Kopátsy
Sándor PA 2014-01-27
Állati fehérje fogyasztása
A The Economist
múlt heti száma felélesztette a hatvan éves elképzelésem. Az örök barátomat,
Burgert Róbertet nevezték ki a Pécsi Állami Gazdaság igazgatójának. A gazdaság fő
profilja a tejtermelés volt. Barátom nyugtalan szelleme azonban olyan profilt
keresett, amiben gyorsan lehet nagy eredményeket elérni. Akkor már hírét
hallottam, hogy Amerikában forradalmi fejlődést értek el a
baromfitenyésztésben. Felismertem annak az okát, hogy a marhahúst fogyasztó
gazdag Amerikában miért a baromfit választották a fehérhúsú baromfit az olcsó
hús jövőjét jelentő állatnak. Azért mert a biológusok gyors eredményt csak
olyan állattal érhetnek el, amelyik nagyon szapora. A melegvérű háziállatok
közül messze a baromfi a legszaporább, a szarvasmarha meg a legkevésbé.
A biológusnak
annál könnyebb feladta a szelekció, minél szaporább a faj. Erre született a
döntés, hogy a modern baromfitartásra áll rá. Kellő tapasztalt hiányában ez nem
ment könnyen, de tíz év után, már Bábolnán diadalt aratott.
Már akkor
felmerült, hogy a távoli jövő húsát a halak, a vizekben élő állatok fogják
jelenteni. Ezek esetében még a baromfinál is százszor nagyobb a szaporaság,
ráadásul a vizek, sokkal nagyobb területet jelentnek, mint a szárazföld, és
mindenütt termékenyek. Ehhez a jóslatomhoz ugyan fél évszázadot kellett várni,
de ma már a tények bizonyítják, hogy a halastavakkal, tengeri farmokkal nem
lehet versenyezni. Az utóbbi
évtizedekben a baromfihúsnál is gyorsabban a vizekben élő állatok fogyasztása
nő.
Én már nem
érhetem meg, de a jövő fehérjetermelője a tenger lesz.
Közben az élet
egyre messzebb sodort a mezőgazdaságtól. Történész szemmel is csak jóval később
találkoztam a tejtermelés forradalmi szerepével a magyar társadalom
fejlődésében. A svábok által behozott istállós tehéntartás forradalmat
jelentett a parasztcsaládok életében. A nők a tejtermelésnek köszönhették, hogy
árutermelő szerepet kaptak a családban a tejpénznek köszönhetően. A tej
fogyasztása pedig először jelentett egészséges, fehérjegazdagabb táplálkozást
népünk életében. Ezzel szűnt meg a legnagyobb népbetegségünk az angol-kór.
Ezért aztán nagy
örömmel olvastam egy ausztrál kutatóintézet tanulmányának kivonatát az állati
fehérjék termelési és fogyasztási adatairól.
A világgazdaság
megértéshez is fontos adat, hogy az Egyesült Államokban az egy lakosra jutó
húsfogyasztás 120, Európában 75, Kínában 60, Afrikában 20, és Indiában 8 kiló . Ebből ki lehetne
számolni, hogy mekkora volna a földünk eltartó képessége, ha mindenütt úgy
táplálkoznának, annyi, főleg vörös húst fogyasztanának, mint Észak-Amerikában.
Legfeljebb 1 milliárd, a jelenlegi 7 milliárddal szemben. India, és Afrika
lakossága tized annyi sem lehetne.
Számomra
különösen érdekesek volnának, ha a húsfogyasztást hármas, vörös, fehér és hal
bontásban közölnék.
Számomra nagyon
sokat mondtak azok az adatok, amik a különböző húsok, különböző tartásformáiban
mutatták meg a takarmányigényt.
A jelenkor
megértéséhez az is fontos adat, hogy jelenleg 1.500 millió ember él olyan
állattartásból szegényen, amit a fejlett Nyugaton 15 millió farmer megtermelne.
A húsok adják a
táplálékunk kalóriatartalmának hatodát, de ehhez használják fel a termőterület,
a víz, és a gabona harmadát.
Egy kiló gabona
termeléséhez 1.500 liter
víz kell, a marhahúshoz ennek tízszerese.
A világgazdaság
fejlődése következtében 2050-ben a várható húsfogyasztás a jelenlegi kétszerese
lesz.
Hollandiában
1950 óta az egy tehénre jutó tejtermelés kétszeresére, 7.500 literre nőtt.
Ezzel szemben Afrikában nem változott. A lakosság pedig négyszeresére nőtt.
Ennyi is elég
annak igazolására, hogy fajunk jövője
továbbra is, elsősorban attól függ, mint esszünk, és azt hogyan termeljük meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése