A Jaltai Szerződés mai szemmel nézve

Kopátsy Sándor                EH                    2014-09-23

A Jaltai Szerződés mai szemmel nézve

Azt, hogy a ránk kényszerült bolsevik megszállást viszonylagos megértéssel élhettem át, két ok magyarázza.

A Horthy rendszer felszámolása elődleges volt.

A Horthy rendszert olyan rossznak és társadalmilag olyan erősnek tartottam, aminek összetörésre nem volt a magyar társadalomnak elegendő belső ereje, ahhoz külső segítségre volt szükségünk. Mivel a háború megyerésében eleve nem hittem, csak a nyugati demokráciák, és vagy a bolsevik Szovjetunió megszállása között lehetett választani. De ennek eldöntésében nekünk nem lehet szerepünk. Személy szerint a szovjet megszállást tartottam a nagyobb biztosítéknak arra, hogy a régi rendszert összetörik. Számomra nem a szuverenitás, hanem az úri világ összetörése volt az elsődleges.

Minden bizonnyal óvatosabb lett volna a választásom, ha a sztálini módszereket ismerem. De nem ismertem. Ráadásul a sztálini módszerek elsősorban olyan társadalmi rétegeket érintettek, amelyek felszámolásával egyetértettem. Utólag is az a véleményem, hogy a sztálinista Rákosi rendszer elleni 56-os össznépi ellenállás nem annyira a politikájuk stratégiája, tényleges tettei, mind a stílusa ellen szólt.

Még azt is elismerem, hogy az indulatokban annak is nagy szerepe volt, hogy a Rákosi rendszer a zsidók rendszerének tekintették. A Kádár rendszer lényegében ugyanazokat a célokat, ugyancsak Moszkva jóváhagyásával folytatta, de már nem volt mögötte Sztálin személye, és Kádárt nem lehetett a zsidóság céljait szolgálónak tekinteni.

A bolsevik megszállás közel fél évszázadát utólag is pozitíven ítélem meg, a magyar történelem sokkal sikeresebb időszakának tartom, mint a rendszerváltást követő huszonöt évet.

- Megtörtént a következetes földreform. Földreform történhetett volna a nyugti hatalmak megszállása esetén is, de nem ilyen következetes.

- Megvalósult a teljes foglalkoztatás. Magam is átéltem, hogy túlment az optimumon, de ezerszer hasznosabb volt, mint a rendszerváltás utáni botrányos munkátlanság.

- Megölt az arisztokrácia hatalma. Erről is elmondható, hogy a két háború közti hatalmuk nem állt volna vissza, de a végeleges hatalomvesztésük nem lett volna teljes.

- Az úri középosztályt is leváltották. Erre a nyugati megszállás esetében nem számíthattunk volna. Ezt bizonyította a két első, még viszonylat szabad választás, ahol az úri középosztály közép-jobb erői és a katolikus egyház hatalma győzött. Még világosabb volt az úri középosztály törtetlen befolyása, egy hét után, az 56-os forradalomban. De lényegében ezek az erők kerültek a rendszerváltást követő első választáson is kormányra. Annak ellenére, hogy a Fideszt és a KDNP-t már nem tekintem az úri középosztályt képviselőnek, a közép-jobb politikája, a katolikus klérushoz való kötődése, a nacionalizmusa, a két háború közti társadalmi viszonyok felmagasztalása mögött a Horthy rendszer szellemének újraéledésé látom, annak ellenére, hogy már nem kell félni a restaurációjától.

A Jaltai Szerződéssel eleve egyetértettem.

A Jaltai Szerződést nagyon hamar a második világháborút lezáró jó megoldásnak tartottam. Rooseveltről eleve nagyon jó volt a véleményem, márpedig a Jaltai Szerződés az ő stratégiájának a megjelenítése volt. Őt azért tartottam a század legnagyobb politikusának, mert a gyarmattartó imperialistákban nagyobb veszélyt látott, mint a Szovjetunió bolsevik rendszerében. Ebből fakadóan számára olyan háború utáni rendezés felelt meg, amiben a gyarmattartó imperialisták helyzete a legjobban meggyengül. A Jaltai Szerződésnek az volt a lényege, hogy az Egyesült Államok a szövetségeseivel szemben is szuperhatalom maradjon. A gyarmattartó imperialisták pedig, függetlenül attól, hogy a győztesek, vagy vesztesek lettek, minél jobban meggyengüljenek.

A vesztesek között csak két potenciális nagyhatalom volt, Németország és Japán. Ezek a háború végére romokban hevertek, és kivérzettek voltak. Rooseveltnek nem volt érdeke ezek tényleges gyengeségét fokozni, mert azzal a tényleges gyarmattartókat erősítette volna.

Roosevelt a Szovjetunióban egy elmaradott kelet-európai diktatúrát látott, aminek a jövőbeli erejét nem tartotta veszélyeztetőnek. A Szovjetunió erősítése inkább az érekét szolgálta. Nemcsak a gyarmatok felszámolásában, de a gyarmattartók erejének gyengítésben is hasznát látta az erős Szovjetunióban.

A két vesztes erejének részbeni megtartása is Roosevelt stratégiájának érekében állt. Ezekre ugyanis, mint szövetségesre, jobban számíthatott, mint a győztesek oldalán magukat nyertesnek érző gyarmattartókat. Ez fényesen be is bizonyosodott. A hidegháborúban Németországra és Japánra jobban számíthatott, mint a szövetségeseire, mindenek előtt Franciaországra.

Roosevelt azt is felmérte, hogy a nyugt-európai demokráciákra csak akkor számíthat, ha a Szovjetuniótól való félelem erre kényszeríti azokat. Ezért volt nagyvonalú Jaltában Sztálin mohóságával, és elutasító Churchill elvárásaival szemben. Sztálin, amit csak kért megkapott, Churchill pedig semmit.

Arról nincsenek adataim, hogy Roosevelt már Jaltában látta a hidegháborút, de tény, hogy a Jaltai Szerződés már megteremtette az alapjait.

A Szovjetuniót beengedte Közép-Európába, ezzel a nyugat-európai demokráciákat kitette a Szovjetunió katonai fenyegetésének. Sztálin pedig nem volt elég okos, és bölcs ahhoz, hogy belássa, neki nincs semmi reális esélye arra, hogy a tudományosan és gazdaságilag sokkal erősebb Egyesült Államokkal állja a fegyverkezési versenyt.

Nemcsak Sztálin, de még a felső ellenfelei sem látták be, hogy a hidegháborús fegyverkezési versenyben csak vesztesek lehetnek. Az orosz nép nacionalizmusa csak olyan vezetést támogatott, amelyik nacionalista célokat követ.

Hetven évvel később a tények azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok minden célja és érdeke megvalósításához az utat a Jaltai Szerződés teremtette meg. Legfeljebb csak arról lehet vitatkozni, hogy ebből mennyit látott Roosevelt Jaltában.

Az alig hihető, hogy a hidegháború mértékét, hosszát, eredményeit valaki előre látta. Véleményem szerint Roosevelt sem. Aligha tudta valaki elképzelni, hogy Sztálin a Szovjetunióból imperialista katonai szuperhatalmat épít. Ehhez Sztálin korlátoltságára és a keleti szláv népek, mindenekelőtt az oroszok messianizmusára volt szükség.

Arra senki sem gondolhatott Jaltában, hogy a magát marxistának tartó bolsevik párt vezetése a létét is feláldozza annak érdekében, hogy katonai szuperhatalom legyen olyan fegyverkezési versenyen keresztül, amire eleve képtelen.

Érthetetlen módon a Nyugat politikai és társadalomtudósai sem ismerték fel, hogy a Szovjetunió nem azért omlott össze, mert a bolsevik rendszer bizonyult működésképtelennek, hanem azért mert olyan fegyverkezési versenyt vállalt magára, amire eleve képtelen volt.

Elég volna arra gondolni, hogy mennyivel más úton folynak az események, ha a Szovjetunió nem fenyegeti fegyveres túlerejével a nyugati demokráciákat, ha nem fordítja, békeidőben, példátlan mértékben, az erőforrásait katonai erejének növelésére és fenntartására.

Kezdjük azzal, hogy erre nem a külső fenyegetettsége kényszeríttette. Márpedig, ha csak akkora fegyverkezést vállal, mint Kína, senki sem ijedt volna meg tőle.

Becslésem szerint. A hidegháborúban a Szovjetunió erőforrásai mintegy negyedét, ráadásul annak minőségi elitjét fordította katonai célokra. Ha ennek kétharmadát polgári célokra, gazdaságfejlesztésre és életszínvonal emelésre fordítja, siker országnak számított volna. Az eredményessége össze sem lenne hasonlítható azzal, amit az utódállamok a bukás óta elérnek.

Még azoknak sem jutott eszébe, akik máig bolsevikok maradtak, utána számolni annak, hogy mire lett volna képes a Szovjetunió, ha nem válik imperialistává, és nem akar az Egyesült Államokkal hasonló katonai erőt felépíteni.

Elég volna arra gondolni, hogy milyen infrastruktúrát lehetett volna felépíteni a katonai kiadások kétharmadából.

Ennek ellenére nem reménykedhetem abban, hogy akár az orosz vezetés, akár a közvélemény, akár a nyugati liberális politikusok reálisan fogják megítélni a Szovjetunió összeomlásához vezető okokat.

A Szovjetunió és a szocialista tábor óriási gazdasági hátrányt szenvedett annak következtében, hogy a hadsereg fejlesztése izolálva volt a civil gazdaságtól. A hadiipari fejlesztések eredményei nem hasznosultak a gazdaság egészében. E tekintetben volt a legnagyobb különbség a két tábor között.

Mivel nyoma sem található annak, hogy valaki előre felmérte volna a hidegháború, és a belőle fakadó fegyverkezési verseny hatását, megállapíthatjuk, hogy ez csak utólag sem derült ki. De utólag illene belátni.

A Jaltai Szerződés hatása.

Azzal sem találkoztam, hogy valaki elkészítette volna a Jaltai Szerződés következményeinek a mérlegét.

A gyarmati rendszer összeomlása nem zajlik le ilyen gyorsan és békésen, ha nem kell félni a bolsevik hadsereg erejétől és a demokratikus világban erős marxista politikai pártok erejétől.

Azt ugyan még ma sem lehet eldönteni, hogy a gyarmatoknak, hosszú távon mennyire volt előnyös a nagyobb szabadság, de az nem vitás, hogy a gyarmattartóknak jót tett. A tudományos és technikai forradalom hatására nemcsak megszűnt az elmaradt térségek feletti politikai uralkodás, de egyre nagyobb hátránnyá vált. Ideje volna kimunkálni, hogyan szűnt meg, és vált hátránnyá a lényegesen kevésbé fejlett társadalmak feletti uralom.

Ez a fordulat már a második világháború előtt megtörtént, attól kezdve a fejlettek közti munkamegosztás, békés kereskedelem vált előnyösebbé, mint a felettük való uralom. A német és a japán imperialisták érdekük elleni háborút folytattak. A fejlettek számára a hasonlókkal folytatott árucsere, a munkamegosztásnak sokkal hatékonyabb eszköze, mint az erőszak.

Csupán gazdasági tekintetben ez a kevésbé fejlettek számára is a legjobb megoldás.

Ennek az első látványos bizonyítéka a távol-keleti országok, köztük még Japán felemelkedése is. Tőlük a fejlett világ lényegesen olcsóbban kapott fogyasztási cikkeket, mint amennyiért képes lett volna megtermelni, ugyanakkor a távol-keleti exportálók is óriási forráshoz jutottak.

A Japán, majd a kis tigrisek gazdasági csodája a gazdaságtörténelemben először bizonyította be, hogy a világkereskedelmi munkamegosztás az elmaradottaknak is előnyös lehet. Ez az előny azonban nem általánosítható, mivel a távol-keleti munkaerő kiváló minőségén alapul. A közgazdászok csak azt látták, hogy a távol-keleti országokban olcsóbb a munkaerő, de azt nem hangsúlyozták, hogy ugyanakkor kiváló is. A tudományos és technikai forradalom hatására a munkaerő árát nem lehet a bérével, de még az alkalmazásával járó költségéhez sem mérni. Ugyanis, minél fejlettebb a technika a munkaerő árát nem lehet a költségével mérni, hanem csak az értékéhez viszonyított árával. A távol-keleti munkaerő azért keresett, mert az értéke az árához viszonyítva nagy.

Az a tény, hogy a Nyugton, az elmúlt közel száz évsorán a protestáns országok munkaereje egyre jobban felértékelődött, abból fakad, hogy a puritán munkaerő aránylag egyre értékesebbé vált. Ugyan a mediterrán és a kelet-európai munkaerőnél egyre drágább lett, de az értékéhez viszonyítva olcsóbb.

Ma már az egyre bonyolultabb egyedi szerszámgépeket, luxusautókat, korszerű repülőgépeket ott állítják elő, ahol a legdrágább a munkaerő.

A tőke sem az olcsóbb, hanem a jobb munkaerőt keresi. Egyre több az olyan munka, amiben az alkalmazott munkaerő ára másodlagos a hatékonyságához képest. A társadalmak munkaerőigénye egyre inkább a művészetek és a hívatásos sportokéhoz hasonlóvá válik. Ahogyan a legjobb karmester, legjobb operaénekes, a legjobb golfozó, a legjobb labdarugó ára nem ismer határt, a művészek, és sportolók nagy többsége nem keres annyit, mint egy szakmunkás. Lassan szinte minden szakában a legjobbak lesznek nemcsak a legjobban keresők, de a legkeresettebbek is.

A puritánok és még inkább a távol-keleti konfuciánusok értéke nem is annyira a legkiválóbbakban, hanem az átlagosakban magas. Nem a kínai tudós és mérnök jobb, mint az amerikai, hanem a szalagok mellett dolgozók minőségében van a nagy különbség.

A Jaltai Szerződés óta a fejlett világon belül nem volt háború. Ennek ugyan a szerződéstől független haditechnikai és gazdasági okai is vannak, az összefüggés mégis egyértelmű. Az egymással háborúzó demokratikus országok, ha nem is háborúztak volna egymással, nem lépek volna egymással szövetségbe. A NATO, majd az Európai Unió, a francia-német barátság soha nem jöttek volna létre, ha nem félnek a Szovjetunió övékénél sokkal nagyobb katonai erejétől. Főleg nem fogadják el az Egyesült Államok vezetését. A fejlett világban a politikai és katonai egység a hidegháborúnak köszönhető.

A Szovjetunió alá rendelt országok sorsa

Azon ne csodálkozzunk, hogy Rooseveltnek nem jelentett problémát, hogy a balti államokat és Lengyelország jelentős hányadát a Szovjetuniónak adták, és Németország keleti harmadáig a közép-európai országokat, és szinte az egész Balkánt a felügyelete alá adták. Ezeknek a sorsa felett nem sokat elmélkedtek. Pedig a megszállás alá kerültek nagyon vegyes kulturális és gazdasági összetételűek voltak.

A puritán Nyugthoz csak Németország keleti harmada és Csehország tartozott. Ezek kulturális tekintetben polgárosultak, puritán erkölcsűek és gazdasági téren fejlettek voltak. Ezek számára a szovjeturalom minden tekintetben visszalépést jelentett. Roosevelt számára azonban fontos az volt, hogy Németország legyen megosztva. Az egységes Németország túlságosan erős partner lett volna mind Nagy Britanniának, mind Franciaországnak. Ezt jól jellemezte a viselkedésük a két Németország egyesülése során. A két háború közti magyar társadalom viszonyait ismerve, kezdettől az volt a véleményem, hogy a szovjetmegszállás csak Csehország és Kelet-Németország számára jelent egyértelmű társadalmi visszaesést. Mára mindkét ország egyértelműen a puritán Nyugat-Európa szerves része, sokkal inkább, mint a mediterrán latin országok.

A balti államokhoz Sztálin ragaszkodott. Rooseveltnek nem volt oka, hogy megtagadja. Másik kettő véleménye nem számított. Sztálin hódító ambíciója pedig jól jött a számára. Mára újra szuverén országok. Észtország a skandinávok közé fog beékelődni. A másik kettőnek az útja még hosszú, és Lengyelországéhoz kötődő.

Lengyelország, Magyarország és Szlovákia ezer éves ambíciója volt a Nyugathoz tartozás, de nélkülük a Szovjetunió nem lehetett volna Németország keleti harmadának megszállója. Mindhárom országnak jót tett a bolsevik megszállás. A fél-feudális erőket a megszállás évtizedei alatt felszámolták, és új értelmiséget neveltek. A társadalmuk jelenlegi struktúrája lényegesen modernebb, mint önerőből lett volna. Számukra hasznos mentőöv lehet az EU tagságuk.

Románia, Bulgária az ortodox keresztény kultúrkörbe tartozott, a Nyugthoz való felzárkózásuknak nem volt semmi realitása. Az orosz pánszláv nacionalizmus magáénak érezte ezeket. Esetükben nagyon egyértelmű a társadalmi modernizáció, de a fokozódó lemaradásuk elkerülhetetlenül folytatódni fog. Az EU tagságuk csak tovább rontja a helyzetüket.

Jugoszláviát pedig eleve kommunista országnak lehetett tekinteni. A tagjai kultúrájuk szerint tagolódnak a három európai kultúrába. A szlovének beépülnek az alpi népek családjába. A horvátok a latin mediterránok közé. A szerbek és a többi ortodox keresztény nép pedig a bulgárok és a románok mellé.

Gondolatok a polgármesteri választás előtt

Kopátsy Sándor                   PP                 2014-09-23

Gondolatok a polgármesteri választás előtt

Lassan tíz éve élek Miskolcon. Eddig büszke voltam, hogy minden választás igazolta jóslatomat. 2010-ben és 2014-ben az országos eredmények ismét igazoltak. Annál jobban meglepődtem a Borsod-megyei és a Miskolci eredményeken. Elszégyelltem magam a Jobbik jó szereplését látva. Kiderült, hogy e két alkalommal a szélsőjobb, a közép-jobb, vagyis a Fidesz, és a baloldallal, vagyis szoclib közel egyenlő erőt mutatott. A Jobbik népszerűségéről mit sem tudtam.

A meglepetésem okát hamar megtaláltam. A megyében és Miskolcon sokkal nagyobb probléma a cigánykérdés. Azt, hogy a cigányság integrálása politikai tagú kérdés annak ellenére, hogy a társadalom jövője szempontjából a legnagyobb probléma. Amennyire ez tabu a nagypolitikában, annyira mindennapos probléma itt a térségben.

A liberális baloldalnál fel sem merült, hogy megnézzék, hogyan

kezelte a történetesen cigány bűnelkövetőket a rendőrkapitány, csak az volt a fontos, hogy kimondta a cigány szót.

A cigánykérdés allergikus kezelésre általam is ismert volt, és az is, hogy a városi rendőrkapitány bizonyos bűnözést a cigánysággal azonosított. Ennek a tényszerűsségében senki sem kételkedett, hiszen azt a rendőrkapitány látta a legközvetlenebbül. Mégis eltávolították. A felháborodásban élenjárt az akkori miniszterelnök, most a DC elnöke. Valaki azonban a szoclib baloldalon felismerte, hogy Pásztor úr lenne a Fidesszel szemben az ideális ellenfél. Ha valamiben, abban nagy többségben van a közvélemény, hogy a cigánykérdés kézbevétele időszerű volna.

Abban egyértelmű a véleményem, hogy Miskolc érdeke, hogy válasszák újra a jelenlegi Fideszes polgármestert. Nincs a jelöltekről véleményem, de tudom, hogy a városnak rosszat tenne, ha ellenzéki polgármestert választ. A polgármester kormányellenességét ugyanis a személyi képességek nem ellensúlyozhatják. Attól különösen félek, hogy a Jobbik nyer. Annak sem örülnék, hogy a jelenlegi fölényesen nyerne. Ettől ugyan nem kell félni. A volt rendőrkaptánynak azért szorítok, hogy minél több szavazatot szerezve veszítsen, mert nélküle a Jobbik sokkal erősebb volna.

A marxista vallás a három kultúrában

Kopátsy Sándor                 EE                   2014-09-22

A marxista vallás a három kultúrában

Marx az idealizmusát még igyekezett tudományos köntösbe öltöztetni, de a tanítványai már csak a marxista vallás dogmáit gyakorolták. Ez annál inkább jellemzővé vált, minél kevésbé voltak meg a kívánt társadalom létrehozásának alépítményi feltételei.

A marxizmus lényegében a három kultúrában, három formában élt tovább.

1. A fejlett nyugati polgári demokráciában a marxizmus szociáldemokrácia formájában él tovább. Ez a fennálló tőkés osztálytársadalmat nem akarta erőszakkal megdönteni, azon belül igyekezett a munkásosztály érdekeit minél jobban érvényesíteni.

2. A tőkés osztályuralomra sem képes kelet-európai kultúrában a forradalom során hatalomra került marxisták, a bolsevikok elhitték, hogy erőszakkal létre lehet hozni a Marx által elképzelt szocialista, majd kommunista társadalmat egy elmaradott országban is. Céljuk érdekben nem válogattak az eszközökben. A bolsevik vallás klérusának, a pártnak a diktatúráját hozták létre. Ez a diktatúra eleve képtelen volt arra, hogy a tőkés osztálytársadalmakat megelőzze. A kezdeti eredményei mégis lényegesen jobbak voltak, mint a fél-feudális cári rendszeré. A század végére azonban a bolsevik diktatúra is megbukott. Nem azért, mert bolsevik bolt, hanem azért mert imperialista lett. A bukása után szétesett Szovjetunió egyetlen utódállama sem bizonyult sikeresnek, sőt még úgy sem teljesítenek, mint ahogyan a sztálini Szovjetunió a két világháború között.

3. A konfuciánus Kínában gyökeret vert marxizmus azonban példátlan sikert ér el. Az Európa keleti felén megbukott marxizmus Kelet- Ázsiában, ténylegesen Kínában, egészen a század végéig lényegében a kelet-európai marxizmus módszereit követte, a gazdaságra is rátelepedett politikai diktatúra volt. Ezért aztán éppen olyan gyenge hatékonysággal működött. Az európai bolsevik rendszerek bukása után azonban váltott.

- Piacosította a gazdaságát a nélkül, hogy a politikai diktatúrán lényegesen lazított volna. Éppen az európai bolsevik tapasztaltok alapján ismerte fel, hogy a viszonylag szegény társadalomban a politikai reformok ellenforradalomhoz, a pártdiktatúra bukásához vezetnek.

- A Kínában a politikai diktatúra élcsapatát az évezredes mandarin tradíció alapján szelektálták. Amíg a szovjet csúcsvezetés kollektívájának szellemi értéke egyre csökkent, Kínában a mandarin tradíciók alapján szelektálva, egyre tovább emelkedett.

- A Kína lakosságának viselkedését a puritánizmus jellemzi. Márpedig a konfuciánus erkölcsű népek még a Nyugat protestáns népeinél is sikeresebbnek bizonyultak. Kiderült, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amin a puritán népek, Nyugton a protestánsok, a Távol-Keleten a konfuciánusok, minden más kultúrával szemben fölényben vannak.

A Nyugat liberális elitje a marxizmus bukásáról beszél, holott a marxizmus lényegében a bolsevik, szovjet marxizmus bulása óta éri el példátlan sikerét. A marxizmus Európa keleti felén, ahol a polgári demokráciák sem boldogulnak, megbukott, de a konfuciánus Távol-Keleten, ahol a polgári demokráciák is csodákra képesek, a még nagyon szegény Kína a világtörténelem legnagyobb csodáját produkálja. Kínában demokratikus politikai felépítménnyel szó sem lehetne a sikerről. Elég Indiára gondolni. Ázsiában sokkal inkább kiderült az, hogy a marxisták azt érték el, amire még egyetlen demokratikus politikai felépítmény nem volt képes. Kínában harminc éve olyan mértékű a fejlődés, aminek harmadát sem érte el egy óriás birodalom demokratikus politikai felépítménye.

A kínai csoda azonban nem követhető, mert a marxizmus is csak felépítmény, aminek egyik alépítményi feltétele a lakosság puritán viselkedése. A marxista diktatúra is csak ott képes a gyermekvállalást a társadalmi érdek szintjére lecsökkenteni, ahol a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi.

Tehát igazolódott a marxista elmélet, hogy a társadalom felépítménye csak ott lehet hatékony, ahol már megfelelők az alépítményi feltételek.

A tudományos és technikai forradalom olyan alépítményi követelményeket támaszt, aminek csak a puritán viselkedésű népek felelnek meg. Ezért csak azok a társadalmak érhetnek el jó eredményt, amelyek lakossága puritán. A várható eredmény a puritanizmus fokától függ. Ma már a Nyugat minden puritán népe az első húsz között van az ENSZ rangsorban. De jelenleg már csak azok vannak ott. Csak a puritán lakosságú Kína nincs közöttük, de az fejlődik a leggyorsabban. A század közepére már ezek között lesz. A nem puritán kultúrájú népek pedig egyre jobban lemaradnak. Ez teljesen független attól, hogy az ideológiájuk polgári liberális, vagy marxista.

Egyre jobban beigazolódik a marxi elmélet, hogy a társadalmak teljesítménye nem attól függ, hogy milyen módszert, ideológiát alkalmaznak, mi a céljuk, az a lényeg, milyen társadalmi alépítményre építkeznek. A jelen világban a társadalmi siker titka két feltételen múlik, mennyire lassú a népesség számának alakulása, és mennyire puritán a lakosság viselkedése.

Néhány gondolat a munkaerő áráról

Kopátsy Sándor               PG                    2014-09-24

Néhány gondolat a munkaerő áráról

A fordulat már a második világháború előtt megtörtént, attól kezdve a fejlettek közti munkamegosztás, békés kereskedelem vált előnyösebbé, mint a mások feletti uralom. A német és a japán imperialisták már érdekük elleni háborút folytattak. A fejlettek számára a hasonlókkal folytatott árucsere, a munkamegosztás sokkal nagyobb előnyt jelent, mint az erőszak.

Az élénk külkereskedelem a kevésbé fejlettek számára is a legjobb megoldás.

Ennek az első látványos bizonyítéka a távol-keleti országok, köztük még Japán, felemelkedése volt. Tőlük a fejlett világ lényegesen olcsóbban kapott fogyasztási cikkeket, mint amennyiért képes lett volna otthon megtermelni, ugyanakkor a távol-keleti exportálók is óriási devizaforráshoz jutottak.

A Japán, majd a kis tigrisek gazdasági csodája a gazdaságtörténelemben először bizonyította be, hogy a világkereskedelmi munkamegosztás az elmaradottaknak is előnyös. Ez az előny azonban nem általánosítható, mivel az a távol-keleti munkaerő kiváló minőségén alapul. A közgazdászok csak azt látták, hogy a távol-keleti országokban olcsóbb a munkaerő, de azt nem hangsúlyozták, hogy ugyanakkor kiváló is. A tudományos és technikai forradalom hatására a munkaerő árát nem lehet a bérével, de még az alkalmazásának költséggel sem mérni. Ugyanis, minél fejlettebb a technika, a munkaerő árát annál kevésbé lehet a foglalkoztatási költségével mérni, hanem csak a teljesítményéhez viszonyított árával. A távol-keleti munkaerő azért keresett, mert az értéke, az árához viszonyítva, nagy.

Az a tény, hogy a Nyugton, az elmúlt közel száz évben a protestáns országok munkaereje egyre jobban felértékelődött, abból fakad, hogy a puritán munkaerő aránylag egyre értékesebbé vált. A puritán országokban ugyan a munkaerő ára a mediterrán és a kelet-európai munkaerejéhez viszonyítva egyre drágább, de az értékéhez viszonyítva olcsóbb lett.

Ma már az egyre bonyolultabb egyedi szerszámgépeket, luxusautókat, korszerű repülőgépeket ott állítják elő, ahol a legdrágább a munkaerő.

A tőke sem az olcsóbb, hanem a jobb munkaerőt keresi. Egyre több az olyan munka, amiben az alkalmazott munkaerő ára másodlagos a hatékonyságához képest. A társadalmak munkaerőigénye egyre inkább a művészetek és a hívatásos sportokéhoz hasonlóvá válik. Ahogyan a legjobb karmester, legjobb operaénekes, a legjobb golfozó, a legjobb labdarugó ára nem ismer határt, a művészek, és sportolók nagy többsége annyit sem keres, mint az átlagos szakmunkás. Lassan, szinte minden szakában a legjobbak lesznek nemcsak a legjobban keresők, de a legkeresettebbek is.

A puritánok és még inkább a távol-keleti konfuciánusok értéke nem is annyira a legkiválóbbakban, hanem az átlagosakban magas. Nem a kínai tudós és mérnök jobb, mint az amerikai, hanem a szalagok mellett dolgozók minőségében van a nagy különbség.

Balsors

Kopátsy Sándor                PP                  2014-09-19

Balsors

A Népszabadság tegnapi számában a fenti címmel hozta le Tamás Gáspár Miklós véleményét a magyar baloldal szomorú állapotáról. Az ő véleményét mindig érdeklődéssel olvasom. A színvonalával soha nincs bajom. Annál inkább a politikája stratégiájával. Ez a stratégia ugyanis 150 éves. Lényegében mindig azt akartja, amit én is szeretnék, de újra és újra kudarcba fullad.

Nem is azzal van baj, amit akarnak, hanem annak a sebességével. Újra és újra gyorsabban haladás takarnak, mint amekkora tempót a magyar, korábban a magyarországi közvélemény képes elfogadni. Ezért aztán a saját ellenzékét segíti győzelemre.

