Trianonról tárgyilagosan

Kopátsy Sándor                 EH                   2014-07-30

Trianonról tárgyilagosan

Közel nyolcvan évet kellett várnom, hogy leírjam, amit középiskolás koromban, a történelmi atlaszunk etnikai térképéről leolvastam. Én még olyankor jártam iskolában, amikor a térképek a Trianon előtti Magyarországot ábrázolták, de már rá volt rajzolva a trianoni határ. Az etnikai térképen a magyar többségű területek pirossal voltak jelezve. Az ugyan egyértelmű volt, hogy az országhatár jelentősen a piros területen belül volt, tehát nem vették szigorúan az etnikai levet. Azt akkor még nem tudtam, hogy az utódállamok is készítettek ilyen felméréseket, de jelentősen más eredménnyel. A magyar etnikai térkép is bőven elég volt arra, hogy megállapítsam, Trianonnal az ország területén több lakos, legalábbis kívánsága szerint, jobban járt, mint mennyien idegen uralom alá kerültek. Akkor valami olyant számoltam ki, hogy Trianonnal ötször annyi ember járt jobban, mint rosszabbul.

Abban ugyan nem kételkedtem, hogy nem a javunkra tévedtek, de aki háborúzik, számoljon azzal, hogy a vesztesek nem számíthatnak tárgyilagosságra. Erről a történészek, különösen a magyarok, tudatosan megfeledkeznek.

Történészként a Trianoni szerződések igazságtalansága felett vitatkozni lehet, de ma sem ismerek előtte olyan háborút, amiben a veszteseket nem jobban büntették.

Már itt megjegyzem, hogy a magyar politika és a történészek a vereségeink utáni megtorlást mindig felnagyítják. Soha nem fordul elő, hogy a nemzetközi tapasztaltok alapján, a veresség utáni büntetésekkel vetnék össze. Ennek tipikus példája a Szabadságharcot követő megtorlás. Erre példa az 1849. október, 6. gyászünneplése. A csehek szabadságharcának bukását, a Fehér-hegyi csata elvesztését nagyságrenddel nagyobb bosszú követte, mint a világosi fegyverletételt. Ezt éltük meg az 1956-os forradalom leverése után is. Nem tanuljuk meg az ókori bölcsességet, hogy „Jaj, a legyőzötteknek”.

Azt, hogy a háborúk elvesztése kockázattal járjon, bölcsességnek tartom. Még több felelőtlen háború volna, ha nem kellene félni a megtorlástól. Ráadásul, mindkét világháború kitörésében felelőtlenek, az esetleges vereség következményeit figyelem sem vevők voltunk. Általában, a háborúk kezdésében, és elvesztésében élenjártunk. Ezt a tanulságot is érdemes volna tanítni.

Visszatérve Trianonra. El kellene ismerni, hogy a párizsi békékben megállapított új országhatárok közelebb kerültek az ott lakók elvárásaihoz, mint a háború előttiek voltak.

Mi, magyarok közel száz év után is szinte csak azt látjuk, hogy ezer éves országunk darabokra osztották. Fel sem merül megvizsgálni, hogy a 20. század küszöbén már mennyire életképtelen volt az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország.

Még azt is mély hallatásba burkoljuk, hogy mások hogyan látták országunkban a kisebbségek kezelését. Pedig a háborús felelősségünk csak akkor elemezhető tárgyilagosan, ha megvizsgáljuk azt is, mekkora kockázata volt az ország szétdarabolásának. Ezt, nemhogy vizsgálnánk, tudatosan elhallgatjuk.

Elhallgatjuk, hogy a későbbi utódállamok etnikumai, a horvátok, a szerbek, a románok és a szlovákok saját államukról álmodoztak.

Elhallgatjuk, hogy a nyugati demokráciáknak mi volt a véleményük a magyarországi kisebbségek jogairól.

A legnagyobb bűnnek mégis annak eltitkolást tartom, hogyan látták Bécsben az egész Kárpát Medencét birtokló Magyarország jövőjét. A nyugati demokráciákban a Habsburg Birodalmat is, de különösen Magyarországot idejétmúlt államnak tekintették.

Azt már középiskolás koromban megtanultam Marczali Henriktől, hogy mi volt II. Józsefnek, a kalapos királynak a véleménye Magyarországról. A felvilágosodás reformjait csak nálunk nem tudta megvalósítani.

Történészeink még ma is arra büszkék, hogy megvédtük a régen elavult alkotmányunkat, megakadályoztuk a katolikus egyház politikai és gazdasági túl-hatalmát korlátozó intézkedéseket, és a jobbágyok felszabadítását. Az utóbbit történelmünk legnagyobb bűnének tartom. Talán semmi sem vitte rosszabb vágányra a következő kétszáz év történelmét, mint a jobbágyfelszabadítás elszabotálása. Ezt még a bolsevik rendszer sem hangsúlyozta. Még nem találkoztam olyan történészi munkával, amelyik megpróbálta volna feltárni, hogyan alakulhat a történelmünk, ha a Monarchia minden másik tartományával egy időben felszabadítjuk a jobbágyokat. Pedig ez jelentősen más útra terelte volna a következő kétszáz év magyar történelmét.

Mi azonban ma is büszkék vagyunk arra, hogy sikerült lefékezni a fejlődés menetét. A bolsevik Szovjetunió katonai megszállására kellett várni, mire, a segítésükkel, összetörhettük a rég idejétmúlt társadalmunk bástyáit.

Az 1849. márciusában a fiatal Ferenc József császárnak készített, és az általa aláírt Olműtzi Alkotmány azonban azt bizonyítja, hogy a Bécsi Udvar Olmützben is világosan látta, mi volna a teendő, hogyan nézzen ki a Monarchia, ha fenn akar maradni.

A legfontosabb változásnak az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország feldarabolását tekintették. Vagyis, Magyarországra nézve, lényegében azt akarták, amit az első világháború után a győztesek, az etnikai adottságoknak megfelelően feldarabolni a történelmi Magyarországot. Azzal a különbséggel, hogy ezt Olmützben, a császár tisztviselői a Habsburg Monarchián belül képzelték el, Párizsban azonban utódállamoknak adták.

Bevallom, annak ellenére, hogy sokszor hivatkoztam az Olmützi Alkotmányra, most olvastam el a teljes szövegét. Megérte, mert voltak meglepetések.

A szlovákok által lakott terület leválasztásáról nem tudtam, pedig az alkotmányban ez is szerepel, tehát még jogosabb a Trianonnal való párhuzam. Ez egyetlen lényeges különbség, hogy az ország felosztása csupán a Habsburg birodalmon belül, Trianonban pedig külön, önálló államokra történt.

Idézet az alkotmány néhány, számomra legfontosabb részletét.

1. & …dalmát-, horvát-, s tótországi királyságokból, a horvát tengermellék-, Fiume városa- s a hozzá tartozó kerület, a magyarországi királyság, erdélyi nagyhercegségből, benne foglalva a Szászföldet és az ismét bekebelezett Kraszna, Középszolnok és Zarándmegyéket, Kővár vidékét…

5. & Minden népfaj egyenrangú, és mindennépfajnak sérthetetlen joga van nemzetisége és nyelve fenntartása és műveltsége,

23. & A birodalom minden népére nézve csak egy általános ausztriai polgárjog létezik.

24. & Egy koronatartományban sem lehet az ehhez tartozók és valamely más koronatartományhoz tartozók között semmiféle különbség a polgári vagy fenyítő jogi eljárás vagy közterhek felosztásában.

32. & Minden jobbágyi kötelezettségből vagy a felosztott tulajdon címéből fekvő vagyont terhelő tartozás vagy szolgálat megváltható, és a jövőbe a tulajdon elosztásánál semmi fekvőbirtok megválthatatlan szolgálattal nem terhelhetetik.

73. & A horvát- és a tótországi királyságokban a hozzá tatozó tengermellék, továbbá Fiume városa és a hozzá tartozó területtel egyetemben, ezen tartományoknak sajátságos intézményeik a birodalommal ezen birodalmi alkotmány által szabályozott fenntartatnak

74. & Az erdélyi fejedelemség belszerkezete és alkotmánya, a magyarországi királyságtóli teljes függetlenség, s a tartományban lakó minden nemzetek egyenjogúsága alapján, ezen birodalmi alkotmánnyal össze-hangzólag új tartományi szabály által fog rendeztetni.

A szász nemzet jogai ezen birodalmi alkotmányon belül fenntartatnak.

75. &  A birodalom integritása védelmére fennálló intézménye a határőrségnek a katonai organizátiójában fenntartatik és mint a birodalmi hadsereg kiegészítő része a végrehajtó birodalmi hatalomnak marad alárendelve. Külön szabály a határőrvidéki lakosságnak birtokviszonyaira nézve ugyanazon könnyebbítéseket biztosítandja, melyekben egyéb tartomáőnyok lakosai részesültek.

A 123 paragrafusból ennyi idézet is elég annak igazolására, hasonló reformjavaslat nem készült a mi II. József királyunk, tehát közel hatvan év óta, de a fiatal császár páratanul hosszú uralkodása óta sem.

Azt nem tudom elképzelni, hogy a 18 éves császár megértette volna, az Alkotmány történelmi jelentőségét. Abban azonban meggyőzött a szöveg, hogy a Császári Udvar szakmai felkészültsége messze meghaladta a magyar politika irányítóiét.

Az vigasztal, hogy kor három legnagyobb alakja, Széchenyi István, Deák Ferenc és Ötvös József, hetekkel az Olmützi Alkotmány megjelenése után, ami a kor viszonyai között azt jelentette, hogy azonnal, megjelentek Widischgraetz főhadiszállásán, hogy a fegyverszünetről tárgyaljanak. A végső győzelemben már biztos tábornok azzal bocsátotta el őket, hogy a fegyverletételről csak Kossuth dönthet.

Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mi volt az előzménye a három legnagyobb magyarnak az Olmützi Alkotmányról. Az országuk felosztásával aligha értettek egyet, de sok mindennel annál inkább, és közveszélyesnek tartották a Szabadságharc, illetve Kossuth politikai céljait. Azt jó volna tanítani, hogy a kor három legnagyobb magyarja nem botránkozott az Olmützi Alkotmányon, hanem úgy érezték, lényegében és számos részletében egybevág az ő modernizációs elképzelésükkel.

Utólag ugyan könnyű értékelni a Monarchia új alkotmányát, a magyarság nagy többsége még ma is felháborodással olvassa. Nemcsak a nagy többség, de a mai magyar történészek is.

Szerintem, ez az alkotmány volt az egyedüli remény arra, hogy a Monarchia fennmaradhasson. Más kérdés az, hogy ez az út sem lett volna járható. A Habsburg Birodalom kulturálisan, vallási és gazdasági tekintetben sokkal heterogénebb volt annál, hogy politikai egységként működőképes maradhasson. Ennek ellenére a császári udvar hangadói jól látták, hogy a Monarchia legnagyobb hibája, a polgárok jogi, etnikai, vallási egyenlőtlensége.

Azt is jól látták, hogy Magyarország ebben a leggyengébb láncszem. Ez a felismerés jelenik meg abban, hogy az Olmützi Alkotmány lényegében a Kárpát Medencében igyekszik rendet teremteni. Ebben nagyon hasonlít a Trianoni Szerződésre, mivel az is az alapvető változást Magyarország felosztásával okozott. A császári udvar 1849-ben Olmützben, illetve az első világháború győztesei 1920-ban nagyon hasonló határozatot hoztak azzal a különbséggel, hogy az előbbiek csak a Habsburg Birodalmon stabilitása érdekében, csak a határain belül osztották fel racionálisan a történelmi Magyarországot, az utóbbiak felszámoltak az egész Habsburg Birodalmat, és abból független államokat hoztak létre.

Félév alatt azonban nagyot fordult a császári udvar véleménye.

A világosi fegyverletételkor Bécsben már úgy látták, hogy a birodalom érdekében számura nem a megreformált, felosztott Kárpát Medencére, hanem a változatlan, erősen konzervatív Magyarországra van nagyobb szükségük. Felismerték, hogy a reformok csak gyorsítják a felbomlást, a Habsburg Birodalom csak addig élhet, amíg konzervatív marad. A hosszú életre ugyan ez sem garancia, de az életet csak a politikai stabilitás hosszabbíthatja meg.

Egyről azonban 1914-ben megfeledkeztek, a beteg birodalmat nem szabad válságos helyzetbe hozni, főleg nem szabad nagy háborúba vinni. Nem értették meg, hogy a birodalom csak langyos környezetben nem esik szét darabjaira.

Ezt a kiegyezés utáni sikerben fürdő magyar vezetés vette a legkevésbé tudomásul. Nem tanultak abból, hogy az országukat Olmützben egyszer már a császár is szétosztotta. Mi lesz, ha elvesztik a háborút? Azt, hogy az ország vezetése 1914-ben ezt nem látta, még meg lehet érteni, de az már érthetetlen, hogy Trianon után is elhitték, hogy az ország felosztása váratlan volt, nem volt semmi előzménye.

