Kopátsy Sándor EE 2017 06
20
Piacosítsuk a lakosság újratermelését.
I.
Amikor az 50-es években
felismertem az áruk és szolgáltatások piacosítását, másodrangú feladatnak
tartottam, hogy a jelenkori társadalmakban a lakosságot és a munkaerőt is
árunak kell tekinteni. A bolsevik rendszer erőltetett iparosítása ugyanis
mesterségesen kielégíthetetlen keresletet teremtett a munkaerővel szemben.
1953-ban ugyanis a bérek emelkedését a politikai terror, és a kikényszerített
államkötvények vásárlása sem tudta megállapítani. Utólag sem látjuk be, hogy a
munkások, a dolgozók hatalma elsősorban attól függ, hogyan aránylik a munkaerő
kereslete a kínálatához. Mivel az erőltetett iparosítás, a veszteséges vállatok
finanszírozása kielégíthetetlen keresletet teremtett a munkaerővel szemben, a
vállaltok abban voltak érdekeltek, hogy másoktól munkaerőt csábítsanak el. A
bérek fedezet nélküli emelkedését meg kellett állítani.
Ezért elkerülhetetlenné vált az átlagbér emelkedés bevezetése.
Ez azonban azt eredményezte, hogy
mesterségesen megnőtt a gyenge minőségű munkaerő kereslete. Az átlagnál jobb
munkaerőt csak akkor lehetett felvenni, ha ugyanakkor két átlagnál olcsóbbat is
felvettek. Ezen akkor háborogtunk, még
nem ismerhettük fel, hogy a gyenge minőségű munkaerőt akkor is társadalmi érdek
foglalkoztatni, ha nem termeli meg a foglalkoztatásával járó vállalati
költséget. Erre csak a liberális, a veszteséges vállatokat leállító
rendszerváltás tanított meg.
A tudományos és technikai forradalom.
Az 50-es években még fogalmunk
sem lehetett arról, hogy milyen alapvető módon megváltoztatta a puritán
társadalmak alépítményét. A 20. század
második felében a puritán társadalmak felében megszűnt a túlnépesedés és
kielégíthetetlen kereslet jött létre a munkaerő minőségi négyötödében. Kiderült,
hogy a tudomány és a társadalom
fejlettség bizonyos szintje felett
spontán leáll a túlnépesedési nyomás, a családok a létrejött
gyermekvállalási támogatás ellenére sem vállalnak annyi gyermeket, ami
túlnépesedést, a munkaerő túlkínálatát eredményezné.
Hol állt le a túlnépesedés?
Ahol a családok nagy többsége számára rendelkezésre állnak a
fogamzásgátlás eszközei. Ennek nemcsak anyagi, de kulturális feltételei is
vannak.
Ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt. Egyelősre
nem ismerünk olyan társadalmat, amiben ennél alacsonyabb jövedelem mellett
leállt, de akárcsak leállítható lett volna a túlnépesedés.
Ahol az iskolázottság meghaladja a 12 évet. Ezt is tényként kell
elfogadni.
A két utóbbi minden országon
belül igaz. Nincs jelenleg olyan ország,
amelyiken belül a gyermekvállalás nem fordítottan arányos a szülők jövedelmével
és iskolázottságával. Érthetetlen, hogy
nem találtam olyan országot, ahol a gyermekvállalás nem fordítottan arányos a
szülők jövedelmével és iskolázottságával. Jelenleg a gyermekvállalás ott is
kontraszelekciós, ahol nincs túlnépesedés. Ha
egyetlen adattal kellene bizonyítani, hogy jelenleg minden társadalomban a
gyermekvállalás kontraszelekciós, mivel az legjobb gyermeknevelő anyák a
diplomások, és ezek termékenységi mutatója sehol nem haladja meg az 1.5
gyermekvállalást. Ez azt bizonyítja, hogy minden társadalom sokkal eredményesebben fejlődhetne, ha a
gyermekvállalást nem darabszáma, hanem minősége alapján támogatná a társadalom.