Nem akarok itt visszamenni a korábbi kudarcaik bizonyítására, megelégszem azzal, hogy a rendszerváltás utáni időszakkal illusztráljak.

Azon nem lehet vita, hogy a magyar társadalom viszonylag súlyos liberalizmus hiányban szenved. Ezért minden liberalizációnak örülni kell. De az örömöt mindig súlyos kudarc váltja fel.

Az első választást ugyan a közvélemény által joggal közép-jobbnak tartott Demokrata Fórum nyerte meg, és a ténylegesen közép-jobb Kisgazdapárttal kötött koalícióval kormányra is jutott. Ennek ellenére ebben a ciklusban a liberálisok erősebbek voltak, mint a nálunk sokkal liberálisabb, fejlettebb, gazdagabb országokban. Mivel a liberálisoknak sikerült a közép-jobb Demokrata Fórum élére ültetni a közép-jobbnak egyáltalán nem mondható, hanem konzervatív nemzeti Antall Józsefet, aki a saját pártjával szemben a liberálisokra támaszkodott. A liberálisok erejét messze meghaladta az SZDSZ ereje, mert nemcsak a kis liberális Fidesz volt természetes szövetséges, de a legnagyobb liberális erőt az MSZP liberális szárnya jelentette.

A liberális erők befolyásának csúcsa az Antall-Tölgyessy Paktum volt. Az abban rögzített választási rendszer teljesen a liberális erők érdekét szolgálta. Annak alapján állapíthattam meg, hogy száz év múlva sem lehet kétharmados parlamenti többsége egyetlen pártnak. Annak alapján a kétharmados többség megnyeréséhez a 217 választási körzet 98 százalékát meg kellett nyerni. Mivel ilyen, vagy csak ehhez hasonló győzelmet nem ismer a demokráciák története, jogos volt a véleményem, hogy nem lesz példa arra, hogy egyetlen párt kétharmados törvényt módosíthasson.

Ezt a választási törvényt jó volna a közvélemény előtt megmagyarázni, mert akkor nem lehetne bírálni a jelenlegit. Ez is ugyan nagyon megnehezíti a kétharmados parlamenti többség elérését, de ennek alapján már az is elég, ha a körzetek 90 százalékát egyetlen párt nyeri meg. Ez is nagyon kis valószerűsséggel elérhető limit. A Fidesz azonban 2014-ben ezt is elérte. Ezért aztán a baloldalnak, Tamás Gáspár Miklósnak sincs semmi erkölcsi alapja arra, hogy a jelenlegi választási törvényt szidja. A jelenlegi kormány 2014-es győzelme az Egyesült Államokban azt jelentené, hogy a kormánynak mindkét házban nem kétharmados, hanem kilenctizedes többsége volna.

Szerintem Európa nyugati felén a legnagyobb politikai hibákat azzal magyarázom, hogy sok a párt. A demokrácia működés képességének egyik feltétele, hogy a választások után kettőnél több párt van képviselve a törvényhozásban, és gyakran egyetlen párt sem szerez abszolút többséget. A maximum két pártos rendszer azért jó, mert mindig van olyan párt, amelyik abszolút többséget élvez, és a cikluson át hatalmon marad.

Tanulhatnánk az Egyesült Államoktól.

Sajnos, arra még nem volt példa, hogy a liberálisok abszolút többséget szereznek, azért ők mindig a minél több párt, és a minél több listás törvényhozói hellyel próbálkoznak. Ezt jól jellemzi, hogy a listás helyek aránya a kisebb pártok esetében sokkal nagyobb. Elég volna megnézni, hogy melyik pártnak hogyan oszlik meg a részvételi arány a körzeten győztes és a listáról bekerülők között. A kisebb pártoknak szinte csak listás helyek jutnak.

A kétféle képviselő között óriási minőségi különbséget látok. Aki a körzetében nyer, azt a választók küldik, aki a listáról kerül be, azt a pártja választotta. A pártvezetésnek azok a fontosak, akiket ők raknak a listára. Ezért nem is reménykedem abban, hogy egyszer csak azok lehetnek törvényhozók, akit a szavazók választottak. Ennek azonban éppen a liberálisok a legnagyobb ellenzői.

Az írás néhány fejezetét azonban külön is vitatom.

„Az ellenzék megállapította – alapjában helytállóan-, hogy a választási törvény módosítása voltaképpen intézményesített választási csalás, és nem teszi lehetővé, hogy bárki más országgyűlési választást nyerjen, nemcsak a szélsőjobboldali kormánypárt.”

Az idézett szövegről el sem hinném, hogy TGM véleménye, ha maga nem írja be a szövegbe az „alapjában helytállóan” álláspontját. Reális értékelés csak azt állapíthatja meg, hogy a jelenlegi választási törvény még mindig nagy sújt ad a listás helyeknek, ezzel a körzetet nyerni képtelen pártocskáknak, de ebben a tekintetben is nagylépést tett előre a rendszerváltás óta érvényes választási törvényhez viszonyítva.

„Az ellenzék - helyesen – megállapította, hogy a budapesti választási rend kihívóan pimasz átalakítása és a fővárosi közgyűlés de facto megszűntetése értelmetlenné teszi a fővárosi választásokon való részvételt.”

Nem kívánok abba belemerülni, hogy milyen budapesti választási rendszer volna ideális, de TGM pimasz minősítése azt jellemzi, hogy miért van a liberálisokkal szemben a közvéleménynek az indokoltnál is nagyobb elutasítása. A magyar közvélemény nem ok nélkül érzi, hogy a liberálisok lenézik őket. A szellemi fölény ugyanis irritáló, ha pimaszul éreztetik. Jó volna, ha a magyar liberálisok elmélkednének a felett, miért ők a többség által legjobban elutasítottak.

Azt ugyan elismerem, hogy közel kétszáz éve az ország egészéhez képest Budapest a leghaladóbb, a legliberálisabb. Ebből azonban egy demokrata nem vonhatja le, hogy kiemelt politikai súlya is legyen. A demokráciában minden szavazatnak azonos súlya van. Ebből nemcsak az következik, hogy az ország lakossága jobban figyeljen a fővárosára, de az is, hogy a fővárosa is vegye figyelembe az ország politikai igényét.

Az ugyan vitathatatlan, hogy az egy tagjukra jutó szellemi és kapcsolati vagyon tekintetében a liberálisok a legerősebbek, de az is, hogy a többség által leginkább elutasítottak. Ennek ellenére a felkészült liberális vezetők bizonyultak a legkevésbé alkalmasaknak arra, hogy valahol megválasszák őket.

Ezt a pimaszságot jellemzi TMG lényegi mondanivalója is.

Írásában, logikusan azt vezeti le, hogyha a baloldalnak a jelenlegi kétharmados támogatottságú kormányról olyan, amilyen, akkor ne álljon ki vele a választáson való megmérettetésre.

Az okos szerző jobban tenné, ha a közvélemény kutatási adatok alapján megállapítaná, hogy a szoclib oldal úgy szerepel a rendszerváltás óta, hogy egyre kisebb támogatást élvezhet. Ebből csak az vonható le, hogy negyed századon keresztül úgy politizáltak, hogy egyre csökkent a támogatottságuk.

Ugyan ebben a Népszabadságban van ábrázolva a legújabb közvélemény kutatás eredménye. A kormányt 35 százalék támogatja, a szoclib ellenzék öt pártját összesen 21, s valóban szélsőjobbnak 12 százalék. Jó volna, ha a háborgók mutatnának olyan demokráciát, ahol az ilyen támogatási fölény mellett nincs a törvényhozásban a kormánynak kétharmados többsége.

A diktatúra hosszú jövője

Kopátsy Sándor                  PP                 2014-09-21

A diktatúra hosszú jövője

Ungváry Rudolf író úr ezzel a címmel fejti ki véleményét a jelenlegi magyar politikai helyzetről. Arra ad bölcs tanácsokat, hogyan lehet a jelenlegi jobboldali diktatúrától megszabadítani az országot.

Vele viszont nehéz vitatkozni, mert hamis alapokon áll.

Az Orbán-rendszertől én is balra állok, de nem tekintem szélsőjobboldali diktatúrának. De azt is elismerem, hogy a magyar történelemben még nem volt olyan kormány, amelyiket a lakosság ekkora többsége támogatott, választott meg a több párt közti titkos választáson, méghozzá példátlan többséggel, és most újraválasztott, ugyancsak példátlan többséggel. 2010-ben elnyerte a köztetek 99, 2014-ben pedig 90 százalékát. Egyikre sem ismerek a Nyugat demokratikus történelmében ilyen támogatott kormányt. Az újraválasztást még erősebb bizonyítéknak tartom, mert négy év kétharmados hatalmát látva, nyerte meg a körzetek 90 százalékát, méghozzá úgy, hogy a valóban szélsőjobb Jobbik, ugyan a második lett, de egyetlen körzetben sem nyert.

Azt sem tudatosítjuk, hogy általános és titkos választást először a második világháború után, a bolsevik megszállás alatt tartottunk. Az első kettőn még több párt indulhatott, de liberális nem volt, tehát szavazatot sem kaphatott. De titkos volt, némi kormányzati csalás mellett. A kommunista belügyminiszter ugyan csalt a második választáson, de nem olyan mértékben, hogy jelentősen befolyásolta volna a következményeket. Ezért érdemes volna ezek eredményét értékelni. Az első két választás győztese az akkori viszonyoknak megfelelően, közép-jobb párt lett volna, ha szuverén állam vagyunk. Más szavakkal: 1945 után, ha demokrácia lehet Magyarországon, közép-jobb kormány alakul, és a liberális erők meg sem jelennek a törvényhozásban.

Ezek alapján vallottam 2010 előtt, hogy a mi országunkban, minél demokratikusabbak a viszonyok, annál nagyobb fölényben a közép-jobb párt nyeri a választást. Ezért 2010-ben is úgy fogadtam a választási eredményt, hogy végre a magyar választók politikai súlypontjával megegyező kormány került hatalomra. 1945 és 2010 között mindig az volt a véleményem, hogy a szuverenitását visszanyerő országban, demokratikus viszonyok között csak középé-jobb kormány győzhet. Ezt minél tovább nem engedik megvalósulni, végül annál nagyobb erővel fog feltörni.

Ezért, ha politikai ambícióm van, csak közép-jobb pártot támogatok. Mivel nem volt politikai ambícióm, mindig azt támogattam, akinek hatalma volt arra, hogy a célját megvalósíthatja. Nem lehetett olyan hatalom, aminek nem adtam volna jó tanácsot.

Ungváry is azok közé a liberálisok közé tartozik, akik fel vannak háborodva, hogy nem kapnak politikai szerepet. Azt figyelmen kívül hagyják, hogy a demokrácia olyan rendszer, amiben a politikai szerep nagyságát a választói támogatás határozza meg. Aki nem képes választói támogatást nyerni, az mondjon le arról, hogy politikai hatalma lehet.

Ungváry azonban átsegíti magát azzal, hogy minősítése szerint, a jobboldal és a baloldal nem kaphat szerepet a demokráciában. Ezt még megtoldja azzal, hogy a közép-jobb is szélsőjobb. Azt író létére nem érti meg, hogy ezzel a magyar választók kilencven százalékát kirekesztette a demokráciából. Vagyis, aki vele nem ért egyet, annak a véleményét nem kell figyelembe venni.

Ezzel szemben én, a közép-jobbtól balra állok, de tiszteletben tartom, hogy a népem tőle jobbra áll. Elárulom, hogy 75 éve van politikai véleményem, az minden megélt kormány politikájától távol állt. Távolabb, mint a jelenlegi Fidesz kormány politikája. Ennek ellenére nem érzem, hogy jobb lett volna, ha elhagyom a hazámat. Az ember úgy van a hazájával is, mint a saját gyermekeivel. Azokat sem azért szeretem, mert politikai téren egyetértünk, hanem azért, mert a gyermekeim.

Magyarországon sem lehet olyan rendszer, amit úgy kezelnék, hogy megtagadom tőle a jó tanácsom.

Én tizenéves koromtól Adyt tekintem magyarságom iránytőjének, aki nem azért szerette a hazáját, mert amit, és ahogyan tett, tetszett neki, hanem mindenkinél jobban látta a hibáit, és mindenkinél jobban akart segíteni rajta.

A pápa békéért imádkozik

Kopátsy Sándor                  PH                 2014-09-17

A pápa békéért imádkozik

Eddig sem hittem abban, hogy a pápa szavai mögött a Szentlélek áll, az ő véleményét hangsúlyozza. Ebben most megerősített a harmadik világégéstől óvó felhívása.

A világégésektől való félelem akkor sem árt, ha nem indokolt. Az imperializmus korában a vezető nagyhatalmak közti háborúktól ugyan mindig indokolt volt a félelem, mert érdekük volt a másik rovására terjeszkedni. Most azonban az ilyen háború veszélye a legkisebb. Ezt a pápának is illene tudni. Annál nagyobb a háború, az erőszakos emberpusztítás veszélye az emberiség szegényebb, de példátlanul szaporodó, nagyobb felében. E veszélyt azonban mély hallgatás övezi.

Miért nem fenyegeti a fejlett világot a háború?

Azért, mert nem remélhet a háborútól nyereséget, illetve a fejlettek között a háború nemcsak a vesztes, de a nyertes számára is több kárral, mint haszonnal jár. A fejlett világnak sokkal több érdeke a kereskedelmi kapcsolat, mint az erőszakkal való kikényszerítés.

Ehhez járul, hogy az atomfegyver olyan pusztító erő, ami ellen a másik félnek nem lehet biztosítéka.

A legnagyobb elrettentő erő a tény, hogy a jelenkori háborúban csak a kiváló minőségű munkaerő lehet hatékony. Fajunk történetét ennek az ellenkezője jellemezte. A második világháború volt az első abban a tekintetben, hogy a halottak nagy többsége nem a gazdaság számára felesleges munkaerő volt. A tudomány és technika ugyanis olyan fegyvereket adott, aminek a hatékonyága egyre inkább a működtető minőségétől függ. A tank és a repülő, az első olyan fegyver, aminek hatékonysága egyre inkább a legénysége minőségétől függ. Minél korszerűbb a tank, vagy a repülő, a harci értéke annál inkább a személyzete minőségétől függ. Az olyan ember, akire a modern fegyvereknek szüksége van, a gazdaság és a hátország számára kincs. A képzetlen munkaerő pedig nem használható a modern hadseregben. Ugyan olyan minőségű tank és repülő, a második világháborúban ötször annyit ért a német, mint az orosz személyzet mellett. Az arab-izraeli háborúkban pedig még ennél is sokkal nagyobb különbségek bizonyultak be.

Elég volna azt tekintetbe venni, hogy a jelenkor fejlett társadalmaiban óriási hiány van olyan szakemberekben, akikre a fronton szükség volna. Ezzel szemben felesleg van a képzetlen, fegyelmezetlenekben, de azok a hadsereg számra is használhatatlanok, sőt önveszélyesek.

A római pápának csak az elmaradt világ lakóiért kellene aggódni, mert azokat kegyetlen belháborúk fogják pusztítani. De azok túlnépesedéséért az első számú felelős éppen a római pápa. Aki az embernek az ember által való pusztításától fél, annak a túlnépesedést kellene fékezni. A római pápa azonban ennek éppen az ellenkezőjét teszi. Hisztérikusan háborog a családtervezés ellen. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy akinek szívügye a megszültettek élete feletti őrködés, annak az első gondja a családtervezés, a kevesebb gyermek vállalása legyen. A társadalmak ugyanis a felesleges népességet elpusztítják.

Az elmúlt hatezer évben, egészen a 20. század elejéig, hosszabb táv átlagában mindig nagyon közel volt a népesség növekedése az 1 ezrelékhez. De csak azért, mert a többletet, így vagy úgy, elpusztította a társadalom. Mindig annyi nyomorokozás, emberpusztítás annyi volt, hogy a növekedés csökkenje az 1 ezrelék közelébe.

Ötven éve, a fejlett világban, amiben az emberiség mintegy hatoda él, a népesség növekedése lelassult az 1 ezrelék közelébe, az óta köztük nincsenek is háborúk.

Alig harminc éve Kínában erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást, ezzel ott is megszűnt az emberpusztítás szükségszerűsége.

Ezzel szemben az emberiség háromötöde féktelenül szaporodik. Ott az emberpusztítás szükségszerűbb lett, mint valaha. Ezzel szemben a fejlett világ a gazdasági és katonai erejével megtesz mindent annak érekében, hogy nem ölhessék egymást, és harcol a halandóságukat növelő járványok és éhség ellen. Ennek következtében az elmúlt száz év során Dél-Ázsiában hatszorosára, a Szahara alatti Afrikában tizenötszörösre nőtt a népesség.

Mivel ezeket a tényeket a Szentlélek nem közli a pápával, ő még az osztálytársadalmi múltunknál tart, és ott harcol a világégés ellen, ahol annak oka megszűnt, és ott nem látja a veszélyt, ahol sokszorta nagyobb, mint valaha volt.

Elhúz az USA Európa mellett

Kopátsy Sándor                   PG                 2014-09-17

Elhúz az USA Európa mellett

A Népszabadság tegnapi száma e cím alatt veti össze az Egyesült Államok, az Euró zóna, Japán és Kína 2013-2014-2015 várható GDP növekedését. E négy zóna nemzeti jövedelme a három év átlagában, a fenti sorrendben 2.5, 0.8, 1.4 és 7.5 s6ázaépkkal növekszik. Ennél is rosszabbak az arányok, ha egy laksora vetítjük az adatot. Ez esetben elsősorban Japán eredménye lényegesen jobb, mert csökken a népessége, Kínánál pedig az óriási felhalmozási arány áll szemben az eladósodott, és eladósodó nyugatiakkal.

Az Euró-zóna katasztrofális teljesítése ebben a három évben tovább tart. Az összevetését jobbnak tartanám, ha az USA mellett a másik három protestáns, angol nyelvű országot, Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot is figyelnénk. Ezekben látom a Nyugat jövőjét, versenyképességének megőrzőit. Nélkülük az Európai Unió jelenlegi összetételében temetőnek számít.

Az adatoknál még nagyobb bajt látok abban, ahogyan az EU vezetőit összerakják. A németek és a franciák vigyáznak arra, hogy minél súlytalanabb vezetőkre bízzák a közösséget.

A Nyugat felemelkedésének kulcsa.

A Nyugat felemelkedésének kulcsa. 1

A Golf Áram. 1

Tengerhajózás 3

A Nyugat agártechnikai forradalma. 3

A természetes csapadékra épült gabonatermelés. 3

A kiscsaládos jobbágyrendszer. 3

A kiscsalád és a faluközösség. 3

Kopátsy Sándor                 EH                   2014-09-15

A Nyugat felemelkedésének kulcsa.

Arra keresem a választ, minek köszönhette a viszonylag nagyon kis és tagolt területű, alig néhány millió négyzetkilométer területű Nyugat-Európa, hogy ezer éve magas kultúrává emelkedett, és ötszáz éve a többi kultúra fölött uralkodhatott.

Erre a kérdésre válaszul írtam meg Nyugat felé címmel egy könyvem. Akkor még elsősorban arra koncentráltam, hogy mi volt, és hogyan született annak a kultúrának az apja, ami a Nyugatot naggyá tette. Most már bölcsebb vagyok, és felismertem, hogy a felemelkedésnek mik voltak a gazdaságföldrajzi és világpolitikai feltételei.

A Golf Áram.

Eleve nagy betűkkel írom, mert Európa soha nem játszhatott volna az elmúlt ezer évben jelentős szerepet a világ színpadán, ha nem támogatja a Golf Áram. E nélkül nem lehetett volna Európa a természetes csapadékra épülő gabonatermelés szülőföldje, és meg kevésbé lehetett volna az óceánok meghódítója.

A Golf Áramnak köszönheti Nyugat-Európa, hogy a természetes csapadékra épülő gabonatermelést bevezeti. Az első ezredforduló végére a közel-keleti, telet nem ismerő, önözéses művelést igénylő gabona, a búza és az árpa Nyugat-Európában biztosan termelhetővé vált. Ez csak ott valósulhatott meg, ahol a tél viszonylag enyhe, a csapadék és a páratartalom viszonylag nagy volt. Ezt a két feltételt a Golf Áram biztosította. Ahhoz, hogy a Földközi Tenger medencéjében, annak az északi oldalán öntözött völgyekben már ezer éve termelt gabonát termelni lehessen az Alpoktól északra is, az kellett, hogy olyan térségben kísérletezzenek a termelésével, ahol nem kemények a telek, viszonylag nagy a csapadék, és kicsi legyen a párolgás. Ezt mind a Golf Áram biztosította.

M ár sokat gondolkodtam azon, hol lehetett volna valamelyik gabonával, akár a rizzsel, akár a búzával, más kultúrnövényről sok okból szó sem lehetett, az öntözésről áttérni a természetes csapadékra, nem találtam sehol erre alkalmas másik hasonló helyet, mint Nyugat-Európa.

Ehhez ugyanis nem lett volna elég a gazdaságföldrajzi hasonló adottság, a politika-földrajzi adottság is elengedhetetlen volt. Annak, hogy Franciaországban kísérletezzenek a természetes csapadékon termelhető gabonával, szükséges előfeltétel volt az is, hogy ott már ezerötszáz évvel előbb megjelent a görög gyarmatokon a búza és az árpa öntözéses termelése. Ezek összeomlása után a térség a Római Birodalom fontos provinciája lett, ahol a városi lakosság az Észak-Afrikából importált búzából készült kenyeret ehetett.

A nélkül, hogy ismerném a búzatermelés előtörténetét, ami elvezetett a fagyálló búza és árpa kiszelektálódásához, biztos vagyok benne, hogy a termelése folyamatosan jelen volt, de nem lett olyan biztonságos és eredményes, hogy a marhapásztorokat a pásztorkodásról a búzatermelésre térítse át. Ezért tartom Európa nyugti felének az Alpoktól északra lévő részét olyannak egészen az ezredfordulóig, ahol a marhapásztor jobban élt, mint a földműveléssel kísérletező földműves.

Ezt a tényt jól jellemzi a latin nyelv, amelyikben a földművest paganus-nak, azaz pogánynak, azaz alacsonyabb rendűnek hívták. Ahogyan azonban az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően hatékonnyá vált a gabonatermelés, a pogány ásztorok is fölművelésre térek át, és keresztények lettek. Sokkal világosabb lenne az ezredforduló történelmének a megértése, ha tudatosítanánk, hogy a marhapásztorkodó népek akkor lettek keresztények, amikor a pásztorkodást feladták és földművelésre tértek át.

A magyar történelem csak abban különbözött a tőlünk észak-nyugatra élő népekétől, hogy az ok állandó lakhelyű marhapásztorok voltak, mi pedig nomád lovas marhapásztorok, akik csak a gabonatermelésre és a kereszténységre térésük idején kötöztek falvakba.

A Golf Áramnak a gabonatermelésben játszott szerepe világosan kitűnik abból, hogy a 20. század közepéig, tőlünk nyugatra sokkal magasabb volt a gabonák hozama. Azt akkor nem is a termés mennyiségével, hanem azzal mérték, hogy a termés hányszorosa volt az elvetett magnak. Ez nálunk fel sem volt, mint a Németalföldön. Mi ugyan jó búzát termeltünk, de keveset, és azt sem lehetett, a vasút előtt, a jól fizető nyugati piacokra eljuttatni. A hajókon történő szállítással máig sem tudunk versenyezni.

Azt is sokkal jobban kellene hangsúlyozni, hogy a búza is csak akkor vált a rizzsel egyenrangú gabonává, amikor már a természetes csapadékra épülő termelése a két Amerikában és Ausztráliában is meghonosodhatott. Vagyis, a búzát, illetve a kalászos gabonákat, a Nyugat adta a világnak. Annak az eredeti, önözéses termelése jelentéktelenné vált a természetes csapadékra épülővel szemben.

Tengerhajózás

Az, hogy az óceánokat Európa hódította meg, ugyancsak a Golf Áramnak köszönhető. A tengeráramoknak a fajunk életében játszott szerepét sokkal jobban kellene hangsúlyozni. Ezek mindegyikre szükségünk volt ahhoz, fajunk szinte a föld minden természeti környezetébe eljuthatott, és az annak megfelelő gyűjtögető életmódot kialakított.

A magas-kultúrák kialakulásában azonban a Monszun Áramlaté volt a fő szerep. Az emberiség nagyobb fele ennek a hatásterületén él. A távol-keleti, a dél-ázsiai és a mezopotámiai eredeti magas-kultúrák a hatása alatt jöttek létre, és élnek. Lényegében csak az egyiptomi kultúra látszik tőle függetlennek, de az is abból a Nílusból él, aminek vízhozamának ingadozása, azaz az önözést elvégző áradásai is a Monszun esőiből származnak. Sőt a görög-római magas-kultúra is a mezopotámiai és az egyiptomi gabonából, vagyis közvetve a Monszunból élt. A nélkül létre sem jöhetett volna. Talán először mondom ki, hogy az első évezred végéig, csak olyan magas-kultúrák, értve alatta a szántóföldi földművelésre épült kultúrákat, csak olyan volt, amit a Monszun táplált.

Minket azonban most a Golf Áram érdekel. Azt, hogy az értékét az adta, hogy az óceán felől a szárazföld belseje felé fúj, már a gabonatermelés elemzése során is hangsúlyozni kellett volna, mert ebben a tekintetben is létfontosságú volt a hatása, akárcsak a többi magas-kultúra esetében.

Európa azonban aligha fedezte volna fel Amerikát, ha nem hódítja meg előtte az óceánokat. Amerika felfedezése idején él-Ázsia elérése volt a gazdasági motiváció. A Nyugat a fűszerekre, a drágakövekre vágyott, ezek csalták ki az óceánokra. Nem véletlen, hogy Amerika felfedezését is annak köszönhetjük, hogy Kolumbusz azt hitte, hogy nyugatra indulva is eljut Délkelet Ázsiába.

Azt azonban nem hangsúlyozzuk, hogy a felfedezők azért mentek bátran nyugati irányban, mert onnan a Golf Áram hazahozza őket. Az ismeretlen óceánok meghódítása, akkor megy gyorsabba, ha a hazajutás a könnyebb feladat. Nem oda mennek könnyen az ismeretlenbe, ahova könnyű eljutni, hanem oda, ahonnan könnyű hazajönni.

Az Atlanti Óceánon nyugatra, vagyis Amerika felé menni csak észokon, a közeli úton, és délen a nagyon távolin lehet jó szelekkel menni. Az észak utat a vikingek már jóval előbb megjárták, de oda jutottak, ahova nem vágytak. Ahova vágytak, Délkelet Ázsiába, csak a nagyon hosszú utat vállalva, az egyenlítőhöz közel, remélhettek eljutni. Ezen a hosszú úton csak azért juthattak el Amerikába, mert nem oda akartak eljutni. Minden bizonnyal, valamivel később, az óceánokon már biztosan mozogva, elsősorban kalandvágyból, eljutnak, és hasznosítják az új kontinens ajándékait, de témák szempontjából az a fontos, hogy nem Amerika, hanem Dél-Ázsia elérhetősége tette gyorsan szuperhatalommá Nyugat-Európát.

Azt már korában a görög-római kultúra sikerének egyik okaként leírtam, hogy a Nyugat szerencsés volt abban a tekintetben is, hogy a hajózás iskolájának végigjárásában ideális adottságok teremtették meg a tengerhajózás iskolájának végig járását.

A nyugati kultúra hajózási technikának ideális óvodája volt a Nílus alsó folyása. A termések betakarítása idején, amikor a legnagyobb volt a gabonaszállítás, a folyó lassúfolyása lehetővé tette még a folyásiránnyal szembeni vitorlázást is. Ráadásul, a lakosság zöme a folyó, ágakban gazdag deltája volt. A Nílus

Torkolatától felfelé a Nílus mintegy kétszáz kilométeres szakasza, minden bizonnyal, évezredeken kereszt ül, a világ legnagyobb fogalmú vitorlásokkal megjárt vízi úthálózata volt.

A Nílus máik adottsága, hogy az egyedüli olyan magas-kultúrát hordozó folyam, amelyik szigetekkel tarkított beltengerbe omlik. Ezzel kínálta a lehetőséget arra, hogy hajói az egymástól szinte látótávolságra lévő szigetek közti forgalmat is lebonyolítsák. Ennek köszönhetően jelentek meg sorra a városállam szerepét játszó kikötők. Köztük a legjelentősebbek a görög városállamok. Ezeket tekinthetjük az új típusú európai kultúra megalapítóinak.

Máig nehéz elgondolni, hogyan alakul Európa sorsa, ha a görög kultúra gyarmatain az életet nem számolja fel a malária. Ez a tény, bármennyire vitathatatlan nem is érintik a kor történészei. A görög városállamok a Földközi Tenger kelet medencéjében, ahol önözésre alkalmas síkságot találtak, gyarmatot alapítottak. Ezek jó élelmiszer bázist teremtettek a városi lakosság számára. Aztán, hitelen mindennek vége szakadt, mert megjelentek a maláriát terjesztő szúnyogok, és a betegég kipusztította a lakosságot. A gyarmati nélkül elsorvadt a görög városállamok kultúrája.

A Földközi Tenger medencéje mégsem maradt árván. A tengerjáró görögök hatalmát nemcsak átvették, de világhatalommá emelték a római pásztorok, aki zseniális katonák és szervezők voltak.

A fegyverrel szerzett hatalmuk és gazdagságuk segítségével kialakították a Nyugat történelmének legnagyobb birodalmát. Ez a birodalom azonban a városi lakosság élelmezése tekintetében agyaglábon állt. A kenyérgabonát a Közel-Keletről, Egyiptomból és Szíriából kellett hozni. Ezt még példátlan erőfeszítések árán, tengeri úton meg is oldották.

Ezt az erőfeszítést az utókor történészei nem látják, annál inkább látták a rómaiak. A birodalom jelszava, „navigare, necesse est!” azaz bármi történjen, hajózni kell.

Az időszámításunk első századaiban azonban az óriási hajóforgalommal együtt bejöttek a közel-keleti kórokozók, amik ellen nem volt az indoeurópai lakosságnak immunitása. A kórokozók megfertőzték a városok talajvízét, életveszélyessé téve az ivóvízzel történő ellátást.

A városok lakosságát nem lehetett megmenteni azok lassan lakatlanná váltak. Városok nélkül a városi polgárok birodalma halálra lett ítélve.

A római Birodalmat nem az erkölcsök romlása, hanem az urbanizációjuk pusztulása ítélte halálra.

A Nyugat agártechnikai forradalma.

Az első évezred utolsó két századában Nyugat-Európában agrártechnikai forradalom valósult meg. Ennek a forradalmi szerepét a magyar feudális, keresztény állam kialakulásának fejtegetései során ismertem fel. Rádöbbentem arra, hogy a magyar társadalmi fejlődés szempontjából nincs fontosabb esemény, mint ami a nyugat-európai mezőgazdaságban a honfoglalásukat megelőző és követő két évszázadban történt. Szinte semmi sem válhat érthetővé, ha nem a nyugat-európai agrártechnikai forradalom hatása alapján közelítjük meg.

Történészek sem adnak magyarázatot s kérdésre:

Miért nem gyökeresedett meg a hunok és az avarok honfoglalása, és miért volt sikeres a magyaroké?

A kérdés megválaszolásához látni kell, hogy különösen a hunok, de az avatok is nálunk jelentősebb népek voltak, és nagyobb létszámban jelentek meg itt. A hunokat joggal nagy népnek tartották előtte és a honfoglalásuk idején. A nyugati történészek is többet foglalkoztak az avarokkal, mint a magyar kalandozásokkal.

Bármilyen egyszerű a magyarázat, amit már többször leírtam, de nem figyelnek rá, hogy miért sikerült a magyaroknak a társadalmi beépülésük. Azért, mert a hunok és az avarok korán jöttek, az ő érkezésük idején egyetlen pásztornak sem jutott az eszébe, hogy feladja a szakmáját és a vallását, legyen szántó-vető fölműves és keresztény.

Amikor mi érkeztünk, akkor már a pásztorok nemcsak itt, de az Atlanti Óceán partjától Kijevig, áttértek a földművelésre és a keresztény vallásra. De nemcsak a frízek, a szászok, a csehek, a lengyelek, hanem az itt élő szlávok és a maradék avarság is.

Ez csak azért nem vált világossá, mert azt akartuk elhitetni, hogy a földművelésre és a keresztény vallásra való áttérést Géza, a nagyvezérünk, és fia, István, a király így akarták, hanem ők is tudomásul vették amint a kor még marhapásztor fejedelmei, és végrehajtották az itt élő népek, köztük az avarok is.

A valósság tehát, hogy Géza és István azt sürgették, aminek a megvalósulását meg sem tudtak volna akadályozni, legfeljebb késleltetni lehetett volna. Koppány nem az ért bukott el, mert István legyőzte, hanem azért mert a megállíthatatlant akarta megállítani.

Ez nemcsak a Kárpát Medencében volt megállíthatatlan, hanem az északabbi germán törzsek, a csehek és a legyelek esetben is.

Azzal, hogy a hármas vetésforgó, a fagyálló búza és árpa, a talajforgató eke, a szügyhám és a patkó a pásztorkodásnál kedvezőbb megélhetési móddá emelte a földművelést, a lakosság többsége átállt a földművelésre, azzal a keresztény vallásra is. A pásztorok urainak jövedelme az alattvalói fegyveres erejétől függ, ami lehet nagy, se mindig bizonytalan. A jobbágytartó földesurak jövedelme nemcsak biztos, de hosszabb távon több is. Hasznosabb alattvaló a szorgalmas jobbágy, mint a harcoló pásztor.

Az is kiderült, hogy a patkolt nehézlovakkal harcoló zsoldos a csataéren jobb katona, mint a könnyűlovas, vagy gyalogos marhatartó pásztor. Ezekkel győzött István is Koppány ellen. De ami sokkal fontosabb volt, a patkolt nehéz lovagokkal győzte le Martell Károly a betörő arab könnyű lovasságot. Ezt a győzelmet a neve Martell, azaz Kovács, mindennél jobban magyarázza.

A természetes csapadékra épült gabonatermelés.

Az első évezred végéig minden magas-kultúra az önözéses gabonatermelésre épült. A pásztort társadalmak soha nem voltak képesek felemelkedni ezek színvonalkára. A kettő között középutat a nyugat-európai földművelés jelentett. Ez a két kultúra között újat, középutat jelentett.

- Közepes volt a lakosság eltartó képessége. Az önözéses kultúrák nemcsak igényeltek, de eltartottak is, négyzetkilométerenként 50-100 lakost, azaz a pásztortársadalmak hússzorosát. A természetes csapadékra épült földművelés eltartó képessége a két érték között mozgott, 5-20 lakost tartott négyzetkilométerenként. Ráadásul megoldotta az egészséges táplálkozást azzal, hogy a trágyázás és az igavonás érdekében jelentős állatállományt tartott, ami állati fehérjét biztosított.

- Közepes volt az urbanizációja. Azt, hogy magas-kultúra csak urbanizációval működhet, bebizonyította a Római Birodalom bukása, és a mintegy fél évezredes sötét középékor.

A természetes csapadékra épülő szántóföldi növénytermelés szűk keresztmetszete a magas szárazföldi szállítás igénye volt. Ahol nem volt vízi út, ott a termékek egynapi járóföldnél nem voltak messzebb szállíthatók, de maga a földművelés szállítási igénye sem volt könnyen megoldható. Elsősorban ezért csak a robbanómotorok megjelenése után, azaz mintegy ezer év múlva válhatott a természetes csapadékra épülő földművelés nagyon hatékony termelési móddá.

A robbanómotoroknak és a biológiai forradalomnak köszönhetően, a természetes csapadékra épült mezőgazdaság a gyáriparral azonos technikai színvonalra emelkedhetett.

Itt ismét megjelenik a magyar történelmi hivatkozás. A Kárpát Medence, ezzel Magyarország történelme megértéséhez az egyik kulcs, hogy nem volt vízi utunk a gabona Nyugat-Európába szállatására. Ezen, ha nem is eleget, de nagyon sokat segített a vasúthálózat kiépülése. Ezzel a viszonylag sikeres gazdasági felzárkózás.

A kiscsaládos jobbágyrendszer.

Nyugat-Európa felemelkedésnek társadalmi kulcsa, a legjelentősebb hatású társadalmi reformja a kiscsaládos jobbágyrendszer volt. A megjelenése során a tudatosságnak a nyomát sem lehet megtalálni, annak ellenére, hogy a racionalitása nyilvánvaló.

Az köztudott, hogy a Római Birodalomban nemcsak az ipari a de a mezőgazdaság nagyüzemeket rabszolgákkal művelték. De ez már így lehetett a görög önözéses gabonatermelő birtokokon is. Az Alpoktól északra azonban nem volt általános a gabonatermelés. Legfeljebb próbálkozások voltak, mert a városokban találkoztak a kenyérrel, amit a Földközi Tenger keleti és déli térségiből importáltak. A kenyér mítoszereje már a kereszténység előtt is erős volt. Róma népe kenyeret és cirkuszt követelt. A kereszténység pedig a borral együtt szentségévé emelte.

A keresztény kultúrában sem magarázzák, miért lett a kenyér és a bor szentsége a vallásuknak.

A kenyér már nagy tiszteletet élvezett a zsidó nép számára is. A sivatagi pásztorok alaptápláléka a hús volt. A kenyér ritka kincsnek számított. Ehhez járult, hogy az egyiptomi fogságukban megfordult a helyzet. Alapvetően kenyéren éltek és ritkaság volt a hús. Arra azonban, hogy a bormiért lett Krisztus vallásában szentség, nincs magyarázatom. A sivatagi n épek számára ugyan kincs volt a víz, de azt borral nem lehetett pótolni. Az egyiptomi kultúrában annál inkább fontos volt a sör. Ha nem volt ivóvíz sört főztek. 

Annál több oka volt annak, hogy a Római Birodalom városlakói tiszteljék a bort. A fertőzött talajvizek mellett a bor jelentett biztonságot. Az időszámításunk előtti és utáni századokban, a mediterrán térségben minden bortermelésre alkalmas adottságot kihasználtak. A hatvanas években félévet Itáliában járva, arról győződtem, meg, hogy e századokban egy vagy két nagyságrenddel több követ mozgattak meg az olasz félszigeten bortermő szőlő számára teraszok, és a fertőzetlen forrásvizek számára vízvezetékek építésére, mint amennyit Egyiptomban a piramisokhoz használtak fel. Arról nem is beszélve, hogy mennyi munkát emésztett fel a bortermelés és tárolás.

Megdöbbenve olvastam, harminc éve egy amerikai egyetem könyvtárában, hogy a 2. században törvény büntette azt a rabszolga tulajdonost, aki tiszta víz hiányában nem borral kevert vizet ad a rabszolgájának. A rabszolgát megölhette, de fertőzött vizet nem adhatott neki.

Ezek alapján érthető, hogy a Római Birodalomban államvallássá lett kereszténység számára a kenyér mellé a bor is szentséggé emelkedett.

Az is racionális okokkal magyarázható, hogy a földesurak akkor jártak jobban, ha a földüket bérbe adták. Ez így volt a világ szinte minden kultúrájában. Ezt láthatták Egyiptomban és Mezopotámiában is. A forradalmi újítás az volt, amikor a bérelt földet kiscsaládoknak adták. Ennek is volt rációja. A kiscsalád azért volt zseniális megoldás, mert annak munkavégző kapacitása állandó volt. Csak kiscsaládos felosztás mellett lehet a bérbe adott föld nagysága állandó.

A nagycsaládoknak történő bérbeadás azzal járt, hogy 5-10 évenként a bérbe adott föld nagyágát a nagycsaládok munkaerejének létszámához kellett igaztani. Ezzel szemben a kiscsaládos jobbágytelkek nagysága akár évszázadok során sem változott. Csak ilyen stabil telek mellett lehetett elérni, hogy a bérlő a talajerő megtartásával, a gyomirtással foglalkozzon, az utat karban tartsa.

A kiscsaládos jobbágyrendszer legnagyobb társadalmi előnye azonban abból származott, hogy fékezte a népszaporulatot. Csak annyi gyermekvállaló család lehetett, amennyi jobbágytelek volt. Mivel a földesúr érdeke is az volt, hogy ne legyen kisebb a jobbágytelek, mint amekkorát egy család képes megművelni. Az ennél kisebb jobbágytelek mellett nehezebb volt a tized behajtása.

Mivel az egyház is ebben volt érdekelve, készségesen segített abban, hogy ne legyen ennél több gyermekvállaló család. Ezt azzal oldotta meg, hogy csak olyan párnak tette lehetővé a házasságot, akik számára a földesúr előzőleg jobbágytelket biztosított. Az egyházi házasságon kívül született gyermeket az egyház nem fogadta be, ezzel életképtelenné nyilvánította.

A jobbágytelekhez kötött családszám azt jelentette, hogy gyakorlatilag nem növekedhetett a gyermekvállaló családszám. Ez azzal járt, hogy a házasságok kitolódtak. Ezt a tény nemcsak az egyház, de a történészek sem feszegették. Ismereteim szerint, csak a két világháború közt publikálták a francia történészek, hogy a jobbágyság

Felszabadulása előtt, a mennyasszonyok életkora a húsza évek második felének elejére, a vőlegényeké a végére esett. Vagyis a jobbágyrendszerben a nemi érettség után mintegy tíz évig nem születhettek elismert gyermekek. Ma a katolikus egyház hevesen tiltakozik a családtervezés ellen, pedig ő mintegy ezer éven keresztül ezt a legembertelenebb módon gyakorolta. A házasság előtti szülés tilalma ugyanis azt jelentette, hogy mivel házasságot csak tíz évvel a nemi érettség után lehet kötni, tehát nem volt legális lehetőség a legaktívabb nem ösztönök korában gyermeket szülni.

Ez a tilalom mindaddig embertelen, amíg nem megoldott a fogamzásgátlás, vagyis nem lehetséges a fogamzásmentes normális nemi élet. Márpedig ez megoldottá csak a 20. század második felében, akkor is csak a gazdag és iskolázott társadalmakban oldódott meg, és a világ nagyobbik felén még ma sem megoldott.

Az egész nyugati középkort tehát kegyetlen szexuális korlátozás jellemezte, erről mégsem írt egyetlen történész. Pedig ezt figyelmen kívül hagyva senki sem értheti meg a közékor bigott vallásosságát és ugyanakkor a vad kegyetlenségét. Ezért mondom, hogy a fogamzásmentes szexuális élet nélkül a gyermekvállalás korlátozása embertelen kínzás. A nyugati kereszténység ezt gyakorolta ezer éven keresztül, és most, hogy lehetővé vált, hisztérikusan tiltakozik ellene.

Ezért mondtam, hogy az emberi boldogság érekében született legnagyobb találmány a foga másgátlás. De ma már az is kiderült, hogy a szülők is fele annyi gyermeket vállalnak, ha meg van oldva a fogamzásmentes szexuális életük. Ezét állítható, hogy az osztálytársadalom csak addig objektív szükségszerűség, ameddig nincs megoldva a fogamzásmentes szexuális élet.

Ez az állításom önmagában romba dönti a politikai marxizmust, mert az osztálytársadalom a túlnépesedő társadalmak objektív felépítménye, megszüntetni csak a túlnépesedés leállításával lehet. A túlnépesedést durva, kegyetlen erőszak nélkül csak akkor lehet, ha nemcsak a fogamzásgátlás megoldott, hanem két másik előfeltétel is, az egy laksora jutó 10 ezer dollárnál magasabb jövedelem és a 12 évnél magasabb átlagos iskolázottság.

Ezek hiányában erőszakkal megvalósult a még szegény és nem eléggé iskolázott Kínában.

Mivel jelenleg a három feltétel, vagyis a fogamzásgátlás, a magas jövedelem és iskolázottság eddig csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus országaiban, jött létre, kimondhatjuk, a népszaporulat spontán leállásának négy előfeltétele, a negyedik a lakosság puritán magatartása.

Politikai erőszakkal is csak Kínában valósult meg. Vagyis erőszakkal is csak ott valósítható meg a gyermek vállalás kívánatos mértékű korlátozása, ahol a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi.

Ezt pedig magam is megtapasztalhattam Baranyában, ahol csak a kálvinista, tehát puritán parasztság volt képes a gyermekvállalás eredményes korlátozásra. Ugyanabban a társadalmi helyzetben a katolikus magyar és sokác parasztok nem voltak erre képesek.

Világtörténelmi jelentőségű tény az, hogy a ma már Kínánál is népesebb Indiában nem lehetne a gyermekvállalást sikerrel korlátozni.

A kiscsalád és a faluközösség.

A Nyugat világsikerének egy másik kulcsát látom abban, hogy sikeresen ötvözte az individualizmust, a lakóközösséget és az állami érdeket.

Azt már másutt hangsúlyoztam, hogy a kiscsaládos feudális társadalom ápolta az individualizmust, a lakóhelyi közösséget, és a kereszténységen keresztül az általános emberi érdeket.

A tőkés osztálytársadalom előtt, egyedül volt kiscsaládos kultúra. Alig találtam nyomát annak, hogy az új iránti társadalmi fogékonyság mennyivel jellemzőbb volt a kiscsalásokra. A Nyugat minden nagy szellemi mozgalma a kiscsaládos Nyugaton született, és nem volt képes hatni a nagycsaládos kultúrákban. A római kereszténység, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a demokrácia csak a kiscsaládos nyugati társadalmakban gyökeresedett meg.

Óriási társadalmi különbség származott abból, hogy ki volt a társadalmi sejt, a család feje. A nagycsaládban a már többé-kevésbé öreg, a kiscsaládban pedig a férj, már húszon évesen is családfő volt. Márpedig a fiatal sokkal könnyebben fogadja be az újat, mint a hatalmához munkaképtelenül is ragaszkodó öreg, aki irtózik minden változástól.

Nem kisebb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a kiscsaládban a fiatal szülők nevelik a gyerekeiket, a nagycsaládban pedig az öregek, a munkából otthon maradt felnőttek. Most e modern kiscsaládos társadalmakban a nagyszülők segítségét egyre hangosabban dicsérik, ami vitathatatlan, de azért a szülők felelőssége megmarad. Arról is meg vagyok győződve, hogy a sok nevelő nem jobb, mint az egy, mert a gyerek egyrészt nem érzi a nevelője egyértelmű illetékességét, másrészt a többféle tanács között nehezen igazodik el.

Itt említem meg, hogy az ipari forradalom érdemei között nem emlegetik, hogy létre hozta először a teljesen kiscsaládos társadalmat. A munkáscsalád volt az első teljesen önálló kiscsalád, ahol már a rokoni és lakóhelyi hatások is elsorvadtak. Elég volna arra gondolni, hogy mekkora szerepe volt a szomszédságnak a falusi életromában, és mennyire eltűnt a nagyvárosok bérkaszárnyáiban, ahol a szomszédok is ritkán ismerik egymást. Én ugyan, sok okból, tapaszaltból a kertes lakások híve vagyok, de társadalomtudósként elismerem, hogy a kiscsalád döntésszabadsága milyen fontos szerepet játszott a feudális kötöttségektől való megszabadulásban.

Visszatérve a feudális falusi viszonyokhoz. Abban a jobbágytelkükön való gazdálkodás a házaspár elkülönített felelőssége volt. Ebből fakadtak a földesurukkal szembeni szolgáltatásaik, a megmaradó jövedelemmel való gazdálkodásuk. Ebben a tekintetben a maguk gazdái voltak. A számos állatok tartása azonban a faluközösség feladata volt. A közösség biztosította a legelőt, a tarlót, a pásztorokat. Vagyis a számosállatok tartása a faluközösséggel megosztott feladat volt. (Itt csak megemlítem, hogy a számosállat fogalma mögött mi van, mert a szavat még használjuk, de az eredetét kevesen ismerik. Az állatok közösségi, sőt országos számontartása fontosabb volt, mint a lakosságé, amit a vallási klérus dokumentált az anyakönyvek vezetésével. A számosállatok állománya azonban az államot érdekelte, ezért arról rendszeresen számbavételt tartottak. Az egység a felnőtt korú ló, szarvasmarha és bivaly volt. A növendéket és a kisebb állatokat az egység meghatározott hányadaként számolták el.)

A nagyobb integrációt a közigazgatás számára a megyék, a vallás számára a püspökségek jelentették. Ezek felett az isteni eredetűnek tartott uralkodó hatalmi köre jelentette az államot.

Összegezve.

A nyugat-európai agrártechnikai forradalom gazdasági alapjára épült feudális társadalom nemcsak a mezőgazdasági termelésben jelentett új termelési módot, hanem annak sejtje, a kiscsalád fajuk történetében először megjelent, forradalmian új volt. Első megjelenése annak a családformának, amit aztán az ipari forradalom általánossá tett, és aminek köszönhetően a tudományos és technikai forradalom diadalát élhetjük.