Fejlettek és fejlődők vagy fejlődős és lemaradók

Kopátsy Sándor EG 2011-08-09

FEJLTTEK ÉS FEJLŐDŐK vagy FEJLŐDŐK ÉS LEMARADÓK

A The Economist utolsó, vagyis augusztus, 6. számában Why The tail wags the dog cím alatt készít egy adatokkal jól felszeret ismertetést arról, hogyan alakul az emberisé sors 1990 és 2030 között.

Mint mindenki általában az emberiséget, ez esetben országok szerint, fejlettekre és fejlődőkre osztva állítja mérlegre.

Jó hatvan éve látom, hogy eleve rossz a felosztás.

A fejlettekre ugyan igaz, hogy fejlettek, de még inkább igaz, hogy gyorsan fejlődnek, ezért a fejletteket fejlődőknek kellene nevezni. Ezzel szemben a fejlődők egyre jobban lemaradnak, egyre kevésbé képesek lépést tartani, ezért a fejlődőket, lemaradóknak kellene nevezni.

Fejlődök azok, akik az átlagnál gyorsabban fejlődnek, és lemaradók azok, akik nem érik el az átlagot.

Az elmúlt száz évet az jellemzi, hogy az emberiség egyre inkább kettéválik. Előbb csak a puritán Nyugat, aztán a még gyorsabban fejlődő Távol-Kelet fejlettségben egyre inkább elszakad azoktól, akik nem puritánok és nem konfuciánusok, akiknél a népesség növekedése nem állt le.

A folyamat már az ipari forradalommal elindult. Arra épült a gyarmatosítás. Ennek eredményeként először szakadt ketté az emberiség. Európa puritán, Max Weber fogalma szerit protestáns harmada tudományos és technikai fölénybe került az emberiség másik kilenctizedével szemben.

A fejlett tized technikai fölényének, és életterének megtízszerezésének köszönhetően nemcsak a saját, de szinte a világ egészének erőforrásaira támaszkodva, alig kétszáz év alatt megvalósította a maga tudományos és technikai forradalmát. Ennek köszönhetően létrejött az a fejlettségi szint, amin leállt a túlnépesedés veszélye. Ehhez ugyanis az volt a feltétel, hogy a lakosság elég gazdag és elég iskolázott legyen, valamint álljon rendelkezésére az egyszerű, olcsó és biztos fogamzásgátlás.

A társadalomtudományoknak fogalmuk sem arról, mint a korábbinál is sokkal gyorsabb társadalmi és gazdasági fejlődés feltételei, azok spontán jöttek létre.

A túlnépesedésre ugyan már Malthus felhívta a figyelmet, de nem elég tudományos szinten, és még korán. Az egymással versengő imperialista államoknak még kellett ez egyre több lakos, és a keresztény etika sem fogadta be születéskorlátozást.

Száz évvel később Weber felismerte, hogy a tőkés osztálytársadalom ott működik hatékonyabban, ahol a lakosság viselkedését a protestáns etika jellemzi.

Vagyis a gyors társadalmi fejlődés két előfeltételének, a népességnövekedés leállásának, és a puritán viselkedésének már voltak úttörői, de nem volt fogadtatása. Annak ellenére, hogy az óta egyértelműen bebizonyosodott, máig nem vált elfogadottá.

Nincs olyan sikeres ország, amelyben néhány ezreléknél gyorsabb a népesség belső szaporodása, és a lakosság viselkedése nem puritán, illetve annak kelet-ázsiai formája, konfuciánus, és a társadalmi, gazdasági fejlődés elérné az átlagot. Minden olyan ország, ahol lassú, illetve leállt a belső népességnövekedés, és puritán, illetve konfuciánus a lakosság viselkedése, és nem a történelemben példátlanul gyors a fejlődés. Ezzel szemben nincs olyan ország, ahol a népesség növekedése túllépi az ezrelékeket, és nem puritán a lakosság viselkedése, mégis lépést tud tartani az előbb említettekkel. Nincs kivétel, még sincs tudomásul véve.

Az emberiség kettészakadt. Az egyik oldalon vannak a már nem szaporodó puritánok és konfuciánusok, a másik oldalon a többiek. Az előbbiek szédítő tempóban fejlődnek, az utóbbiak egyre jobban lemaradnak.

Ez a legjobb igazolása a marxi elméletnek, hogy előbb vannak a tények, aztán épül erre a tudat. Ezt a marxi elméletet a marxi tudat cáfolta meg a legjobban, mert minden korábbi ideológiánál nagyobb szerepet adott a tudatnak.

Annak ellenére, hogy Marx óta a tudat egyre inkább tudománnyá változott, de még ma sem tart lépést a fergetegesen fejlődő alépítménnyel, a tényekkel. Még az sem tisztázódott, hogyan kell mérni a társadalmi fejlettséget. Egyre szélesebben elfogadott ugyan, hogy a társadalmi fejlettséget nem országokkal, hanem azokon belül az egy laksora vetítve kell mérni. Ezen belül nemcsak az egy lakosra vetített jövedelmet, de a vagyon is, az is vásárlóerő paritáson, de még legalább a várható életkort és az iskolázottságot is figyelembe kell venni.

Ma már az ENSZ is ezen az alapon rangsorolja az országokat. Ebből a rendsorból már egyértelmű, hogy melyik ország, hol tart. Ez azonban azért vezet hibás következtetésre, mert Kína és Vietnám még az elmaradottak között vannak, annak ellenére, hogy a fejlődés tempója alapján, az élen állnak. Az Economist írása sokkal közelebb állna a valósághoz, ha az adatit nem a jelenlegi fejlettség, hanem a fejelődő képesség alapján rendezné. Az úgy nevezett fejlődő, azaz lemaradó világot kedvező módon torzítja, hogy Kína és Vietnám eredményeit a lemaradóké közé sorolja.

Nem is hasonlítana az elemzés adatihoz, ha a nem, illetve nagyon lassan szaporodó puritánokkal és konfuciánusokkal állítaná szemben a többit, azaz a lemaradókat. Ebből egyértelművé válna, hogy csak azok haladnak, aki már nem gyorsan szaporodnak, és lakosságuk viselkedése megfelel a kor követelményeinek, vagyis puritán, illetve konfuciánus. Minden más nép lemarad. Ezt azonban még az Economist sem meri bevallani.

Apró, de számomra örvendetes hír, hogy az ENSZ a fejlettek közé felvett négy új államot. Európából Csehországot és Észtországot, Kelet-Ázsiából pedig Szingapúrt és Dél Koreát.

A két európai új tag a lényegében a viselkedése alapján fejlett lenne.

A cseheknek csak a nyelvük szláv, a viselkedésük germán. Száz éve is a fejlett Nyugathoz tartoztak.

Az észtek pedig lényegében skandinávok, akárcsak a rokonaik a finnek. Velük egy színvonalon lennének, ha nem kerülnek szovjet fennhatóság alá. Így csak késve lesznek fejlettek.

A szlovéneket is felvenném, mert azok pedig alpi népek, csak a nyelvük szláv és Jugoszláviához lettek betagolva. Miden alpi nép, nyelvétől függetlenül fejlett.

A két kelet-ázsiai nép helye nem vitatható. Szingapúr a csúcson van, Dél Korea pedig hamarosan meg fogja előzni japánt, mert nem olyan bezárkózó, inkább kínai, mint japán.

A négy tag százmillió lakost sem képvisel. Kína és Vietnám népessége azonban tizenötször nagyobb, hova sorolásuk nagyon torzít.

Talán még az is megérem, hogy az Economist készít egy olyan összevetést, aminek a címe az lehetne, hogy A VESENYKÉPESEK ÉS A VESENYKÉPTELENEK. Abból végre tiszta képet nyernénk.