Kopátsy Sándor                 PG                   2017 04 06

Az emberi faj csodái

A közgazdaságtan nagyon szegénynek azt tekinti, akinek a napi jövedelme nem haladja meg az 1.9 dollárt 2011-es árszínvonalon. Ezek száma 1990-2013 között 1.850 millióról 800 millióra csökkent. A csökkenés 90 százaléka Kelt-Ázsiában és Óceániában történt. Ennek kétharmada pedig Kínában, ahol az ilyen szegények száma 660 millióról 25 millióra csökkent. A jelenkor csodája tehát a Kínai Csoda. Ehhez hasonló csoda a fajunk életében még nem történt. Fajunk legnagyobb ajándékának eddig a jégkorszak megszűnését tartom, ami mintegy 6-7 ezer éve kiváltotta a gyűjtögetésről a termelésre térést és a haszonállatok domesztikációját talán tized ennyi népesség számára.

De még az is páratlan csoda, hogy Dél-Ázsiában az 570 millió nagyon szegények száma, negyed század alatt a felére csökkent.

Tragédia pedig az, hogy a Szahara alatti Afrikában 50 százalékkal nőtt a szegények száma. Ez a kétségbe ejtő helyzet elsősorban abból fakadt, hogy a lakosság ilyen rövid idő alatt is ennyivel növekedett. A közgazdaságtudomány nem hajlandó tudomásul venni, hogy ezeknek a fajunk történetét alakító adatoknak az elsődleges oka az eltérő népesség növekedés. Ami a Szahara alatti Afrikában 3, dél-Ázsiában 2, Kelet-Ázsiában 1 százalék, Kínában pedig ez idő alatt 2 ezrelék alatt volt. Ötven éve prédikálom, hogy 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat már nem viselhető el.

Megdöbbentő, hogy ezekről a mindennél fontosabb eredményekről a kommunikációs csatornák említést sem tesznek. Ezzel szemben néhány ember halálát okozó balesetről is széleskörű nemzetközi tájékoztatás történik.

A liberális közgazdászok pedig a kínai reform bevezetése óta azzal foglalkoznak, hogy munkaerőhiány lesz majd Kínában. Közben kiderült, hogy Kínában az egyetlen gyermekvállalás várható felnevelési eredménye lényegesen nagyobb, mint több gyermek esetben. Kína a gyerekvállalást korlátozó reform után 20 évvel már felzárkózott az ENSZ legjobb iskolázású országok élvonalába. Tehát minden bizonnyal a kevesebb gyermekből értékesebb munkaerő lesz, mint a többől. Hetven éve egyik kedvenc témám a magyar református falvak egykézése. Már akkor felismertem, hogy az egykéző falvak nemcsak gazdagabbak, de a gyerekek iskolázottabbak lettek. Ebből mégsem vontam le olyan messzemenő következtetéseket, ami Kínában történik.

Az is hetven éves témám, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népesség növekedés elviselhetetlen felhalmozási igénnyel jár, mivel az egy lakosra jutó vagyonigény a jövedelemmel arányosan növekszik. Azt jóval később ismertem fel, hogy az iskolázottsági igény a jelenkorban gyorsan nő, ezzel a felnevelési költség, vagyis a tudásvagyon igénye is. Száz éve még elfogadható megoldás volt, ha a foglalkoztatási statisztika 15 éves korral határozta meg a munkaképességet. Ma már a 20 év is kevés az egyre gyarapodó diplomások esetében.

A munkaképesség felső határa 60 év volt, ami a távol-keleti országokban idejétmúltnak számít már ma is. Dél-Koreában a nyugdíjba vonulás átlagkora meghalja a 71 évet.

Melyik ország mikor számolta fel a nagyon szegénységet.

A társadalomtudományok számára sokat mondanak azok az adatok is, hogy hol, mennyi idő alatt számolták fel a nagyon szegény réteget.

Nagy Britanniában 1820-ban a lakosság 40 százaléka élt a mai nyomor szintje alatt, 1920-ban már csak 10, 1960-ban pedig megszűnt ez a szegénység.

Japánban 1870-ben még 80 százalék volt ilyen szegény, száz évvel később pedig megszűnt.

Kína, a legnépesebb ország, ahol 1990-ben 660 millió volt a nagyon szegény, mára pedig 25 millió maradt.

A világban, 1981 és 2013 között, a nem szegények száma 7 milliárd fölé nőtt. Nem szegények joggal tekinthetjük azoknak, akiknek a jövedelme meghaladja az 1.9 dollárt. Ezek többsége ugyan szegény az átlagához képest, de a 200 év előtti szegénységhez viszonyítva jól él. 200 éve még Európa lakosságának négyötöde úgy imádkozott, hogy „Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket”. Még gyermekkoromban is a férfi napszám 4, a női 2 kiló kenyér ára volt, amiből nemcsak a munkavégzőket, de a még és már nem munkaképeseket is el kellett tartani.

Az emberiség csodája az is, hogy a létszámunk 35 év alatt 4.5 milliárdról 7.5 milliárdra nőtt, ezen belül a nem szegényeké 2.5-ról közel 7 milliárdra nőtt.

Ha csak száz éve mondtunk volna ilyen mesét a mára elérhetőről, Verne Gyula fantáziáját lebecsülték volna.

Száz éve még a kövér ember csak a gazdag lehetett. Ma az emberiség kétharmada olyan társadalmakban él, ahol több a túlsúlyos, mint az alultáplált.

Nyolcvan éve kaptunk az öcsémmel közösen egy használt kerékpárt. Annak használatát technikai forradalomnak éltem meg, mivel közel tízszeresére nőtt a távolságlegyőző képességem. Ötven éve volt saját autóm, amivel további tízszeresére nőtt a távolságlegyőző képességem, és bejárhattam Európa sok országát.

Középiskolás koromban a logarlécet forradalmi technikának tartottam, 55 éves koromig csak kézzel írtam, utána tanultam meg géppel és vakon írni. 90 éves korban vettem nagyobb kapacitású szövegszerkesztőt.

A legnagyobb előrelépés azonban a kommunikációban történt. Száz éve csak vezetékes telefon volt, de azzal is az emberiség maximum egyetlen százaléka rendelkezett. Ma az emberiség négyötöde olyan társadalmakban él, ahol az ötven éve még a szakmában is elképzelhetetlenül fejlettebb marok telefonok a családok többsége számára elérhetők.

Azt mondhatom, hogy a kevesek közé tartozom, aki lépést tartottam a technikával. El sem tudom képzelni, hol tartanák, ha koromnak megfelelően leállok. Ennek ellenére megdöbbenek, amikor valami olyan történelmi változással találkozom, amit eddig tudomásul sem vettem.

A Világbank becslése szerint 2020-ra a szegények aránya 9, 2030-ra 3 százalékra csökken. Ezek is szinte csak a Szahara alatti Afrikában élnek, vagyis ott, ahonnan 150 ezer éve elindultunk.