A magyar agrárpolitika lehetőségei

Kopátsy Sándor                PH                   2018 12 18

A magyar agrárpolitika lehetőségei

A háború utáni következetes földosztás ismertette fel velem, hogy a magyar falvakban tízszer annyian kénytelenek megélni, mint Dániában, és hússzor annyian, mint az Egyesült Államokban. Ennek a felismerésemnek köszönhetően az óta sem tévedtem el. A falvak népének helyzetén csak azzal lehet segíteni, ha az ott élők kétharmada elköltözik, vagy legalább bejáróként a városok iparában, szolgáltatásiban talál munkát. Ennek köszönhetően vettem tudomásul az erőszakos kollektivizálást, a nagyüzemek erőszakos általánossá váltását. Mindenki botránkozott rajtam, amikor azt vallottam, hogy a magyar falvak helyzetén nem a Kisgazdapárt és a parasztpárt segített, hanem Rákosi és csapatának a ránk kényszerített bolsevik rendszere. Ez és fojtatásaként a Kádár rendszer már kevésbé brutális eszközökkel ezt folytatta egészen a rendszerváltásig.

A szuverenitásunk elnyerése után az NDF Antall József vezette kormánya, amikor a Kisgazdapárttal szövetkezett kormánya a nagyüzemi mezőgazdaságot felszámolta, és a parasztság jóvátételét valósította meg. Nem vette tudomásul, hogy a mezőgazdaságban még mindig többen maradtak, mint amennyi abból megélhetett. Ahogyan a két háború között és a bolsevik rendszerben is sok volt a nagybirtok, a rendszerváltás után a hatékony művelésre alkalmas birtoknagyság, és a korszerű farmok tizedét sem elérő birtoknagyság vált jellemzővé.

Nemcsak akkor, de máig sem akadt senki, hogy a korszerű farmok mérete tízszer nagy, mint a létrejött átlagos birtoknagyság, a korszerű farmok szükséges tőkeigényének tizede sem volt elérhető közelségben, a működtetők képzettsége még ennél is alacsonyabb volt. Egyetlen agrárpolitikusunk sem mérte fel, hogy mekkora tőkére, és milyen technikai képzettségre van szüksége a jelenkori farmereknek. Ezt némileg megoldották a bolsevik állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek felső tizede azzal, hogy a gépek karbantartását nem az azokkal dolgozók, hanem a szakmunkásokkal felszerelt javító és karban tartó üzemük látta el. Ez a megoldás azonban nem lehetett versenyképes azokkal a farmerekkel, akik maguk vigyáztak a gépükre, és látták el a kisebb javításokat. A magyar nagyüzemi mezőgazdaság tőkével való ellátottsága ugyan megfelelő volt, de a költségük magas, mert a modern gépek üzemeltetői nem vigyáztak a rájuk bízott drága gépek állapotának megőrzésére, mivel a drága gépek javítási költsége nem a vele dolgozókat terhelte.

Bábolnán láthattam, hogy egy modern amerikai tárcsa törött formában kétheti fűzetést jelentett egy késeket készítő vállalkozó számára, mert a hozzá hasonló acél nem is volt más úton elérhető. Ezért aztán a traktorosok örültek, ha eltört egy tárcsa.

Hova jutottunk mára? A drága traktorokat javítani képes munkások a nyugatról ide települt autógyárakban magas fizetésér is megbecsült dolgozók, ugyanakkor nincsenek a kevés modern mezőgazdasági gépet javító vállalkozások. De ennél is nagyobb hiány van az olyan mezőgazdasági dolgozóban, akik hatékonyan tudnák működtetni a néhány modern gépet.

Ezt felismerő agrárpolitikus sincs a láthatáron.

Az első faladat az volna, ha felmérnénk, hogy milyen ágazata mekkora tőke és szakmunkás igényt támaszt.

A hatékony gabonaterelésre csak a fejlett gazdaságú államok képesek. Mi ettől jelenleg nagyon messze vagyunk.

Ennek elérése tehát reménytelen.

Magyarországon a fóliás kertészkedés bizonyult sikeresnek. Már a Kádár rendszerben is a fóliás zöldségtermelők voltak az elsők abban, hogy személygépkocsit vásárolhattak. Vásárolhattak is, mert arra kényszerültek, hogy a termékeiket a budapesti csarnokokba juttathassák. Nekem már tizenéves koromban a bulgárkertészek mutattak példát arra, hogy kevés szakértelemmel, kevés tőkével is lehetet hatékonyan zöldséget termelni. Ennek a tradíciónak a folytatása volt a 70-es években a fóliázás felvirágzása. A fóliasátor ideális megoldást kínált a zöldségtermelőknek. Ekkor jutottam először olyan adathoz, hogy hol, és hány családnak van saját gépkocsija. Kiderült, hogy a Budapest bolygóvárosai és a Duna-Tisza közi fóliázók járnak az élen. Bebizonyosodott, hogy a fóliás zöldségtermelés igényel a legkevesebb tőkét és alacsony szakértelmet. Azt később tudtam meg, hogy Hollandia alig egy tucatnyi vágott virágot termelő nagyüzemet épített Kenyában, ahol jelenleg az európai vágott virág negyven százalékát termelik a helyi képzetlen munkaerővel, és repülők szállítják a virágot az európai piacokra. Ezek a tapasztaltok sem voltak elegek arra, hogy mi is támogassuk a fóliázást. Nemcsak virágot, de még inkább zöldséget termelők legyünk nemcsak magunknak, hanem egész Európának. Erre egyedül minden másik országnál alkalmasabbak vagyunk. Az ízletesebb zöldségek a viszonylag kontinentális éghajlatunknak köszönhető. Ez látszólag könnyen érthető, mégsem vesszük tudomásul. A jóízű zöldségnek, gyümölcsnek napsütése nyár kell. A nyugat-európai éghajlaton a nyarak ebben szűkölködnek. A Duna-Tiszaköz ebben a tekintetben Európa egyedüli adottsága. Ráadásul a Duna és a Tisza gyakorlatilag korlátlan vízzel rendelkezik, amit az atomerőművünk korlátlan mértékben elláthatja ingyenes energiával.

A Kert-Magyarország lennek az egyetlen agrárpolitikai célunk, mi mégis minden áron olcsó gabonatermelők akarunk lenni.

Azt kellene az agrárszakembereknek felmérni, hogy a jelenlegi falusi lakosság milyen ágazatokra képes. Ebből kiderülne, hogy a fóliázás, a kertészkedés, a baromfitartás, a méhészkedés, a prémes állatok tartása és a haltermelésre van a legtöbb lehetőség. A legkisebb pedig a farmok működtetésére. Szinte azt lehet mondani, amit az EU támogat, azzal reményetlen a siker, amit pedig figyelmen kívül hagy, abban vannak lehetőségeink. Ezt a tények annak ellenére bizonyítják, hogy a legkevésbé támogatottak.

A fóliázás, az eper, a málna termelése sikeres, ahol ráálltak. A méhészetben is sikereink vannak. Azt már régen mondom, hogy a jelenkori haltermelés a mezőgazdaság legdinamikusabban növekvő ága. Ötben év alatt szinte a semmiből megelőzték a halfarmok termelése megelőzte a szarvasmarha tartás húshozamát. Az országon átfolyó víz szinte korlátlan lehetőségeket kínál.

Ebben a cigányság jól vizsgázna, ha az állam támogatná, feltárná a halastavak építésének lehetőségeit. A cigányságtól nem kívánna rendszeres munkát, képesek lenének védekezni a tolvajlások ellen, és élni a halastavak adta vendéglátói lehetőségekkel.

Ezzel szemben század ennyi lehetőség van a gabonatermelő és állattartó farmok hatékony működtetését biztosító káderekben és tőke biztosításában.