Csak évtizedek múlva döbbentem
rá, hogy a tudományos és technikai forradalom, a lakosság és a munkaerő újratermelése
tekintetében döntő fordulatot hozott. Az
osztálytársadalmak legnagyobb problémája abból származott, hogy a termelésből
megélésre való áttérés azzal járt, hogy a lakosság, ezzel a munkaerő spontán
szaporulata nagyságrenddel meghaladta az életterek eltartó képességének
növelhetőségét.
Amíg az ember is gyűjtögetésből
élt, minden biológiai elődjéhez hasonlóan, stabil létszáma körül ingadozó faj
volt. A haladósága és a szaporasága egyensúlyban volt. A homo sapiens azonban fejlett agyának, fejlett kezeinek és fejlett
kommunikációs képességének köszönhetően képessé vált arra, hogy életformáját gyorsan
a természeti környezetéhez igazítsa. Ezt a csak az emberre jellemző
képességet Darwin sem ismerte fel. Az ember lett az első faj, amelyik nem a
mutáció és szelekció útján úgy idomult a környezethez, hogy új fajjá vált,
hanem a viselkedését nagyon gyorsan, néhány generáció alatt, a környezethez
igazította a nélkül, hogy mind faj genetikailag is változott volna.
A genetikusak sem hangsúlyozzák, hogy az ember az első, és minősségben
nagyon más faj lett azzal, hogy nagyon eltérő módon él, táplálkozik, de ennek
ellenére változatlan faj marad. Ennek a képességének köszönhetően fajunk
néhány tízezer év alatt szinte minden természeti környezetben képes volt
megélhetését biztosítani. Minden élettérben másként élt, és másként igazodott az
élettere eltartó képességéhez. A fagyos tundrán nagyon alacsony, a termékeny
trópusokon nagyobb, de még mindig nagyon ritka népességben. Amint viszonylag nagyon gyorsan
berendezkedett az életterében, ott a létszáma alig változott. Ez azt
jelentette, hogy a várható életkor
valahol a húszas évek közepén stagnált. Ezen a várható életkoron maradva fajunk
szaporasága változatlan szint körül ingadozott. Ez a létszám megfelelt az
életterek eltartó képességének. Ez Ausztráliában vált számomra világossá. Ott
az ember mintegy negyvenezer éve jelent meg, szinte minden élettérbe képes volt
berendezkedni, de ennek szintje nem változott, mindaddig, amíg a modern ember
meg nem jelent, és behozta fejlett ismereteit. Ott tanultam meg, hogy az ember
nem egymástól tanulta meg az életterekbe történő beilleszkedés módját, hanem
mindenütt, egymástól függetlenül megtanulták annak feltételeit, például beszédet.
Megdöbbenve tapasztaltam meg, hogy negyvenezer év alatt mintegy 500 nyelv
jelent meg. A nyelvészek szerint, e nyelvek nagy többsége egymástól függetlenül
alakult ki. Ez arról győzött meg, hogy az
ember fejlett agyának köszönhetően egymástól függetlenül két lábra állt,
szerszámokat készített, hasznosította a tűzet, és egymással kommunikált.
Ez adott magyarázatot arra, hogy
fajunk fejlődése nemcsak az ismeretek cseréjének, hanem elsősorban annak
köszönhető, hogy az ember a fejlett agyának igényeit hasonló helyzetben spontán
hasonló módon elégítette ki.
Ezt azon tanultam meg, hogy a haszonnövényeket minden kultúra egymástól
függetlenül felismerte.
A kultúrnövények kiválasztása,
felhasználása egymástól függetlenül, önállóan történt. A klímaváltozás előtt sok ezer évvel minden kultúrának voltak kapásan
termelt kultúrnövényei. Eurázsiában nem egymástól tanulták a kelet-ázsiai,
a dél-ázsiai és a közel keleti népek a haszonnövényeket. Még inkább egyértelmű,
hogy Amerikába a burgonya, a kukorica, a bab, a paradicsom vált kapás kultúrájú
haszonnövénnyé. De még Eurázsiában is minden kultúra ragaszkodott a maga
növényeihez.
Ezért tartom indokoltnak, hogy a tapasztalatok átvételénél fontosabb
szerepet játszott az ember ösztönös viselkedése. Vagyis az ember minden hasonló helyzetben hasonlóan viselkedett.
Klasszikus példám a rizsnek és a
búzának egymástól független önözéses terelése. A felmelegedés hatására
jelentősen, mintegy 70 méterrel felemelkedett a tengerek szintje, ezzel gravitációsan
öntözetővé váltak a kelet-ázsiai, a dél-ázsiai és a közel-keleti folyamok völgyei.
Ezt a kínálkozó alkalmat a három önözéses gabonatermelő kultúra felismerte. Nem egymástól tanulták, hanem a maguk fejével
éltek az alkalommal.
A három eurázsiai önözéses
kultúra azonban tejesen új helyzetet teremtett, közel százszorosára növelte a
gyűjtögetéshez képest a lakosságeltartó képességet. A jobb életfeltételeknek a várható életkor növekedés lett a
következménye. Nagyon örülnék, ha a demográfusok készítenének olyan ábrát, hogyan függ a várható életkortól a
szaporodásunk. Ebből kiderülne, hogy a
néhány évvel hosszabb várható életkor már népességrobbanást eredményezett.
Ezt meggyőzően bizonyítja, hogy az önözéses gabonatermeléssel szinte
párhuzamosan megjelentek a közmunkák, vagyis a túlnépesedés, a többség
szegénységének fokozása, a fegyveres emberpusztítás, valamint a tudásvágy
üldözése. Márpedig, ha a termelésből élés hozta létre a túlnépesedő társadalmakat,
amelyek fokozták a többség nyomorát, növelték az erőszakos halálokozást és a
tudáságy üldözését, kikerülhetetlen, hogy az
osztálytársadalmak közös karaktere a túlnépesedésből fakadt. Ennek ellenére
az osztálytársadalmak kritikusai a tömegek nyomorát, a háborúzást és a
tudásvágy üldözését elkerülhető negatív jelenségnek tekintik. Senki nem vetette
fel, hogy ezek az osztálytársadalmak túlnépesedéséből fakadó szükséges, kikerülhetetlen
társadalmai feladatok voltak és maradnak minden túlnépesedő társadalomban.
A történelmi materialisták, élükön Marxszal, joggal azt hirdetik, hogy
a társadalom felépítményét az alépítményük determinálja. Vagyis
determináltak, márpedig ami determinált,
annak az okát kell megszüntetni. Tehát, ha az osztálytársadalmak
felépítményét a túlnépesedése determinálja, akkor annak megállítása nélkül nem
lehet a társadalom szervezett halálokozást és tudásüldözését felszámolni.
Mi mutatja, hogy a jelenkor fejlett társadalmak mások?
Elég volna, az osztálytársadalmak
és a jelenkori fejlett társadalmak újra elosztását szembe álltani.
Minden osztálytársadalomban a
társadalom az uralkodó osztály javára, a dolgozók kárára osztott el. Kezdetben az jövedelem elvonását az
uralkodó osztály maga végezte. A rabszolgatartó, és a földesúr maga vonta
el megtermelt jövedelemnek jelentős hányadát, adóval és szolgáltatásokkal. Ezekben
a társadalmakban az elvont jövedelemmel a rabszolgatartó és a földesúr maga
rendelkezett, ugyanakkor a fegyverkezés költségét magára vállalta.
A tőkésosztály azzal változtatott
a kizsákmányoláson, hogy a lakosság jövedelmének elvonását az államra bízta.
Megelégedett azzal, hogy a tőkehiányból fakadó jövedelemmel maga rendelkezzen. Az állam pedig vállalja magára az
osztálytársadalom feladatainak ellátását, és teremtse meg a közigazgatás, a
hadsereg és a bíráskodás ellátásához szükséges forrásokat a lakosság
adóztatásával.
Az össznépi társadalom feladatai.
Az osztálytársadalmak létét a
túlnépesedés kényszerítette ki. A társadalomtudományok azonban nem voltak
következetesek, nem keresték annak az okát, hogy minden osztálytársadalom elsődleges feladata a halálokozás volt. Ennek
érdekében kellett a többség nyomorát fokozni, háborúzással emberéletet és a
szegénységet fokozni, és üldözni a tudásvágyat.
A 20. század második felében az osztálytársadalmat kikényszerítő ok, a
túlnépesedés megszűnt a Nyugat és a Távol-Kelet már gazdag és iskolázott
társadalmaiban, leállt a túlnépesedés annak ellenére, hogy a gyermekvállalást a
társadalom egyre jobban támogatta. Bebizonyosodott, hogy az
osztálytársadalmak addig nem számolhatók fel, amíg a lakosság túlnépesedik.
Amikor a túlnépesedés a társadalom akarata nélkül, spontán megszűnt, spontán
teljesen új társadalmak jöttek létre. Annak ellenére, hogy a jelenkori fejlett,
nem túlnépesedő társadalmak minőségileg mások, a társadalomtudományok ezt nem
veszik tudomásul, mert a politikai demokrácia megmaradt. Ezek azt sem veszik
tudomásul, hogy közben 1990 óta az emberiség másik ötöde, a még szegény Kína is
új társadalommá alakult át annak köszönhetően, hogy piacosította a gazdaságát
és erőszakkal leállította a túlnépesedését. A kínai reform azt bizonyítja, hogy
a puritán viselkedésű nép, ha meg tudja állítani a túlnépesedését és piacosítja
a gazdaságát elképzelhetetlen társadalmi hatékonyságot érhet el.
Az ipari forradalom óta a puritán Nyugat példátlan fejlődést ért el
alig 300 év alatt. A tudományos és technikai forradalom vívmányai a már gazdag
puritán Nyugat és a Távol-Kelet országait egy lakosra vetítve többel vitték
előre, mint az osztálytársadalmak az előző ötezer év alatt. Most azt láthatjuk,
hogy Kína az emberiség másik puritán ötödét száz év alatt a legfejlettebbek
szintjére emeli.
A 20. század közepére már az
várható, hogy az emberiség kétötöde elképesztően gazdag és iskolázott, de nem
túlnépesedő lesz. Az emberiség másik háromötöde lassulva, de elviselhetetlenül
tovább szaporodik, de egyre jobban lemarad. A viszonylagos lemaradása nőni fog
és egyre több lesz az olyan lakos, aki még az élete kockáztatása árán is a
fejlett világba akar menni. Ma közel kétmilliárdra becsülöm azok számát, akik
számára egyelten jövőkép marad, hogy a fejlett világba bejuthat. Ezek fele már
ma is olyan társadalmakban él, amelyek feltételek nélkül milliós nagyvárosokban
laknak, de ezek száma a század közepére megkétszereződik.
Megoldás azonban nincsen, mert a fejlett társadalmak ugyan nem
szaporodnak, de az olcsó munkaerő befogadására egyre alkalmatlanabbak. Nem
túlnépesedett élettér lényegében csak Észak-Ázsiában, Észak-Amerikában és
Ausztráliában van. Ugyan Latin-Amerika is viszonylag alul népesedett, de ott a
belső népszaporulat messze meghaladja a befogadó kapacitásukat. Ebben a
térségben is kontraszelekciós a népszaporulat, az indián őslakosság, a négerek,
valamint a latin népeknek a gyenge minősége szaporodik. Ezek felvételére is
képtelenek, nemhogy Dél-Ázsiából, a Közel-Keletről és a Szahara alatti
Afrikából befogadjanak.
A túlnépesedő társadalmak viszonylagos katonai ereje.
Az osztálytársadalmak
viszonylagos katonai ereje rohamosan csökken. Ma már a fejlett világ jövedelmének 1-2 százalékából olyan haderőt
képes fenntartani, amivel az elmaradt társadalmak akkor sem lehetnek
versenyképesek, ha az utóbbiak a nemzeti jövedelmük 10-20 százalékát fordítják
fegyverkezésre.
A történészek ugyan az
indokoltnál sokkal többet foglalkoznak a hadviseléssel, a háborúkkal, a
lényeges fordulatot azonban nem látják. Az osztálytársadalmak történetében csak
az ipari forradalom után vált a haderejük viszonylagos erejének megfordulása.
