Szellemi vagyon

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 01

Szellemi vagyon

Ma kicsit megpihentem, nem kaptam friss adatokat. Elővettem tehát az elmúlt tíz évben félretett irodalmat, kitépett lapokat, amiket nem dolgoztam fel. Így került a kezembe a The Economist egy kitépett lapja, amin tíz jelentős ország nemzeti vagyonának a 2012-es megosztása volt, szellemi vagyon, természetes vagyon, és a fizikai vagyon. Erről azonnal akartam írni, de elkallódott. Annyi azonban megmaradt bennem, hogy Japánban ez egy lakosra jutó vagyon másfélszer nagyobb, mint az Egyesült Államokban. Ezzel a problémával, 22 évvel korábban találkoztam Ausztráliában. Ott derült ki, hogy egy hasonló lakás Papában közel tízszer annyit ér, mint Ausztráliában. Vagyis ráébredtem, hogy a vagyonban szegény ország vagyonértékben gazdag. Az Egyesül Államokban még egyszer akkorák a lakások, ötször nagyobbak a telkek, mégis a japán ház tulajdonosa a gazdagabb.

Ez óta megtanultam, hogy Japán olyan túlnépesedett ország, amelyikben hatékony a lakosság csökkenése. Ennek volt köszönhető, hogy ebben az országban jelentkezett először a gyermekvállalás olyan mértékű csökkenése, amit a világon legmagasabb várható életkor sem tudott ellensúlyozni. Az azonban újdonság volt a számomra hogy az egy lakos szellemi értéke Japánban is alig volt nagyobb, mint az Egyesült Államokban pedig az átlagos japán munkaerő lényegesen hatékonyabb, de alig értékesebb.

A vagyonnövekedés indexe pedig egyértelműen megmutatja, hogy a vagyonnövekedés ritkán érheti el az 1 százalékot, ami arra figyelmeztet, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedés mellett nehéz az egy lakosra jutó vagyont szinten tartani. Az egy lakosra jutó vagyon ugyanis négy-ötször nagyobb, mint a jövedelem.

Az már közel száz éve megjelent a közgazdasági irodalomban, hogy az iparosodott országokban kétszer-háromszor nagyobb az egy laksora jutó vagyon, mint a jövedelem. Ez győzött meg, már az 50-es években arról, hogy a lakosság minden 1 százalékos növekedése az egy főre jutó vagyon újratermeléséhez 2-3 százalékos felhalmozási igényt jelent. Az óta kiderült, hogy ez a mutató annál magasabb, minél magasabb a képzettség, ennek következtében a munkaképessé válás, és minél hosszabb a nyugdíjban töltött évek száma. Ehhez járul még az, hogy a képzettebb munkaerő számára a munkahelyteremtés annál nagyobb tőkét igényel. Ebbe ugyanis beleszámítandó, hogy csökken a munkaviszonyban töltött évek száma, ugyanakkor a diplomások várható nyugdíjban töltött éveinek a száma is nő.

Érdemes volt elővenni a tíz éve kitépett lapot.