Erősödik az unió

Kopátsy Sándor                PG                    2012-10-24

Erősödik az unió

Berned T. Iván nyilatkozatához

A Népszabadság hétvégi száma egész oldalas interjút közöl a rendszerváltás óta az Egyesült Államokban oktató magyar gazdaságtörténésztől, az MTA volt elnökétől.

A cím is elhibázott. Az unió nem erősödik, hanem egyre jobban nyilvánvalóvá válik, hogy nincs, és nem is lehet erős.

Berend is egyetért azokkal, akik a jelenlegi vállságot a szabadjára engedett liberalizmussal, az állami beavatkozás hiányával magyarázzák. Az EU jövőjét tekintve, azonban optimista. Óvatosan hozzáteszi azonban, hogy ez azzal járhat, hogy a létszáma csökken. Véleményem szerint csak akkor erősödhet, ha a puritán magja várólistára minősíti vissza a mediterrán és a balkáni tagországokat, és átadják a szerepet az Egyesült Államoknak. A tagok sorába pedig felveszik Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot.

Azon viszont csodálkozom, hogy eddig az elemzései a súlyukban és fejlettségi szintjüket tekintve kicsikre fordította. Nem az írek, a portugálok, a görögök okozták az EU válságát, legfeljebb a rossz vágányon haladás ténye rajtuk keresztül vált nyilvánvalóvá. Kiderült, hogy a 27 tagország harmada éretlen a fejlettekkel való közösségre, és azokhoz való felzárkóztatása reménytelen.

Az EU alapítói nem látták be, hogy Európa nyugati fele eleve alkalmatlan arra, hogy akárcsak Észak-Amerikával, de nem beszélve a jövő nagy agglomerációjával, a Távol-Kelettel versenyképes közösség legyen. A jövőt tervezőknek azt kell látni, hogy Európának csak a puritán kétötöde lehet akár Észak-Amerikával, akár a Távol-Kelettel versenyképes. Ez ugyan versenyképes, de nem lehet egyenrangú. Területe és népesség kicsi, nyersanyagokban szegény, és hadászati erejét tekintve pedig törpe.

Az Európai Közösség megálmodói a kicsiségüket, és sérülékenységüket, azt azzal akarták ellensúlyozni, hogy a kontinens nem puritán, sokkal kevésbé fejlett országait is bevonták, és megpróbálták magukhoz felemelni. Most ez az álom van összeomlóban. Bármennyire egyértelmű az összeomlás, azt nemcsak Brüsszel, de Németország és Franciaország sem hajlandó tudomásul venni.

A kiindulás volt hibás. Nem tanultak abból, amit már a két világháború is világosan megmutatott, hogy Európa nyugati fele külső támogatásra szorul. A Nyugat ereje, dinamizmusa, egyre inkább az óceánok másik partjaira, a négy volt angol gyarmatra, az Egyesült Államokra, Kanadára, Ausztráliára és Új-Zélandra, tevődött át. E négy ország nélkül Európa a Távol-Kelettel szemben béna kacsa.

Ezek területe hatszor nagyobb, mint a puritán Nyugat-Európáé, a nyersanyagai ennél is többször nagyobbak, és a várható növekedésük is lényegesen gyorsabb lesz.

Németország és Franciaország összefogott annak érdekében, hogy a külön Európai Unió legyen önálló. Amennyiben a négy óceánon túli fejlett, angol nyelvű ország is a közösség tagja lenne, és nem lennének tagok a még oda nem valló jelenlegi tagországok, csak akkor lehetne a Nyugat a Távol-Kelettel hasonló súlycsoportú.

Akkor azonban egyértelmű lenne, hogy a közös nyelve az angol, a közösség nagyobbik, súlyosabb felét az óceánokon túli tagok jelentenék, az Egyesült Államoké lenne a vezető szerep, és túlzás volna európai uniónak nevezni. A közösség sokkal inkább a puritán Nyugat Uniója lenne.

Ez az egészen más közösség azonban sokkal nehezebben valósítható meg, mintha eleve, a hidegháború idején így indult volna. Jelenleg azonban a tagok többsége számára az új közösség csak távlati feladat marad, és tagságuk a nemzeti szuverenitásuk feladásával lényeges jár. Ezek többsége, köztük az én országom is, még nagyon messze van attól, hogy ilyen közösség tagja akarjon lenni.

Aki a Nyugatnak a Távol-Kelettel való versenyképességét akarja megőrizni, tudomásul kell venni, hogy ennek a vezető ereje csak az Egyesült Államok lehet. Ezt legalább annak a tudósnak kellene tudomásul venni, aki húsz éve az Egyesült Államokban professzorkodik.