Előtte mindig a pásztortársadalmak jelentettek nagyobb katonai erőt. Amíg a katonai erőt a lovasság jelentette,
a földműves népek viszonylag erőtlenek voltak. A fordulatot csak a lőpor és a
gépesítés hozott. Ezzel nemcsak megszűnt az elmaradt társadalmak, főleg a
pásztornépek katonai fölénye. Igazi fordulatot azonban csak a tudományos és
technikai forradalom hozott. Jelenleg a
korszerű fegyverzetet csak a fejlett társadalmak képesek legyártani és
hatékonyan működtetni. Ezért szűnt meg a fejlett társadalmakban a
hadkötelezettség.
Alig kap visszhangot a modern
hadsereg felállításának és műkötetésének viszonylagos költség igénye. Az
Egyesült Államok ma a költségvetésének alig 4 százalékát fordítja
fegyverkezésre, de ezzel is példátlan katonai fölényben van. A többi fejlett
társadalom hadikiadása 1-2 százalék, de ezzel is katonai fölényben vannak az
elmaradt világ bármelyik társadalmával szemben. Ma a világon két olyan ország
van, ahol a katonai kiadások meghaladják a nemzeti jövedelmük 5 százalékát,
Izrael és Dél-Korea. Ezek ennek ellenére a világ legsikeresebb tizedébe
tartoznak.
Izrael katonai kiadásainak többségét a gazdag államokban, főleg az
Egyesült Államokban élő zsidóság fedezi. A haderejük azonban nemcsak a
korszerűségének köszönheti példátlan fölényét, hanem a legénység minőségi
fölényének. Alig foglalkozunk azzal, hogy Izrael katonai biztonságban van a
százszor népesebb arab világban, mert azok kezében még a hasonló,
megvásárolható fegyverzet sem versenyképes.
Dél-Korea a nemzeti jövedelmének
25-30 százalékát fegyverkezésre fordító Észak-Koreával azért marad versenyképes
a hadereje a nemzeti jövedelmének ötöd akkora hányadából, mert hatékonyan
piacos a gazdasága. Ez a két ország ritkán idézett példája annak, hogy mint
jelent a gazdaság piacosítása. Ötven évvel a koreai háború után, amiben a dél
csak azért volt képes fennmaradni, mert az Egyesült Államok megmentette. Akkor Korea két fele között nem volt
fejlettségi különbség. Ma viszont Dél-Koreában 16-szor magasabb az egy lakosra
jutó jövedelem.
Ez a tény és az 1990-ban
bevezetett kínai reform az illusztrációja annak, hogy mennyire nélkülözhetetlen
a gazdaság piacossága. Ez minden érvnél
jobban bizonyítja, hogy a bolsevik rendszer is azért omlott össze, mert a
gazdasága nem volt piacos. A bolsevik rendszer ugyan nem érhetett volna el
dél-koreai színvonalat, mert a lakossága nem volt olyan puritán, mint a koreai
nép. De a Szovjetunió ortodox keresztény és a mohamedán kultúrájú népei számára
jobb megoldás lehetett volna, mint a politikai demokrácia. Ma nincs olyan
ortodox keresztény és mohamedán kultúrájú utódállam, ami hatékonyabbnak
bizonyult a bolsevik rendszerének összeomlása után, mint ahol tartott a
Szovjetunió részeként. Ehhez még az is hozzá kell tenni, hogy a szovjetunió nem
azért omlott össze, mert versenyképtelen volt, hanem azért, mert Észak-Korea
módjára erejét meghaladó módon fegyverkezett.
Máig nem adta egyetlen bolsevik
társadalomtudós, aki felmérte volna, hogy hol
tartott volna a Szovjetunió 1990-ban, ha a fegyverkezésre csak akkora hányadát
fordítja a nemzeti jövedelmének, mint a négyszer gazdagabb Egyesült Államok, és
a gazdaságát legalább annyira piacosítja, mint a csatlós Magyarország a szovjet
felügyelet és az egy pártrendszerben is megtehette. A liberális Nyugat ma
is csak átkosnak hívja azt a bolsevik rendszert, amiben sokkal jobban
teljesíthetett volna, mint ahogyan az utódállamok teljesítenek.
Ideje volna tudomásul venni, hogy
a Nyugaton sikeres demokráciák csak annak köszönhetik sikerüket, hogy ezer éve
viszonylag erős polgárságuk volt. Erős
polgárság nélkül nem lehetséges a hatékony demokrácia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése