A tengeri hajó a legolcsóbb szállítási mód

Kopátsy Sándor                 EG                   2017 05 07

A tengeri hajó a legolcsóbb szállítási mód

Több mint ötven éve tudom, hogy a tengereken történő szállítás költségében a kikötők közti a távolság nem számít. Vagyis a konténerekre, kirakodásra felszerelt kikötők költség tekinttében nagyon közel vannak egymáshoz. Ezzel a belföldi szállítási költségek nem lehetnek versenyképesek. Akkor még csak azt számoltam ki, hogy Szentpétervárhoz szállítási költségben tízszer messzebb van Moszkva, mint a világ bármelyik tengeri kikötője. Ez meggyőzött arról, hogy a Szovjetunió kilenc tizedéhez a világgazdaság kétharmada közelebb van, olcsóbb a kooperáció, az import, mint a belgazdaság.

Akkor csak azt a következtetést vontam le, hogy a Szovjetunió katonai szuperhatalom lehetett, de a gazdasága nem lehetett versenyképes. Nemcsak azért, mert nem piacosította, hanem ha piacosította volna, akkor legfeljebb ez még nyilvánvalóbbá vált volna.

Az óta figyelemmel kísérem a kontinensnyi országok szállítási költségeinek a nemzeti jövedelemhez viszonyított arányát. A napokban olvastam a kínai közlekedési miniszter kijelentését, hogy az ország csendes óceáni partvidéke tizednyi költségre van az Egyesült Államok partjaihoz, mint a saját országa nyugati tartományaihoz.

A Panama Csatorna bővítése óta az Egyesült Államok keleti és nyugati része közti árumozgatás a felére csökkent.

A vasúthálózat ugyan megteremtette annak a feltétlét, hogy a kis államok nemzetállamok legyenek, de nem biztosította, hogy gazdasági egységként működjenek. Ezzel csak a pályaudvarok közti szállítás lett olcsóbb, az üzemek közti munkamegosztást csak a közúti szállítás képes megoldani. Ezt a mi Ady Endrénk már jó száz éve felismerte, amikor a személyautók áradatát nézte, megjegyezte, hogy a vasút csak az állomások közti utazást tette kényelmessé és gyorssá, a háztól házig utazást csak a gépkocsi biztosíthatja. Ez nemcsak a személyek, családok, hanem a vállatok számára még fontosabb különbség. A jelenlegi technika mellett a termékek racionális legyártása, előállítása csak a vállatok százai közti munkamegosztással racionális. A gépkocsik legyártása a gyárban csak tíz-húsz óra, de az alkatrészek időre való odaszállításához több ezer alvállalkozóra van szükség.

Ezért vallom hatvan élve, hogy a világgazdaság egyre inkább a kikötők közti munkamegosztásra rendeződik át. Ezt most azért írom, mert az új amerikai elnök az országok közti munkamegosztást akarja korlátozni. Nem érti meg, hogy a tömegtermékeket az ország lakossága csak akkor tudja olcsón megvásárolni, ha azt Kelet-Kínában gyártják, és konténerekben szállítják a Csendes Óceán másik oldalára.

Nem ennyire nyilvánvaló, de éppen olyan tény, hogy Nyugat-Európa nem azzal lesz hatékony, ha felszámolja a tagállamok közti vámolást, hanem az segítene sokkal jobban, ha a világgazdasággal lenne vámhatárok nélkül. Nyugat-Európa lakossága nem azzal nyert sokat, hogy megszűntek a belső határok, hanem azzal nyerne sokat, ha az élelmiszerek és a tömegáruk vám nélkül érkezhetnének.

Ez a logika ugyan érvényesül abban, hogy az országok közti kereskedelem gyorsabban, nő, mint a világgazdaság nemzeti jövedelme. Ugyan gyorsabban, de nem elég gyorsan. Ma aligha van olyan ország, amelyik a tömegárukat a kelet-ázsiai országoknál olcsóbban, azaz hatékonyabban termelné. Tehát szinte minden ország jól járna azzal, ha megszűnnének a vámok. Ez ugyan azzal járna, hogy a gyengébb országok leértékeljék a valutájukat. Jellemző módon, Németország összeesküdött Franciaországgal, hogy közel húsz EU tagország vezesse be a közös valutát. Ezzel lehetetlenné tették, hogy a kevésbé fejlett országok a külkereskedelmi mérlegük egyenlegét biztosító mértékben leértékelhessék a valutájukat. Ezzel az euró övezet erős tagállamai jelentős külkereskedelmi egyenleghez jutottak, a gyengék pedig reménytelenül eladósodtak. A német-francia vezetésű EU felrúgta azt a közgazdasági törvényt, ami szerint minden országnak a valutája árfolyamát olyan szinten kell tartani, ami a külkereskedelmi egyenlegét megfelelő szinten tarthatja.

Abból a tényből, hogy minden közel van, ami a kikötők között mozog, és minden távol, ami ezer kilométeres távolságból szárazföldön érkezik, az fakad, hogy minden szuverén államnak azzal kell kereskedni, amelyiktől olcsóbban kapja. Tehát nem az államok szuverenitását kell felszámolni, hanem a vámokat. de azokat csak akkor, ha minden ország szuverén abban, milyen szinten tarja a valutáját. A világgazdaság érdeke, hogy mindenki azt termelje, amiben viszonylag hatékony. A szuverén államoknak azonban maguknak kell meghatározni, hogy a devizájuk milyen szintje megfelel a versenyképességének.

Az Egyesült Államok elnöke, ha kártékonynak tartja az országa külkereskedelmi deficitjét, értékelje le a dollárt, de ne folytasson külkereskedelmi háborúzást. Amit terez, elsősorban a saját országának fog ártani.