellene tennünk, hogy mi egyetlen etnikumunk nyelvét sem ismertük el hivatalosnak.

Hegyi még nagyobbat hibázik azzal, hogy meg sem említi az Olmützi Alkotmányt, ami 1849 tavaszán született. Erről nemcsak ő, de az egész magyar történsz társadalom is, mélyen hallgat. Hallgat, mert kiderülne, hogy hetven évvel Trianon előtt, nem a minket megvert országok békediktátumaként, hanem a császárunk akaratából felosztja Magyarországot. Ennek értelmében önálló örökös tartomány lett Erdély, és Horvátország, valamint Temesvár székhellyel a Szerb Vajdaság. Csak a szlovákok és a rutének maradtak a Magyar Királyságban. Ha ezt a tényt nem titkoljuk el, nem lehetne azt állítani, hogy 1914-ben a magyar törvényhozás és a kormány nem tudta, hogy fennáll az ország feldarabolásának a veszélye, és csak a csehek és románok győzték meg a győztes hatalmakat az ország felosztásáról. Abban nem is kételkedem, hogy a győztes hatalmak előtt tudott volt ez a korábbi császári felosztás. Ha véletlenül nem tudták volna, megmutatták nekik a csehek, szerbek és románok.

Ha tanítjuk az iskolában az Olmützi Alkotmányt, nem taníthatnánk, hogy a magyar kormányokat váratlanul érte a megcsonkítás. Ezt minden érintett jól tudta, csak a magyar közvélemény előtt volt titok nemcsak akkor, de ma is.

Hegyinek abban nagyon igaza van, hogy a Monarchia csak lett volna fenntartható, ha az a három ország, Ausztria, Magyarország és Csehország közös monarchiája, és abban minden többmilliós tömbben élő etnikumnak autonómiája van. Ennek azonban egyetlen akadálya volt, a Magyar Királyság törvényhozása.

Csehország hivatalos részvétlét a császári udvar, a Habsburg család támogatta, a magyar törvényhozás, de még Deák Ferenc is, hisztérikusan ellenezte.

Annak, hogy a Monarchia az első világháború után széteset, elsősorban a magyar konzervativizmus, nacionalizmus az oka. Ez ugyan talán akkor sem lett volna megakadályozható, ha mi hajlandók vagyunk a jobbágyfelszabadításra, a közös hivatali nyelv bevezetésére, Erdély és Horvátország elszakadására, a jelentős etnikumok nagyabb autonómiájára. De az nagyon igaz, ha volt lehetőség, akkor csak a három nép királyságának, és e jelentős etnikumok autonómiája lehetett volna.

Annak ellenére, hogy az ilyen Monarchia sem lett volna biztos garancia arra, hogy máig fennmarad, nagyon fontos volna végre belátni, hogy ez lett volna a legjobb megoldás. Ezt tanítani kellene, és azt is, hogy ennek mi voltunk a legnagyobb, talán az egyetlen akadálya. Ha megvalósulnak II. József reformjai, ha megvalósul az Olmützi Alkotmány, egészen más Monarchia felett mondtak volna lényegesen más ítéletet az Antant Hatalmak Trianonban.

Röviden arról, miért gondolom úgy, hogy a jó Monarchia sem lehetett volna tartós megoldás.

Trianon után Csehszlovákia minden tekintetben ideális megoldás volt a szlovákok számára, mégis önállósultak.

Jugoszlávia ugyan ideális megoldás volt a horvátok számára, mégis szégyenteljesen gyilkolták egymást a szerbekkel a független államiságuk érdekében.

A Szovjetunió szétesett, pedig a zsarnok diktatúra mellett is voltak etnikai autonómiák.

Olaszországban azt tapasztalhattam, hogy mind az észak-, mind a dél-olaszok jobban jártak volna, ha nem közös országban élnek.

Írország akkor lett független, amikor már előnyösebb lett volna nekik a közös államban maradás.

Most a skótok, és a katalánok kiválása lóg a levegőben. Nem azért, mert el vannak nyomva, hanem azért, mert fontosnak tartják, hogy saját államuk legyen.

Amíg sok előnye volt a független államiságnak, addig sokak számára elérhetetlen volt, most, hogy egyre kisebb a jelentősége, minden nép saját államot akar.

- - - - -

Hegyi Gyula írásának azért örültem, mert kamaszkori álmom felé tett nagy lépésnek tekintem.

A közelmúltban írtam a blogomon ebben az irányban tett lépésként két anyagot. Egyiket Romsics Ignác ugyancsak örvendetes írásához. A másikat jozefinizmustól. Erre tette a koronát Hegyi írása. Érezhetem, hogy ébrednek a magyar történészek.