Kopátsy
Sándor ED 2014-08-01
A tudásvagyon újratermelése
Ritka öröm ért
az e heti The Economist vezércikke és egy tanulmánya több évtizedes vágyamra
tapintott rá. Még nyugdíjas korom előtt ismertem fel, hogy a jelenkori fejlett
társadalmak teljesítménye elsősorban a lakosság tudásvagyonának nagyságától
függ. Minden társadalom annyit ér, mennyi a tudásvagyona.
Már a
tudásvagyon definíció sem egyértelmű. Lehetne helyette emberi vagyont, szellemi
vagyont, a lakosság munkaerejének értékét mondani. Mivel a tudásalapú
társadalom kifejezés eléggé elterjedt, maradtam a tudásvagyon fogalom
használatánál. A tudásvagyon alatt azonban
kezdettől fogba három tényező, a tudás, a tehetség és az erkölcs, eredőjét
értettem. E három tényező mindegyikére szükség van, ha egyike hiányzik, az
érték nulla, ha az erkölcs negatív, akkor az érték is negatív.
Nem ismerem a
régi mondás eredeti megfogalmazásának hátterét, de a jelenkorban egyértelművé
vált a szöveg: Mindennek alapja a tiszta erkölcs, mert ha az elvész, minden
elvész. E megfogalmazás mögött sokáig csak frázist éreztem. Az igaára Max Weber
világított rá, amikor felismerte, hogy a tőkés osztálytársadalmak hatékonysága
csak ott nagy, ahol a lakosság viselkedését a protestáns erkölcs jellemzi.
Ennek már elmúlt száz éve, és egyrészt fényesen igazolódott, másrészt kiderült,
hogy a felismerése az össznépi társadalmakban még inkább igaz, harmadrészt,
hogy a távol-keleti konfuciánus népekre még inkább igaz.
Ez különösen
bebizonyosodott az én háromtényezős szorzatomnál, mert az első két tényező, a
tudás és a tehetség eleve pozitív, tehát a szorzatuk is csak az lehet. Az
erkölcs azonban lehet negatív is. Ezért a szorzat előjelét az erkölcs előjele
határozza meg.
Annak ellenére,
hogy a közgazdaságtan a tudásvagyon termelését csak akkor veszi számba
értéktermelésnek, ha vállalkozási formában történik. A találmányokat,
szabadalmakat, a vállalatok erkölcsi értékét vagyonnak tekintik. De ez nagyon
kicsi hányada a tudásvagyon értékének, Annak nagy többsége, mint a munkaerő
értéke jelenik meg. A munkaerő újratermelését azonban a közgazdaságtan
fogyasztásként számolja el. Az új generáció újratermelése az elhasznált
munkaerő értékének amortizációja, vagyis vagyonpótlás. Ha nő a munkaerővagyon,
akár a mennyisége, akár minősége, az a vagyonnövekedése, azaz felhalmozás.
A közgazdaságtan
sem vonja kétségbe, hogy a jelenlegi fejlett társadalmak teljesítménye
elsősorban a munkaerő mennyiségétől és minősségétől függ. Ennek az
újratermelési folyamatát mégis figyelmen kívül hagyja. Szakmám e
fogyatékosságát hamar felismertem. Számomra a közgazdaságtan akkor lett
érdekes, amikor Rácz Jenő és Bródy András közös könyvét elolvastam, amiben azt
mutatták ki, hogy a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon aránya az adott
természeti környezetben viszonylag állandó. Azaz a társadalom vagyonképzési igénye a nemzeti jövedelemmel arányosan
nő. Ez a követelmény hívta fel a figyelmemet arra, hogy a néhány ezreléknél
gyorsabb népességnövekedés elviselhetetlen vagyonigényt támaszt.
Azt csak később
vettem tudomásul, hogy a tudományos és
technikai forradalom nagyon felértékelte a tudásvagyonnal szemben igényt. Amennyire
korábban a tudásvagyon figyelembe nem vétele nem okozott problémát, mert abból
minden társadalomban több volt, mint a társadalmi igény, azt úgy lehetett
kezeli, mint a levegőt.
A tudásvagyon
figyelmen kívül hagyása annál inkább megengedhető volt, mivel minden
osztálytársadalomban a túlkínálata volt jellemző. Az osztálytársadalmakban nemcsak több volt a tudásvagyon a társadalom
által igényeltnél, de annak a növekedését fékezni, üldözni kellett. Meglepő
módon a társadalomtudományok nem is kereték annak az okát, hogy miért üldözte
minden társadalom a tudást. Pedig ez éppen a Nyugati kultúrában volt a
leginkább jellemző. Ugyan minden kultúra vallása üldözte a tudást, a dogmák, a
tradíciók megsértése volt a legnagyobb társadalmi bűn, de ezt az emberiség
eredendő bűnének csak a zsidó-keresztény vallás deklarálta.
