Két összecsengő írás

Kopátsy Sándor EH 2011-08-08

KÉT ÖSSZECSENGŐ ÍRÁS

A mai Népszabadságban két írás csengett számomra össze.

Hruscsov fiának a nyilatkozata.

Az egyik röviden ismerteti Hruscsov fiának a Der Tagesspiegelben közölt nyilatkozatát 1956-ról. Ebben először közli magyar újság, hogy Nagy Imre a KGB-nek dolgozott. E nélkül az információ nélkül nehéz jól megérteni az 56-os forradalmat, és Nagy Imre szerepét.

Azt, hogy Nagy Imrének nagy támogatója van Moszkvában, a Rajk perből értettem meg. Abban ugyanis nem volt kétségem, hogy Rákosi Nagy Imrében sokkal inkább felszámolandó, számára sokkal veszélyesebb ellenséget lát, mint Rajk Lászlóban, és társaiban. Csak azért nem ő lett a fővádlott, mert nem engedték meg Moszkvában.

Aztán 1953 nyarán nyilvánvalóvá vált, hogy Berija, a titkosszolgálatok főnöke áll Nagy Imre mögött. A Nagy Imrét a miniszterelnöki posztba emelő politikai bizottsági ülésen ő ismertette és indokolta a magyar küldöttség előtt a döntést.

Még biztosabbá váltam, amikor Berija első helyettese, Andropov lett a budapesti nagykövet.

Világossá vált, hogy Moszkvában a titkosszolgálatoknál ismerték fel először, hogy lazítani kell a sztálinista rendszeren. Abban is döntöttek, hogy a lazítást nem otthon kell kezdeni, hanem egy csatlós országban. Talán egyszer az is kiderül, hogyan esett a választás Magyarországra. Aligha lehetett volna jobbat választani. Csak Lengyelország kerülhetett volna szóba, mert a katonai vezetés nem fogadta volna el, hiszen az volt a hidegháborús katonai fenyegetés fő frontja. Nagynak is tartották a kísérletre. Mellettünk szólt, hogy szomszédosak vagyunk a kísérlet példájának tekintett Jugoszláviához. Hruscsovnak az is megfelelt, hogy a reformok a mezőgazdaságban kezdődjenek, aminek lelkes híve volt. Ehhez ideális személy volt az agrárkérdés szakértője, Nagy Imre.

A Der Tagasspiegel-ben közöltekben fontos információt jelent számomra, hogy Hruscsov hibának tartotta, hogy Mikojant és Szuszlovot küldte Budapestre, hogy tárgyaljanak Nagy Imrével. Ez azt árulja el, hogy Hruscsov csak később ismerte fel, hogy azt e két ember nemcsak féltékeny Berijára, de őt sem szívesen látja. Ezek örültek, hogy eredménytelenül jártak.

Ideje volna felismerni, hogy az 56-os forradalomhoz vezető utat Moszkvában készítették elő. Ebből következett, hogy fel sem merülhetett, hogy ebből több pártrendszer, a Varsói Szerződésből való kilépés lehet.

Azt máig nem értem, hogy a lehetőségek határait nem közölték Nagy Imrével. Még nehezebben értem meg, hogy Nagy Imre nem látta, hogy ezt közölni kellett volna vele. Aki évtizedekig a sztálinista Moszkvában élt, és a KGB-nek dolgozott, tudni kellett volna.

A Bibó-felejtés

Karácsony Gergely ezzel a címmel közölt írásban emlékezik meg a száz éve született Bibó Istvánról.

Ő is felveti, hogyha egészségesen megéri a rendszerváltást, ő lett volna a köztársasági elnök. Az érthető, hogy Antall József gyászos szereplése után keresik, ki lett volna a jobb.

Minden bizonnyal nekik sokkal jobb lett volna, de aligha vállalja.

Érdemes volna végre látni, hogyan lett Antall József a Demokrata Fórum elnöke, majd a választások megnyerése után miniszterelnök, és hogyan, milyen paktumot kötött Tölgyessyvel.

Aki Bibót ismerte, tudja, hogy ő nem vállalta volna a szerepet. A sokkal kisebb méretű Antall is belepusztult.

Jó tíz évvel a rendszerváltás előtt Antall Józsefet a később liberális SZDSZ-be szerveződők, és az MSZP liberális szárnyát alkotók szemelték ki a Kisgazdapárt leendő elnökének. Pályakezdésének céljából alakítottak számára egy egészségtudománnyal foglalkozó intézetet.

A rendszerválás előtt azonban kiderült, hogy őt, a saját pártja, a Kisgazdapárt nem fogadja el vezetőjének. Ennek a felső kulisszáit nem ismerem, de hiszem, hogyha elfogadják Antall Józsefet elnöknek, a Kisgazdapárt nyeri meg a választásokat, és akkor is Antall József lesz a miniszterelnök. De nem fogadták el, ezért Antall Józsefet a Demokrata Fórum elnökévé kellett tenni. Ezt a manővert láttam. Akik a főszereplői voltak, azt is elérték, hogy Antallt arra kötelezzék, hogy paktumot kössön velük.

Ezt a nyomást azonban már Antall sem tudta megemészteni. Belehalt.

A dráma lényege, hogy a liberális erők az úri középosztályban látták azt az erőt, ami megóvhatja a népi jobboldalt az antiszemitizmustól. A stratégiának azonban gyenge pontja volt, hogy az úri középosztály már kihalóban volt. Erre csak a második választás után ébredtek rá. Az óta a liberálisok az MSZP-el keresik a szövetséget. Nem is eredménytelenül, hiszen az, négy cikluson keresztül működött, és az utolsó másfél ciklusban, Gyurcsány alatt ért a csúcsra. Olyan magasra nőt, ahonnan lezuhant.

Karácsony Gergely az új liberális párt számára jónak látta volna, hogy annak idején, Antall helyett Bibóhoz nyúltak volna. Értem a logikáját, de nem ismerték Bibót.

Vele az első lépésnél kudarcot vallottak volna, nem vállalja egy olyan intézet vezetését, amihez nem ért.

Nem vállalta volna, hogy egy olyan párt elnökévé emeljék, amelyhez nem tartozott.

Senkivel nem kötött volna paktumot.

Az oroszoknak nem mondta volna, hogy „konyec”.

Egyszerűen nem volt hataloméhes.

Egyet nem ismert fel, hogy az úri középosztály alól elolvadt a talaj. Ő volt az utolsó és a legnagyobb alakja az úri középosztálynak. Az pedig nem volt méltó arra, hogy ilyen óriás lehessen a szimbóluma.

Az LMP-nek pedig azt ajánlom, hogy ne a múltban, hanem a jövőben keressen szövetségeseket, mert éppen olyan rosszul jár, mint a káderek színvonalában magasan fölötte álló elődje.

Nyugodjon bele, Bibó soha nem lett volna az ő szövetségesük.