A munkaerő áru

Kopátsy Sándor               PG                   2014-01-27

A munkaerő áru

Ötven éve élénk vita folyt arról, hogy áru-e a munkaerő. Ma már ez nem vita tárgya, annak ellenére, hogy sehol nem veszik ezt szigorúan. Még a liberális államokban is vannak olyan foglakoztatási törvények, melyek ezt semmibe veszik.

A szakszervezetek minden országban leülnek tárgyalni a munkaadók szervezetivel, ahol a kormánypárt közvetítésével tárgyalnak arról, hogy mennyire emelkedjenek a kollektív szerződésben rögzített bérek. A minimálbéreket pedig a kormány foglalja törvénybe. E beavatkozásoktól függően aztán a bérekhez, nem pedig a m unkaerő keresetéhez és kínálatához igazodik a foglalkoztatás.

Ezt a gyakorlatot tradíciónak tekintik annak ellenére, hogy ez jelentős foglalkoztatási feszültséget, esetleg inflációt okoz. Az a tény, hogy a bértárgyalások eredménye krónikusan alacsony foglalkoztatást, és a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatását nem képes megoldani, senki sem veti fel, hogy a bérek alakulását a piacra kellene bízni.

Nem volna baj, hogy a bérek alakulását nem a piacra bízzák, ha a hatósági és szakszervezeti beavatkozások nem okoznának krónikus problémát. De okoznak, hiszen mindig, és minden társadalomban alacsony a foglalkoztatás, különösen krónikus a munkanélküliség a képzeten és a pályakezdők esetében.

Mit jelent az alacsony foglalkoztatási ráta?

Indoktalanul drága a munkaerő.

Mit mond, hogy a foglalkoztatás különösen a képzetlenek és a pályakezdők körében botrányosan alacsony?

A képzetlen és a pályakezdő munkaerő ára nagyon magas.

A piac tehát arra figyelmeztet, hogy drága a munkaerő, különösen a gyenge minőségű. Ha a bérek alakulását a piacra bíznák, csökkenne a bérszínvonal, mindenek előtt a képzetlen és a pályakezdők foglalkoztatási költsége. De nem annyival, amennyit a munkanélküliek kapnak. Vagyis a dolgozók jövedelme nőne. Ezzel nőne a vásárlóerő, a termelésre irányuló kereslet.

Az ugyanis vitathatatlan, hogy a termelés hatékonysága akkor nő, ha a kapacitáskihasználás javul. A munkaerejét alacsony szinte kihasználó társadalom ugyanis drágán termel. Ezért alapvető társadalmi érdek volna a munkaképes lakosság maximális munkára fogása.

Ezzel szemben az állam és a már foglalkoztatottak érdekét védő szakszervezetek nem a társadalom egészének, hanem csupán a foglalkoztatottak érdekét védik. Nem veszik tudomásul, hogy mindenki akkor járna jobban, ha a társadalmi érdek szolgálatát a piacra bíznák.

Nem is az a baj, hogy nem bízzák a piacra, hanem, hogy a piac jelzését nem veszik komolyan.

A piac az egész nyugati világban azt jelzi, hogy óriási a képzelten és tapasztalatlan munkaerő munkanélkülisége. Ennek tehát az ára elviselhetetlenül magas. Olyan árat kell megengedni, ami mellett ezt a réteget is bevonják a társadalmi munkamegosztásba.

A munkaerő árát a piac jelzéséhez kell igazítani.

Mivel a piac azt jelzi, hogy a jó munkaerőben hiány, a gyenge minőségűben óriási felesleg van, a jót drágítani, a gyengét olcsóbbítani kell. A jelenlegi kormány az „adóreformjával” ennek az ellenkezőjét tette, az eleve rosszat még rosszabbá tette. De ennél is sokkal nagyobb hiba, hogy a tartósan munkanélkülieket viszonylag úgy támogatja, hogy azok jelentős hányada számára nem is érdemes a munkavállalás. Óriási szakadék van a normatív árán még megvásárolható, és azon már drága munkaerő között. Akit a normatív árán nem vásárol meg a munkaadó, azt az állam eltartja. Ez ugyan sokkal drágább, mint amennyiért munkahelyet találna, de ezt a foglalkoztatás törvényes keretei nem teszik lehetővé.

Jelenleg a gyenge minőségű munkaerő a munkaadónak havonta közel 150-200 ezer forintba kerül, és még megszabadulni is csak nagyon drágán tud tőle. Ezzel szemben, ha nem dolgozik, akkor a költségvetést terheli mintegy 50 ezer forintos segély, és óriási társadalmi erkölcsi és szakmai kár. A társadalomnak még az is érdeke volna, ha a munkaadónak kifizetné a foglalkoztatással járó költségeket, mert a közvetett pozitív hatások még megmaradhatnának. Természetesen ez a véglet, csak azt mutatja, hogy a tartós munkanélküliségnél nincs rosszabb.

Annyi kedvezményt kell a munkaadónak adni, ami mellett megszűnik a tartós munkanélküliség. Azt, hogy milyen áron kell a gyenge minőségű munkaerőt foglalkoztatni, a piac fogja megmutatni.

Valószínűnek tartom, hogy elég volna azzal elindulni, hogy a tartós munkanélküliek és a pályakezdők alkalmazása esetén, bizonyos időre, nincs bérjárulék, és fegyelmi vétség esetén a munkaviszony megszüntethető. Azt, hogy ez sok, vagy kevés a piac jelezni fogja.

Azzal kezdtem, hogy a szocialista rendszerben dogmaként kezelték, hogy a munkaerő nem árú. Most ugyan nincsenek ilyen dogmák, de a rendszerváltás óta gyakorlat, hogy a munkaerő nem áru. Nem tudatosan, de a rendszerváltás óta a foglalkoztatás politika úgy viselkedik, mintha a munkaerő nem árú volna. Pedig az, méghozzá racionálisan gondolkodó áru.