Kopátsy Sándor EE 2017 04
10
A távol-keleti országok adóterhe
Szinte minden nemzetközi
összehasonlítás során belebotlok abba a közgazdasági problémába, hogy a
felhalmozást és az adóterhet az országra vetítve mutatják, pedig ennél sem
volna szabad eltekinteni attól, hogy mekkora a népesség növekedése. A többlet
lakosság felnevelése és vagyonnal való ellátása súlyos tehet jelent az állam
számára.
A klasszikus közgazdaságtan ezt a
két jelentős társadalmi és állami terhet nem vette figyelembe, ezt a szülők
családi feladatának tekintette. Ezt csak azért engedhette meg magának, mert a
társadalom a halálozást olyan mértékben fokozta, hogy a népesség növekedés
átlaga az egyetlen ezrelék közelében maradt, amiből a társadalom és az állam
szinte semmit nem vállalt. Vagyis a társadalom úgy kezelte a túlnépesedési
nyomást, amit a családok viseljenek el. Máig nem tudatosítjuk, hogy a lakosság
növekményének felnevelése és vagyonnal történő ellátása nem érintette sem a
társadalmat, sem az államokat.
Még nem találkoztam olyan
kimutatással, hogy az osztálytársadalmak
és a jelenkori államok költségvetése miben különbözött.
Az uralkodó osztály elvonása.
A kivetett adók szinte egésze
sokáig az uralkodó osztály jövedelme volt. fizetés nélkül látták el a
közigazgatást, tartották fent a hadsereget. Ők adót nem fizettek. Az uralkodó
osztálynak fizetett adók és tejesített szolgáltatások jelentősen meghaladták az
indokolt eltartásuk költségét, kincseket képezhettek, közmunkákat végeztetek. Az adózás társadalmi feladata az
értéktermelő lakosság nyomorának olyan szinten tartása volt, ami mellett a
halálozás szinten tartotta a társadalom érdeke által megengedhető
népszaporulatot.
Aki nem veszi tudomásul, hogy a tudományos és technikai forradalom
előtt minden társadalom spontán népszaporulata nagyságrenddel meghaladta volna
az elviselhető mértéket. Vagyis túlszaporodott volna, ha az osztálytársadalmak
mindegyike nem növeli az értéktermelők nyomorát, és nem üldözi a tudásvágyat. Még
egyetlen társadalomtudós sem tette fel a kérdést: „Hogyan alakult volna a
népszaporulat, ha az értéktermelők jövedelmének és munkaidején jelentős
hányadát nem vonja el az uralkodó osztály?”
Pedig egyértelmű a válasz:
„Néhány generáció után elviselhetetlenné vált volna a túlnépesedés.” A
túlnépesedés ellen csak a lakosság megtermelt jövedelmének lényeges elvonása,
és a tudásvágy üldözése volt az egyetlen védekezési módszer mindaddig, amíg
fennállt a túlnépesedés veszélye.
Ez csak a tudományos és technikai
forradalom eredményének köszönhetően, a 20. század derekán, és szinte csak a
Nyugat és a Távol-Kelet puritán lakosságú társadalmaiban szűnt meg. Kiderült, hogy a túlnépesedés csak ott
szűnik meg, ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt, az
iskolázottság pedig a 12 évet, valamint általánossá vált a fogamzás elleni
védekezés. Ez a három feltétel csak a Nyugat, majd a Távol-Kelet puritán lakosú
államaiban jött létre. Az ilyen társadalmakban a gyermekvállalás olyan
alacsony szintre csökkent, hogy a társadalom vált kénytelenné arra, hogy a
gyermekvállalás állami támogatást, az iskolázás és az egészségvédelem pedig
állami szolgáltatássá váljon.
Ezért a jelenkor fejlett társadalmakban az államnak olyan adóbevételt
kell biztosítani, ami a három legnagyobb költségvetési terhet, a
gyermeknevelési támogatás, az oktatás és az egészségügyi ellátást, sőt még az
öregkori ellátást is fedezi. Az utóbbi azért lett a jóléti állam
kötelessége, mert az életszínvonal emelkedése felgyorsította a várható életkor
meghosszabbodását.
Mivel az elmúlt évtizedekben a
Távol-Keleten volt a leggyorsabb a változás, ott vált elkerülhetetlenné, hogy
az állami bevételek a létszámváltozás hatásához igazodjanak.
A közölt adatok szerint az alábbi
országokban adóbevétel a nemzeti jövedelem százalékában: Kína 18, Vietnám 17,
India 16, Thajland 16, Malaysia 15, Fülöp Szigetek 13, Indonézia 11 százalék. A
fenti országok adóigénye inkább a fordítottja lenne. A legtöbb adót az a Kína
szedi be, amelyik népessége stagnál, illetve csökken. A lakosság növekedése pedig
a Fülöp Szigeteken a leggyorsabb, közel 3 százalék.
A jelenkori közgazdászoknak sem
jut eszébe, hogy mennyibe kerül egy többletlakos 18 éves korig tartó
felnevelése. Pedig ez óriási költség. Évente az egy lakosra jutó fogyasztás
mintegy négyötöde. Ezen felül vannak a vele járó állami kiadások, ami a család
gyermektartásénak legalább fele. A munkaképes korig tehát a középszintű 18 éves
felnevelése az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem legalább ötszöröse, a
diplomás 24 éves korábban pedig legalább nyolcszorosa.
Körülbelül ilyen költséget mutat
az is, hogy az ENSZ Nagy Britannia szellemi vagyonát, munkaerejének értékét a
nemzeti vagyon 82 százalékra becsüli. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a
népesség növekedés minden százaléka legalább a nemzeti jövedelemből 3-4
százalékkal több állami elvonást kíván.
Ez a néhány költségvetési adat is
egyértelműen igazolja azt az állításomat, hogy nem volt, és ma sincs olyan
ország, ami egy százalékos népességnövekedés felett is biztosítani tudja a
többlet lakos felnevelését és a vele járó vagyonigény biztosítását.
Nem véletlen, hogy a jelenlegi
római katolikus pápa is kénytelen volt a Fülöp Szigeti látogatásakor, hogy a
szülők felelősek abban, mennyi gyermeket vállalnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése