A szakszervezetek utat tévesztettek

Kopátsy Sándor PP 2011-08-07

A SZAKSZERVEZETEK UTAT TÉVESZTETTEK

A tőkés osztálytársadalom viszonyai között hasznos volt a munkavállalók harcos érdekvédelme. A munkát akarók érdekvédelme az osztálydiktatúrában nem volt megoldható. Az, az uralkodó osztályra volt bízva. Ezen az sem változtatott, amikor a bolsevik diktatúra a teljes foglalkoztatást megvalósította. De akkor a foglalkoztatottak érdekvédelme is idejét múlta.

A marxista közgazdaságtan sem tisztázta, hogy védeni csak az kell, amit nem véd a piac. Márpedig a piac azt nem védi, amiből nagyobb a kínálat, mint a kereslet. A tőkés osztálytársadalomban azért szorultak a munkavállalók politikai védelemre, mert több és jobb volt a munkaerő kínálata, mint a kereslete.

A társadalomtudományok azonban nem jutottak odáig, hogy a munkavállalók nem azért vannak kizsákmányolva, mert nem elég erősek, hanem azért mert nincs velük szemben elég kereslet. A munkavállalók azért voltak kizsákmányolva, mert gyengék, hanem azért gyengék, mert többen vannak, mint amennyire a tőkének szüksége van.

A bolsevik rendszerben fordult a helyzet. A hatalom dogmaként kezelte a teljes foglalkoztatás, amit az erőltetett gazdasági növekedés létre is hozott. Ebből kifolyólag, megszűnt a szakszervezetek munkás védelmei feladata, de a tekintélye, tartalom nélkül, megmaradt. A mesterségesen létrehozott túlfoglalkoztatás pedig erőfölényt biztosított a munkavállalóknak a munkaadókkal szemben.

A diktatúrában ugyan minden hatalom a párté, és a vállalti vezetőké volt, de ez nem befolyásolhatta, hogy a munkaerő ne legyen erőpozícióban. A pártitkárnak és az igazgatónak joga volt az elbocsátás, de az elbocsátottakra másutt várak a párttitkárok és vállaltvezetők.

Fényesen beigazolódott, hogy a munkavállalók ereje nem a szakszervezetektől, nem a munkajog védelmétől függ, hanem a munkaerő piaci helyzettől. Ha munkaerő felesleg van, semmi sem védheti meg a munkavállalókat, ha meg munkaerőhiány, övék a hatalom. Ezzel a ténnyel a legkevésbé a szakszervezeti apparátus van tisztában. Ezért aztán nem a munkaerő keresletének növeléséért, hanem a meglévő munkavállalók jogaiért harcol. Nem sokat értettek meg a marxizmusból.

A munkavállalók érdekét nem a munkajog, nem a szakszervezetek ereje, hanem a munkaerőhiány determinálja.

Aki eljut eddig a felismerésig, az a munkahely teremtésért, és nem a meglévő kevés munkaalkalom védelméért harcol. Sajnos, a szakszervezetek nem jutottak el idáig.

A programjukban fel sem merül a munkahelyteremtés, a gyakorlatukban pedig inkább ellene tesznek. Minél magasabb a minimálbér, minél nehezebb a felesleges munkaerőtől megszabadulni, annál nagyobb lesz a munkanélküliség. A munkaadók csak akkor vesznek fel munkaerőt, ha nincs kockázata annak, hogy esetleg csak rövid időre lesz rájuk szüksége.

Ahol a fiatal nők számára nagy kedvezményt, a munkaadó számára pedig költséget, nehézséget jelent a munkavállaló nők gyermekvállalása, érhető módon, egyre jellemzőbb lesz, hogy igyekeznek elkerülni a gyermeket vállaló nők foglalkoztatását.

A kormány több, gyermeket vállaló munkásnőt szeretne, de a túlzott védelmük ellenkező hatást vált ki.

Azzal, hogy a szakszervezetek a munkában állóka védik, eredménytelenségre vannak kárhozatva. A munkahelyet teremtő erőfeszítésük volna az elsődleges.