A PURITÁN NYUGAT CSAK EGYÜTT LEHET VERSENYKÉPES

Kopátsy Sándor                EG                    2012-10-10

A PURITÁN NYUGAT CSAK EGYÜTT LEHET VERSENYKÉPES

Az Európai Unió, még inkább az euró övezet jelenlegi válsága bizonyítja, hogy Európa nyugati fele nemcsak a Távol-Kelettel, de Észak-Amerikával sem lehet versenyképes.

Már a két világháború megmutatta, hogy Európa egyedül, Észak-Amerika és Kelet-Európa nélkül nem tarthat igényt arra, hogy a világpolitika és a világgazdaság vezető ereje maradjon.

A hidegháború pedig azt mutatta meg, hogy Európa nyugati fele együtt is gyenge Észak-Amerikához viszonyítva. De a Szovjetunió katonai erejétől félve, legalább azt felismerte, hogy a térség államainak egységbe kell tömörülni. Ez a felismerés hozta létre az Európai Uniót.

Az ugyan fel sem merült, legfeljebb Anglia részéről, hogy az Egyesült Államokkal lépjenek közösségbe. Általánossá vált a felfogás, hogy a világpolitikának, még inkább a világgazdaságnak, várhatóan három centruma lesz. Nyugat-Európa, Észak-Amerika és a Távol-Kelet. E három bárható centrum esélyeit már nem is mérlegelték.

Annak, hogy a Nyugatnak ne egyetlen, hanem két centruma legyen, főleg Németország és Franciaország volt a zászlóvivője. Mindkét ország tisztában volt azzal, hogy Észak-Amerikával közösségben Anglia lesz nagy előnyben. Vele szemben, Nyugat-Európában e két országnak nem kellett félnie a vezető szerepért folytatott harcban.

Ezért aztán vita sem merült fel abban a kérdésben, hogy Észak-Amerika tagja legyen-e a közösségnek. Németország és Franciaország ráült az Európai Unióra. Azt azonban belátták, hogy együtt is kicsik, ezért minden alapos mérlegelés nélkül bővítették a közösséget. Azt hitték, ha népességre és területre nagyobbak, akkor erősebbek is.

Nem mérlegelték, hogy mik volnának a közösségben való tagság kulturális és gazdasági előfeltételei. A feltételeket pénzügytechnikai bürokraták állapították meg, akiknek fogalmuk sem volt a feltételek betarthatóságáról. A buzgalmuk odáig ment, hogy ma már 27 tagállama van a közösségnek, és 17 államban a közös pénzt is bevezették.

Ami az EU kulturális egységét illeti.

Az fel sem merült, hogy a közösségnek legyen közös kultúrája. Nem vették tudomásul, hogy Európában három nagyon eltérő kultúra él egymás mellett.

- A puritán, protestáns. Ezek az angolszászok, a germánok és a skandinávok.

- A mediterrán, római katolikus. Ezek többsége latin.

- A pravoszláv, ortodox keresztény. Ezek a kelet-európaiak és a balkániak.

Jellemző módon, ezeknek még közös kereszténységük sem volt, nemhogy közös kultúrájuk.

Tekintettel arra, hogy a modern világ nem ismer példát arra, hogy nagyon eltérő kultúrák hatékony politikai és gazdasági közösséget működtethetnek, és ehhez képest mind az észak-amerikai, mind a távol-keleti homogén kultúra, aligha képzelhető el, hogy Európa nyugati fele ilyenre képes lehet. Ezt jól mutatja, hogy milyen feszültség jellemzi százötven éve Olaszországot, ahol a lakosság északi fele, ha nem is puritán, de a franciákhoz hasonlítható, a déli fele pedig olyan, mint a görögök. A románok és a bolgárok tagsága pedig eleve anakronizmusnak minősíthető. A további balkáni országok pedig napirenden vannak. Nem is besszélve a 70 milliós mohamedán Törökország szóban forgó tagságáról.

Ami a gazdasági fejlettséget illeti.

Az EU tagállamai között, Luxemburgot nem is számolva, egy e négyhez a szóródás.

Ilyen különbségek legfeljebb az áruk és turisták szabad mozgása viselhető el.

A szabad tőkeáramlás szabadsága még bizonyos szintig megoldható. A politikai feltételei azonban egyelőre még ennek is hiányoznak.

A munkaerő szabad mozgása már azzal a veszéllyel jár, hogy az átlag alatti országokból el fog áramolni a számára legértékesebb minőségi munkaerő. Márpedig ez eleve lehetetlenné teszi a felzárkózást.

A közös valuta pedig lázálom. Ehhez hasonló kultúra és hasonló gazdasági fejlettség szükséges. Amit az EU a valuta övezettel létrehozott, szakmai láz állom. Ha csak az egyik hiányzik garantált a csőd.

Hibás volt az Európai Unió célja

A közösség újraelosztásának nagy többsége két célt szolgált.

1. A gyengébb tagok felzárkóztatását pénzügyi támogatással segíteni.

2. A mezőgazdaságot a korábbi struktúrájában fenntartani.

Ami a pénzügyi támogatást illeti.

Ez arra jó, hogy a lemaradtakat becsábítsák. Minél butább egy ország, annál erősebben hiszik, hogyha pénzt kapna, ő is eredményes lenne. Ezeknél csak azok ostobábbak, akik jóhiszeműen alamizsnával akarnak felzárkóztatni.

Annak ellenére, hogy minden tapasztalt bizonyítja, a meg nem dolgozott, a ki nem érdemelt jövedelem többet árt, mint használ, az EU is ezzel próbálkozik. Az sem zavarja, hogy a módszere teljesen eredménytelen. A segélyt ugyanis csak annak használ, aki a nélkül is eredményes lenne, csak lassabban.

Ami az agártámogatást illeti.

Az EU erre költötte a pénzének többségét, mégsem volt semmi eredménye. A közösség mezőgazdasága ma még annyira sem versenyképes, mint amilyen a létrejötte előtt volt.

Az agrártámogatás nagy többsége Franciaország lekorrumpálására és a mediterrán térség mezőgazdaságára ment. Az előbbinek még volt politikai haszna, az utóbbi kidobott pénz volt.

Még senki sem merte kiszámítani, hogy ezzel a pénzzel mit lehetett volna elkérni a közösség szellemi vagyonának növelésében, az oktatásban és a kutatásban. Abban, amiben Európa Nyugati fele versenyképes lehet. Ezzel szemben a pénz elment arra, ami reménytelen. Reménytelen mind a tagállamok közti nivellálás, mind a mezőgazdaság nemzetközi versenyképessége.

Az EU jelenlegi 27, és a még várható néhány tagállama olyan vegyes, amit nem lehet egységes közösségbe szervezni. Ezek közös szintje nem terjedhet túl a közös piacon, amiben csak a megtermelt javak és a személyek szabad mozgása garantált. A tőkemozgás szabadsága, foglalkoztatás, az eladósodás és a költségvetési hiány mértéke, tagonként szabályozott.

Közös valutája csak a fejlett országoknak lehet, amelyek gazdasági fejlettsége plusz-mínusz 20 százalék határok között mozog. Ebben a körben a munkavállalási piac is közös.

A közös valutára még nem érett országokat két csoportba kell szervezni. Az egyik a mediterrán, a másik a közép- és kelet-európai országokat fogná össze.

A közös kasszából csak közös intézményeket lehetne fenntartani. Ezek elsősorban kutatási és képzési célokat szolgálnának. Minden más támogatás megszűnne.

Az Európai Unió csak, mint a Nyugat uniója működhet.

A távlati cél a Nyugati Unió, amelyik kiegészülne a két észak-amerikai állammal, az Egyesült Államokkal és Kanadával, valamint Ausztráliával és Új-Zélanddal. Ez a négy állam

Tudomásul kell venni, hogy Európa nyugati fele, de akár egész Európa sem lehet versenyképes nemcsak a Távol-Kelettel, de még Észak-Amerikával sem. Viszont, ha ez a négy ország is a közösség tagja, a terület hatszor nagyobb lesz, méghozzá olyan térséggel, amelynek lakosságbefogadás kilencven százalékát jelentik. A népessége pedig eléri az 1 milliárdot, a Távol-Kelet lakosságának a felét. Amíg a Nyugati unió a munkaerő elitjét korlátlan mértékben befogadni képes, addig a Távol-Kelet túlnépesedett.

A Nyugat az ipari forradalom után azzal kerülhetett a többi magas-kultúra fölé, hogy egyrészt meghódította az óceánokat, másrészt betelepedhetett a gyakorlatilag lakatlan két Amerikába és Ausztráliába.

Most a Nyugat azzal kerülhet fölénybe, hogy nem egyetlen kontinentális térséghez kötött, hanem az óceánok hálózatára támaszkodhat.

A tengeri szállítás olcsóságának köszönhetően a tömegszállítás olcsóbb több ezer kilométeren, mint a vasúti, illetve a közúti pár száz kilométeren.

Európa nagyhatalmi státusa csak angol nyelven reális

Annak érdekében, hogy a francia és a német nyelv ne értékelődjön le, olyan Európai Unót hoztunk létre, amelyeik több tucatnyi nyelven beszél. Ez önmagában akkora hátrány, ami elegendő a tehetetlenségre. Az egységes angol nyelv hiánya nemcsak a Nyugaton, de még a Távol-Keleten sem lesz elviselhető. Pedig ott a lakosság fele Kínai, akik, ha nem is egy nyelven beszélnek, közös nyelven írnak. A többi kelet-ázsiai országban az angol nyelv viharosan hódít. Ezekből az országokból aránylag többen tanulnak angol nyelvű egyetemeken, mint az EU nem angol anyanyelvű tagországaiból.

A szuperhatalomnak saját nyersanyagbázisra van szüksége.

Európa nyugati fele a nyersanyagforrásokban nagyon szegény. Márpedig ez kiszolgáltatottságot jelent. Ezzel szemben Észak-Amerikával és Ausztráliával együtt nagyon gazdag.

A Nyugat legnagyobb előnyei közt van, hogy nyersanyagokban gazdag. Legalábbis a Távol-Kelethez viszonyítva. A Nyugaton belül azonban Európa nyugati fele nagyon szegény.

A gazdaságpolitikusok sem értékelik súlyának megfelelően, hogy korunkban a nyersanyagforrások távolsága egyre kevésbé számít, különösen akkor, ha tengeren szállítható.

Európa nyugati fele hadászati erejét tekintve, törpe.

A kevesek közé tartozom, akik a katonai erőt egyre másodlagosabbnak tartom. Ez azonban elsősorban a nemzetállamokra vonatkozik. A kultúrák között azonban nem válik jelentéktelenné. Nem annyira félek a kultúrák háborúktól, mint az Hobsbaum feltételezte, a világgazdaság feletti uralomért folyó harcban a katonai erőnek még sokáig nagy jelentősége marad.

Amennyiben a jövő világgazdaságának három pólusa lesz, nem hanyagolható el ezek egymáshoz viszonyított katonai ereje sem. Márpedig ebben Európa már ma is törpe, és a jövőben még inkább az marad. Észak-Amerikához, lényegében az Egyesült Államokhoz képes jelentéktelen katonai erő. A Távol-Kelet katonai erejének gyorsa növekedésére kell számítani. Vele sem lehet versenyképes Európa. Ahogyan a hidegháború évtizedei alatt Európa ki volt szolgáltatva az Egyesült Államok védelmének a Szovjetunióval szemben, ez sokszorosan igaz lesz a Távol-Kelet megerősödése után.

Mivel számolni kell azzal, hogy a haditechnika forradalmának következtében csak a fejlett társadalom lehet katonai téren erős, Oroszország nem lehet még egyszer katonai szuperhatalom. A Távol-Kelet azonban annál inkább. Ezért a jövő szempontjából csak ezzel kell számolni. Néhány évtizeden belül nemcsak az Egyesült Államokhoz, de a Távol-Kelethez képest Európa hadászati törpe lesz. Ezzel az Európa jövőjét tervezőknek számolniuk kellene.

Abban még naivul reménykedni lehet, hogy Európa nyugati fele tudományos és technikai téren a világ élvonalában marad, de abban nem, hogy ezt megvédeni képes katonai ereje lehet.

Az Egyesült Államok nélküli Európa hadászati erejét tekintve, csak béna kacsa lehet.

Az Egyesült Államok katonai fölényét azonban még évtizedekig a Távol-Kelet sem veszélyeztetheti. Azok az európai politikusok, akik Európa nyugati felét az Egyesült Államok nélkül a Távol-Kelettel szemben is versenyképesnek képzelik el, naivok. A hidegháborúban erre volt szükségünk a Szovjetunióval szemben, de ennél sokkal inkább szükségünk lesz a Távol-Kelettel, történetesen Kínával szemben.

A tengerentúli puritán államok nélküli Európai Unió csak addig védett, ameddig a NATO, vagyis az Egyesült Államok a védelmét garantálja. Hosszú távon, a létünk az Egyesült Államoktól függ, de a jövőnket attól függetlenül akarjuk építeni. A katonai erő nélküli szuperhatalmi szerep anakronizmus. Ebbe a kudarcra ítélt szerepbe Németország és Franciaország nagyhatalmi múltjuk megőrzésének illúziója vitte az Európai Uniót.

Korukban és a jövőben még inkább az óceánokon történő hadviselés sokkal hatékonyabb, mint szárazföldön, mivel ott a technikai fölény az elsődleges, a hátországi kár pedig sokkal kisebb.

A Nyugat egyenrangúsága, illetve fölénye a Távol-Kelettel szemben csak akkor reális cél, ha annak szerves része a négy tengerentúli, volt angol gyarmat. Európa kicsi, és túlságosan tagolt ahhoz, hogy a Távol-Keletnek versenytára legyen.

A történészek számára sem tudatosul, hogy nemcsak a technikai fölény, de a háború által okozott emberi és anyagi kár a tengeren folyó hadviselés mellett a legkisebb, a támadó erő pedig a legmozgékonyabb, és a legkönnyebben rejthető. Egy hadihajóraj naponta sok száz kilométerre mozgatható, a rakétáinak helye pedig könnyen rejthető. Korábban elképzelhetetlen nagyságú és mozgékonyságú katonai erő megsemmisítését célzó ellenséges támadás nem jár polgár áldozatokkal, és jelentős hazai térség környezet károsításával.

Összefoglalás.

A fentiekkel azt kívántam bizonyítni, hogy Európa jövőjét nem volna szabad a saját országukban sem hatalommal, sem bölcsességgel rendelkező bürokratákra bízni.