Az még kevesebb
figyelmet kapott, hogy az
osztálytársadalmak fejlődése során egyre csökkent a munkaerő óriási többségével
szemben támasztott tudásigény. Ez máig nem tudatosult annak ellenére, hogy
az elmúlt száz évben robbanásszerűen megnőtt a munkaerő minőségével,
tudásvagyonával szemben támasztott igény. Száz éve még elegendő volt, ha a munkaerő
néhány ezrelékének diplomája van. A munkaerő kilencven százalékának még az írás
és olvasás tudása is felesleges volt. Ma a munkaerő ötöde diplomás, és a
középfoknál alacsonyabb képzettség szinte használhatatlan. De a jövő tudásigénye felmérhetetlenül nagy. Ezrét a társadalom
elsődleges feladatának tekintettem a minél jobb minőségű munkaerő termelését.
Ennek ellenére
csak mozaik darabokig jutottam. Lelkesen fogadtam minden olyan jelenséget, ami
ebben az irányban hatott.
A finn tapasztalatok.
Mint amatőr
biológus tudom, hogy minden biológia
lényt erő külső hatások annál hatékonyabbak, minél korábbi életszakaszban
történnek. Ezért fogadtam eleve lelkesedéssel a Finnországban folyó
felmérést a magzatkori fejlődés jelentőségéről. Finnország a szovjet-finn
háború alatt rendelte el az újszülöttek adatainak rögzítését, és az életpályák
követését. Vélekedésem fényesen igazolódott az első ötven év értékelésében. Az eredményesen kihordott csecsemők felső
tizede az átlagosnál lényegesen értékesebb állampolgár lett. Egyértelműen
kiderült, hogy az állampolgárok várható teljesítménye lényegesen függ attól,
milyen volt a magzati sorsuk. Ez a hatás nagyságrendileg fontosabb, mint az,
milyen politika, vagyis történelem volt az egyedek élete során. A társadalmak teljesítménye jobban függ a
magzatok kihordásának minőségétől, mint mindazoktól a politikai eseményektől,
módszerektől, amivel a történelem foglalkozik.
Természetesen, a
magzatok eredményes kihordása mögött óriási szerepe van a családi háttérnek. A
jobb módú, iskolázottabb szülők, vagyis a jobb családi háttér lényegesen jobb
terhesség alatti életfeltételeket jelent. A finnországi felmérések azonban
semmit nem mondanak a családi háttér minőségéről. Szerintem, azonban az
elsődleges éppen az. Ezért mindenütt
kerestem a családi háttér, és a gyermekeik eredményes felnevelése közti összefüggést,
feltáró adatokat. A közvélemény számára ez az összefüggés természetes. A
politika azonban kényesen vigyáz arra, hogy ezek a tények rejtettek maradjanak.
Az adatok hiánya sem rettentett vissza attól, hogy több tucatszor leírjam a
véleményem. Magyarország ötven év múlva
háromszor fejlettebb ország lenne annál, ami jelenleg elvárható, ha a családok
felső harmadában annyi gyermek születne, mint jelenleg az alsó harmadban, és az
alsó harmadban csak annyi, mint jelenleg az alsóban. Vagyis az ország
jövője semmitől nem függ olyan mértékben, mint attól, milyen a születések
mögötti családi háttér. Meggyőződésem alátámasztására azonban nem jutottam
adatokhoz.
Ezért okozott
óriási örömet, amikor a The Economist e heti számában szinte minden vágyam
teljesült. Kiderült, hogy az Egyesült Államokban mérik azt, ami nálunk
politikai bűn.
Az adatok a
várakozásaimnál is többet igazoltak.
A szülők jövedelme és a gyermekeik
iskoláztatási sikere közti adatokkal kezdem.
Az egy családra
jutó jövedelem közel ötszöröse a magyarnak. A felső ötödben születettekből
kerül ki a diplomások közel kétötöde, és az alacsonyan iskolázottak huszada.
A másik pólust
az alsó ötöd jelenti. Ezek gyermekei a diplomásoknak alig 3 százalékát adják.
Ugyanakkor közülük kerül ki a kellően nem iskolázottak 44 százaléka.
Figyelemre
méltó, hogy a második ötöd viszonylag jól szerepel. A leszakadás a harmadik
ötöddel kezdődik.
Az anyák iskolázottságának szerepe még
számomra is meglepő volt.
Diplomás anyák
szülik a gyerekek 7 százalékát, ugyanakkor a diplomások 43 százaléka az ő
gyermekükből lesz. Az nem lepett meg, hogy a diplomás anyák gyerekeiből nagy
valószínűséggel diplomások lesznek, hanem az, hogy a nők egyetemekre jutása ez
egyik fő biztosítéka annak, hogy eredményesen neveljék fel a következő
generációt. Azért is érdemes egyetemet
végeztetni a lányokkal, mert ők jelentik a legnagyobb garanciát arra, hogy
magasan képzett gyerekek legyenek. Ez is jó példa arra, hogy mennyire
elmaradt a társadalomtudomány annak feltárásában, hogy minek mi lesz a
következménye. A buta bürokrata politikus azon háborog, hogy ma már több nő jár
az egyetemekre, mint férfi. Nem tudják, hogy a nemzetek jövője a következő
nemzedék felnevelésének minőségtől, ez pedig elsősorban az anyák
iskolázottságától függ.
Milyen korban a legfontosabb a nevelés?
A bevezetőben
már említettem, hogy minél korábban. Ez áll a fogamzástól kezdve. Ezzel szemben
az Egyesült Államokban a korai neveléssel foglalkozik a legkevesebbet az állam.
A magzati
kihordást nem is mérik.
Azt már kezdik
felismerni, hogy az óvodai nevelés fontos, de az első három évvel alig
foglalkoznak annak ellenére, hogy ez volna a fontosabb. Először ebben az
írásban foglalkoznak azzal, hogy a gyerekek mennyi szóval találkoznak az
óvodába jutás előtt. Megdöbbentő volt olvasni, hogy milyen szülői környezetben
mennyi szóval találkozik a gyerek hároméves koráig. Óriásiak a különbségek.
Pedig ezek még az egyetemi felvételi pontok estében is jelentős különbséget
eredményeznek.
Mint említettem,
nagy lelkesedéssel faltam az adatokat. Mégis elkeserített, hogy nyoma sincs az
adatok tömegében annak, melyik adat mögött mekkora tudásvagyon áll.
Egyetlen adat
olyan adat szerepel a sok mögött, ami a tudásvagyon költsége felé már valamit
mond. Az Egyesült Államok évente 12 ezer dollárt költ tanulókra és évekre
vetítve. Ez nálunk elképzelhetetlen, mivel 350 ezer forintot jelent. Ezzel nem
tudunk versenyezni, csak azzal, hogy jobb oktatási rendszert és módszert
működetünk.
Van néhány javaslatom.
I. A szülőket kell érdekeltté tenni, és
jutalmazni.
Ma már minden
társadalomban van családi pótlék, vagyis a gyerekek száma alapján történő
állami támogatás. Ez általános, pedig nehéz volna kitalálni rosszabb módszert.
Elképesztően rossz módszer, mert a társadalmi érdekkel ellentétes hatású. A
társadalom mindennél fontosabb érdeke a minél sikeresebb gyermeknevelés. A
gyermekszám alapján történő támogatás a születések számának ösztönzésére ugyan
a legolcsóbb, de az ennél százszor fontosabb feladat a minőség javítása
szempontjából a legkárosabb. A gyermekszám alapján fizetett családi pótlék a
társadalom érdekével ellenkező irányban ösztönzi a gyermekvállalás családi
struktúráját. Arra ösztönöz, hogy a kedvező adottságú családok minél kevesebb,
a legkevésbé alkalmasak minél több gyermeket vállaljanak. Ezzel százszor jobban
rontja a társadalom hosszú távú eredményét, mint amennyivel a garantáltak
legrosszabb kormányzat képes.
A társadalmi érdek azt kívánja, hogy a
szülők a minél eredményesebb nevelésben legyenek érdekelve. A társadalomnak
egy diplomás gyerek felnevelése óriási ajándék, de hat iskolázatlan óriási
teher. Ezért az egyetlen diplomás gyermek felnevelését is gazdagon jutalmazni
kell, az eredménytelen gyermeknevelőknek pedig ne járjon jutalom.
Természetesen, az ilyen családi pótlék utólag nem vezethető be, de egyéves
határidő után már bevezethető.
- Jelentős jutalom járjon a felső ötödbe
kerülő születési adatok után. Ezek életpályáját figyelemmel kell kísérni.
- A születés utáni első három évben a
gondozónőknek öt osztályba kell sorolni a gyermeknevelés színvonalát. Ennek
megfelelően ját utánuk a családi pótlék. Néhány képesség elsajátítását
jutalmazni kell. Ilyen az első hónapokban megtanulható vízbiztonság, tériszony,
tapintó készég, reflex kifejlesztés. Ezek a képességek ebben a korban nagyon
gyorsan, és életre szólóan kifejleszthetők.
- Óvodás korú gyerekeknél, ha van
szabad férőhely, kötelezővé kell tenni a részvételt. A gyerekeket is öt
kategóriába kell osztani, és ennek megfelelően jár az állami támogatás.
- A beiskolázott gyerekek automatikusan
csak a fele családi pótlékot kapják, amit a sikeres évzárás esetén
kiegészítenek. Az osztály felső ötödébe tartozó bizonyítván esetén, utólag
kétszeres családi pótlék jár. A felső századba tartozóknak négyszeres családi
pótlék járjon.
- A nyolc általános elvégzése után
minden képzési rendszerben a fentiekhez hasonló támogatott családi pótlékot
lehessen nyerni.
- A diplomák megszerzése után a
szülőknek egyszeri jutalom járjon.
A legfontosabb érdekeltséget az öregkori
ellátás jelenti.
Mivel a szülők
legfontosabb társadalmi faladata a következő nemzedék felnevelése, az öregkori
ellátást annak teljesítéséhez kell hangolni. Ezt úgy kell megállapítani, hogy
nem a nagyobb létszámra, hanem a minél jobb minőségre kell hangolni. Sokkal
nagyobb társadalmi érdek származik a minél jobb, mint a minél több munkaerőből.
Ez csak azért
nem derül ki, mert a demokrácia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése