Kopátsy Sándor                 EF                   2015 12 27

A fajunk elviselhetetlenül és kontraszelekciósan szaporodik.

Fajunk túlszaporodása az elmúlt száz évben elszabadult. Egy nagyságrenddel gyorsabban szaporodunk, mint amennyi elviselhető. Arra ugyan nem találtam bizonyítékot, hogy fajunk valaha a darwini értelemben szelektálódott volna. De az ellenkezőjére sem. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az agyunk kapacitása fejlődött, vagyis arra szelektálódtunk még akkor is, amikor az osztálytársadalmak ezt igyekeztek elfojtani. A találékonyságunk, a lehetőségek közti választási képességünk fontos szerepet játszott a szelektálódásunkban.

A gyűjtögető társadalmak.

A minőségi szelekció fajunk gyűjtögetésből való élése idején, vagyis eddigi életünk 95 százalékában zavartalanul érvényesült. A gyűjtögető társadalmakban a tudás nem bűn, hanem erény volt. Mégsem találtam arra vonatkozó tudományos anyagot, hogy a fejlett agyunk milyen szerepet játszott abban, hogy a gyűjtögetés mintegy 150 ezer éve alatt, minek köszönhettük, hogy a földünk szinte minden természeti környeztében képesek voltunk a környezethez igazítani az életmódunk úgy, hogy a nagyon eltérő életmódunk ellenére, fajként nem változtunk. Az egyetlen faj lettünk, amelyik nem mutációval és szelekcióval, hanem az eszére való támaszkodással igazította a környezetéhez az életmódját.

Az osztálytársadalmak.

Nem találkoztam annak boncolásával, hogy miért volt minden osztálytársadalomban bűn az ember tudásvágya, kíváncsisága. Pedig vitathatatlan, hogy a gyűjtögető társadalmakban is voltak dogmák, keményen megtartott, vitathatatlan szabályok, a társadalmi elismerés mégis a tudás alapján történt. A gyűjtögetés eredménye ugyanis tudásarányos.

A társadalmi fejlődésünk magasabb fokán, amikor már elsősorban az általunk termelt javakból éltünk, azaz minden osztálytársadalomban üldöztük a tudásvágyat. Az nemcsak a biblia tanítása volt, hogy a tudásvágy bűn, minden kultúrában a dogmák feletti kételkedés volt a legnagyobb bűn.

Az osztálytársadalmakban a társadalmi rang vagy vérségi, vagy vagyoni öröklésen múlt. Ez alól ritka volt a kivétel. A képességgel arányos érvényesülés általános csak a hívatásos művészetek és a hivatásos sportolók esetében volt általános.

Ezt azért kellene ma hangsúlyozni, mert a jelenkori fejlett társadalmakra ugyanaz a képességarányos érvényesülés a jellemző, ami a hivatalos művészetekben és a versenysportokban korábban is jellemző volt. Ennek kellene jellemzővé válni az oktatásban is. Ezt a képzési módszereit kellene általánossá tenni.

A tudományos és technikai forradalom a tudásvágy értékelésében is gyökeres fordulatot hozott. A jelenkorban már a felgyorsult tudományos és technikai ismeretek növekedésével való haladás lett a társadalmi rang, érvényesülés feltétele. Ebben a korban a hatékony társadalmi fejlődés feltétele a tudásvagyon növelése és a túlnépesedés megállítása.

A társadalom tudásvagyona csak ott nőhet hatékonyan, ahol az erkölcs puritán és nem nő a lakosság. A 20. században egyértelművé vált, hogy csak a puritán erkölcsű népek társadalmai lehetnek hatékonyak, de azok is csak akkor, ha lecsökken a népszaporulat és piac irányított lesz a gazdaság. A puritán erkölcsű társadalmak között a század végén már csak a puritán népek többségét jelentő Kína volt szegény, mert túlnépesedett és nem piacos volt a gazdaága. Az 1990-es reformjuk korrigálta mindkét hiányosságukat. Erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, és piacosította a gazdaságot. ennek hatására korábban elképzelhetetlen mértékben felgyorsult a gazdasági növekedés.

Ezzel csak a viszonylag kis Észak-Korea maradt olyan puritán ország, amelyik szánalmasan lemarad. Ennek a kettéhasított országnak ma a déli felén az egy lakosra jutó jövedelem 16-szor magasabb, mint az északon. Ehhez hasonló példát nem ismer a történelem. A tanulságát mégsem vonja le senki. A nyugati liberálisok csak azt mondják, hogy nem demokratikus. Azt nem veszik tudomásul, hogy egyrészt Dél-Koreában is diktatúrával kezdték, másrészt Kínában ma is politikai diktatúra van. Észak-Koreának elég volna, ha piacosítaná a gazdaságát és féken tartaná a jólét növekedésével növekvő gyermekvállalást.

Ebben az esetben az jellemezé korunk emberiségét, hogy minden puritán nép társadalma fergetegesen fejlődik, a nem puritánok pedig lemaradnak.

A puritán, nem túlnépesedő társadalmakban is kontraszelekció jellemző. Ez azt jelenti, hogy a viszonylag alacsony gyermekvállalás ugyan megállítja a túlnépesedést, de ezen belül jellemző a csökkenő népességű magyar társadalomban is a fő hiányosságunk abból származik, hogy a családok felső harmadában nagyon kevés, az alsó harmadában pedig viszonylag sok gyermek születik.

Jelmondatom így szól:

Ha a családok felső jövedelmi és iskolázott harmadában annyi gyermek születne, mint az alsóban, és az alsóban csak annyi, mint a felsőben, ötven év múlva háromszor gazdagabbak lehetnénk, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett.

Állításom ugyan nem vitatható, a gyermekvállalás struktúráját mégsem kezelik a szerepének megfelelő súllyal. A társadalom érdekével ellentétes gyermekvállalás elsődleges oka, hogy a társadalom nem a gyermeknevelés eredményét, hanem a számát támogatja. Ez alól az egyetlen kivétel, amikor a gyermekvállalást adókedvezményhez kötik. Ennek az általánossá tevése is sokat javítana, de az egyedüli hatékony megoldást az jelentené, ha az öregkori ellátást, a nyugdíjat a gyermeknevelés eredménye alapján fizetnék. Vagyis egy diplomás gyermek felnevelése után nagyobb nyugdíj járna, mint akár hat csak alapfokon képzett után.

Azt már egyre többen tudomásul veszik, hogy a társadalom várható teljesítménye elsősorban a következő nemzedék minőségén múlik. Az is köztudott, hogy a diplomások 3-5-ször annyi éréket termelnek, adót fizetnek, mint a képzetlenek, mégis ezzel ellentétes gyermeknevelési támogatást ad a társadalom. Az sem vitatható, hogy a család jövedelmével arányos a gyermeknevelés eredménye, hogy a diplomások felnevelése sokkal többe kerül, mint a képzetleneké, mégis a felnevelést darabszám alapján támogatjuk.

Most egy újabb tanácsomat fogalmazom meg.

Ha a társadalom a gyermeknevelés minősége, eredménye alapján fizetné az öregkori ellátást, ötven év múlva háromszor gazdagabb lenne a társadalom, mint a jelenlegi nyugdíjrendszer mellett.