A marxizmus három módosítása

Kopátsy Sándor                PH                   2018 12 23

A marxizmus három módosítása

A puritanizmus.  A piacosíts. A népszaporulat

Marx a 19. század legnagyobb társadalomtudósa volt. Történelmi materialista akart lenni, de valláslapító lett. A vallása példátlanul gyorsan világvallás lett. 1883-ban halt meg, és 1917-ben Európa keleti, főleg keleti, ortodox keresztény népei az Oroszországi Bolsevik Marxista párt vezetése alatt létrehozták a Szovjetuniót. Ez a párt fő céljának a kommunista társadalom előszobájának, a szocialista diktatúrának az építését tekintette feladatának.

Ekkor már a nyugat-európai fejlett tőkésállamokban is erősek voltak a baloldali marxista pártok, a mérsékelten marxisa szociáldemokraták, és a marxista kommunista pártok.

Nyugat- és Közép-európában az első világháborút követő forradalmakban fontos szerepet játszottak a marxista pártok, a szociáldemokraták és a kommunisták. Ezért mondhatjuk, hogy a világvallások között páratlan sikere volt a marxizmusnak. A marxista vallás abban a tekintetben nagyon sikeres volt, hiszen az általa alapított vallás valóságos világvallássá emelkedett alig ötven évvel a profétája halála után.

A második világháború után a kor egyetlen szuperhatalmának elnöke, Roosevelt akaratából a magát marxistának valló Szovjetunió felügyeleti jogot kapott a megosztott Németország keletei harmada, és az ettől keletre lévő országok feletti politikai hatalomra. Ezek az országok között társadalmi fejlettsége alapján csak Kelet-Németország, az NDK, és Csehszlovákia nyugati fele volt a tőkés polgárok társadalma, ezek egy főre jutó jövedelme közel volt a nyugat-európai államokéhoz. A többi csatlós legfeljebb félig tőkés, félig feudális társadalom volt. Gyenge volt a polgárságuk, erős a két feudális osztályuk, az arisztokráciájuk, és a nemesség szerepét betöltő úri középosztályuk, alacsony bolt az urbanizációjuk, és a lakosság nagy hányada a földművelésből élésre kényszerült.

Ráadásul a Szovjetunió, elviselhetetlen katonai kiadásainak köszönhetően az összes nyugat-európai állam együttes katonai erejénél erősebb volt. Azt utólag is kevesen ismerték fel, hogy ennél gyorsabban terjedő világvallás még nem volt. Igaz, hogy ez a gyors terjedés annak is köszönhető volt, hogy Szovjetunió költséget nem kímélve terjesztette az ideológiáját, de igazán a kommunikációs technika forradalma gyorsította fel a marxizmus terjesztését.

A tőkés társadalmakon túllépés feltétele a puritanizmus.

Marx erről soha nem nyilatkozott.

Max Weber volt az első, aki felismerte, hogy a többi viselkedési kultúránál hatékonyabb a puritanizmus. Ezt azzal fogalmazta meg, hogy csak a protestáns népek képesek a többi kultúránál hatékonyabb felépítményt építeni és működtetni. Ezzel elsőként találta meg valaki a történelmi materialisták között, aki felismerte, hogy a tőkésosztály társadalmán túllépni csak a puritán viselkedésű népek lehetnek képesek.

Weber tévedett abban, hogy puritán viselkedésű népek csak a protestánsok. Ez már Európában sem igaz, mert az Alpokban élő germánok, franciák, olaszok és szlávok mindegyike puritán módon viselkedik.

Még nagyobb tévedése az volt, hogy ő sem ismerte fel, hogy az európai protestáns népeknél a távol-keleti népek, amelyikek még a Nyugat protestánsainál is puritánabbak, és kétszer annyian vannak. Weber felismerése az óta maradéktalanul megvalósult, mert a világ legfejlettebb és a leggyorsabban fejlődő társadalmi mindegyikében a lakkosság többsége puritán.

Kelet-Ázsiában már Weber idejében Japán éppen a cári Oroszország flottájának megsemmisítésével bebizonyította, majd a két világháború között gyarmattartó birodalom lett. A hidegháború első gazdasági csodája a Japán csoda volt. Ezt követte a távol-keleti Négy Kis Tigris gazdasági csodasági csodája, ezek lettek a leggyorsabban fejlődő országok, illetve két ország, Dél-Korea és Tajvan, két városállam, Szingapúr és Hon-Kong.

A bolsevik marxista diktatúra, a Szovjetunió szétesésével és az utódállamok mindegyike, ugyan nagyon eltérő mértékben, de feladta a marxista diktatúráját, de ezzel egy időben a kommunista Kína lett a történelem legnagyobb sikerű országa.

Kína a világ legnépesebb, az emberiség ötödé jelentő, keményen puritán országa. Ez ismerte fel, hogy nem elég a puritanizmus, a sikernek van további két feltétele, a gazdaság piacosítása, és a népesség növekedésének megállítása. Ez nemcsak belefér a marxizmusba, de éppen ez az igazi marxizmus.

Ezt az írást azért kezdtem el, mert elgondolkodtam azon, mit szólna a feltámadt Marx ahhoz, amit Kína csinál, az marxizmus-e valójában.

Marxot a történelem legnagyobbjai egyikének, zseninek tartom. Ezért nem tudom elképzelni, hogy a tény megfejtését nem vonja kétségbe. Az ő korában még senki nem sejthettek, hogy a gyarmatbirodalmak hatalma és gazdagsága megszűnik, hogy az Egyesült Államok lesz a korában élő emberiségnek a példátlan szuperhatalma. Arról, hogy harminc éven belül mellé társul a Kommunista Kína. Marx számára egyértelmű volt, hogy a fejlettebb társadalmak lesznek előbb kommunisták. Azt csak a követői emlegetik, hogy öreg korában már felvetette a gyengébb társadalmakban a tőkésosztály uralmának a felszámolását.

Történelmi materialista létével a könnyebben szakadó, gyenge társadalmak ennek következtében jóléti, azaz kommunista társadalmak lehetnek. A történelmi materializmust igazolja, hogy élenjáró társadalmak csak azok lehetnek, amelyekben adva vannak a másikakénál gyorsabb társadalmi fejlődés feltételi.

Marxot Kína példátlan sikere meggyőzte arról, amint a tények bizonyítanak.

A tévedése abból eredt, hogy a nyomortól, a háborúzástól és a tudásvágy üldözéséről lemondó társadalmak túlnépesedni fognak. A túlnépesedés veszélyét Malthus, a kortársa már akkor felvetette, amikor a gyarmattartó tőkés társadalmakban az 1-2 ezrelékes népszaporulat megkétszereződött.

Meg kell állítani a lakosság gyors növekedését.

Marxnak arról sem volt fogalma, hogy az egészségügy forradalmának köszönhetően az az elmaradt társadalmakban a népesség növekedése 3-4 százalékos is lehet. Minden társadalmi fejlődés nélkül megsokszorozódott a népesség növekedése. Ezt nemcsak Marx korában, de még a 20. század első harmadában sem ismerte fel senki. De nemcsak ezt, de azt is csak most kezdik felismerni, hogy a társadalmi fejlettség egességét nem lehet az országok nemzeti jövedelem növekedésével mérni, hanem csak 3-4 mutató eredőjével, az egy főre jutó jövedelemmel és vagyonnal, a várható életkorral, és az iskolázottsággal mérni. Ebből hatan éve hárommal az ENSZ ugyan méri, de a közgazdaságtan alig használja. Azt hiányoltam, hogy az egy főre jutó nemzeti vagyont, mert engem az a könyv terelt a népszaporulat vizsgálata felé, amelyik bebizonyította, hogy az egy főre jutó jövedelem és vagyon aránya minden kultúrában viszonylag állandó, de a kultúrák között nagyok a különbségek. Ennek köszönhetően döbbentem rá, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulattal járó vagyonigény, különösen a puritán kultúrájú népek esetében már elviselhetetlen felhalmozási igénnyel jár.

Ez a könyv az 50-es évek elején jelent meg. A szerzői Rácz Jenő, a forintot bevezető kisgazdapárti miniszter és Bródy András akadémikus közgazdász. A címe: A tőkés társadalmak vagyonigénye. Ez a könyv aztán arról is meggyőzött, hogy mi volt az alapja Max Weber felismerésének, hogy a kultúrák között csak a protestánsok lesznek képesek a többi kultúránál hatékonyabb társadalmi felépítményt létrehozni. A Nyugat kultúrái, vagyis a keresztények között a protestánsok vagyonigénye a legnagyobb, meghaladja a háromszorost. Márpedig minél nagyobb egy kultúra viszonylagos vagyonigénye, annál alacsonyabb lakosságnövekedést képes elviselni. Akkor, és az óta is néhányszor felmértem Magyarország etnikumainak a viszonylagos vagyonigényét. Ez száz éve valóban nem változott.

A magyar zsidóságnak 1914-ben a legmagasabb volt jövedelme, de ehhez viszonyítva is négyszeresére nőtt a vagyona. Ez volt elsősorban az az etnikum, melyik a gyors szaporodásához igazítani tudta növelni a vagyonát, sőt.

A protestáns magyarok és svábok vagyona a jövedelmükhöz képes háromszoros volt.

A katolikus magyarok jövedelmükhöz viszonyított vagyona az elmúlt száz éven kétszeres volt. A harmadával a protestánsokhoz képest kisebb vagyon elsődleges oka az nagyobb gyermekvállalásuk, tehát a gyorsabb népszaporulatuk volt.

A Trianon előtti Magyarországon a legkisebb jövedelme és vagyona a ruténeknek, a katolikusokénál is kisebb jövedelme és az ehhez viszonyított vagyona volt a románoknak, a szerbeknek és a horvátoknak.

A Trianon utáni Magyarországon az etnikumok viszonylagos vagyona csak a zsidóságnak csökkent, a magasokén nagyobb, a többieké nem változott. Ezt kimondani még száz év után is hazaárulásnak számit, mégis leírom, az ország jelenlegi lakossága jobban él és több a vagyona, mint ahogyan az egész Kárpát Medence birtokában élhetett. Ezért irritál a kisebbségbe került magyarságnak olyan kettős állampolgárságot ajándékozni, ami nem teszi számukra lehetővé, hogy a megmaradt országukban élhessenek.

Itt kell leírni azt is, hogy a római katolikus egyház tiltja a fogamzásgátlók használatát és az abortálást. Ezzel hátráltatja legjobban a latin-amerikai országok fejlődését. Ezeknek az országoknak a többségében mind a jövedelmek, mind az iskolázottság elérte azt a szintet, hogy a fogamzásgátolókat használják, a nem kívánt terhességüktől megszabadulhassanak. Én ugyan abban soha nem hittem, hogy a gyermekvállalás isteni akarat következménye, mert, ha az volna, nem a szegényeknek lenne annyi gyermekük, akikről nem tudnak kellő módon gondoskodni.

Fajunk története azt bizonyítja, hogy fajunk csak azért volt képes az osztálytársadalmak évezredeit átélni, mert minden osztálytársadalom fokozta a halálozást. A fajunk sorsáért felelősek tiltakoztak a halálozást fokozó kizsákmányolás, a háborúzás és tudásvágy üldözése ellen. Mégsem jutott el senki odáig, mi lett volna, ha nincs kizsákmányolás, ha nincsenek háborúk, és felismerjük, hogy ezek azért elkerülhetetlenül szükségesek, mert a fajunk szaporább volt, mint amennyi eltartható lett volna. A túlnépesedés veszélyét csak Malthus publikálta, de a vallások azonnal üldözni kezdték, mert szerintük a szaporaságunk is isten akarata. A tudományok pedig azért, mert a mű színvonala nem felelt meg a szakma igényeinek.

A piac tudja a társadalom érdekét érvényesíteni.

Marx legnagyobb tudományos műve a Tőke volt, amiben az értékelméletét bonyolultan fejtegeti, és azt állítja, hogy az az ideális árak ingadozásának a tengelye az érték.

Ugyanakkor az emberiség nem puritán lakosságú háromötödében sokszorosára ugrott a népszaporulat, évente 100 millióval nő a lakosságuk.

Mára bebizonyosodott, hogy a társadalmak élcsoportjába csak azok az országok kerülhetnek, amelyekben a lakosság puritán, és megállt, illetve megállították a népszaporulatot.

Marx tudományos munkáját, a Tőkét az árak általa vélt centrumának, az éréknek a meghatározására szánta. Azt, hogy nincs ilyen centrum, már az 50-es évek elején megállapítottam az erdőgazdasági választékok árának vizsgálata során. A telepített fafajok végső kitermelése, ciklusa 30-80 év között van, ennek a véghasználat korban nemcsak a ráfordítása, de annak a választékok közti megosztása megoldhatatlan feladat. Ennek alapján vezettük be a világpiaci árarányokat. De ezek is minden faj esetében eltérők.

A szolgáltatások esetében még bonyolultabb a ráfordítások alapján mért á. A művészek és a sportolók esetében pedig még lehetetlenebb a ráfordításokkal mérés. Abban maradtam, hogy az árak megállapítására csak a piac alkalmas, ott pedig a kereslet és kínálat aránya az egyetlen meghatározó. A tudományokban, a művészetekben és a sportokban még inkább csak a piac ítélete alapján lehetnek árak. Az áraknak nincs kiszámítható centruma, csak a kereslet és a kínálat egyensúlya lehet az ár meghatározója.

Ezt megelőzően a Szovjetunió működési kudarcát azzal magyaráztam, amit Webertől tanultam, az orosz nép ortodox kereszténysége volt az európai kereszténységek legkevésbé puritán formája, vagyis az orosz kultúra eleve alkalmatlan volt arra, hogy a kommunista diktatúra fölényt mutathasson. Nem volt erre képes a tőkés gazdaságban sem, miért lenne képes a marxista vallás fölényének bizonyításában. Azt ugyan eleve felismerem, hogy az orosz nép számára a bolsevik terror a kisebbik rossz volt, mint a tőkés osztálytársadalom tulajdonviszonyai között a puritán népek kapitalista rendszerének másolásában. A bolsevik Szovjetunió kevésbé volt elmaradott a puritán nyugat-európai társadalmakhoz viszonyítva, mint a megelőző cári Oroszország. Azt, hogy a mai Oroszország kevésbé elmaradott a nyugat-európai jóléti államokhoz képest, mind amennyire elmaradott a cári Oroszország volt a forradalom előtt. Kelet-Európát a bolsevik Szovjetunió inkább felemelte, mint elmaradottabbá tette.

A bolsevik csatlósok között a képességhez képest a két ortodox csatlós vizsgázott a legjobban. Ugyanakkor a kelet-németeket, a cseheket és a balti államokat lejjebb szorította. Mi magyarok, a szlovákok és a lengyelek csak abban a tekintetben nyertünk, hogy megszabadítottak az arisztokraták és az úri középosztály hatalmától, és felemelték az alsóbb rétegeket és a nőket.

Azt, hogy mire és mivel képes a marxista diktatúra nagyot teljesíteni, csak 1990-ban a Szovjetunió szétesése után a maga gazdájává vált kommunista Kína mutatta meg. Kiderült, hogy a gazdaságát piacosított és a túlnépesedését erőszakkal megállító Kína a történelem leghatékonyabb társadalma lett.

Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy Marx a jelenlegi Kínát marxista társadalomnak tekintené, mert nem sokban hasonlít arra, milyent Marx elképzelt. Például mit szólt volna ahhoz, hogy jelenleg a dollár milliomosok száma gyorsabban szaporodik, mint bárhol a világon. Ugyanakkor el kellene ismernie, hogy az elmúlt 17 évben, Kínában 400 millió lakos szabadult meg a mély szegénységből, az egy főre jutó jövedelem és vagyon, valamint az iskolázottság sokkal gyorsabban nőtt, mint a történelemben valahol máshol. Az is imponálna Marxnak, hogy szinte biztosan lehet várni, hogy a század közepére Kína lesz a másik gazdasági szuperhatalom.

A kínai marxisták felismerték, hogy az árakat nem az értékük, hanem a keresletük és kínálatuk egyensúlya határozza meg, tehát a marxista politikai hatalom gazdasága is csak akkor lehet hatékony, ha szabadon működhet a piac, tehát az áruk és szolgáltatások keresletének és kínálatának az egyensúlya határozza meg. Ha Marx a Tőkében ezt bizonyítja, akkor ő is azt javasolta volna, hogy a kommunizmus csak akkor működhet hatékonyan, ha szabadon működik a piac.

Ez esetben a munkaerő kizsákmányolásának is a tőkehiány és a munkaerő túlkínálat az oka. Ezért nem a tőkéseket kell kisajátítani, és nem erőszakkal kell létrehozni a munkások kizsákmányolásának megszüntetését, hanem a tőke munkaerő keresletét és a munkaerő kínálata között kell egyensúlyt teremteni.

A rabszolgatartók osztályuralmát nem a rabszolgatartók hozták létre, hanem a munkaerő hiánya. Ezt mindennél jobban bizonyította a tény, amikor az amerikai ültetvényeken a képzetlen munkaerőre volt szükség, mert tőke még nem sok kellett ezek működtetéséhez, de annál inkább képzetlen munkaerőre volt szükség.

A feudális társadalmat a termőföld hiánya hozta létre. Munkaerő több volt, mint amennyire a földek megműveléséhez szükséges. Ezért kötötték a földbirtokosok tartós függésben a jobbágyaikat.

A tőkés társadalmat a gyáripari termelés magas tőkeigénye, és a munkaerő túlkínálata hozta létre. Az elmaradt technikával működő céh és háziipar felszámolása sokkal több munkaerőt szabadított fel, mint amennyit a gyáripari termelés igényelt, azt a tőkehiány és a munkaerő felesleg jellemezte. A tőkésnek elsősorban tőkére volt szüksége. A munkaerő kínálata pedig meghaladta a keresletét. Ezért vált jellemzővé a tőkés profitja és a munkaerő kizsákmányolása. Marx még ezt sem vette tudomásul, hogy a háborúk és a járványok idején, amikor lecsökkent a munkaerő kínálata emelkedtek a bérek, jobban megbecsülte a tőkés a munkaerejét. Vagyis a kizsákmányolás ténye és mértéke nem a tőkéseken, hanem a munkaerő keresletének és kínálatának megfordulásán múlt.

A marxizmus még nagyobb hibája, hogy nem ismerte fel a túlnépesedés megállításának a szükségességét. Az osztálytársadalmak közös jellemzőjét, a kizsákmányolásnak ugyanis közös oka, a túlnépesedés volt.

Ezt számomra először Rácz Jenőnek és Bródy Andrásnak az 50-es évek elején, A tőkés társadalmak tőkeigénye címmel megjelent könyve bizonyította be számomra. Ők ugyanis kimutatták, hogy nemcsak a munkaerőt, hanem a nemzeti vagyont is újra kell termelni, és ezek aránya a kultúrától, az éghajlattól függő, de az egy lakosra jutó aránya a gazdaság fejlettségtől független. Ezt bizonyítja a tény, hogy az óta az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosára, tízszeresére nőtt, de az egy lakosra jutó jövedelem arány változatlan maradt.

Az 50-es évek Magyarországában az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosa volt a vagyon. Ezen belül a zsidóké ötszörös, a sváboké és a protestáns magyaroké háromszoros, a katolikus magyaroké kétszeres, a cigányoké egyszeresnél is kisebb. Jelenleg az egy lakosra jutó jövedelem közel tízszeres lett, de a vagyonuknak az ehhez viszonyított aránya alig változott. ennél is meglepőbb, hogy jelenleg az Egyesült Államokban az ez egy laksora jutó jövedelem háromszorosa ugyan hússzorosa az 50-es évek magyarországi adatának, a nemzeti vagyonuk ehhez viszonyított aránya szinte azonos. Ott az európai kultúrájú zsidóság és a távol-keleti etnikum vagyona az éves jövedelmük négyszerese, a puritán, protestáns európai etnikumoké háromszoros, a latin-amerikaiaké kétszeres, a négereké egyszeres sincsen.

Az a tény, hogy a különböző kultúrák jövedelméhez viszonyított vagyonigénye viszonylag stabil, az jelzi, hogy a lakosság 1-2 százalékos növekedése azt követeli meg, hogy ennek a szinttartásához nemcsak a lakosság jövedelmét kell ilyen arányban növelni, hanem a vagyonát is. Ha egy országban a jövedelemhez viszonyított vagyonigény háromszoros, és a lakosság évente egyetlen százalékkal növekszik, a szinttartásához a nemzeti jövedelemnek évente 4 százalékkal kell növekedni.

Ez azt jelenti, hogy ebben az évben a világgazdaság 3.5 százalékkal növekszik. Ezzel párhuzamosan a lakosság évente 75 millióval, azaz 1 százalékkal nő. Az emberiség tehát az egy lakosra jutó jövedelmet és vagyont újratereli. ezen belül azonban óriásiak a különbségek. Ha az emberiséget ötödökre bontjuk, az alábbiakat állapíthatjuk meg.

I. Kína magasan kiemelkedik az átlagból.

Az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon 1990 óta közel 10 százalékkal növekedik.

II. A már gazdag puritán államok.

Ezekben az egy lakosra jutó növekedés eléri a 2 százalékot annak köszönhetően, hogy a lakosságuk stagnál, illetve csökken.

Ez az ötöd több szempontból vegyes. Az európai jóléti államok között nagyok a különbségek. A skandináv államok, Svájc és Hollandia a világ felső tizedében, a britek, a germánok a második tízben, a gyengébbek pedig fele, harmada egy főre jutó jövedelemmel a harmadik és ötödik tizedben vannak.

Ebbe az ötödbe tartozik Japán és a Kis Tigrisek.

III. A latin-amerikai és a kelet-európai államok.

A latin-amerikai országokban stagnál az egy lakosra vetített mutatók szintje, mert ezek a római katolikus egyház nyomására lassan térnek rá a fogamzásgátlók használatára. Ezért a lakosságuk száma 1-2 százalékkal nő. Ráadásul az indián ősakók és az afrikai ragszolgák még lejjebb húzzák az egy lakosa vetített mutatókat. Ennek ellenére a javulás felé mozognak. Megállíthatatlannak tűnik a gyermekvállalásuk csökkenése.

A Szovjetunió utódállamaiban eleve lassabb a lakosság növekedése, kisebb az ortodox keresztény egyház befolyása, a visszahúzó etnikumok aránya is kicsi. Szinte figyelembe sem veszik, hogy Oroszországban a nagyüzemes bolsevik mezőgazdaságot a családok farmergazdaságai váltották fel. A politikai hatalom pedig viszonylag centralizált maradt.

IV. India önmagában is az emberiség ötödét jelenti.

Mivel eleve földrajzi, etnikai és vallási tekintetben nagyon tagolt, de szinte ismeretlen a puritanizmus, képtelen a túlnépesedését megfékezni. Véleményem szerint, viszonylag hamar elemire fog szétesni. Talán a szuverén államokra bomlása után azok közül néhányan képesek lesznek a túlnépesedésüket megfékezni.

A többi dél-ázsiai ország még enni sikert sem ígér.

V. A Szaharától délre lévő Afrika.

Ez az emberiség leggyorsabban szaporodó, ezért a gyorsan lemaradó ötöde. Az országok lakossága évente 3-4 százalékkal növekszik, amire semmilyen orvosság nem ajánlható. A bányakincsinek köszönhetően a fejlett világból jelentős bányajáradékra számíthat.

Bizonyos magyarázatra szorul, hogy a mohamedán arab Közel-Kelet nem fért bele a felosztásomba. A mohamedán országok között csak Törökország sorolható a nem reménytelen országok közé, de az nem is arab.

Ez a felsorolás is azt bizonyítja, hogy Marx az általa elképzelt ideális társadalmat, a kommunistát egyformán ajánlotta minden kultúrának, gazdaági fejlettségétől függetlenül. Marx ezt azért érezte lehetségesnek, mert a kommunizmust nem vallásnak, hanem társadalmi formának tekintette. Ráadásul a túlnépesedést és a gazdaság piacosítását figyelmen kívül hagyta.

A népszaporulat nagysága minden kultúrában, annak minden gazdasági fejlettségi szintjén az alépítmény legfontosabb eleme. Ezt mindennél jobban bizonyítja Kína jelenkori fejlődése. 1990-ig Kína bolsevik marxista ország volt, amiben a gazdaságot nem a piac, hanem az ideológiai vezetés irányította, a népszaporulata pedig a 3 százalékos növekedés közelében mozgott. Ezért aztán az egy lakosra vetített fejlődése stagnált.

A gazdaság piacosítása és a gyermekvállalás korlátozása ezt példátlan mértékben felgyorsította a puritán országokban. Az emberisség háromötöde számára a dinamikusan növelhető egy lakosra jutó jövedelem és vagyon egymással párhuzamosan nem növelhető. Webernek abban igaza volt, hogy az ideális, legalábbis minden társadalomnál gyorsabban növekedő, azaz jóléti társadalmat csak a puritán népek képesek létrehozni, de ezek is csak akkor, ha leáll a népesdésének a növekedése, és a piac szabályozza a gazdaságot.