A világtörténelem legnagyobb oktatási eredménye sem hibátlan.

Kopátsy Sándor                 EO                   2017 05 01

A világtörténelem legnagyobb oktatási eredménye sem hibátlan.

A The Economist múlt heti száma azon háborog, hogy a kisebb falvakban élő gyerekek számára a középfokú képzést biztosítót kollégiumok jelentős hányada nem megfelelő. Az említett viszonylag jelentéktelen tényen nem lehet vitatkozni. De az óriási eredményen sem.

Az elmúlt 25 évben Kína 200 millió falusi lakost telepített az oktatási rendszerében is kiváló városokba. Ehhez hasonló urbanizációt nem ismer a történelem. A szegény és túlnépesedő Kína szegénységből rendezett városokba történő 200 milliós áttelepülés ismeretlen a történelemben. A történészek számos fontos népvándorlást ismernek, de azok ritkán érték le az egymilliós népességet.

A jelenkorban a túlszaporodó, elmaradt társadalmakban példátlan nagyvárosokba történő népvándorlás folyik, vagyis soha nem látott urbanizáció, de szinte csak Kínában történt ez úgy, hogy életképes városokba költözhetett ennyi ember. Nincs arról adatom, hogy az elmúlt hatvan évben, a világ elmaradott négyötödében mennyi ember költözött a nagyvárosokba, de az biztos, hogy ezeknek száma meghaladta a milliárdot, és Kínától eltekintve, ennek tizede sem mehetett olyan városba, ahol a kor követelményeinek megfelelő módon élhet. Kína volt az egyetlen kivétel, ahol ezt szigorú, adminisztratív módszerekkel tudták elérni, hogy csak 200 millió új lakost fogadjanak be a városok. Ha az elmúlt hatvan év legfontosabb öt világtörténelmi eseményét kellene megnevezni, az elmaradt társadalmak gyors, az előfeltételek biztosítása nélküli urbanizáció volna az egyik. Ennek a várható iszonyú következményeivel mégsem foglalkozik senki.

Ezerszer annyi politikus, társadalomtudós foglalkozik a felmelegedés okozta várható társadalmi nehézségekkel, mint a feltételek nélküli urbanizációval. Pedig az utóbbi százszor több emberáldozattal és költséggel fog járni.

Tegnap kerestem az urbanizáció költségeivel foglalkozó irodalmat, de nem találtam semmit. Becslésem szerint az elmúlt hatvan évben nagyvárosokba költözött egymilliárd ember számára szükséges nagyvárosi feltételek megteremtése százszor annyiba fog kerülni, mint amennyi költséggel jár a tenger szintjének néhány méteres emelkedése.

Ma végre találtam egy adatot. Az elmúlt hét évben, az infrastruktúra fejlesztésére az Egyesült Államok, Németország Nagy Britannia és Franciaország a nemzeti jövedelmének 2 százalékát fordította. 4.5 százalék a rekord. Kínában azonban 9 százalék volt. Ez már mutatja, hogy mibe kerül, ha a lakosság 15 százalékát a városokba hozhatják. Ekkora költség kellett ehhez, és ezt további 200 millió lakos városokba hozásával kell folytatni. Ezt bizonyítja másik néhány tény is. Az elmúlt 25 évben, Kínában több szupergyors vasút, több autópálya és több metró épült, mint a világon összesen.

Kínában 2007-re a kötelező oktatást, 8-ról 9 évre emelték. Az oktatás második szintjét pedig azzal oldják meg, hogy a 9 év elvégzése után elérhető legyen a négy éves középfokú képzés. ennek a nehézségeiről ír a The Economist. Ez csak annak árán oldható meg, hogy a diákoknak naponta akár 5 kilométerre lévő iskolába kell gyalog, vagy buszon járni. A szülők ambíciója azonban ezt is vállalja. A kis településeken azonban a középszintű oktatás nem oldható meg.

Ez a probléma Magyarországon a két háború között merült fel azzal, hogy a tanyákon, és a nagybirtokon nem voltak iskoláik. Ezt gróf Klebelsberg Kunó, hisztérikusan revizionista és antiszemita kultuszminiszter oldotta meg azzal, hogy a tanyai és pusztai gyerekek számára iskolákat épített. A két politikai bűne azonos volt a politikai hataloméval. Azon tehát nem rontott, de óriási történelemi tett volt az, hogy felszámolta az iskolázatlanságot. Ezt is csak úgy lehetett megoldani, hogy néhány tanyától néhány kilométerre volt az iskola, ahova a 6-12 éves gyerekeknek télen, esőben, sárban gyalogkellett menni.

Kína abban is élenjár, hogy a tehetségeket diplomához kell juttatni. Kínában az 1990-as reform óta nyolcszorosára, 7.5 millióra nőtt az egyetemeken tanulók száma. Talán többel, mind a lemaradó 5 milliárd lakosú államokban összesen. Pedig váratlanul a diplomások képzése a legszegényebb országokban is messze meghaladja azt a szintet, ami száz éve jellemző volt Magyarországon.

Ugyanakkor Kínában ez a példátlan mennyiségi növekedés példátlan minőségi javulással is járt. Amennyire eleve tisztában voltam azzal, hogy Kínában az éves 3 százalékos lakosságcsökkenést 1-2 ezrelékre kell lecsökkenteni, nem foglalkoztam azzal, hogy a kevesebb gyermek felnevelései sikeresebb lesz. Kiderült, hogy a szegénységből felemelkedő országokban az egyetlen gyermekek nevelése lényegesen eredményesebb, mint ahol kettőt, vagy még többet kell iskoláztatni. Vagyis bármennyire megbotránkoztató minél szegényebb a család, annál nagyobb előny, ha az egyetlen gyermekük iskolai eredményére több időt és pénzt fordítanak. Ennek kimondása mégis erkölcsi felháborodást okoz.

Ötven éve vadászok olyan adatokra, hogyan függ az oktatási eredmény a szülők jövedelmétől és a testvérek számától. Ezt is a politika igyekszik titokban tartani. Kína azonban az elmúlt 25 év során leleplezte a titkot. Minél szegényebb a társadalom, a felnevelés eredménye annál inkább a vállalt gyerekek számával fordítottan arányos.

A demográfiának és a pedagógiának végre szakítni kellene a következő generáció számával való mérésével. A tudományos és technikai forradalom korában a számuk egyre kevesebbet, a minőségük egyre többet jelent. Ezért hadakozom annak érdekében, hogy a következő generáció értéke legyen elsődleges, nem a darabszáma.

A nyugati politikusok és közgazdászok azon siránkoznak, hogy Kínában azzal, hogy a városokban csak egy gyermek vállalható, csökkeni fog a népesség és munkaerőhiány lesz. Azt még meg sem említette senki, hogy az egy gyermek képzettsége javul, tehát lehet, hogy egyedül három átlagosnál is többet fog érni.

Az idézett írás azon panaszkodik, hogy a falusi gyerekek 10 százaléka jut az egyetemekre, amíg a városiak 70 százaléka. Ez a nagy különbséget valóban csökkenteni kell, de ez is példátlan eredmény. Amikor én érettségiztem, Magyarországok a fiuk 4.2, a lányok 6 ezreléke végzett középfokon. Diplomát pedig ennek tizede sem szerzett.

Az írás utolsó mondatát idézem. „Kínában, mint általában, az oktatásnak az eredménye, hogy a társadalom igazságosabb és gazdagabb lesz.” Az idézetet csak azzal módosítanám, hogy a beszúrást, „mint általában” helyett „még sokkal inkább, mint általában” módosítanám.

Márpedig ami valahol sokkal jobban történik, mint általában, a hibáit nem ott emlegetném, hanem ott ahol az átlagtól is el vannak maradva.