Kopátsy Sándor EH 2014-09-15
A Nyugat
felemelkedésének kulcsa.
Arra keresem a
választ, minek köszönhette a viszonylag nagyon kis és tagolt területű, alig
néhány millió négyzetkilométer területű Nyugat-Európa, hogy ezer éve magas
kultúrává emelkedett, és ötszáz éve a többi kultúra fölött uralkodhatott.
Erre a kérdésre válaszul
írtam meg Nyugat felé címmel egy
könyvem. Akkor még elsősorban arra koncentráltam, hogy mi volt, és hogyan
született annak a kultúrának az apja, ami a Nyugatot naggyá tette. Most már
bölcsebb vagyok, és felismertem, hogy a felemelkedésnek mik voltak a
gazdaságföldrajzi és világpolitikai feltételei.
A
Golf Áram.
Eleve nagy
betűkkel írom, mert Európa soha nem játszhatott volna az elmúlt ezer évben
jelentős szerepet a világ színpadán, ha nem támogatja a Golf Áram. E nélkül nem
lehetett volna Európa a természetes csapadékra épülő gabonatermelés
szülőföldje, és meg kevésbé lehetett volna az óceánok meghódítója.
A Golf Áramnak köszönheti Nyugat-Európa,
hogy a természetes csapadékra épülő gabonatermelést bevezeti. Az első
ezredforduló végére a közel-keleti, telet nem ismerő, önözéses művelést igénylő
gabona, a búza és az árpa Nyugat-Európában biztosan termelhetővé vált. Ez csak
ott valósulhatott meg, ahol a tél viszonylag enyhe, a csapadék és a
páratartalom viszonylag nagy volt. Ezt a két feltételt a Golf Áram
biztosította. Ahhoz, hogy a Földközi Tenger medencéjében, annak az északi
oldalán öntözött völgyekben már ezer éve termelt gabonát termelni lehessen az
Alpoktól északra is, az kellett, hogy olyan
térségben kísérletezzenek a termelésével, ahol nem kemények a telek, viszonylag
nagy a csapadék, és kicsi legyen a párolgás. Ezt mind a Golf Áram biztosította.
M ár sokat
gondolkodtam azon, hol lehetett volna valamelyik gabonával, akár a rizzsel,
akár a búzával, más kultúrnövényről sok okból szó sem lehetett, az öntözésről
áttérni a természetes csapadékra, nem találtam sehol erre alkalmas másik
hasonló helyet, mint Nyugat-Európa.
Ehhez ugyanis nem lett volna elég a
gazdaságföldrajzi hasonló adottság, a politika-földrajzi adottság is
elengedhetetlen volt. Annak, hogy Franciaországban kísérletezzenek a
természetes csapadékon termelhető gabonával, szükséges előfeltétel volt az is,
hogy ott már ezerötszáz évvel előbb megjelent a görög gyarmatokon a búza és az
árpa öntözéses termelése. Ezek összeomlása után a térség a Római Birodalom
fontos provinciája lett, ahol a városi lakosság az Észak-Afrikából importált
búzából készült kenyeret ehetett.
A nélkül, hogy
ismerném a búzatermelés előtörténetét, ami elvezetett a fagyálló búza és árpa
kiszelektálódásához, biztos vagyok benne, hogy a termelése folyamatosan jelen
volt, de nem lett olyan biztonságos és eredményes, hogy a marhapásztorokat a
pásztorkodásról a búzatermelésre térítse át. Ezért tartom Európa nyugti felének
az Alpoktól északra lévő részét olyannak egészen az ezredfordulóig, ahol a
marhapásztor jobban élt, mint a földműveléssel kísérletező földműves.
Ezt a tényt jól
jellemzi a latin nyelv, amelyikben a földművest paganus-nak, azaz pogánynak,
azaz alacsonyabb rendűnek hívták. Ahogyan azonban az agrártechnikai
forradalomnak köszönhetően hatékonnyá vált a gabonatermelés, a pogány ásztorok
is fölművelésre térek át, és keresztények lettek. Sokkal világosabb lenne az
ezredforduló történelmének a megértése, ha tudatosítanánk, hogy a
marhapásztorkodó népek akkor lettek keresztények, amikor a pásztorkodást
feladták és földművelésre tértek át.
A magyar
történelem csak abban különbözött a tőlünk észak-nyugatra élő népekétől, hogy
az ok állandó lakhelyű marhapásztorok voltak, mi pedig nomád lovas
marhapásztorok, akik csak a gabonatermelésre és a kereszténységre térésük
idején kötöztek falvakba.
A Golf Áramnak a
gabonatermelésben játszott szerepe világosan kitűnik abból, hogy a 20. század
közepéig, tőlünk nyugatra sokkal magasabb volt a gabonák hozama. Azt akkor nem
is a termés mennyiségével, hanem azzal mérték, hogy a termés hányszorosa volt az
elvetett magnak. Ez nálunk fel sem volt, mint a Németalföldön. Mi ugyan jó
búzát termeltünk, de keveset, és azt sem lehetett, a vasút előtt, a jól fizető
nyugati piacokra eljuttatni. A hajókon történő szállítással máig sem tudunk
versenyezni.
Azt is sokkal
jobban kellene hangsúlyozni, hogy a búza is csak akkor vált a rizzsel
egyenrangú gabonává, amikor már a természetes csapadékra épülő termelése a két
Amerikában és Ausztráliában is meghonosodhatott. Vagyis, a búzát, illetve a kalászos gabonákat, a Nyugat adta a
világnak. Annak az eredeti, önözéses termelése jelentéktelenné vált a
természetes csapadékra épülővel szemben.
Tengerhajózás
Az, hogy az óceánokat Európa hódította meg,
ugyancsak a Golf Áramnak köszönhető. A tengeráramoknak a fajunk életében
játszott szerepét sokkal jobban kellene hangsúlyozni. Ezek mindegyikre szükségünk
volt ahhoz, fajunk szinte a föld minden természeti környezetébe eljuthatott, és
az annak megfelelő gyűjtögető életmódot kialakított.
A magas-kultúrák
kialakulásában azonban a Monszun Áramlaté volt a fő szerep. Az emberiség
nagyobb fele ennek a hatásterületén él. A távol-keleti, a dél-ázsiai és a
mezopotámiai eredeti magas-kultúrák a hatása alatt jöttek létre, és élnek.
Lényegében csak az egyiptomi kultúra látszik tőle függetlennek, de az is abból
a Nílusból él, aminek vízhozamának ingadozása, azaz az önözést elvégző áradásai
is a Monszun esőiből származnak. Sőt a görög-római magas-kultúra is a
mezopotámiai és az egyiptomi gabonából, vagyis közvetve a Monszunból élt. A
nélkül létre sem jöhetett volna. Talán először mondom ki, hogy az első évezred
végéig, csak olyan magas-kultúrák, értve alatta a szántóföldi földművelésre
épült kultúrákat, csak olyan volt, amit a Monszun táplált.
Minket azonban
most a Golf Áram érdekel. Azt, hogy az értékét az adta, hogy az óceán felől a
szárazföld belseje felé fúj, már a gabonatermelés elemzése során is
hangsúlyozni kellett volna, mert ebben a tekintetben is létfontosságú volt a
hatása, akárcsak a többi magas-kultúra esetében.
Európa azonban
aligha fedezte volna fel Amerikát, ha nem hódítja meg előtte az óceánokat.
Amerika felfedezése idején él-Ázsia elérése volt a gazdasági motiváció. A
Nyugat a fűszerekre, a drágakövekre vágyott, ezek csalták ki az óceánokra. Nem
véletlen, hogy Amerika felfedezését is annak köszönhetjük, hogy Kolumbusz azt
hitte, hogy nyugatra indulva is eljut Délkelet Ázsiába.
Azt azonban nem
hangsúlyozzuk, hogy a felfedezők azért mentek bátran nyugati irányban, mert
onnan a Golf Áram hazahozza őket. Az ismeretlen óceánok meghódítása, akkor megy
gyorsabba, ha a hazajutás a könnyebb feladat. Nem oda mennek könnyen az ismeretlenbe, ahova könnyű eljutni, hanem
oda, ahonnan könnyű hazajönni.
Az Atlanti
Óceánon nyugatra, vagyis Amerika felé menni csak észokon, a közeli úton, és
délen a nagyon távolin lehet jó szelekkel menni. Az észak utat a vikingek már
jóval előbb megjárták, de oda jutottak, ahova nem vágytak. Ahova vágytak,
Délkelet Ázsiába, csak a nagyon hosszú utat vállalva, az egyenlítőhöz közel,
remélhettek eljutni. Ezen a hosszú úton csak azért juthattak el Amerikába, mert
nem oda akartak eljutni. Minden bizonnyal, valamivel később, az óceánokon már
biztosan mozogva, elsősorban kalandvágyból, eljutnak, és hasznosítják az új
kontinens ajándékait, de témák szempontjából az a fontos, hogy nem Amerika, hanem Dél-Ázsia elérhetősége
tette gyorsan szuperhatalommá Nyugat-Európát.
Azt már korában
a görög-római kultúra sikerének egyik okaként leírtam, hogy a Nyugat szerencsés
volt abban a tekintetben is, hogy a hajózás iskolájának végigjárásában ideális
adottságok teremtették meg a tengerhajózás iskolájának végig járását.
A nyugati
kultúra hajózási technikának ideális óvodája volt a Nílus alsó folyása. A
termések betakarítása idején, amikor a legnagyobb volt a gabonaszállítás, a
folyó lassúfolyása lehetővé tette még a folyásiránnyal szembeni vitorlázást is.
Ráadásul, a lakosság zöme a folyó, ágakban gazdag deltája volt. A Nílus
Torkolatától felfelé a Nílus mintegy
kétszáz kilométeres szakasza, minden bizonnyal, évezredeken kereszt ül, a világ
legnagyobb fogalmú vitorlásokkal megjárt vízi úthálózata volt.
A Nílus máik
adottsága, hogy az egyedüli olyan magas-kultúrát hordozó folyam, amelyik
szigetekkel tarkított beltengerbe omlik. Ezzel kínálta a lehetőséget arra, hogy
hajói az egymástól szinte látótávolságra lévő szigetek közti forgalmat is
lebonyolítsák. Ennek köszönhetően jelentek meg sorra a városállam szerepét
játszó kikötők. Köztük a legjelentősebbek a görög városállamok. Ezeket
tekinthetjük az új típusú európai kultúra megalapítóinak.
Máig nehéz
elgondolni, hogyan alakul Európa sorsa, ha a görög kultúra gyarmatain az életet
nem számolja fel a malária. Ez a tény, bármennyire vitathatatlan nem is érintik
a kor történészei. A görög városállamok a Földközi Tenger kelet medencéjében,
ahol önözésre alkalmas síkságot találtak, gyarmatot alapítottak. Ezek jó
élelmiszer bázist teremtettek a városi lakosság számára. Aztán, hitelen
mindennek vége szakadt, mert megjelentek a maláriát terjesztő szúnyogok, és a
betegég kipusztította a lakosságot. A gyarmati nélkül elsorvadt a görög
városállamok kultúrája.
A Földközi
Tenger medencéje mégsem maradt árván. A tengerjáró görögök hatalmát nemcsak
átvették, de világhatalommá emelték a római pásztorok, aki zseniális katonák és
szervezők voltak.
A fegyverrel
szerzett hatalmuk és gazdagságuk segítségével kialakították a Nyugat
történelmének legnagyobb birodalmát. Ez a birodalom azonban a városi lakosság
élelmezése tekintetében agyaglábon állt. A
kenyérgabonát a Közel-Keletről, Egyiptomból és Szíriából kellett hozni. Ezt még
példátlan erőfeszítések árán, tengeri úton meg is oldották.
Ezt az
erőfeszítést az utókor történészei nem látják, annál inkább látták a rómaiak. A
birodalom jelszava, „navigare, necesse est!” azaz bármi történjen, hajózni
kell.
Az
időszámításunk első századaiban azonban az óriási hajóforgalommal együtt
bejöttek a közel-keleti kórokozók, amik ellen nem volt az indoeurópai
lakosságnak immunitása. A kórokozók megfertőzték a városok talajvízét,
életveszélyessé téve az ivóvízzel történő ellátást.
A városok
lakosságát nem lehetett megmenteni azok lassan lakatlanná váltak. Városok nélkül a városi polgárok birodalma
halálra lett ítélve.
A római Birodalmat nem az erkölcsök
romlása, hanem az urbanizációjuk pusztulása ítélte halálra.
A
Nyugat agártechnikai forradalma.
Az első évezred
utolsó két századában Nyugat-Európában agrártechnikai forradalom valósult meg.
Ennek a forradalmi szerepét a magyar feudális, keresztény állam kialakulásának
fejtegetései során ismertem fel. Rádöbbentem arra, hogy a magyar társadalmi
fejlődés szempontjából nincs fontosabb esemény, mint ami a nyugat-európai
mezőgazdaságban a honfoglalásukat megelőző és követő két évszázadban történt.
Szinte semmi sem válhat érthetővé, ha nem a nyugat-európai agrártechnikai
forradalom hatása alapján közelítjük meg.
Történészek sem
adnak magyarázatot s kérdésre:
Miért nem gyökeresedett meg a hunok és az
avarok honfoglalása, és miért volt sikeres a magyaroké?
A kérdés
megválaszolásához látni kell, hogy különösen a hunok, de az avatok is nálunk
jelentősebb népek voltak, és nagyobb létszámban jelentek meg itt. A hunokat
joggal nagy népnek tartották előtte és a honfoglalásuk idején. A nyugati történészek
is többet foglalkoztak az avarokkal, mint a magyar kalandozásokkal.
Bármilyen
egyszerű a magyarázat, amit már többször leírtam, de nem figyelnek rá, hogy
miért sikerült a magyaroknak a társadalmi beépülésük. Azért, mert a hunok és az avarok korán jöttek, az ő érkezésük idején
egyetlen pásztornak sem jutott az eszébe, hogy feladja a szakmáját és a
vallását, legyen szántó-vető fölműves és keresztény.
Amikor mi érkeztünk, akkor már a pásztorok
nemcsak itt, de az Atlanti Óceán partjától Kijevig, áttértek a földművelésre és
a keresztény vallásra. De nemcsak a frízek, a szászok, a csehek, a
lengyelek, hanem az itt élő szlávok és a maradék avarság is.
Ez csak azért
nem vált világossá, mert azt akartuk elhitetni, hogy a földművelésre és a
keresztény vallásra való áttérést Géza, a nagyvezérünk, és fia, István, a
király így akarták, hanem ők is tudomásul vették amint a kor még marhapásztor
fejedelmei, és végrehajtották az itt élő népek, köztük az avarok is.
A valósság tehát, hogy Géza és István azt
sürgették, aminek a megvalósulását meg sem tudtak volna akadályozni, legfeljebb
késleltetni lehetett volna. Koppány nem az ért bukott el, mert István
legyőzte, hanem azért mert a megállíthatatlant akarta megállítani.
Ez nemcsak a
Kárpát Medencében volt megállíthatatlan, hanem az északabbi germán törzsek, a
csehek és a legyelek esetben is.
Azzal, hogy a
hármas vetésforgó, a fagyálló búza és árpa, a talajforgató eke, a szügyhám és a
patkó a pásztorkodásnál kedvezőbb megélhetési móddá emelte a földművelést, a
lakosság többsége átállt a földművelésre, azzal a keresztény vallásra is. A
pásztorok urainak jövedelme az alattvalói fegyveres erejétől függ, ami lehet
nagy, se mindig bizonytalan. A jobbágytartó földesurak jövedelme nemcsak
biztos, de hosszabb távon több is. Hasznosabb alattvaló a szorgalmas jobbágy,
mint a harcoló pásztor.
Az is kiderült,
hogy a patkolt nehézlovakkal harcoló zsoldos a csataéren jobb katona, mint a
könnyűlovas, vagy gyalogos marhatartó pásztor. Ezekkel győzött István is
Koppány ellen. De ami sokkal fontosabb volt, a patkolt nehéz lovagokkal győzte
le Martell Károly a betörő arab könnyű lovasságot. Ezt a győzelmet a neve
Martell, azaz Kovács, mindennél jobban magyarázza.
A
természetes csapadékra épült gabonatermelés.
Az első évezred
végéig minden magas-kultúra az önözéses gabonatermelésre épült. A pásztort
társadalmak soha nem voltak képesek felemelkedni ezek színvonalkára. A kettő között középutat a nyugat-európai
földművelés jelentett. Ez a két kultúra között újat, középutat jelentett.
- Közepes volt a lakosság eltartó
képessége. Az önözéses kultúrák nemcsak igényeltek, de eltartottak is,
négyzetkilométerenként 50-100 lakost, azaz a pásztortársadalmak hússzorosát. A
természetes csapadékra épült földművelés eltartó képessége a két érték között
mozgott, 5-20 lakost tartott négyzetkilométerenként. Ráadásul megoldotta az
egészséges táplálkozást azzal, hogy a trágyázás és az igavonás érdekében
jelentős állatállományt tartott, ami állati fehérjét biztosított.
- Közepes volt az urbanizációja. Azt,
hogy magas-kultúra csak urbanizációval működhet, bebizonyította a Római
Birodalom bukása, és a mintegy fél évezredes sötét középékor.
A természetes csapadékra épülő szántóföldi
növénytermelés szűk keresztmetszete a magas szárazföldi szállítás igénye volt. Ahol
nem volt vízi út, ott a termékek egynapi járóföldnél nem voltak messzebb
szállíthatók, de maga a földművelés szállítási igénye sem volt könnyen
megoldható. Elsősorban ezért csak a robbanómotorok megjelenése után, azaz
mintegy ezer év múlva válhatott a természetes csapadékra épülő földművelés
nagyon hatékony termelési móddá.
A
robbanómotoroknak és a biológiai forradalomnak köszönhetően, a természetes
csapadékra épült mezőgazdaság a gyáriparral azonos technikai színvonalra
emelkedhetett.
Itt ismét
megjelenik a magyar történelmi hivatkozás. A Kárpát Medence, ezzel Magyarország
történelme megértéséhez az egyik kulcs, hogy nem volt vízi utunk a gabona
Nyugat-Európába szállatására. Ezen, ha nem is eleget, de nagyon sokat segített
a vasúthálózat kiépülése. Ezzel a viszonylag sikeres gazdasági felzárkózás.
A
kiscsaládos jobbágyrendszer.
Nyugat-Európa
felemelkedésnek társadalmi kulcsa, a legjelentősebb hatású társadalmi reformja
a kiscsaládos jobbágyrendszer volt. A megjelenése során a tudatosságnak a
nyomát sem lehet megtalálni, annak ellenére, hogy a racionalitása nyilvánvaló.
Az köztudott,
hogy a Római Birodalomban nemcsak az ipari a de a mezőgazdaság nagyüzemeket
rabszolgákkal művelték. De ez már így lehetett a görög önözéses gabonatermelő
birtokokon is. Az Alpoktól északra azonban nem volt általános a gabonatermelés.
Legfeljebb próbálkozások voltak, mert a városokban találkoztak a kenyérrel,
amit a Földközi Tenger keleti és déli térségiből importáltak. A kenyér
mítoszereje már a kereszténység előtt is erős volt. Róma népe kenyeret és
cirkuszt követelt. A kereszténység pedig
a borral együtt szentségévé emelte.
A keresztény
kultúrában sem magarázzák, miért lett a kenyér és a bor szentsége a
vallásuknak.
A kenyér már
nagy tiszteletet élvezett a zsidó nép számára is. A sivatagi pásztorok
alaptápláléka a hús volt. A kenyér ritka kincsnek számított. Ehhez járult, hogy
az egyiptomi fogságukban megfordult a helyzet. Alapvetően kenyéren éltek és
ritkaság volt a hús. Arra azonban, hogy a bormiért lett Krisztus vallásában
szentség, nincs magyarázatom. A sivatagi n épek számára ugyan kincs volt a víz,
de azt borral nem lehetett pótolni. Az egyiptomi kultúrában annál inkább fontos
volt a sör. Ha nem volt ivóvíz sört
főztek.
Annál több oka
volt annak, hogy a Római Birodalom városlakói tiszteljék a bort. A fertőzött
talajvizek mellett a bor jelentett biztonságot. Az időszámításunk előtti és
utáni századokban, a mediterrán térségben minden bortermelésre alkalmas
adottságot kihasználtak. A hatvanas években félévet Itáliában járva, arról
győződtem, meg, hogy e századokban egy vagy két nagyságrenddel több követ
mozgattak meg az olasz félszigeten bortermő szőlő számára teraszok, és a
fertőzetlen forrásvizek számára vízvezetékek építésére, mint amennyit
Egyiptomban a piramisokhoz használtak fel. Arról nem is beszélve, hogy mennyi
munkát emésztett fel a bortermelés és tárolás.
Megdöbbenve
olvastam, harminc éve egy amerikai egyetem könyvtárában, hogy a 2. században
törvény büntette azt a rabszolga tulajdonost, aki tiszta víz hiányában nem borral
kevert vizet ad a rabszolgájának. A rabszolgát megölhette, de fertőzött vizet
nem adhatott neki.
Ezek alapján
érthető, hogy a Római Birodalomban államvallássá lett kereszténység számára a
kenyér mellé a bor is szentséggé emelkedett.
Az is racionális
okokkal magyarázható, hogy a földesurak akkor jártak jobban, ha a földüket
bérbe adták. Ez így volt a világ szinte minden kultúrájában. Ezt láthatták
Egyiptomban és Mezopotámiában is. A forradalmi újítás az volt, amikor a bérelt
földet kiscsaládoknak adták. Ennek is volt rációja. A kiscsalád azért volt
zseniális megoldás, mert annak munkavégző kapacitása állandó volt. Csak kiscsaládos felosztás mellett lehet a
bérbe adott föld nagysága állandó.
A
nagycsaládoknak történő bérbeadás azzal járt, hogy 5-10 évenként a bérbe adott
föld nagyágát a nagycsaládok munkaerejének létszámához kellett igaztani. Ezzel
szemben a kiscsaládos jobbágytelkek nagysága akár évszázadok során sem
változott. Csak ilyen stabil telek mellett lehetett elérni, hogy a bérlő a
talajerő megtartásával, a gyomirtással foglalkozzon, az utat karban tartsa.
A kiscsaládos
jobbágyrendszer legnagyobb társadalmi előnye azonban abból származott, hogy
fékezte a népszaporulatot. Csak annyi gyermekvállaló család lehetett, amennyi
jobbágytelek volt. Mivel a földesúr érdeke is az volt, hogy ne legyen kisebb a
jobbágytelek, mint amekkorát egy család képes megművelni. Az ennél kisebb
jobbágytelek mellett nehezebb volt a tized behajtása.
Mivel az egyház
is ebben volt érdekelve, készségesen segített abban, hogy ne legyen ennél több
gyermekvállaló család. Ezt azzal oldotta meg, hogy csak olyan párnak tette
lehetővé a házasságot, akik számára a földesúr előzőleg jobbágytelket
biztosított. Az egyházi házasságon kívül született gyermeket az egyház nem
fogadta be, ezzel életképtelenné nyilvánította.
A
jobbágytelekhez kötött családszám azt jelentette, hogy gyakorlatilag nem
növekedhetett a gyermekvállaló családszám. Ez azzal járt, hogy a házasságok
kitolódtak. Ezt a tény nemcsak az egyház, de a történészek sem feszegették.
Ismereteim szerint, csak a két világháború közt publikálták a francia
történészek, hogy a jobbágyság
Felszabadulása
előtt, a mennyasszonyok életkora a húsza évek második felének elejére, a
vőlegényeké a végére esett. Vagyis a
jobbágyrendszerben a nemi érettség után mintegy tíz évig nem születhettek
elismert gyermekek. Ma a katolikus egyház hevesen tiltakozik a
családtervezés ellen, pedig ő mintegy ezer éven keresztül ezt a
legembertelenebb módon gyakorolta. A házasság előtti szülés tilalma ugyanis azt
jelentette, hogy mivel házasságot csak tíz évvel a nemi érettség után lehet
kötni, tehát nem volt legális lehetőség a
legaktívabb nem ösztönök korában gyermeket szülni.
Ez a tilalom
mindaddig embertelen, amíg nem megoldott a fogamzásgátlás, vagyis nem lehetséges
a fogamzásmentes normális nemi élet. Márpedig ez megoldottá csak a 20. század
második felében, akkor is csak a gazdag és iskolázott társadalmakban oldódott
meg, és a világ nagyobbik felén még ma sem megoldott.
Az egész nyugati
középkort tehát kegyetlen szexuális korlátozás jellemezte, erről mégsem írt
egyetlen történész. Pedig ezt figyelmen kívül hagyva senki sem értheti meg a
közékor bigott vallásosságát és ugyanakkor a vad kegyetlenségét. Ezért mondom,
hogy a fogamzásmentes szexuális élet nélkül a gyermekvállalás korlátozása
embertelen kínzás. A nyugati kereszténység ezt gyakorolta ezer éven keresztül,
és most, hogy lehetővé vált, hisztérikusan tiltakozik ellene.
Ezért mondtam, hogy az emberi boldogság
érekében született legnagyobb találmány a foga másgátlás. De ma már az is
kiderült, hogy a szülők is fele annyi gyermeket vállalnak, ha meg van oldva a
fogamzásmentes szexuális életük. Ezét állítható, hogy az osztálytársadalom csak addig objektív szükségszerűség, ameddig nincs
megoldva a fogamzásmentes szexuális élet.
Ez az állításom
önmagában romba dönti a politikai marxizmust, mert az osztálytársadalom a
túlnépesedő társadalmak objektív felépítménye, megszüntetni csak a túlnépesedés
leállításával lehet. A túlnépesedést durva, kegyetlen erőszak nélkül csak akkor
lehet, ha nemcsak a fogamzásgátlás megoldott, hanem két másik előfeltétel is,
az egy laksora jutó 10 ezer dollárnál magasabb jövedelem és a 12 évnél magasabb
átlagos iskolázottság.
Ezek hiányában
erőszakkal megvalósult a még szegény és nem eléggé iskolázott Kínában.
Mivel jelenleg a
három feltétel, vagyis a fogamzásgátlás, a magas jövedelem és iskolázottság
eddig csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus országaiban, jött
létre, kimondhatjuk, a népszaporulat
spontán leállásának négy előfeltétele, a negyedik a lakosság puritán
magatartása.
Politikai erőszakkal
is csak Kínában valósult meg. Vagyis erőszakkal is csak ott valósítható meg a
gyermek vállalás kívánatos mértékű korlátozása, ahol a lakosság viselkedését a
puritanizmus jellemzi.
Ezt pedig magam
is megtapasztalhattam Baranyában, ahol csak a kálvinista, tehát puritán
parasztság volt képes a gyermekvállalás eredményes korlátozásra. Ugyanabban a
társadalmi helyzetben a katolikus magyar és sokác parasztok nem voltak erre
képesek.
Világtörténelmi
jelentőségű tény az, hogy a ma már Kínánál is népesebb Indiában nem lehetne a
gyermekvállalást sikerrel korlátozni.
A
kiscsalád és a faluközösség.
A Nyugat
világsikerének egy másik kulcsát látom abban, hogy sikeresen ötvözte az
individualizmust, a lakóközösséget és az állami érdeket.
Azt már másutt
hangsúlyoztam, hogy a kiscsaládos feudális társadalom ápolta az
individualizmust, a lakóhelyi közösséget, és a kereszténységen keresztül az
általános emberi érdeket.
A tőkés
osztálytársadalom előtt, egyedül volt
kiscsaládos kultúra. Alig találtam nyomát annak, hogy az új iránti
társadalmi fogékonyság mennyivel jellemzőbb volt a kiscsalásokra. A Nyugat
minden nagy szellemi mozgalma a kiscsaládos Nyugaton született, és nem volt
képes hatni a nagycsaládos kultúrákban. A
római kereszténység, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a demokrácia
csak a kiscsaládos nyugati társadalmakban gyökeresedett meg.
Óriási
társadalmi különbség származott abból, hogy ki volt a társadalmi sejt, a család
feje. A nagycsaládban a már többé-kevésbé öreg, a kiscsaládban pedig a férj,
már húszon évesen is családfő volt. Márpedig a fiatal sokkal könnyebben fogadja
be az újat, mint a hatalmához munkaképtelenül is ragaszkodó öreg, aki irtózik
minden változástól.
Nem kisebb jelentőséget
tulajdonítok annak, hogy a kiscsaládban a fiatal szülők nevelik a gyerekeiket,
a nagycsaládban pedig az öregek, a munkából otthon maradt felnőttek. Most e
modern kiscsaládos társadalmakban a nagyszülők segítségét egyre hangosabban
dicsérik, ami vitathatatlan, de azért a szülők felelőssége megmarad. Arról is
meg vagyok győződve, hogy a sok nevelő nem jobb, mint az egy, mert a gyerek
egyrészt nem érzi a nevelője egyértelmű illetékességét, másrészt a többféle
tanács között nehezen igazodik el.
Itt említem meg,
hogy az ipari forradalom érdemei között nem emlegetik, hogy létre hozta először
a teljesen kiscsaládos társadalmat. A munkáscsalád volt az első teljesen önálló
kiscsalád, ahol már a rokoni és lakóhelyi hatások is elsorvadtak. Elég volna
arra gondolni, hogy mekkora szerepe volt a szomszédságnak a falusi életromában,
és mennyire eltűnt a nagyvárosok bérkaszárnyáiban, ahol a szomszédok is ritkán
ismerik egymást. Én ugyan, sok okból, tapaszaltból a kertes lakások híve
vagyok, de társadalomtudósként elismerem, hogy a kiscsalád döntésszabadsága
milyen fontos szerepet játszott a feudális kötöttségektől való
megszabadulásban.
Visszatérve a
feudális falusi viszonyokhoz. Abban a jobbágytelkükön való gazdálkodás a
házaspár elkülönített felelőssége volt. Ebből fakadtak a földesurukkal szembeni
szolgáltatásaik, a megmaradó jövedelemmel való gazdálkodásuk. Ebben a
tekintetben a maguk gazdái voltak. A számos állatok tartása azonban a
faluközösség feladata volt. A közösség biztosította a legelőt, a tarlót, a pásztorokat.
Vagyis a számosállatok tartása a faluközösséggel megosztott feladat volt. (Itt
csak megemlítem, hogy a számosállat fogalma mögött mi van, mert a szavat még
használjuk, de az eredetét kevesen ismerik. Az állatok közösségi, sőt országos
számontartása fontosabb volt, mint a lakosságé, amit a vallási klérus
dokumentált az anyakönyvek vezetésével. A számosállatok állománya azonban az
államot érdekelte, ezért arról rendszeresen számbavételt tartottak. Az egység a
felnőtt korú ló, szarvasmarha és bivaly volt. A növendéket és a kisebb
állatokat az egység meghatározott hányadaként számolták el.)
A nagyobb
integrációt a közigazgatás számára a megyék, a vallás számára a püspökségek
jelentették. Ezek felett az isteni eredetűnek tartott uralkodó hatalmi köre jelentette
az államot.
Összegezve.
A nyugat-európai agrártechnikai forradalom
gazdasági alapjára épült feudális társadalom nemcsak a mezőgazdasági
termelésben jelentett új termelési módot, hanem annak sejtje, a kiscsalád fajuk
történetében először megjelent, forradalmian új volt. Első megjelenése annak a
családformának, amit aztán az ipari forradalom általánossá tett, és aminek
köszönhetően a tudományos és technikai forradalom diadalát élhetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése