A településformák hatékonysága

Kopátsy Sándor                EH                   2018 12 07

A településformák hatékonysága

Harari

Harari sem érinti, hogy fajunk történelmében mit jelentett az újabb településformák megjelenése. Az első önözéses gabonatermelő társadalmakban jelentek meg a városok. A 21. századot azzal fogja jellemezni az utókor, hogy ekkor lépett fajuk többsége városokban lakókká, urbanizáltakká. Ennek az volt az egyik gazdasági feltétele, hogy az osztálytársadalmak gazdasági életében a földművelés volt a legtöbb munkaerőt foglalkoztató szektor. Jelenleg az agrártechnikai forradalomnak köszönhetően a lakosság élelmezését biztosító nyersanyagok megtermeléséhez a legfejlettebb társadalmakban elegendő a munkaerő 3-5 százaléka.

Az urbanizáció, vagyis a lakosság városokban élők aránya az egyik legjobb mutatója volt az osztálytársadalmakban. A jóléti társadalmak voltak az elsők abban, hogy a lakosság többsége a városokban él.

A magyar történészek soha nem igyekeztek bemutatni, hogy országunkban mikor, mekkora volt a városban lakók aránya. Pedig igazán ezzel lehetett volna mérni a nyugat-európai társadalmunkhoz képest mért lemaradásunknak. Ezt a személetet Erdei Ferenctől tanultam meg, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy az Oszmán Birodalom a Hódoltsága Térségében hogyan urbanizálta a magyar társadalmat. Azzal, hogy nálunk minden föld a szultán tulajdona volt, felszámolta a nyugat-európai értelemben vett jobbágyságot. Megszűntette a jobbágyok földhöz kötöttségét, azok kizsákmányolt bérlőkké váltak, szabadon költözhettek, kereskedhettek, városokba költözhettek, azokat maguk irányíthatták. A többségük ugyanolyan szegény maradt, de az ügyesek parasztpolgárokká, a településüket irányításuk alá vonhatták, a világi és az egyházi földesuraktól függetlenekké válhattak.

A magyar történészek csak azt hangsúlyozzák, hogy a Hódoltságban megszűnt a király, a földesurak és a főpapok uralma, de azt elhallgatják, hogy a Hódoltság térsége úgy urbanizálódott, hogy a települések önálló falvakká, városokká váltak. Mivel a Hódoltság területén többségben magyar volt a jobbágyság, azokból magyar parasztpolgárok lehettek.

Nyugat-európai értelemben vett polgárságunk nem volt. A vasúthálózat kiépítése azonban legalább meg tízszerezte a városoknak a falvakkal történő árucseréjét, az a kereskedelem gazdasági súlyát. Mivel ezzel a lehetőséggel sem az arisztokrácia, sem a nemesség nem akart, de nem is tudott élni, az eddig gettókba zárt, de iskolázott zsidóség kapott az alkalmon, és alig 2-3 generáció alatt tőkés polgárokká vált. Ezek aránya az eddig nem létező magyarul beszélő polgárság mintegy 6 százalékos lett.

Trianon után, a két háború között a Horthy rendszer az arisztokrácia és a nemesség politikai hatalmát átvevő úri középosztály ragadta meg a politikai hatalmat. Ezek a helyett, hogy örültek volna a zsidóságnak köszönhetően gyorsan fejlődő országnak, a zsidóság ellen fordultak, mert úgy érezték, hogy a zsidóság előlük lopta el a gazdasági hatalmat. Egyik legsürgősebb feladatuknak tekintették a zsidóságtól való megszabadulásukat.

Mivel a Horthy rendszer legsürgősebb feladatának tartotta a teljes revíziót, és a szidóságtól való megszabadulást, a náci Németországgal való szoros kapcsolatát választotta, a második világháborúban a demokráciák helyett a fasiszták oldalára állt, aminek köszönhetően a legsúlyosabb etnikai sérelmeinket javíthattuk, de a háború vesztesei oldalára kerültünk. A magyar történészek máig sem ismerik el, hogy a legnagyobb társadalmai kárt a zsidóság öthatodának elvesztése okozta.

Szerintem, ha megmaradt volna a 6 százalékos zsidóságunk, egészen másként, sokkal eredményesebben alakult volna mind a szovjet megszállás alatti, mind a rendszerváltás utáni történelmük. Ez a veszteségünk minden történelmi tragédiájánál nagyságrenddel több kárt okozott. Mi két csatavesztést tanítunk történelmi tragédiának a tatárokkal szemben elvesztett Mohi, és az oszmánokkal szemben elvesztett Mohácsi csatát. Egyik sem járt tragikus következményekkel. A tatárok néhány hónapos rablás után örökre eltűntek. Az oszmán-törökök 150 évig az ország területének kétharmadán uralkodtak, az Alföldön és a Dunántúl kétharmadán megszállóként, Erdélyben provinciaként uralkodta. Erdélynek ez volt az aranykora, a Hódoltságot pedig arisztokráciája és a főpapok uralmát jelentő jobbágyságot ugyan továbbra is kizsákmányolták, de vallásszabadságot és a parasztpolgárok önkormányzataira bízták a településeket. Debrecen, Szeged, Szabadka, Kecskemét parasztpolgárok városi lehettek.

Ezzel szemben Trianon után üldöztük a polgárságot jelentő zsidósságot, és félfeudális társadalomként működtettük a nemzeti államnak megmaradt országunkat. Ezért tartottam és tartom ma is a bolsevik rendszert a kisebbik rossznak a Horthy rendszerhez képest. Ennek köszönhetjük, hogy felszámoltuk az arisztokrácia és a főpapság nagybirtokait, ezzel felszámoltuk a politikai hatalmukat, és iparosítottuk az országot.

A település politikát csak akkor tudnám tudományosan bizonyítania, ha volna olyan felmérésünk, hogy milyen településformákon milyen értékűek, főleg milyen képzettségűek lesznek az ott született gyermekek. Meggyőződésem szerint a következő generáció éréke elsősorban a családi és a társadalmi háttértől függ. Egyiket sem mérjük, pedig a társadalom várható értéke elsősorban a felnevelt nemzedék minőségéről függ. Ezét tartom elsődleges társadalmi feladatnak a gyermekvállalás családi, és települési struktúrájának optimalizálását. Ebben az írásomban a településforma fontosságát akarom hangsúlyozni. Ezt a jelenkor társadalmi ösztöne jól felismerte, mert soha nem volt olyan nagy, mint jelenleg az egyre nagyobb településekbe áramlás. Sehol nem találtam nyomát annak, hogy a társadalomtudósok hangsúlyozták volna, a minél nagyobb a település, annál jobb elvének hangsúlyozását. A tények fajunk történelmében először történik, hogy a lakosság spontán áramlása olyan arányú lenne, mint a jelenkorban.

Az ipari forradalom háromszáz éve alatt a legnagyobb vállatok számára is a százezer lakosú városok már elegendő munkaerőt garantáltak. Ez elég volt, mert az ipari forradalom során a munkaerő nagy többségével szemben elég volt a fizikai erejük. Senki nem hangsúlyozza, hogy a gyáripar számára a munkaerő nagy többségével szemben sokkal alacsonyabb képességet igényetek a munkaadók, mint előtte a háziipar és a manufaktúrák.

A tudományos és technikai forradalom a munkavállalókkal szemben minden eddiginél nagyobb képesség és képzettség igényt támaszt. Ennek következtében mind az iparban, mind a szolgáltatásokban megfelelő munkaerő csak az egyetemi városokban lehet. Ezért állítom azt, hogy az egyetemi városokban az egy lakosra jutó jövedelem az országos átlag legalább kétszerese. Ma már csak az olyan városok jelentenek hatékony településeket, ahol a lakosság száma százezrekben mérhető.

A közvéleménynek fogalma sincs arról, hogy az elmúlt száz évben az egyetemeken tanulók száma százszorosára nőtt. Ezen belül a gazdaságot működtető szakmában a nők aránya ezerszeres lett. Ha volna olyan felmérésünk, hogy a különböző településformákról milyen arányban lettek a nők diplomások, főleg műszakiak, kiderülne, hogy a tanyákon és kisfalvakban születettek század akkor aránya lesz diplomás, mint az országos átlag.

A kistelepüléseket tehát nem támogatni kell, hogy ott maradjanak az emberek, hanem támogatni abban, hogy még gyorsabban áramoljanak a nagyobb települések felé.

Ennek egyik módja az, hogy az életerős városokat, falvakat támogatjuk abban, hogy a kis településeket magukhoz vonják, legyen a nagyobb településsel közös iskolája, orvosa, patikája, bankja, boltja.

Előbb még csak azt állítottam, hogy hatékony egyetemet csak a százezres lakosságú városok működtethetnek. Most azt állítom, hogy jó elemi iskolája is csak a több ezres lakosú falvaknak, jó középiskolája pedig csak a több tízezres lakosú városoknak lehet. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy nemcsak a közép, de az elemi iskolák hatékonysága is nagyon eltérő. Az elemi iskolák hatékonyságát azzal mérném, hányan tanulnak tovább, akárcsak a gimnáziumokét. Itt csak hivatkozom arra, hogy a pedagógusok fizetését is a tovább tanulók arányával mérném.

Ma a leghatékonyabb értéktermelő az oktatás, ezért azt kellene a leginkább piacosítani.

Fejtegetésem azzal zárnám, hogy mind a gyermekvállalást, mind a településformák állami támogatását a társadalom érdekéhez kellene jobban igazítani. Ennek érdekében illusztrálni kellene, hogy melyik települések az optimálisak.

A falu minimális nagysága a 2-3 ezer főnél kezdődik. Mert csak ennyi lakós képes eltartani a jó polgármestert, orvost, iskolaigazgatót. Ennyi lakos nevel annyi gyermeket, ami az osztályok létszámát jelenti.

A kisváros minimális nagysága 10 ezer lakos. Ez képes fenntartani olyan középiskolát, ami a oktatni képes a saját és környékének tovább tanulni akaró diákjait. A piaca befogadja a környéki falvak áruit, és a bolti hálózata ellátja a vonzáskörében a lakosság nem mindennapi igényeit.

Az egyetemeket eltartó városok nagysága 100 ezer felett kezdődik. Kivételt csak az agrártudományi, a teológiai, valamint a művészeket és sportolókat képző egyetemek jelentenek, amelyek tanulói az ország egész területéről jönnek össze. A műszaki, közgazdasági is jogi egyetemek a térség diplomásait képzik.

Minden több milliós országnak legyen milliós fővárosa. Ebben a törvényhozás és a kormányzás intézményivel, tudományos akadémiával, nemzeti múzeumokkal, operaházzal.

Egyes termékek versenyképes gyártása számára a tízmillió lakos is kevésnek bizonyul. Ennek példája a hatékony repülőgépgyártás, amihez a legnagyobb nyugat-európai országok is kicsik. A versenyképes utasszállító gépeket négy országban gyártják. Ezért tartom indokoltnak a Bécs, Prága, Bratislava, Budapest térségének szorosabb együttműködését.