Az oktatás forradalma

Kopátsy Sándor                 PO                   2017 05 22

Az oktatás forradalma

Hetvenhat éve, amikor én érettségiztem a fiuk évjáratának 4.2, a lányok 6 ezreléke érettségizett, szerzett középfokú képzettséget. Az évfolyam 2.5 százaléka. Somogy megyéből egyetlen leányosztály! 1960-ban már az évjárat harmada, fiúk lányok aránya egyforma. 2.000-ben 89 ezren. Az évjárat 80 százaléka. Az óta a százalék nem változott, csak húsz százalékkal kevesebben születnek. Én nem a csökkenés okán aggódom, hanem azon, hogy a minőséget nem tudtuk tartani. Ez bizonyos mértékig érthető, de a jelenlegi színvonal csökkenés mégsem indokolt.

Azt tudomásul kell venni, hogy amikor én érettségiztem a 90 százalékunk az úri középosztályból és a zsidó polgárságból, vagyis a társadalom felső tizedéből került ki. Most pedig 90 százalék a társadalom felső kétharmadából. Márpedig, ha volna olyan felmérés, milyen azoknak az érettségizőknek a minősége, akiknek a szülei a társadalom felső tizedéből kerültek ki, kiderülne, hogy ezek oktatási eredménye legalább olyan magas, mint 1941-ben volt. Az oktatáspolitika nem hangsúlyozza, hogy az oktatási eredmény sokkal inkább a családi háttértől függ, mint a pedagógusok munkájától.

A szülők többsége figyeli az ENSZ PIZA felméréseit, és háborog a romló eredményen. Senki sem mutat rá arra, hogy a romlásért elsősorban a romló szülői háttér romlása felelős. Utána gondoltam, hogy kikkel érettségiztem. A fiuk többsége a társadalom tizedéből, a lányoké pedig a felső egyetlen századából. Az csak most jutott az eszembe, hogy a diákok 90 százalékának az édesanyja háztartásbeli volt, vagyis otthon láthatta a gyermeke tanulását, viselkedését. Most az anyák tizede sem marad otthon, valahol dolgozik. A diákok otthon a szülők nélkül élnek. Ennek hatását nemcsak a társadalom, de még az oktatáspolitikai is figyelmen kívül hagyja.

Ezt látva, és az anyák gyermekvállalását, évtizedek óta a legsürgősebb reformnak tartok egy olyan nyugdíjrendszert, ami az öregkori ellátást, a nyugdíjat elsősorban a gyermeknevelés eredményéhez köti. Ezen belül megkülönbözetett súlyt kapjanak a diplomás anyák, vagyis a legjobb adottságú gyermeknevelők. A jelenlegi nyugdíjrendszerek kártékonyágát semmi sem leplezné le, mint egy olyan felmérés, hogyan alakul az anyák gyermekvállalása az iskolázottságuktól függően. Csak arra találtam adatot, hogy nincs olyan fejlett társadalom, amiben a diplomás nők gyermekvállalása elérné a másfelet.

Azt sejtem, hogy a gyermekvállalás az anyák végzettségével és keresetével, vagyis a gyermeknevelési potenciáljukkal fordítottan arányos fordítottan arányos. Ezt a társadalom okozza azzal, hogy az anyák öregkori ellátása az életkeresetükkel fordítottan arányos. Bármennyire nyilvánvaló, hogy a gyermekvállalás elsősorban az anyák életkeresetét sújtja, ennek nagysága pedig a végzettségüktől függ.

A nők gyermekvállalását a társdalom állítja az érdekével szemben.

Évtizedek óta mondom. „Ha az anyák felső harmada annyi gyermeket vállalna, mint az alsó harmaduk, az alsó pedig csak annyit, mint jelenleg a felső, ötven év múlva a társadalom még egyszer olyan gazdag lenne, mint a jelenlegi gyermekvállalás esetében.” Vagyis a gyerekvállalás struktúrájától jobban függ a jövőnk, mint a politikától. Ezt az állításom nem lehet ugyan cáfolni, de mégsem hallat meg senki az illetékesek közül. Pedig unokáig érdekébe semmivel sem tehetnénk annyit, mint azzal, hogy az anyák gyermekvállalását a társadalom érekéhez igazítanánk.

Ha egyszer mégis eljut a politika oda, hogy a gyermekvállalást a társadalom érekének megfelelően jutalmazza, szégyellni fogjuk azt, amit jelenleg folytatunk. Nemcsak mi, hanem minden fejlett társadalom.

Az utókor pedig botránkozni fog azon, amit a legfontosabb társadalmi feladatunk érekével ellentétesen teszünk a tudományos és technikai forradalom korában, amikor az állampolgárok társadalmi értéke mindkét irányban.

Fajunk múltjában még lehetett a lakosságot darabra mérni, de közben a minőségi forradalmát járjuk, ahol a minőség fontosabb, mint a mennyiség.