2017-ben várhatóan 3.5 százalékkal nő a világgazdaság

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 05 01

2017-ben várhatóan 3.5 százalékkal nő a világgazdaság

A napokban jelent meg a Nemzetközi Valuta Alap becslése az ez évi nemzeti jövedelem várható 3.5 százalékos növekedéséről. Öt éve minden előrebecslés ennyi, vagy néhány tizeddel nagyobb volt. Tehát nem tévedtek volna, ha a hasukra ütnek, és ennyit mondanak. De ezzel sem mondanának semmit.

Magát azt a tényt, hogy nem az egy lakosra jutó várható jövedelem és vagyon változását mondják, hanem csak a nemzeti jövedelem nagyságának a változását, kár e szám közlése is. Mivel a létszámunk évente még mindig mintegy 1 százalékkal, 75 millióval nő, az egy lakosra jutó jövedelem 2.5 százalékkal nő. De ez sem mond sokat, ha nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy nemcsak a többlet jövedelemre, de az egy lakosra jutó vagyon növekedésére is szükség volna. Ez a vagyonigény azonban nagyon széles sávban tér el. Nemcsak a gyűjtögetőknek, de még a lakhelyükön maradó őstermelőknek is alig nagyobb a vagyonigényük, mint az egy éves jövedelmük. Ezzel szemben a nagy városokba költözőknek az ottani életformához 4-6-szor nagyobb fizikai vagyonra is igényre lenne.

A fejlett társadalmakban, ahol a lakosság növekedése szinte csak a városokban élőkből, közép- és felsőfokú képzettekből áll, a felnevelésük és a vagyonigényük meghaladja az éves jövedelemigény tízszeresét. Ezeknek létre kellene hozni a hatékony nagyvárosi élet feltételeit, az infrastruktúrát és a munkahelyeket. Érdekes módon, még nem találkoztam olyan közgazdasági munkával, ami megmutatta volna, hogy mekkora vagyonigénnyel jár a falusi életformából a milliós nagyvárosokba történő áttelepülés. Ezért aztán arról sincs adat, hogy mekkora vagyonigénnyel jár a lakosság négyötödének városokba történő hatékony áttelepülése.

Ebből következik, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban, ahol az új generáció szinte eleve városlakó, mint ahol azzal kell kezdeni az a felzárkóztatást, hogy városba költöztetik a falusi lakosság négyötödét, azoknak közép- és felsőfokú képzést adnak, és hatékony munkahelyet biztosítanak. De nemcsak a városlakók, hanem a magasan képzettek száma még ennél is gyorsabban növekszik. A termelés növelése érdekében tehát nemcsak a városlakók számát, hanem az egyre magasabb képzettséget is biztosítani kell. Ez elviselhetetlen magas felhalmozási igénnyel jár. Ezért aztán az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat még soha nem volt elviselhető. Kivéve, ha az ország nem belső népszaporulattal, nem a saját munkaerejével iparosít, hanem az átlagánál értékesebb munkaerőt foga be. Ez is csak papíron van így, még nem találkozunk olyan sikerre felzárkózó országgal, amelyikben a lakosság négyötöde a falvakban, kisárutermelésből él, és a hatékony munkaerejét importálja.

A második világháborút elvesztő két nagyhatalom, Japán és Németország ugyan gyorsan gazdasági csodát produkált, de ezek eleve fejlett, magasan urbanizált országok voltak.

A japán csoda külön magyarázatot igényel. Ebben az országban a háború alatt 6-8 millió koreai, tajvani vendégmunkás is dolgozott, akiket a háború után gyorsan hazatelepítettek. Vagyis a tízmilliós háborús ember veszteségük mellett 6-8 millió vendégmunkást is hazatelepítettek. De a nagyon sűrűn lakott országban szinte a falvak lakossága is közel volt a városokhoz, ott ingázóként munkát vállalhatott. Japán nemcsak otthon, de még a gyarmatin is óriási hangsúlyt fektetett az infrastruktúra és az oktatás magas szintjére.

Másrészt a háború után Japánban volt a legmagasabb az évente ledolgozott órák száma, és a legmagasabb a munkások munkavégzési intenzitása. Ehhez járult, hogy a hidegháborúban az Egyesült Államok szinte korlátlan piacot jelentettek a japán tömegáruk számára.

Japán után a két volt gyarmata, Tajvan és Korea déli fele, is élvezhette a japán gazdaságpolitika fenti előnyét. Harminc évvel a Japán Csoda után ez a két gyarmata is felzárkózott nemcsak Japánhoz, de a világgazdaság élvonalába.

Máig nem akadt olyan történész, aki a távol-keleti csodákat Max Weberrel magyarázza.

20, század elején ő írta le, hogy a jelenkor társadalmi alépítményén a szükséges felépítményt csak a protestáns erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Weber csak azt nem tudta, hogy a távol-keleti konfuciánus népek még a reformátusoknál is puritánabbak.

Ez aztán nagyon gyorsan Szingapúrban, majd 1990 óta a Kínai Csodával csak megerősítést nyert. Kína felzárkózását sem lehet megállítani, és ezért 2050-re minden puritán nép, de csak azok a világ társadalmi évvonalában lesz.

Ebből a felismerésből fakadt, hogy 1990-ben, Kína nemcsak a gazdasága piacosítását, de az egyetlen gyermek vállalhatóságát kényszerítette ki.

A nemzeti jövedelem növekedése nem hoz önmagában sikert.

A Nemzetközi Valuta Alap szakértői még nem jutottak el odáig, hogy a nemzeti jövedelem növekedését a népszaporulattal járó követelményekhez kell igazítani.

Az emberiség gazdag és iskolázott ötödében már nincs túlnépesedési nyomás, sőt a létszámot is csak úgy tudják tartani, ha a gyermekvállalást az állam támogatja, és a szegényebb országokból munkaerőt fogadnak be. A puritán európai államokban az urbanizáció eleve magas volt, de a mezőgazdaságban munkát nem találókat kellett a városokba költözetni, és a városok közművesítését, iskolákkal való ellátását kellett megoldani. Az ipar munkaerőigényének nagyrészt a városokban történő munkavállalással, a jobb iskolázással is meg lehet oldani. Gondoljunk arra, hogy a fővárosunk lakossága elsősorban azzal nőtt, hogy a bolygóvárosokat hozzá csatolták, a munkavállalás beutazási feltételeit pedig saját gépkocsival, helyközi vasúttal, buszokkal megoldhatóvá tették. Sokat mondó adat lenne, ha megmutatnák, hogyan változott a munkahely és a lakóhely közti távolság az elmúlt száz év folyamán.

A telekommunikációs eszközök forradalma pedig egyre megoldhatóbbá teszi a lakásból történő munkavégzést.

Az egy lakosra jutó vagyont is növelni kell.

Az emberiség másik puritán ötödében, Kínában 1990-ben megteremtették az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon példátlanul gyors növelésének a feltételeit azzal, hogy piacosították a gazdaságot, és leállították a népesség gyors növekedését. Ennek következtében fajunk történetében példátlan gyorsan növelhetővé vált nemcsak a jövedelem, de a vagyon is. Alig kap hangsúlyt az a tény, hogy a kínai siker feltétele a páratlanul magas felhalmozási ráta volt.

Az emberiség harmadik ötödét a Nyugat latin és ortodox keresztény népei jelentik. Ma már a többségük latin-amerikai országokban él. Ezek eddig ugyan elviselhetetlenül gyorsan szaporodtak a viszonylag alulnépesedett életterükben. A legújabb adatok szerint a túlszaporodásuk már a létszám tartásának közelébe lassult. Ugyanakkor a termőföldben és ásványokban meglévő gazdagságuk is előnyt jelent.

Az Európában élő latin népek ugyan lemaradnak, mert az euró övezetbe lépésük tönkre teszi őket, de a jövőjük mégsem reménytelen. Nem szaporodnak gyorsan, és önállósulva megélhetnek a gazdag puritán államokra támaszkodva.

Európa keleti szláv, nagycsaládos, ortodox keresztény népei nem túlnépesedők, a többségüket jelentő oroszok pedig ásványi kincseikből is megélhetnek. Ehhez nagyban hozzájárulhat az a tény, hogy a felmelegedésnek a legnagyobb haszonélvezője Oroszország lesz. A sarkkör közeli térségei termékenyebbé, az Északi Jeges Tenger pedig hajózhatóbbá válik. Ezen keresztül vezethet majd a Nyugat és a Távol-Kelet közti hajóút.

Az emberiség kétötöde azonban Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és a Szahara alatti Afrikában él, és évente közel 3 százalékkal szaporodik. A század végére ezek 4 milliárd lakosúak lesznek, a jövőjük megjósolhatatlan. Nem puritánok, kulturálisan, nyelvekben rendkívül tagoltak. Ezek a következő évtizedekben további sok tucat államra esnek szét.

Arról, hogy ezt a többlet emberiséget hogyan lehet eltartani, mindenki mélyen hallgat. A Nemzetközi Valuta Alapnak elég volna ezzel a 4 milliárddal foglalkozni, akik a század végére 6 milliárdan lesznek.

Az urbanizáció költségigénye.

Az emberiség mennyiségi gyarapodásnál is nagyobb probléma származik abból, hogy az emberiség lemaradó népei példátlanul nagyvárosokba koncentrálódnak. Már említettem, hogy az őstermelő, meleg éghajlaton élő lakosság vagyonigénye szinte nagyságrenddel kisebb, mintha a milliósnál is nagyobb városokban élőké. Ezzel a történészek sem foglalkoznak, pedig a nagyvárosokban élés ugyan előnyös a társadalom számára, de csak akkor, ha azok a kor színvonalán kiépülve vannak.

Ezt az európai történészeknek kellene a legjobban látni, hova vezetett a legnagyobb európai városok lakosságának a gyors növekedése 1848 és 1917 között.

Már ma is a túlnépesedés okán lemaradó világban százszor annyi ember él 2 milliónál nagyobb rendezetlen, kiépületlen városokban, mint 1789-ben Párizsban. Jelenleg a túlnépesedő Nigéria fővárosának, Lagosnak 20 millió lakosa van, de ennek tizede sem élhet a közművekkel, a belvárosi közlekedéssel, az egészségügyi ellátással. Lagos lakosságát a század közepén 46 millióra becsülik. Ehhez képest, Rió De Janeiro irigylésre méltó, gazdag és rendezett város.

Aki száz évvel előbbre akar látni, azt tárja fel, mi lesz e század végén a 6 milliárd még jobban lemaradó lakosságával.

Két ma még fel sem mérhető lehetőséget látok.

A tengerek megművelhetősége meg kétszerezheti a földünk népesség eltartó képességét. A tengerek farmokkal való hasznosítása, a hidegvérű állatok termelése felmérhetetlen kapacitást jelenthet.

A napenergia hasznosítása. Fajunk eddigi életében csak a hideg ellen tudott védekezni, a napelemek azonban lehetővé fogják tenni a meleg elleni védekezést is, nemcsak az élelem tárolásában és a munkahelyek, de a lakások légkondicionálásában is.