Hogyan mentsük meg Európát

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 04 05

Hogyan mentsük meg Európát

Végre a The Economist is eljutott odáig, hogy a feni címmel írta meg múlt heti vezércikkét. Hatvan év után a múlt héten még úgy ünnepelték az Európai Unió megalapítását Rómában, hogy a jelenlévő 27 fős tagság mindegyike aláírta az ünnepélyes zárónyilatkozatot, mi szerint Európa számára ünnep az egységes Európa koncepciója, növelni kellene a rugalmasságát, de áldás, hogy eddig eljutottunk. Az azonban egyetlen tagállamnak sem jutott esszébe, hogy az elmúlt száz, ezen belül az utolsó 60 évről mérleget készítsen.

Száz éve már az Egyesült Államok elnöke, Wilson, felmérte, hogy Európa rossz úton jár. Nem vette tudomásul, hogy megváltozott a világ, a gyarmattartás és a több etnikumú, vegyes kultúrájú államok ideje lejárt. A gyarmatokat fel kell szabadítani, és minden néhány milliós etnikum számára az önálló államiságát biztosítani kell. Mindkét irányban jelentős lépések történtek, de a lényeg nem változott. A soketnikumú, vallású Habsburg Monarchia, benne Magyarország elemeire esett szét. Ugyanakkor a fél tucat balkáni nép számára létrejött Jugoszlávia, a csehek és szlovákok közös állama, Csehország fennmaradt. A bolsevik marxista Szovjetunió pedig még a cári Oroszországnál is vegyesebb birodalom lett.

Néhány gyarmat is felszabadult, de a gyarmati rendszer egésze fennmaradt. A fasiszta államok pedig imperialisták, terjeszkedők, gyarmatosítók lettek. Külön említést érdemel, hogy a két háború között Japán lépett fel új gyarmatbirodalomként.

A második világháború alatt és után Roosevelt Wilsonnál is erősebben lépett fel a gyarmati rendszerrel szemben. Ennek érdekében hagyta az imperialistává váló Szovjetuniót katonai szuperhatalommá emelkedni. Azzal, hogy a Szovjetunió katonai ereje nagyobb lett, mint a volt gyarmattartóké, azok védelmük érdekében az Egyesült Államok hűséges szolgái lettek. A hidegháború tehát a gyarmatok felszámolásának fontos külpolitikai feltétele volt.

A háborút követő hidegháború viszonyai között, az Egyesült Államok vitathatatlan szuperhatalma árnyékában a két volt európai nagyhatalom, Németország és Franciaország vezetői számára az Európai Unió azért volt csábító lehetőség, mert egy erős és egységes Európa alapot ígért arra, hogy annak vezetőiként Nagyobb világpolitikai rangjuk lehet. A két katolikus vezető, Adenauer és De Gaulle számára az európai egység alapja a kereszténység volt. Azzal nem számoltak, hogy Európa három kultúrájának a három eltérő kereszténysége, a római, az ortodox és a protestáns lényegében három alapvetően eltérő kultúrához igazodó vallás, ráadásul ezek három jelentősen eltérő gazdasági szinten is vannak.

1990-ben a Szovjetunió szétesése után megszűnt a hidegháború, új helyzet állt elő.

A mediterrán államok boldogan csatlakoztak az új közösséghez. ebben Franciaország támogatására számíthattak.

A Szovjetunió katonai erejüket vesztett utódállamai és csatlósai igyekeznek a fejlett és gazdag Nyugat-Európához csatlakozni.

Jelentkezőkben tehát nem volt hiány. Az EU gyorsan 28 államból álló gyülekezet lett. A gyülekezet kifejezés találó. Szerintem ugyanis a történelemben még nem fordult elő hasonló heterogén politikai és gazdasági szerveződés.

Meg kell elégedni azzal, hogy a jelenlegi tagok a vámuniónál messzebb nem mehetnek, de az is csak úgy, ha minden tagország szuverén a saját valutája árfolyamának alakításában.

A munkaerő áramlását korlátozni nem lehet, de a felnevelési költségük megtérítése kívánatos volna.

Szuverén államok közös valutája eleve ostobaság.

Az Európai Unió számára egy közös Titkárság indokolt volna, de ennek a nyelve angol legyen. Egyetlen feladata a közösség számára statisztikai szolgáltatásadás és az adatok elemzése.