Az már csoda, hogy magyar politikai elit a két háború között el tudta hitetni, hogy a trianoni felosztás nemcsak igazságtalan, de váratlan is volt, és vissza lehet állítani a történelmi Magyarországot.

Az pedig a csodák csodája, hogy ma is népszerű egy olyan párt, amelyik a 65 vármegyés Magyarországról álmodik.

Melyik etnikum, hogyan járt Trianon után?

Ami a magyarokat illeti.

A sorsuk attól függően alakult ki, hova került.

A megcsonkított országban maradtak ugyan egy kisebb súlyú ország polgárai maradtak, de jobban élének, mint élhettek volna, ha megmarad a történelmi Magyarország. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt még nem merte kimondani senki, és ma is istenkáromlásnak tűnik. Ezért bizonyítanom kell. Az egyedüli bizonyítást az jelenti, hogy megkalkuláljuk, hogyan élne az ország lakossága, ha megmarad az egész Kárpát Medence.

Az ország tele lett volna etnikai feszültségekkel. Azaz sokkal kisebb lett volna a létbiztonsága. Márpedig nem jó olyan országban élni, aminek bizonytalan a jövője. A Trianon utáni Magyarországnak nem volt mitől félnie, ha megfér a bőrében. Az országunk először kisebb, mint a magyarság. Ezer évig olyan országban éltünk, amiben a lakosság kisebbik fele volt magyar.

Nem kell a nálunk szegényebbekről gondoskodni. Történelmi Magyarországon a nem magyar lakosság nagy többsége nálunk is szegényebb volt. A 19. század utolsó harmadáig, a magyarságnál jobban élő jelentős etnikumot csak a szászok és a svábok jelentettek. Trianon hatásának felmérése során a háborút követő etnikumi helyzetet kell mérni. Ennek alapján a legfontosabb, leggazdagabb etnikuma már a magyar zsidóság volt. Az országunk ezer éve először rendelkezett nemcsak nagyon nagy, közel 90 százalékos magyar etnikummal, ráadásul a tíz százalékos etnikumnak kilenctizede a nálunk fejlettebb gyorsan magyarosodó zsidók és svábok voltak. Mg nem írta le egyetlen magyar történész sem az ország lakosságának etnikai összetételnek szembeállítását Trianon előtt és után. Pedig hasonló pozitív etnikai változás nem ment át egyetlen másik európai ország sem. Ez önmagában elegendő bizonyíték arra, hogy a Trianon utáni Magyarország jelentősen fejlettebb ország lett, mint előtte volt.

Azt kell végiggondolni, hogy az elcsatolt részek átlagjövedelme hogyan alakult volna a történelmi Magyarország megmaradása esetén.

Ahogy az osztrák történészeknek nem kell bizonyítani, hogy az országuk népe jobban él annak köszönhetően, hogy megszabadultak a náluk szegényebb tartományok terhétől, nekünk is látni kellene, hogy a jelenlegi országunk lakossága sokat nyert azzal, hogy megszabadult a nála szegényebb, döntően nem magyar többségű területektől. A Trianonból származó előnyünk jelentős hányadát elvesztettük azzal, hogy elvesztettük a zsidóság öthatodát, és a svábok felét. Bármennyire egyértelmű számomra, hogy a jelenlegi ország lakossága sokkal többet nyert, mint vesztett Trianonnal, az ország közvéleménye ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve. Ezért a politikai elit és a történészek felelősek.

Állításom, hogy Trianonnal sokat nyertünk, és az ezer éves történelmünk legnagyobb veszteséget a zsidóság öthatodának és a sváboknak elvesztését pedig magunk okoztuk. Állításom hazaáruló ostobaságnak látják, de senki sem bizonyította ennek ellenkezőjét.

Nekem vannak az érzelmektől független bizonyítékaim.

Mániám az átlagos testmagasság változásával való mérés. Trianon óta többel nőtt a sorozott katonák testmagasága, mint előtte ezer évig összesen. Az utódállamok adatait nem ismerem, de a szlovákokat kivéve, jelentősen nőtt a fölényünk.

Az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben csak az Ausztriához került kevesek jártak jobban.

Vezetünk a várható életkorban és az iskolázottságban is. Pedig hol tartanánk, ha változatlan arányban marad a zsidó és a sváb etnikumunk.

Akik ostobának és hazaárulónak tartanak, soha nem végeztek objektív mércékkel való méréseket.