Kopátsy
Sándor PV 2014-01-17
Izrael jövője
A The Economist
legutóbbi száma a zsidóság jövőjével foglalkozik Ki a zsidó? című kérdés alatt.
Az írás alapvetően a rabbik álláspontját fejtegeti.
Szerintem sokkal
mélyebb a zsidóság jövőjének sorsa, mint a vallásuk álláspontja.
Előtte pár
megjegyzés arra, hogy hiba volt a melléklet grafikont csak a második
világháború után kezdeni. Sokkal többet mondana a lényegről, ha további 50, de
legalább húsz évvel korábbi helyzetet is ábrázolnák.
1930-ban ugyanis mintegy 17 millió zsidó
élt a világban. Ezek 80 százaléka Európában, és az Amerikában élt, akik a világ
legfejlettebb, leggazdagabb és legiskolázottabb etnikumát jelentették.
Ennek az elitnek az elitje pedig gyorsan épült be az otthont adó országokba.
1945-ig az
Európa nyugati felén élő zsidóságból 5 milliót elpusztítottak, a megmaradtak
többsége pedig fokozatosan Izraelbe, kisebb hányaduk az Egyesült Államokba
menekült. Ezeket követte a század végéig a Szovjetunióban élő zsidók többsége
is. A háború végén mintegy 11 millió zsidó élt a világban. Ennek tizede már
Izraelben.
2013-ra a
zsidósság száma elérte a 14 milliót. Közel 6-6 millió él Izraelben és az
Egyesült Államokban, és jó 2 millióan még más országokban. A nagy többségük
jövője egyelőre biztos, fele az Egyesült Államokban él, a másik fele abban az
Izraelben, aminek a biztonságát nemcsak a saját katonai erejük, de az Egyesült
Államok is garantálja. Tehát nem az arab világ Izrael-ellenessége jelenti
jövőjük fenyegetését. Sokkal inkább az alap nem lehet tartós, amire Izrael
épült, és amihez ragaszkodnak.
Ideje volna a
világ zsidóságának és mindenek előtt Izrael államnak felülvizsgálni az
alapításkor lerakott elveit. A zsidó állam a holokauszt traumájából született.
A magukat zsidóknak vallók országa akart lenni. Vagyis vallási alapra épült. Ez
az alap akkor érthető volt, de mára anakronizmussá vált.
Az ókorban még
járható út volt, hogy egy népnek legyen saját vallása. Ez a saját vallásra
épült államot már a Római Birodalom sem tűrte. Nem véletlen, hanem történelem
logikája, hogy a kemény egyistenhívő zsidó vallásnak egyik ágából lett a
világtörténelem első világvallása, a kereszténység.
Az államát
elveszett zsidóság szétszóródott a világban, elsősorban a keresztényben. Ennek
a hisztérikusan antiszemita kereszténységnek kisebbségében, nagy szolgálatot
tett, hogy saját vallása volt. Ez tartotta őket össze az üldöztetések alatt, és
emelte fokozatosan őket a 20. század elejére a Nyugat élcsapatává.
Ekkor már úgy
látszott, hogy asszimilálódni fognak, hiszen ők lehettek a nyugati
társadalmakban nemcsak leggazdagabbak, hanem a leginkább polgárosultak, a
legiskolázottabbak. A mindig jelenlevő antiszemitizmust is elviselhetővé tették
a sikereik. Nemcsak hazájuknak érezték a befogadó államokat, de átvették a nyelvüket,
sokan beházasodtak, keresztény vallásúak lettek.
A tragédiát az
okozta, hogy a sikereik számos országban, főleg a fél-perifériákon, helyesebben
a viszonylag polgárhiányos államokban, megirigyelték a zsidóság sikereit. Ehhez
járult, hogy a két háború között a polgári társadalmak nagyon rosszul
teljesítettek. A tömegek nyomora, a nagy munkanélküliség pedig jó talajt
teremtett az antiszemita demagógia számára. Európa Rajnától keletre lévő fele
hisztérikusan, saját érdekét sem nézve, antiszemita lett. A Szovjetuniót csak
azért nem borította el a zsidóüldözés, mert Hitler ellen szükségük volt rájuk.
Ők csak a szovjetrendszer válságának jelentkezése után telepítették ki a
zsidóságukat.
Itt most nem
térek ki arra, mint vesztettek a Rajnától keletre lévő államok azzal, hogy
szinte megszűnt a zsidó kisebbségük. Pedig ennek feltárása a térségünk súlyos
mulasztása.
A zsidóság
jövője szempontjából azonban a zsidóságnak is látniuk kellene, hogy a keresztény
és az arab világban szétszóródott zsidóság sorsa két vágányon haladt.
A zsidóság nagy
többsége a keresztény Európában páratlan sikert ét az ipari forradalom után. Ahogy a Nyugat a többi kultúra fölé
emelkedett, a zsidóság még ebből az emelkedő környezetből is egyre magasabbra
emelkedett. A 20. század elején a nyugati kultúrában lett a zsidóság a világ
leggazdagabb, legiskolázottabb, legmodernebb etnikuma.
Ezzel szemben,
az arab világban élő zsidóság ugyanúgy megtorpant, lemaradt, mint az arab
környezete. Amennyire a nyugaton nevelkedett zsidóság joggal büszke lehet a
befogadó népeknél jelentősen nagyobb teljesítményére, annyira hibás ezt akár a
faji, akár a vallási fölényükkel magyarázni. Most Izraelben a bőrükön
érezhetik, hogy a mohamedán, vagy az abesszin környezetben hova jutottak zsidó
hittestvéreik.
De ez a logika
igaz minden nép esetében. Mindegyik annyira viszi, amennyire az alkalma
kínálkozik.
A magyarokra
vonatkoztatva.
- Az Amerikába
kivándoroltak Észak Amerikában angolszász puritánok színvonalára emelkedtek.
Latin-amerikai országokban latin módon viselkednek.
- A Trianon után
Ausztriához csatoltak osztrákok módján viselkednek.
- A Romániához
csatoltak viszont még hozzánk képest is lemaradtak.
A kereszténység
estében.
- A Római
Birodalomban európai keresztények. Majd az idő múltával kettéváltak mediterrán és
ortodox kereszténységgé. Végül a reformáció során leváltak a puritánok.
- Az arab világ
kereszténységének nagy többsége áttért a keményebb egy istenhívő mohamedán
vallásra, a kisebbség pedig Egyiptomban és Abesszíniában a környezete szintjén
maradt.
Vagyis, nem a vallás alakítja a kultúrát,
hanem a kultúrához alkalmazkodik a vallás.
Ez történt a
zsidóság esetében is. Európában, illetve a Nyugaton annak a csúcsára került. Az
arab világban pedig a kulturális környezete szintjén rekedt meg. A holokauszt
sokkhatása alatt megalakult államuk minden zsidó állama akart lenni, és ma is
ezen az elven él. Nem veszi tudomásul, hogy nemcsak a fajok saját vallása, de
még a közös vallás sem lehet a közös állam szilárd alapja, ha azon belül két
nagyon eltérő kultúra alakult ki az idők során.
Márpedig Izrael a Nyugat legfejlettebb
etnikumú zsidósága, és az arab világ szintjén rekedt ortodoxok között
áthidalhatatlan szakadék tátong. A nyugati kultúra csúcsát jelentő nyugati zsidóságnak, és az arab világ
szintjén rekedt ortodox oknak nem lehet azon az alapon közös államuk, hogy a
vallási gyökereik azonosak. Izrael politikai struktúrája egyrészt a
legmodernebb Nyugat, másrészt a nagyon elmaradt Közel-Kelet igényét akarja
kielégíteni. Ez a két szidó kultúra és civilizáció egyikének sem járható út.
Homlokegyenest ellenkező a számukra megfelelő út.
A Nyugaton élő
zsidóság volt az első annak felismerésében, hogy az államot és a vallást szét
kell választani. Ennek ellenére olyan államot alapítottak, ami példátlan
mértékben össze vannak fonódva az állam és a vallás funkciói.
Valaminek a
lehetetlenségét mindig nehéz bizonyítani. Izrael esetében csak a demográfiai
különbségre utalok. A fejlett zsidóság természetes szaporulata nagyon lassú, az
ortodoxoké pedig nagyon gyors. Ez hosszú távon elviselhetetlen kontraszelekció.
A másik
megfontolandó érv, hogy a zsidóság mintegy fele az Egyesült Államokban él. Azok
kilencven százaléka nyugati kultúrájú, ezek 72 százaléka az utóbbi 13 évben nem
zsidóval kötött házasságot. Ezzel szemben Izraelben csak egyházi házasságot
lehet kötni.
Azt már korábban
leszögeztem, hogy Izrael állam jövőjére garanciát jelent a nagyságához
viszonyítottan példátlan, és az Egyesült Államok világviszonylatban példátlan
katonai ereje.
Ezzel szemben Izrael belső társadalmi
felépítettsége alapos átépítésre szorul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése