A világgazdaság várható eredménye 2016

Kopátsy Sándor                 EG                  2016 01  07

A világgazdaság várható eredménye 2016

A The Economist ez évi első száma közli az országok GDP növekedésének várható eredményeit. Ez a kitűnő gazdasági hetilap sem képes megszabadulni attól, hogy az országok eredményeit csak egy lakosra vetítve szabad összevetni. Az országokra vetített jövedelem ugyanis hamis képet mutat, feltorzítja az eredményt ott, ahol nő a népesség. Nincs tekintettel arra, hogy a népesség növekedése együtt jár azzal, hogy csökken az egy lakosra jutó élettér és vagyon.

A reális képet az adna, ha három mutatót vennének figyelembe.

Az egy lakosra jutó élettér.

A klasszikus közgazdaságtan egyik eredendő hibája, hogy az országok életterének optimális eltartó képességét figyelem nélkül hagyja. Pedig az életterek eltartó képessége nagyon differenciált és a fejlettségi szinttől, a tudomány és a technika fejletségétől függően nagyon változó.

A gyűjtögető életmódban az eltartó képességek közti különbség már nagyon eltérő volt. A csapadékos trópusokon volt a természet eltartó képessége a legmagasabb. Ez fakadt abból, hogy ott növényvilág éves hozama százszor nagyobb volt, mint a sarkkörhöz közeli tundrán. Ahol nagy volt a növények éves hozama, ott magas volt az állatállomány, és a gyűjtögetésből élő ember eltartó képessége is.

Tekintettel arra, hogy az eltartó képességhez nemcsak a nagyobb hő szükséges, hanem a víz is. Ezért a vízben szegény trópusok eltartó képessége nagyon alacsony volt. Alig tudatosul, hogy a sarok közelében is nagyon alacsony a csapadék, mégis nagyobb az eltartó képesség, mint a trópusi sivatagokon. Az ok, hogy a növényzet csapadékigénye nagyon függ a víz párolgásától. A nagy hidegben alig van párolgás. A sarkokon az évezredekkel korábbi csapadék is megtalálható.

Arra sem fordítunk kellő figyelmet, hogy a be nem fagyó vizekben az életformák viszonylag gazdagok. A sarki tundrák felszíni élővilága tört része annak, ami a sark közeli tengerekben él. Ezt azért érdemes figyelembe venni, mert jelenleg a tengerek megművelésének a forradalma folyik. Márpedig, ha ez megtörténik a földünk élelem termelési kapacitása többszörösre nőhet. A tengereket ugyanis eddig csak gyűjtögetésre használtuk. Kihalásztuk azt, ami ott megtermett emberi beavatkozás nélkül.

Az osztálytársadalmak eltartó képessége.

Az önözéses szántóföldi gabonatermelő társadalmak a térségük eltartó képességét mintegy százszorosára növelték. Annak ellenére, hogy az árasztásos önözésre alkalmas terület viszonylag kicsi, a szárazföld néhány százaléka, ez a kis terület tartotta el a kor emberiségének mintegy kétharmadát.

Becslésem szerint, az öntözéses gabonatermeléssel közel párhuzamosan alakult ki a csapadékban gazdag dombokon, hegyeken a természetes csapadék lefolyását akadályozó, teraszos öntözés. Azzal, hogy ez a termelési mód miért nem volt versenyképes az árasztásos öntözéssel, a tudomány keveset foglalkozott. Pedig egyszerű a magyarázat. Amíg az árasztások öntözés egyúttal nagyon hatékony szállítási feltételeket is biztosított, a csapadékot megtartó teraszokon az anyagmozgatás nagyon nehezen megoldható feladat volt. Amíg a gyakorlatilag állóvizű csatornákon nagyon hatékony volt a termés, a trágya szállítása, addig ez a meredek hegyoldalon nagyon nehezen megoldható feladat volt.

Nagyon általános felfogás a kerekes járművek megjelenésének forradalmi szerepe, de szinte senki sem teszi hozzá, hogy a kerekes járművek a jelentős szintkülönbségek legyőzésére mennyire alkalmatlanok voltak. Az állóvizű csatornán egy tonna terhet kötéllel elhúzhatott egy ember egynapi járóföldre is. Kerekes járművel már sárban is, ehhez a teljesítményhez négy ökör kellett. Ez a feladat a néhány fokos emelkedőn pedig már szinte megoldhatatlan volt. A dombos területeken az anyagmozgatásra csak az ember és a málhás állat volt alkalmas. Senki sem mutatott rá arra, hogy a kerék csak kemény és viszonylag sík terepen volt forradalmi találmány. Ez a magyarázata annak, hogy a sok tekintetben nagyon fejlett amerikai kultúrák fel sem találták a kereket.

Megdöbbentett, amikor kiszámoltam, hogy Magyarországon, száz évvel ezelőtt a mezőgazdaság még sokkal több tonna/kilométer szállítást teljesített, mint a vasúthálózat. A Kárpát Medence településhálózatát is a szállítási feltételek alakították ki. Az alföldi homok minden évszakban könnyen járható, ezért az ilyen terepeken egymásától távoli óriás falvak voltak a téli lakóhelyek, és távoli tanyákon folyt a termelés. Ilyen Zalában, vagy a hegyek között nem alakulhatott ki.

A vasút és az autópályák hálózata előtt, a települési szerkezetet a szállítás költsége határozta meg. Ebben a tekintetben forradalmat a mezőgazdaságban a traktor jelentett.

A természetes csapadékra épülő szántóföldi földművelés.

Még az európai történészek sem veszik tudomásul a nyugat-európai agrártechnikai forradalom világtörténeti jelentőségét. Az évenkénti 500-1000 milliméteres csapadékos, négy évszakos gabonatermelés tette lehetővé, hogy a gabonatermelés az önözhető területek többszörösén megtörténhessen. Ez a termelési mód ugyan ezer éven keresztül, egységnyi területen tized annyi lakost tartott el, mint az önözés, de kezdettől fogva olcsóbb volt. Ezzel magyarázható az is, hogy a 20. századi agrártechnikai forradalom ebben a művelési módban alakul ki.

Nem véletlen, hogy az önözéses földművelés ugyan nagy lakosságot képes eltartani, de a termelési költségeiben nem történt forradalom. Ebben az is közrejátszott, hogy a nagy eltartó képessége miatt munkaerőben bővelkedő és földben szegény kultúrákban alakult ki. Becslésem szerint, ha az önözéses gabonát olyan hatékonyan tudnák termelni, mint a szárazföldit, 2-3 milliárd ember munkája válna feleslegessé.

Nem véletlen, hogy ma már az olcsó gabonát, általában az élelmiszert ott termelik, ahol a lakosság 3-5 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban.

Ha Kínában olyan hatékony lenne a mezőgazdaság, mint az Egyesült Államokban, 300-500 millió embernek kellene más ágazatokban munkahelyet teremteni.

Az elmúlt száz év világtörténelmének megértéséhez az egyik kulcs az, hogy a 19. század közepén a ma már fejlett világban is a munkaerő fele még a mezőgazdaságban dolgozott, a 20. század végén pedig már a tizede sem.

A közgazdászok azzal sem számolnak, hogy mibe került az, hogy a fejlett társadalmakban munkaerő kétötödének a mezőgazdaságon kívül kellett munkahelyet teremteni.

Ezzel visszatértem a kiinduló problémámhoz.

A munkahelyteremtés vagyonigényéhez. Az elmúlt száz évben az emberiség ötszörösére gyarapodott, tehát ma ötször annyi munkahelyre van szükség, mint száz éve. Ezen túl pedig a munkaerőnek ötödét a mezőgazdaságon kívül kellett foglalkoztatni.

Hatvan éve az Országos Tervhivatalban döbbentem rá arra, hogy a lakosság növekedésével óriási felnevelési költség és vagyonnövelés jár. Ezt felismerve állapítottam meg, hogy csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyik képes féken tartani a népszaporulatát. Aki ezt szem előtt tarja az két feltételt vizsgál.

1.  A lakosság növekedése legyen lassú. Az eleve túlnépesedett társadalmakban inkább 1-2 ezrelék csökkenés, az alulnépesedettekben pedig 1-2 ezrelékes növekedés a kívánatos.

2.   Az optimálisnál alacsonyabb népességű társadalmak számra a néhány ezrelékes befogadás a legjobb megoldás. Ezt azonban szelektálni kell, mert csak az olyan munkaerő befogadása hatékony, amelyik a befogadó ország munkaerejének átlagánál jobb. A jó minőségű munkaerő értéke az egy lakosra jutó GDP 10-15-szöröse. Ennyibe került volna ugyanis a felnevelése.

A befogadó ország átlagánál jobb munkaerő befogadása talált kincs. Az olyan befogadása pedig, amelyik a befogadó ország munkaerejének alsó ötödébe tartozik, nemzeti csapás. Ebben Európa nyugati fele a második világháború óta elrettentő ostobasággal vizsgázik. A gazdag országok a háborús károk újjáépítéséhez a minél olcsóbb, a munkaerejük alsó ötödébe tartozó munkaerőt fogadott be.

Ez csak azért nem járt látványos kudarccal, mert Európa keleti feléről kitoloncolták a germán etnikumokat. Ezek ott az elitet jelentették. Hazájukba visszatérve pedig néhány év alatt a német átlaghoz zárkózhattak fel.

A német gazdasági csoda alapja a háborús emberveszteségükkel azonos nagyságú hazatelepítés volt. Ezt sem írta még le senki.

Az elmúlt év közel-keleti milliós bevándorlása pedig az ostobaság csúcsa. Olyan munkaerő érkezik Nyugat-Európába, amelyik a befogadó ország alsó ötödébe tartozik, ráadásul kulturálisan a legnehezebben asszimilálódó.

Mi várható a világgazdaságban 2016 után?

Nagyon mást várok, mint amit a The Economist adatai sugallnak.

Folytatódik, ami két éve elindult. A nyersanyagtermelő országok, különösen az olajt és földgázt termelők példátlan mértékű bányajáradéktól esnek el. Ezt a folyamatot nem jelzik az idézet adatok, mert nem 2015-től, hanem már 2014-től szenvednek óriási veszteséget a nyersanyagokat exportáló, és bányajáradékból élő, kevéssé fejlett országok.

A legnagyobb vesztesek az olajban gazdag arab országok. Ezek után jön Oroszország, Brazília. Ezek nemzeti jövedelme nem 2015-höz, hanem 2014-hez viszonyítva esik vissza. Oroszország ma negyed árat kap az exportált olajért, földgázért. Brazília nyersanyag exportjának árindexe a 2013-asnak alig 40 százaléka.

A legnagyobb nyertesek a már gazdag országok.

Élükön az Egyesült Államok, amelyik a legnagyobb olajpocsékoló volt, de a palagáz feltárásának köszönhetően a legnagyobb importőrből önellátó lett.

A második nyertesek Japán és a már gazdag távol-keleti országok. Ezek fejlett gazdasága olcsó energiahordozókat és nyersanyagokat kap.

Nyertes az Európai Unió is. De más okokból azonban példátlanul lemarad a négy óceánon túli országhoz, még sokkal inkább a távol-keleteikhez képes. A lemaradás okaival korábban már többször foglalkoztam.

A legnagyobb nyertes azonban Kína. A nagyon magas nyersanyagárakat éppen a példátlan gyorsasággal növekvő iparosodása okozta. Kína azonban már túl van az iparosítás leginkább anyaggénes szakaszán. Utána pedig hasonló méretű igénnyel nem jöhet senki, mert nincs olyan jelentős méretű ország, amelyik nem túlnépesedő, és a lakossága puritán volna.

India lehetne a legnagyobb nyertes, mert nyersanyagokban, főleg olajban szegény, de a lakossága az elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik, a lakosságának viselkedése pedig nem puritán.  Még nem írta le senki, de a következő száz évben az indiai értelmiség lesz a fejlett világba betelepülő legnagyobb etnikum. Az értelmisége sokmilliós, szakmai tekintetben kiváló, gyorsan asszimilálódó, és hazájában megfizethetetlen. Ráadásul angolul beszél.

Ezt évtizedek óta tudtam, de az Egyesült Államok adati már bizonyítják. Ott a legsikeresebb befogadottak dél-ázsiaiak, azok nagy többsége pedig indiai.

A túlnépesedő országok ugyan keresletet jelentenének nyersanyagok és az energiahordozók piacán, de nem lesz elegendő vásárlóerejük azok megvásárláshoz.

A közölt táblázaton szereplő országok élvonalában, 6 százalék feletti GDP növekedéssel szinte csak ázsiai országok vannak. Köztük jelentős csak India, és nem jelentételen Vietnám. De, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosságuk évente 2-3 százalékkal növekszik, akkor kiderül, hogy a lakosság növekedésükből fakadó felnevelési költségük és az egy lakosra jutó vagyonigényük tartásához a kétszámjegyű GDP növekedés sem nyújtana fedezetet. Ezek a gyorsan növekvőknek minősített országok mindegyike lemaradó.